XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-02-04 / 3. szám
Építészetünk A-tól Z-ig Gyöngyösi út 4. Művészek Angyalföldön Szemben a Gyöngyösi úti tömb neobarokk stílusban emelt 2-es számú házával, merész „huszárvágással” az art deco mellett tette le voksát az 1925-1926-ban emelt 4- es számú épület tervezője, Freund Dezső, s e munkájában követte őt Czerkl Dávid statikus, valamint Benedek Dezső kivitelező. Ferkai András könyvében megemlíti Kaeszné Lu káts Katónak azt a szóbeli, Pusztai Lászlóhoz intézett közlését, mely szerint az épület ornamentikus díszítését férje, Kaesz Gyula tervezte volna. És miért is ne lehetne ez jóval több egyszerű városi mendemondánál, hiszen Kaesz Gyula (1897-1967) — kinek nevét ma egy budapesti faipari szakkö zépiskola viseli — korának jeles alkotóvolt: az építész, lakberendező és bútortervező 1919-től 1952-ig az Ipar- művészeti Főiskola tanáraként, majd 1952 és 1958 között a főiskola igazgatójaként is működött. Részt vett 1937-ben a párizsi világkiállítás és 1947-ben a közlekedési kiállítás terveinek elkészítésében; több folyóiratot is szerkesztett. Munkássága és személyisége nagy hatással volt kora magyar belsőépítészetének fejlődésére. Hagyatéka sem csekély: 1200 darab fotó, eredeti tervlap és 300 kötet írásos anyag. Az ötemeletes, függőfolyosós, zártudvaros alaprajzú épület vég- homlokzatának függőleges felületein eredetileg a Magyar Hiszekegy első művésze sorai („Csonka Magyarország nem ország — Nagy-Magyarország mennyország) voltak fölfestve. Ne feledj ük, alig pár évvel járunk Trianon után... A szegények lakásínségén enyhítendő tömb egyébként két, egymással párhuzamos, oldal- folyosós szárnyból áll, melyeket a végükön egy-egy lépcsőház köti össze. A házban egyszoba-konyhás lakásokat alakítottak ki, szintenként 24 darabot. A tervező, Freund Dezső (1884—1960) a húszas években városatyaként a budapesti lakáskérdés megoldásával foglalkozott. Egyetemistaként maga is rendszeresen rajzolt a jobboldali, liberális szellemben készült élclapnak, a Borsszem Jankónak. Apja, Freund Jónás az első budapesti cinkográfiai műhely alapítója. De miért is érdekeá ez? Nos, a Borsszem Jankó főszerkesztője, Agai Adolf— külcsín tekintetében - a lap szellemiségéhez fontosnak tartotta a nyugaton divatos formák átvételét. Am ehhez nélkülözhetetlen volt a század elején Magdeburgban feltalált cinkográ- fia alkalmazása, e technikával ugyanis a lap karikatúráit és humoros rajzait a korábbi munkaidő törtrésze alatt lehetett reprodukálni. A többit bízzuk az olvasó fantáziájára.. . ■ K. A. I. (Köszönjük az Angyalföldi Hely- történeti Gyűjtemény segítségétI Sorozatunk Ferkai András Pest építészete a két világháború között című munkáján alapul.) ^□^^^TBRUÁ^^^^^GI^KERÜL^rnHÍRNOK Emlékezés Budapest ostroma A szétrombolt „erőd" A nagyvárosok közül - Sztálingrád és Leningrád után - Budapest ostroma tartott a legtovább a második világháborúban, több mint száz napig: 1944. december 30-án kezdődött és 1945. február 13-án, Buda szovjet elfoglalásával ért véget. Azóta rendszerint ezen a februári dátumon Budapest felszabadulására emlékezünk. A kerületből pedig 1945 január 13. és 18. között űzték ki a nyilasokat és a németeket. A háborúban a magyar vezetés eleinte Budapestet „nyílt várossá” akarta nyilvánítani, hogy megkímélje az ostromtól. December elején azonban Hitler közölte Szálasival, hogy Budapest erőd, melyet háztól házig kell védeni, parancsnokául pedig Pfeffer Wildenbruch SS csendőrtábornokot nevezte ki. A főváros sorsa ezzel megpecsételődött. Amikor a szovjet csapatok két hónapos ostrom után kiűzték a még megmaradt német és a hozzájuk besorolt magyar katonai erőket, a régi Budapest helyén egy romváros maradt, amelyet a Budapesti Negyed című folyóirat tematikus, a főváros történetével foglalkozó száma egyszerűen olyan településnek minősít, amely a német nagyvárosokhoz hasonlóan, szétrombolt állapotba került a világháború végére. Képünkön a lebombázott Vígszínház Jövök-megyek 136. tUfát persze, hogy most romlott el MM a kazán, mikor máskor romolna, mint amikora napi középhőmérséklet is mínuszban tartózkodik? Nem először csinálja ezt velem, minden egyes télen előadja ezt a magánszámát gonoszul. Pedig az ember törődik vele, kíméli, ellenőrzi, tisz- títtatja minden évben még a szezon előtt, de hiába, évente egyszer, a legnagyobb hidegben mindig bedobja a törülközőt. Nem öreg jószág pedig, öt