Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-06-07 / 10. szám
NKORM ANYZAT afárAoKÓ' Egyesítik a két önkormányzati céget Ismét finomították a változtatási tilalmi rendeletet "2S. Torkos Matild A képviselő-testület május 30-án ismét rendkívüli ülést tartott, most azonban elmaradtak az ellenzéki támadások, hiszen egy héttel korábban megkapták a képviselők az előterjesztéseket. Elsőként a kisebbségi önkormányzatok támogatására kiírt pályázatokra meghatározott 7 millió forint felhasználásáról döntöttek. A Ggány Kisebbségi Önkormányzat 1,8 millió forintot, a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 990 ezer forintot, az Örmény Kisebbségi Ónkormányzat 860 ezer forintot, míg a Ruszin Kisebbségi Önkormányzat 590 ezer forintot kapott. Formai, illetve egyéb hibák miatt a bírálóbizottság érvénytelennek nyilvánította a Bolgár, a Görög, a Német, a Román és a Szlovák Kisebbségi Önkormányzatok pályázatát. A célra idén rendelkezésre álló 7 milliós keretösszegből megmaradt 2,76 millió forintra újabb pályázatot ír ki az önkormányzat, a pályázatok benyújtási határideje 2007. június 17.16 óra. A vita során kiderült, hogy a formai hibák alatt azt kell érteni például, hogy nem írták alá a páHrutka Zsolt lyázatot. De volt olyan pályázat is, amely tavalyi eseményekhez kapcsolódóan kért támogatást, vagyis egyszerűen a tavalyi pályázati anyagát nyújtotta be a pályázó. A bírálóbizottság - amelyben valamennyi képviselő-testületi frakció delegált tagot - e- gyébként egyhangú döntést hozott a hibás pályázatok érvénytelenítéséről, ennek ellenére Barna Andor (SZDSZ) túl szigorúnak ítélte a döntést Derczbach Istvánná (MSZP) a jövőre vonatkozóan javasolta, hogy az EU-pályázatokhoz hasonlóan legyen mód a pályázati eljárásban a hiánypótlásra. Ezt Piláth Károly (Fidesz) azzal egészítette ki, hogy célszerű lenne előre elkészíteni az űrlapot, amit a pályázóknak már csak a konkrét tartalommal kell kitölteni, így kevesebb esélyük lenne formai hibát elkövetni. A jelen lévő érvénytelen pályázatokat benyújtó kisebbségi önkormányzatok képviselői kérték a testületet, adjanak lehetőséget utólag a pályázati anyaguk kijavítására, erre azonban nem volt mód, így az új pályázat során kaphatnak támogatást a működésükhöz. A Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Buskó András igen sportszerű gesztust tett a pályázati támogatásból kimaradtak számára: bejelentette, hogy nem nyújt be pályázatot a következő fordulóban. Ugyanis a 2,76 millió forintra benyújtható pályázaton is minden kisebbségi ön- kormányzat újra részt vehet. A testület ezután ismét módosította az úgynevezett változtatási tilalomról szóló rendeletet, a- mely az L4 jelű intenzív kertvárosias lakóövezetben szigorította meg az építkezéseket, a többlakásos társasházak építésének visszaszorítása érdekében. Mint ismert, korábban a Helikopter lakóparkban feloldották a tilalmat, most a Strá- zsahegyi lakópark területe került ki a tilalmi zónából. Módosult a rendelet 2. paragrafusában a telek mérete alapján megszabott lakásszámra vonatkozó korábbi szigorú korlát is: 600 négyzetméter telekterület alatt egy lakás, 600-900 négyzet- méter nagyságú telkeken maximum két lakás, 900 négyzetméter teleknagyság felett maximum három lakás alakítható ki. Ugyanakkor a rendeletmódosítás megengedi, hogy a már jellemzően kialakult kistelkes területeken, 400 és 600 négyzetméter között is kialakítható két lakás (a Dombóvári Csaba lakásszám rovására más rendeltetésű épületet is ki lehet alakítani). A módosítás mostantól lehetővé teszi a telekalakítási és a bontási engedélyek kiadását is. A napirendről szóló vita során Kiss Lajos (MSZP) visszautalt a változtatási tilalomról szóló rendelet megalkotás idején előadott kritikai észrevételeire, és elmondta, hogy célszerűbb lett volna korábban átgondolni a részletes szabályozást, mint háromhetente mó- dosítgatni a jogszabályt, amely súlyosan megnehezíti az építkezők dolgát. Barna Andor (SZDSZ) elmondta, hogy alapvetően egyetértett korábban az építési szabályok szigorításával, csak amiatt volt kifogása, hogy nem tartotta elég átgondoltnak a tavasszal sürgősséggel beterjesztett javaslatot. Mindezzel együtt arra biztatta a kerület vezetését, hogy ha még szükséges a rendelet módosítása, javítása bátran tegyék meg, az SZDSZ-frakció támogatni fogja. A testület ezután határozatot fogadott el a ve- csési önkormányzat Széchenyi út menti területet érintő szabályozási tervéről, ez ellen kifogást nem emelt, ugyanakkor élni kíván véleményezési jogával Vecsés Településszerkezeti Tervének módosításával kapcsolatban. Erre jogszabály hatalmazza fel önkormányzatunk képviselő- testületét. A testület döntött arról is, hogy részt vesz Rákoskeresztúr városközpont megújítására vonatkozóan a KözépRÁK Országgyűlési képviseld Alexa György - MSZP - minden hónap utolsó csütörtökén 17-19 óra. Parlamenti látogatásra jelentkezés: 06-20-6630019. A júliusi és augusztusi fogadóórák elmaradnak. Polgármester Riz Levente - Fidesz - június 11. - bejelentkezni az Ügyfélszolgálati Irodán lehet. Kihelyezett polgármesteri fogadóóra Rákoscsabán június 18-án hétfőn 14-17 óra között. Bejelentkezés a Polgármesteri Titkárságon. Jegyzö/aljegyzö Dr. Nagy István jegyző, Keserű Lajosné aljegyző az irodájában, bejelentkezés (Ügyfélszolgálati és Okmányirodán) után június 25. Alpolgármesterek Dr. Dombóvári Csaba - Fidesz - június 4. előzetes RAK bejelentkezés alapján * Fejér Gyula - Fidesz - június 18. előzetes bejelentkezés alapján * Fohsz Tivadar - Fidesz-június 25. Bejelentkezni az Ügyfélszolgálati és Okmányirodán lehet. Tanácsflokok Dunai Mónika - Fidesz, oktatási, kulturális és civil kapcsolatok - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 óra között a Rákoscsabai Közösségi Házban. * Lázár