Hírhozó, 2000 (10. évfolyam, 1-11. szám)

2000. január / 1. szám

A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Felújították a kiégett iskolát 1999. december 15-én ünnepélyes keretek kö­zött, felújítva kapták vissza a Kőrösis gyerme­kek iskolájukat. Az átadáson köszöntőt mon­dott Devánszkiné dr. Molnár Katalin polgár- mester és Felter András igazgató. Az iskola tornatermében megtartott megható esemé­nyen a gyerekek, és a pedagógusok mellett je­len voltak az adományozók, a kivitelezésben résztvevők, akik oklevelet vehettek át a pol­gármestertől. Az eseményt beárnyékolta a Bu­dapesti Sportcsarnok tűzesetéről érkezett hír. Annyi már bizonyos, hogy elektromos zárlat miatt égett ki késő ősszel az Akácvirág utca 49. szám alatti Körösi Csorna Sándor Általános Is­kola és Gimnázium központi épületének egy része. A hivatalos vizsgálat megállapította, hogy fatális véletlen, az egyik elektromos kap­csolószekrényben keletkezett zárlat következ­tében keletkezett a tűz. Az iskola 852 tanulója és tanáraik életét jócskán felborította a tűz­eset. Az intézmény 33 osztályából 18 osztály át­meneti elhelyezését kellet megoldani. Egy­részt a másik épületben helyben váltott taní­tással, másrészt a német nemzetiségi osztályok Újlak utcai Általános Iskolába történő áthelye­zésével igyekeztek biztosítani a gyerekek okta­tását. (Folytatás a 3. oldalon) XVII. kerület Önkormány­zata mély fájdalommal tu­datja, hogy 1999. decem­ber 31-én elhunyt dr. Póka Géza önkormányzati kép­viselő (SZDSZ), az 1. sz. egyéni választókerület (Új-Akadémiatelep és Ma­dár-domb) képviselője. Dr. Póka Géza 1928-ban született Zala megyében. A mezőgazdasági főiskola és az állatorvosi egyetem elvégzése után az ország különböző részében dolgo­zott. 1960 óta lakott az Új- Akadémiatelepen. 1991 óta folyamatosan önkor­mányzati képviselő volt. Tudja-e, hogy éppen 105 éve épült az Erdős Renée villa, a 120 évvel ezelőtt született Erdős Renée (1879-1956) írónő lakóháza a Báthori utcában? A romantikus épü­let ma a kerületi ön- kormányzat tulajdo­nában van és orszá­gos hírű művészeti központ. Nagy sikerrel mutatkoztak be kisebbségeink A XVII. kerület Német, Szlovák, Bolgár, Román Kisebbségi Önkormányzata 1999. december 11- én, az Országos Kisebbségi Nap alkalmából Nem­zetiségi Kulturális Gálát rendezett a Dózsa Műve­lődési Házban. A rendezvényt dr. Doncsev Toso, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke nyitotta meg, aki beszédében köszönetét mondott a települési önkormányzatnak és a lakosságnak a kisebbsé­gekkel való harmonikus együttélésért. Úgy fogal­mazott: ez a kerület egyfajta sajátos kísérlet ré­szese, európai modellt valósít meg a népi kultúra, a régi gyökerek fenntartásában. Azt est fővédnöke Devánszkiné dr. Molnár Katalin polgármester egy szép üzenettel kezdte köszöntőjét: „Az egynyelvű és egyszokású ország erőtlen és romlandó”, majd azt mondta: megőrizvén gyökereinket, megkísér­lünk békében együtt élni. Az est háziasszonya: Hadzsikosztova Gabriella művésznő volt. A műsorban fellépett többek között a Keresztúri Szlovák Asszonykórus, a Körösi iskola német ki­sebbségi gyermek-néptánccsoportja, a Vecsési Német Nemzetiségi Tánccsoport Junior Együtte­se, az Eleki Román Hagyományőrző Néptánc­együttes, a Martenica bolgár táncegyüttes. „

Next

/
Thumbnails
Contents