XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-02-04 / 3. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2016. FEBRUÁR 4. Egészség Egészségügy Továbbra is napirenden a CT és az MR Idén is sok ú| berendezés érkezik Több újdonsággal is találkozik az, aki idén felkeresi a Szegedi úti, illetve a Visegrádi utcai rendelőt - mondta el lapunknak dr. Hertz- \a Péter, a XIII. Kerületi Egészség- ügyi Szolgálat főigazgató főorvosa. A legfontosabbak egyikeként mindenekelőtt azt remélik, hogy megvalósulhat a CT- és az MR- berendezés beszerzése. Jelenleg odáig jutottak, hogy megtörtént az OEP többletkapacitás-befogadási bizottságának felterjesztése a minisztériumhoz. A szakmai támogatás már megvan, arról azonban még nincs információ, hogy megkapja-e a szolgálat a működéshez szükséges finanszírozást. Habár az önkormányzat az igen drága CT és MR beszerzésének teljes költségét magára vállalja, ám a gépek üzemeltetése olyan drága, hogy ahhoz nélkülözhetetlen az állami finanszírozás. Mint a főigazgató elmondta: célszerű lenne a két berendezést egyszerre telepíteni, mivel ezek a Visegrádi utcai rendelő földszintjén egymás mellett lesznek elhelyezve. Ami a további fejlesztéseket illeti, az egynapos sebészeten az idén szeretnék lecserélni az altatógépet, a műtőlámpát és a műtőasztalt. Ezek mindegyike nagy értékű felszerelés, akárcsak a műtő részére már beszerzett nagy teljesítményű sterilizáló berendezés. Ugyancsak tervezik a sokat használt, ezért nagy igénybevételnek kitett, a csontritkulás vizsgálatára szolgáló ODM-berendezés cseréjét. Napirenden van a gasztroenterológia fejlesztése is: ide gyomorvizsgálatra szolgáló videogasztroszkópot és vastagbéltükrözésre szolgáló videokolonoszkópot fognak beszerezni. A már meglevő és az új gépekkel együtt több vizsgálatot tudnak majd elvégezni. Várhatóan belátható időn belül megvalósul az államilag irányított vastagbélszűrés: az említett eszközök lehetővé teszik az ebben való részvételt. A gasztroenterológia egy, az ételallergia vizsgálatára alkalmas készülékkel is gazdagodna. A Szegedi úti urológiai rendelés számára már megvásároltak egy új, nagy teljesítményű ultrahangos készüléket, amely nagyban segíti a daganatfelismerést és a prosztatabiopsziát. A Visegrádi utcai urológia a közeljövőben új vizeletvizsgáló készüléket kap, míg a fül-orr-gégészetre új kezelőegység beszerzését tervezik. A Szegedi úti gyógytornán bevezetett digitális vállmozgató készülék beváltotta a reményeket, ezért idén a tervek szerint egy, a beszűkült csípő-, térd- és bokaízületek mozgatására alkalmas berendezés érkezik. Az egyre korszerűbb eszközökön kívül természetesen jó szakemberekre is nagy szükség van. Jelenleg reumatológus, bőrgyógyász és radiológus szakorvost keresnek. A tapasztalt idős orvosok mellett jó lenne, ha a közeljövőben több fiatal kerülne a helyi ellátórendszerbe. ■ Csop Veronika Felhívás szűrővizsgálatra Tisztelt Kerületi Lakos! A XIII. kerület önkormányzata idén is lehetővé teszi, hogy ön kerületi lakosként — előzetes bejelentkezés alapján — ingyenes szűrővizsgálaton vehessen részt a Szegedi út 17., illetve a Visegrádi utca 47/C szám alatti rendelőintézetben február 22-től. A folyamatos bejelentkezés helye: Szegedi úti Szakrendelő Intézet recepciója,február 8- átél személyesen, lakcímkártyával, személyi igazolvánnyal és tajkártyával, reggel 7 és este 20 óra között. A szűrési lehetőséget az év első felében februártól június végéig, majd