éve, hogy vettük, elegáns francia gyártmány (azt manapság úgy kell érteni, hogy a franciák gyártatják a kínaiakkal)’ amikor vettük, az eladó megesküdött, hogy ennek aztán évtizedekig semmi baja nem lesz, túlfogja élni még a házunkat is, nemhogy minket. így higgyen az ember manapság az eladóknak- Persze az is lehet, hogy csak a kazán nem tud arról, hogyan kellene viselkednie. Cserépkályhás lakás volt ez is, mint annyi más a környéken. (Fűtésileg egyébként széles a választék kprületszerte, van itt távfűtés meg központi fűtés éppúgy, mint az összes egyedi variáció a napelemtől a dobkályháig.) A daliás időkben ott sorakoztak a fahasábok a fáspincében minden lakónál, s remek hétvégi elfoglaltság volt a családfőnek a hasábfákat gyújtásokká szelídíteni egy kjsbalta segítségével. Aztán már csak a felhordás (legalább háromemeletes minden ház a környékünkön), a tárolás, a hamuzás és tisztítás kérdéseit kellett megoldani nap mint nap, s máris pompás meleg volt a lakás meghatározott zugaiban, meghatározott időkben. Hajnal felé, például, konkrétan meglehetett fagyni. Ezeket az emlékeket persze én is már csak a gyerekkori időkből bányászom elő, mire én léptem a családfői posztra, a gázfűtés már eluralta a lakást, a házat: nálunkhárom jellegzetes megnyilvánulásával, a cserép- kályhába szerelt Héra-fűtéssel, az utcára szellőző és kémény esfalikon vektorral. (Egyik a kjssz°bát, másik a fürdőt fűtötte.) Ezzel a megoldással is elvoltunk évtizedekig, de aztán a cserépkályhában elfáradt a cserép (maguk tudták, hogy van ilyen?), nem tartotta tovább a meleget (újra kellene rakatni, mondták a hozzáértők, de a még hozzáértőbbek szerint már az se volna igazi megoldás), így hát lépni kellett. Akkor került a lakásba ez a pompás kazán is, ahogy az új csövek, radiátorok, kaPcs°l°k: méltán hihettem, hogy végre felzárkóztam én is a huszonegyedikszázadhoz. (Csak megjegyzem, hogy azért az összkép még ma is elég tarka: a házunkban is akad még olyan lakó, aki változatlanulfával, szénnel fűt.) Minden rendben volna hát, szép, meleg lakás vár, ha hazatérek, micsoda öröm is az, odaállani az ablakhoz, a forró radiátor mellé, és onnan nézni, egy szál ingben a kinti hideget. Csak hát, mint már említettem, a kazán is ember, ő is megbetegedhet néha, mi pedigolyankprmegnézhetjükmagun- kat. Kedves szokása a kazánnak egyébként, hogy minduntalan vasár- és ünnepnapokon romlik e^: ha lűd, hát legyen kövér. Ilyenkor fordul az ember, kétségbeesésében, a gyorsszervizhez. Ilyesmit persze csak egyszer teszünk az életben, amíg saját kárunkon megtanuljuk, hogy annál aztán minden jobb, még afogvacogtató hideg is. A gyorsszerviz az útonállás egyik kifinomult, korunkra szabott formája. (Álljon itt, a fölösleges pereskedést elkerülendő, a kötelező formula: tisztelet a kivételnek-) Bravúros gyorsa- sággal érkeznek a versenyzők, megszemlélik a helyzetet, elhárítják az életveszélyt, de arra már nem vállalkoznak, hogy meg is javítsák az e^' romlott szerkezetet. Vállalkoznak viszont arra, hogy horribilis számlát állítsanak kj, mely köszönő viszonyban sincs valóságos teljesítményükkel- így hát az ember, aki egyszer már részesült ebben az élményben, inkább szerez kölcsönbe egy-két olajradiátort, és azokfal kihúzza hétfőig. Hétfőn hívja a szakszervizt, de ott kpzlik vele, hogy a mondott típushoz már nincs alkatrészük, s hogy leghamarabb három hét múlva tudnának kijönni. Akk°r elindul a hajsza a szerelőért. Telefonok, világhálós böngészések, baráti érdeklődés: kj tud egy jó szerelőt? A feladat nehezebb, mint gondolnák, manapság a jó szerelő nagyobb fines, mint a gyémánt, mert gyémántot még lehet találni itt-ott a Földön, de jó szerelőt nemigen. Régen minden házban lakott valaki, aki értett mindenhez. Akihez csak becsöngetett az ember, Pityu bácsi, elaludt a bojler, mondta, és Pityu bácsi már kelt is fel a konyhaasztaltól, ahol a sportújságot olvasta, nyúlt a sarokban lévő szerszámos ládájáért, és negyed óra múlva minden rendben volt. De a Pityu bácsik már régen meghaltak, 5 helyükbe nem léptek újak■ Manapság a jó szakemberek külföldön élnek vagy a mesékben. Mi nagy nehezen találtunk valakit, bütykölt kicsit a kazánon, aztán azt mondta, jobban tennénk, ba kicserélnénk az egészet. Ma már mindent így gyártanak, elromlik az egész, mire lejár a garancia. Most működik, ez a legtöbb, amit mondhatok- De azért jobban bízom a tavasz eljövetelében, mint a kazánban. MJolsvai András
