Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-06-07 / 10. szám

NKORMANYZAT 2007. JUNIUS 7. Magyarországi Operatív Program keretében egy európai uniós pályáza­ton. A polgármester előter­jesztését egyhangúlag elfogadta a testület. A képviselő-testület 15 igen, 7 nem, 3 tartózko­dás mellett a hatékony, takarékos és szabálysze­rű gazdálkodás érdeké­ben úgy döntött, hogy az önkormányzati tulajdo­nú Lakás 17 vagyonke­zés napjával visszahívja a Lakás 17 korábbi fel­ügyelő-bizottság tagjait és a cég könyvvizsgáló­ját. Az EP 17 Kft. (bejegy­zés után Rákosmente Kft.) könyvvizsgá lójává Bernhardt Imrét válasz­totta meg. A cég új felügyelő-bi­zottságába a fideszes Vi­rág Mihály, Nagy Anikó, Lázár Attila mellett, Ruth- ner György (MSZP) Sol­írásos előterjesztésében a két cég beolvasztással történő egyesítésének fontos céljának nevezte, hogy a jövőben a kerüle­ti beruházások mindenki számára átlátható, a je­lenleginél egyszerűbb, gazdasági és jogszerűsé­gi szempontból korrekt keretek között valósulja­nak meg. A korábbi rendszerben (amikor sok esetben az egyik kft. volt a bonyolító, a másik az vitelező másik önkor­mányzati kft.-től megka­pó alvállalkozó - egy el­nagyolt, nem minden részletre (kártérítés, köt­bér stb.) kiterjedő szerző­dés alapján - trehány színvonalon végzett el, amit ráadásul a műszaki átvétel során - ugyan­csak gyanús körülmé­nyek között I. osztályú munkaként igazolt le az átvevő, akkor két önkor­mányzati cég nyelt be 3 ció kiválóan alkalmas volt a korlátolt felelős­séggel történő zavaros­ban való halászáshoz.) Riz Levente az átalakí­tástól azt reméli, hogy az önkormányzat - a bo­nyolítói díj automatikus csökkenése miatt - pénzt takarít meg, és azzal, hogy a Rákosmente Kft. feladatai közül kikerül­nek a vagyonkezelési, műszaki ellenőrzési fel­adatok, amelyeket a pol­A Nagy Testvér figyeltet. Szalmási Károly és Gócza Szabolcs az MSZP által önkormányzati bizottságokba delegált külső tagok különös szerepkörben zelő Kft.-t beolvasztja az Ép-17 Építőipari, Kivite­lező, Karbantartó Kft.- jébe. Az új cég neve: Rákos­mente Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Kft., rövi­dített cégneve: Rákos­mente Kft. Az új kft.-nek két ügy­vezetője lesz: Hajdú Lász­ló (ÉP 17) és Zámbó Ákos (Lakás 17). A testület a cégbejegy­tiné Kis Katalin (SZDSZ) önkormányzati képvise­lők mellett Tímár Valériát és Fodor Lászlót választot­ták meg tagnak. A döntést hosszú vita előzte meg, a hozzászó­lásokat két férfi két vide­okamerával is rögzítette - mintegy „sztereóban" -, egyelőre nem tudni, milyen felhasználási cél­ból. A javaslatot jegyző Riz Levente polgármester az alvállalkozókkal is dol­goztató kivitelező) az ön- kormányzat tulajdonosi jogai, érdekei sérültek, sok esetben kedvezőtlen pozícióba került a be­ruházásokat megvalósí­tó külső cégekkel szem­ben, sok esetben még a saját bonyolító cégével is. (Hogy értsük miről van szó: ha az önkor­mányzat által az egyik önkormányzati kft.-től megrendelt munkát a ki­bonyolítói díjat, ráadásul az önkormányzat a gyat­ra minőségű, ám 1. osz­tályú munkaként igazolt teljesítés miatt ebben az abszurd helyzetben kár­térítési pert lényegében csak a saját cége ellen in­díthatott volna, miköz­ben lényegében az ő pénzéből, az ő megbízá­sából végezték el a mun­kát a saját cégein kívül álló piaci szereplők, al­vállalkozók. A konstruk­gármesteri hivatal vesz át, sokkal inkább érvé­nyesül majd a jó gazda gondosságának elve, az önkormányzat ismét gyakorolni tudja a tulaj­donosi ellenőrzési jogait a cége tevékenységével kapcsolatban. Mindezek figyelembe­vételével okozott némi meglepetést, hogy a szo­cialista frakció milyen élesen támadta az előter­jesztést. Attila - Fidesz közbiztonsági és sporttanácsnok - a hónap 1. hétfője 18 óra Fidesz-iroda, Péceli út 106. A képviselő-testület tagjai Barna Andor - SZDSZ 5. evk., ISB-elnök—minden hó 1. szerdáján 17-18-ig a Kaszáló utcai Csicsergő óvodában. Dr. Benkő Péter - MSZP - telefonon egyeztetés után a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Tel: 253-0477. Dr. Bényi Zsolt - Fidesz 9. evk., EB-elnök-a hónap utol­só csütörtök 17-18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. Csorba Béla - KDNP—MIÉP, VFB-elnök - előzetes telefon egyeztetés után (253-3328) a KDNP Péceli út 220. szám alatti székházában. Derczbach Istvánná - MSZP - minden hónap 1. keddjén 17-18-ig az Újlak utcai iskolában. Dr. Dombóvári Csaba - Fidesz, 17. evk. - minden hónap 1. csütörtökén 18-19 óráig a Csekovszky Ár­pád Művelődési Házban. Dunai Mónika - Fidesz, 14. evk. - minden hónap 2. csü­törtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Fachet Gergő - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 253-3330, (képvi­selő-testületi iroda). Fejér Gyula - Fidesz, 8. evk. - hónap utolsó csütörtökén 17-18 óra között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Dr. Fenke Ferenc - KDNP-MIÉP, 12. evk., SZLB-el- nök - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.

Next

/
Thumbnails
Contents