a nyári szünet után szeptemberben, októberben és novemberben öt szakorvosi területen biztosítja a XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat. A következő szűrési lehetőségek állnak rendelkezésre: — komplex mammográfia — javasolt korosztály: 45— 65 év — emlőultrahang-vizsgálat — korhatárhoz nem kötött (ahol a mammográfia kontraindikált); Szegedi út — hasiultrahang-vizsgálat nők és férfiak részére — javasolt korosztály: 40 óv felett; Szegedi út — glaukómaszűrés szemnyomásméréssel—korhatár nélkül; Szegedi út és Visegrádi utca — urológiai vizsgálat férfiak részére — javasolt korosztály prosztatavizsgálatnál: 40 év felett, herevizsgálatnál: 50 év alatt; Szegedi út — bőrdaganatszűrés — javasolt 18 év felett; Visegrádi utca. A meghatározott nemű, illetve korcsoportú kerületi lakók előzetes bejelentkezés alapján — de háziorvosi beutaló nélkül — vehetik igénybe a szűrővizsgálatokat, kizárólag a kijelölt szakrendelő épületében. Éljen Ön is a lehetőséggel! ■ XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. Sószoba Új, ingyenes szolgáltatás a Derűs Szívek Idősek Klubjában Halotherapia: jobb életminőség Lakossági felvetésre sószobával bővült a Derűs Szívek Idősek Klubja a XIII. kerületi önkormányzat támogatásával. Január 26-án a Gyermek téri idősek klubjában az önkormányzati elöljárókés képviselők, valamint a klubtagok örömére dr. Tóth József polgármester átadta a sókuckót a nyugdíjasok gyógyítására. — Egy városrész rangját, az ön- kormányzat teljesítményét nemcsak számszerű adatokkal lehet meghatározni, hanem az is nagyon fontos, hogy az ott élő emberek mennyire érzik magukénak, mennyire szeretik a városrészüket. A felmérések szerint a XIII. kerület lakói szeretik és megbecsülik városrészünket, ami visszaigazolja az értük végzett munkát. A lakosság szociális ellátásának rendszere két fő területre osztható. A jogszabályokban előírt, kötelező feladatokra és az önkormányzat által önként, szabadon vállalt szociális intézkedésekre. Véleményem szerint ez az utóbbi fejezi ki leginkább a lakosság biztonságáért és jólétéért vállalt felelősséget. A napokban megjelent Statisztikai Zsebkönyv oldalait lapozgatva elmondható, hogy önkormányzatunk jól teljesít a szociális ellátások területén — mondta a polgármester. Hozzátette, a kerületben csaknem 30 ezer nyugdíjas korú ember él. A róluk való gondoskodás újabb eleme a most átadott, összesen 4,65 millió forintos beruházással létesült sószoba. „Használják egészséggel” — kívánta az idősöknek a polgármester. A sószoba birtokba vétele előtt dr. Barkpczy Judit fül-orr-gégész ismertette a halotherapia gyógyító mechanizmusát, mely nem csak a légzőszervi problémák könnyítésében, hanem betegségmegelőző, immunrendszer erősítő, ellazító és nyugtató hatása miatt is jelentős. A kerület hat óvodájában és négy bölcsődéjében üzemelő sószobák mellett ez az első, amely kifejezetten az idős emberek ellátására szolgál. Minden XIII. kerületi lakos, de — a túljelentkezést elkerülve - elsősorban a kerületi kártyával rendelkező nyugdíjasok igényét igyekszik kielégíteni az új, térítésmentes szolgáltatás. ■ (L. A) Az életminőséget javító sóterápia szakorvosi javaslattal és telefonon vagy e-mailben egyeztetett időponttal vehető igénybe. További információ, bejelentkezés a 349- 0739-es telefonszámon; e-mail: PothorszkiZita@ szoc.bp13.hu vagy személyesen a Gyermek tér 1. szám alatt. CT- és MR-berendezésbeszerzés — a szakmai támogatás már megvan