Hírhozó, 1991 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1991-06-15 / 2. szám
A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTESÍTŐJE I. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 1991. JÚNIUS 15. IRHOZO Átszervezték a gyermekintézményeket A képviselő-testület március 27-i ülésén határozott a bölcsődék és óvodák átszervezéséről, valamint egyházi iskola megindításáról. Miért volt szükség erre a döntésre?- kérdeztem dr. Révész Szilárd alpolgármestertől.- Az önkormányzat idei költségvetése összegében nem haladja meg a tavalyi tanácsi költségvetést - mondta -. Ez azt jelenti, hogy az infláció következtében jóval kisebb reálértékkel gazdálkodhatunk. Azzal kell spórolnunk, amivel lehet. Felméréseink szerint az óvodák és bölcsődék kihasználtság i foka jelentősen csökken. Az általános iskolák 8. osztályát most végzők száma 1350, míg az első osztályba beiratkozóké 850 körül mozog. Mintegy 40 százalékos a létszámcsökkenés, ami tartós tendenciának látszik. A 3-6 éves korú gyermekek száma jelenleg 2500 körül van. Az óvodai férőhelyek száma 2428. Tehát ha minden kerületünkben lakó gyermeket itt járatnának óvodába, akkor is lenne helyünk. A bölcsődei férőhelyek kihasználása 50 százalékos. Olyan gyerekek vannak a bölcsődékben, akiknek az édesanyja otthon van, nem igényjogosult, sőt nem egy gyermeket a szomszédos helységekből hordanak a mi bölcsődéinkbe. Eddig ez nem jelentett gondot, belefért a »nagy kalapba”. Most azonban a saját kerületi lakosaink után járó általános támogatást kell felhasználnunk. Egy óvodai férőhely átlagosan 55 ezer, egy bölcsődei 110 ezer forintba kerülsz önkormányzatnak, miközben az óvodákra 15ezer forintot kapunk gyermekenként, a bölcsődékre pedig semmit. Ugyanakkor felméréseink szerint az óvodák kihasználtsága mintegy 70, a bölcsődéké pedig 50 százalékos. Ezért a jelen átszervezés elsősorban a bölcsődékre irányul. Összevont bölcsődék, óvodák- Milyen összevonásra van szükség?- Az óvodák férőhelyszámát 10-, a bölcsődékét 20 százalékkal csökkentettük. Megszűnik a Kis utcai lakásóvoda, az Akácvirág utcai lila és az 525. téri óvoda Összefogás utcaiW\h&- lyezett részlege, az úgynevezett Mazsola óvoda. A lila óvoda eddig is egy intézményként működött az Egósz- ségház utcaival. Az utóbbiban működő bölcsődét is óvodává alakítjuk, tehát egy épületben jobb körülmények között helyezzük el a gyerekeket. Ezzel egyidőben megszűnik a bölcsődei rész, melyet a Gyökér utcai bölcsődével vontunk össze. Az Újlak utca 106. szám alatti bölcsőde és óvoda is megszűnik. Minden gyermeket megfelelő módon sikerült elhelyezni anélkül, hogy bárhol túlzsúfoltság jelentkezne.- A szülőknek nem kell majd a korábbihoz képest messzire hordaniuk gyermekeiket?- Nem. Ott nem szüntettünk meg sem óvodát, sem bölcsődét, ahol a közelben más, hasonló intézmény nincs. Például Rákoshegyen, vagy Rákos- csaba-Újtelepen megmaradtak az intézmények annak ellenére, hogy itt sem teljes a kihasználás.- Hol, hogyan helyezték el a dolgozókat?- A technikai dolgozókat a kerületi gyermekélelmezésben, szociális étkeztetésben kívánjuk tovább foglalkoztatni. A szakképzett óvónők, bölcsődei gondozónők elhelyezése ugyancsak megtörtént. A szociális intézményeknél 7, eddig be nem töltött, vagy csak szerződéssel ideiglenesen betöltött állást tudtunk felkínálni az egészségügyi képesítéssel rendelkezőknek. A szakképzetlenek elhelyezkedését hosszú felmondási idővel, elhelyezkedési támogatással igyekszünk megkönnyíteni. Az idősebbeket korkedvezményes nyugdíjazással segítjük. Tanterem gondok- Mire használják a felszabaduló épületeket?- A lila óvodát és az Újlak utca 106. szám alatti bölcsődét iskolává kívánjuk alakítani, enyhítve ezzel a tanteremhiányt. Sok helyen gondot okoz a napközis csoportok elhelyezése, és alapvető problémánk a 14 éven felüli korosztály tovább iskoláztatása. Mindössze egy gimnázium és egy szakközépiskola működik a kerületben. Ezenkívül lakossági igény jelentkezett egyházi iskola indítására is. Mindezek megvalósításához tantermekre van szükség. Ha a továbbiakban is csökken a gyermeklétszám, a jelenlegi tantermek átcsoportosításával fokozatosan megoldhatók lesznek a fenti gondok, beleértve a középiskolai elhelyezést is.- Hol alakítják ki az egyházi iskolát?- Jogilag és technikailag is eléggé bonyolult folyamat ez, hiszen még nem jelentek meg a legfontosabb törvényeké ügyben. Jogi értelemben jelenleg önkormányzati iskolát alapítottunk, melyet egy éven belül adunk át az egyházaknak. Akkor már önállóan döntenek a felvétel, munkajog, a diákok képzése tekintetében, s önállóan fognak gazdálkodni is. Jelenleg a lila óvoda épületében alakítjuk ki a tantermeiket, majd a következő évben a vele szemben lévő, korábban is egyházi iskolaként működött „fehérépületben" kapnak helyet. Ez az első két évben jelent megoldást. Az önkormányzat kötelezettséget vállalt arra, hogy ezt követően végleges elhelyezést biztosít az egyházi iskolának.