Hírhozó, 1991 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1991-05-15 / 1. szám
HÍRHOZÓ 8 1991. MÁJUS TISZTELT OiA VSUNK! BÉRLETI DÍJ MÓDOSÍTÁSOK FELHÍVÁS! Ezután havonta fogunk taláfcozni Önnél. Ne ijedjen meg, nem zavarom meg otthona nyugalmát, csupán az újság által közvetített információkon keresztül találkozunk, mint most is. Nyugodtan vesse le a zakóját, vegye fel házi köntösét, papucsát, üljön le kedvenc foteljába és olvasson! Bízom benne, hogy előbb- utóbb kedvenc olvasmányainak egyike lesz a Hírhozó. Amint a polgármester úr már említette, elsősorban arról kívánjuk Önt tájékoztatni, mi történik a Városházán, meg a képviselő testület ülésein, milyen események voltak, illetve várhatók a kerületben. Joggal kérdezheti, milyen szemüveggel nézzük ezeket az eseményeket? Szándékunk és elhatározásunk szerint objektív szemüveggel, azaz pártsemleges lapot szeretnénk a kezébe adni. De ha jól meggondolom, talán mégsem. Új, eddig ismeretlen pártot szeretnénk életre hívni: a XVII. kerületiek pártját. Egy olyan pártot, melynek egyetlen érdeke és célja van: szebbé, jobbá formálni kerületünket, hogy minden lakója otthon érezze magát benne. Gondolja meg, lépjen be a mi pártunkba és segítsen, hogy Önnek is segíthessenek elképzelései megvalósításában! Lapunkat is e cél érdekében hoztuk létre, s ennek megfelelően kívánjuk szerkeszteni. Kérjük, ebben is legyen segítségünkre! írja meg, miről szeretne olvasni a Hírhozóban, s igyekszünk teljesíteni kérését. Tudom, sokan szívesebben elmondják szóban a véleményüket. Erre is van mód. A szerkesztőségben mindenkit szeretettel várunk a hétfői és szerdai fogadónapokon. Mindig nyitott ajtóval várja érkezését. a szerkesztő jajt 5? !« m "[ s um-»■*: f r.L* « \sn> f. 3* íp "**" i M ~~ í ~ í 1?; < K ■ ES’t T- ■ \ HIRHOZO A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT értesítője FELELŐS KIADÓ Dód József polgármester SZERKESZTI a szerkesztőbizottság FELELŐS SZERKESZTŐ T. Ágoston László A SZERKESZTŐSÉG CÍME 1173 Bp. Pesti út 165. TELEFON 1587-333/105 mellék NYOMÁS FELELŐS VEZETŐ Kálmán János Kerületünk Családi és Társadalmi Rendezvényháza óvek óta közkedvelt helye esküvői vacsorák, baráti találkozók, névnapok, házassági évfordulók, közgyűlések és számos más esemény lebonyolításához. A hét bármely napján állunk a bérlők rendelkezésére. Bérleti díjaink a következőképpen változtak: nagyterem 6000,- Ft, kisterem 2400,- Ft, óradíj: 500,- Ft, illetve 200,- Ft. A felső szinten lévő szobák ára: 400,- Ft/fő. A házasságkötő nagyterméért házasságkötéskor 500,- Ft-ot kell fizetni, egyéb reiídez- vény alkalmával 700,- Ft óradíjat számolunk. Továbbra is szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket hétfőn 14-18 óráig, szerdán 8-16.30 óráig, pénteken 8-11.30 óráig a Rendezvényház- ban. Telefonszámunk: 158-7676. A SZÍV TV PROGRAMJA A kerület központjában, - kábelen - fogható SZÍV TV munkatársai köszöntik az olvasót! E lap hasábjain is szerettük volna részletes filmműsorral tájékoztatni nézőinket. Sajnos a lapzárta, illetve a következő lap megjelenése közti mintegy másfél hónapra előre, ilyen részletes programot adni nem tudunk. így hát továbbra is kérjük Tisztelt Nézőinkét, hogy figyeljék napi mű- sorajániatunkat! Ebből tudhatják meg hamarosan annak a tájékoztató műsornak a pontos idejét is, amelyben részletesen beszámolunk a SZÍV TV működésének körülményeiről, gondjairól, illetve bővítési terveiről. Állandó programok (a hét minden napján): 15.30: Képújság, informáaók, reklám, műsorismertetés. 