Hírhozó, 1991 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1991-06-15 / 2. szám
HÍRHOZÓ 2 1991. JÚNIUS Átszervezték a gyermekintézményeket ökumenikus iskola- Milyen felekezetek vesznek részt az iskolaalapításban?- Az evangélikus, a református és a katolikus egyház közösen kezdeményezte az iskola alapítását. Az idén négy osztály indítását tervezzük, ebből 3 katolikus, egy protestáns felekezetű lesz. Ez alkot egy ökumenikus jellegű egyházi iskolát. Függetlenül attól, hogy ez az iskola egyházi irányítás alá kerül, ugyanazt a támogatást biztosítjuk a fenntartására, mint a sajátjainkéra. Lényegében az egyházaknak csak a hitoktatással kapcsolatos költségeket kell fedezniük.- Változnak-e ezzel párhuzamosan a beiskolázási körzetek?- Némileg változnak. A lakótelep építésekor ezen a területen jóval nagyobb volt a gyermekek száma. Most az egyházi és a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola kerületi beiskolázású lett. A lakossági igényeknek jobban megfelelő oktatási formákat igyekszünk biztosítani és ennek kapcsán változnak a beiskolázási körzetek, bár nagyjából megfelelnek a régieknek. A tagozatos iskolákba történő jelentkezéskor jelentkezni kellett a körzeti iskolában is. Ha a tagozatra nem veszik fel a gyereket, a körzeti iskola biztosít számára helyet. (T. Á. L.) Időközi választás A XVII. kerület 1. számú választókerület képviselője, Ványai Róbert lemondott képviselői mandátumáról, ezért időközi választást kellett kiírni ebben a városrészben. Mivel az első forduló nem hozta meg a döntést 1991. április 28-án került sor az időközi választás má- sodikfordulójára. A választók nyilvántartásába felvett 3181 választópolgár közül 288-an adták le szavazatukat, ebből 284 volt érvényes. Helyi képviselőnek dr. Póka Gézát a KDNP jelöltjét választották meg, aki az érvényes szavazatok 57,4 százalékát (163 db) kapta. A képviselők fogadóórái KÖRZET, NÉV HELYE IDŐPONTJA 1. Dr. Póka Géza 525. tér Hófehérke óvoda minden hónap első szerdája 16-19-ig. 2. Kánya László Összefogás bölcsőde Borsó u. sarok minden hónap első szombat de. 9-10-ig. 3. Dr. Szőke László Újlak u. Általános Iskola páros csütörtök 17.30-19.30-ig. 4. Tóth Sándor Körösi Csorna Általános Iskola minden hónap első hétfő 17-19-ig. 5. Szűcs Zoltán Pesti út 80. Ált. Iskola hónap első péntek 18-19-ig. 6. Gohér János Ferihegyi úti Ált. Iskola első páratlan hétfő 18-19-ig. 7. Blahó János Ügyfélszolgálati Iroda minden hónap második hétfő 17-18-ig. 8. Dr. Bényl Zsolt R. hegy Kép u. 14. Ált. Iskola minden hónap első péntek 17-18-ig. 9. T. Salgó Árpád R. hegy Kép u. 14. Ált. Iskola minden hónap első hétfője 17-18-ig. 10. Bukta Mihály R. kerti Erzsébet krt. Ált. Iskola hónap első csütörtök 17-18-ig. 11. Dr. Léránt István Edző tér 4. hónap első péntek 18—20-ig. 12. Polgár Gézáné Anna u. 21. hónap első csütörtök 18-20-ig. 13. Llnnertné Kurucz IlonaPéceli u. 220. Ált. Iskola hónap első péntek 16-17-ig. 14. Gém Judit FIDESZ Iroda Diadal út 40. hónap második hétfő 17-18-ig. 15. Dr. Révész Szilárd FIDESZ Iroda Diadal út 40. hónap negyedik hétfő 17-18-ig. 16. Szabó István Ferihegyi út 36. Zeneiskola minden hónap első szombat 9-10-ig. 17. Dombóvári Csaba FIDESZ Iroda Diadal út 40. hónap második hétfő 17-18-ig. Varga László Péceli út 220. minden szerdán 14-18-ig. (KDNP) listás képviselő KDNP kerületi iroda