16.00: Nem nézni - csinálni! Torna babáknak, mamáknak, idősebbeknek, kezdőknek és haladóknak. 19.00: Gyermekek képernyője: rajzfilmek, ifjúsági filmek. 19.30: Képújság, információk, reklám. 20.15: Film (előtte alkalmanként aktuális műsorok). Utána: Képújság, informáaók, reklám, másnapi műsorismertetés. Műsorzáráskor: Relaxádó Naponta láthatnak nézőink közlekedési tanácsokat, pénteken és szombaton a nagyfilm után a MOVI filmhíradót vetítjük. Jó szórakozást kívánunk! ÓLOMMENTES BENZIN Az ÁFOR bővíteni kívánja a kerületünkben szolgáltatásainak körét. így a jövőben a Pesti úti töltőállomásokon ólommentes benzint és gázolajat is forgalmaz. Nyitvatartási idő 1991. május 1-jétől 6-22 h-ig. A Rákoskerti VárosszépftőEgylet\&\Y.&t\ mindazokat, akiknek a birtokában Rákoskert múltjával kapcsolatos fotók, régi iratok, vagy bármilyen egyéb dokumentumok vannak, juttassák el azokat lapunk szerkesztőbizottságához, vagy Bukta Mihályhoz, a 10. számú választó- kerület képviselőjéhez. ASHER-SZÍNPAD Az Asher Oszkár amatőr színjátszó csoport műsora (Rákoskerti Művelődési Ház, Sugár út 66.) Május 19. (vasárnap) 15 órakor: (Vida domb Rákoskert. Vigyázó Művelődési Társaság - Kömyezetszépitő Egylet rendezvénye.) Lázár: (gyermekeknek) Május 19. (vasárnap) 18 órakor: Adáshiba Május 25. (szombat) 17 órakor: stúdiósok vizsgaműsora (Zártkörű rendezvény. Utána zároközgyűlés.) Május 26. (vasárnap) 15 órakor: Gyermeknap a Népkertben (FIDESZ rendezvény) Kockás Kandúr- gyermekműsor Június 22. (szombat) 15 órakor: (a Dózsa Művelődési Központban) Dőmdödöm + Kockás Aa/7oLí/'(gyermekműsor) KÉPEK, SZOBROK, GRAFIKÁK Kiállítások az Erdős fíenée Házban (Báthory u. 31.) Megtekinthető - hétfő kivételével - naponta 15-18 bra között. Csoportokat előzetes bejelentéssel nyitvatartási időn kívül is fogadnak. Állandó kiállítás: Helytörténeti Gyűjtemény, Epres-gyűjtemény, Néprajzi szoba, Merzse - mocsár dioráma. Időközi kiállítások: Tarjáni Simkovics Jenő grafikusművész tárlata ápnlis 20-tól május 22-ig. Oláh Szilveszter szobrászművész tárlata. Megnyitó: május 25-én 18 órai kezdettel, látogatható június 13-ig. Jótékony célú képzőművészeti kiállítás. Megnyitó: június 15-én 16 órai kezdettel, megtekinthető július 10-ig. ÉJJEL-NAPPAL nyltvatartó élelmiszerboltok Mint a főváros más kerületeiben, nálunk is egyre több éjjel-nappal nyit- vatartó élelmiszerbolt nyílik, ezzel is versenyezve a vásárlók .kegyeiért". Jelenleg öt olyan üzletről van tudomásunk, melyek a nap 24 órájában várják vevőiket. Ilyenek a Pesti út 40. szám alatti üzletsoron lévő Foltin Kft. boltja, a Pesti út 88. szám alatti Sport ABC, a Pesti út 117. szám alatti (szociális otthon melletti üzletsor) élelmiszerbolt, valamint az Újlak u. 21. és a Fenhegy út 33. szám alatti üzletek. ÚJ SZOLGÁLTATÁS A DÓZSÁBAN Hétvégi bevásárlás Bécsben. Autóbuszaink minden pénteken hajnalban 4 órakor indulnak a Dózsa Művelődési Ház elől. Szervezés alatt: 2 nap Bécsben, 5 nap Isztambulban, 3 és 5 napos utak Olaszországba. FeNHágosítás és jelentkezés a Dózsa Művelődési Házban (Pesti út 113. Telefon: 1586-511) Pusztai Andreánál.