XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2016-06-02 / 11. szám

i 2016-ban Szloboda József Budapest-angyalföldi Reformá­tus Egyházközség lelkipászto­ra, a Frangepán utcai reformá­tus gyülekezet és a XIII. kerü­leti Szociális Kerekasztal ve­zetője. 1998-ban Budapest Fő­város XIII. Kerületéért Díjjal, 2013-ban Ember-esélyegyen­lőségi Díjjal ismerte el a kerü­leti önkormányzat áldozatos munkáját. 2015-től a Duna- melléki Református Egyházke­rületben a Budapest-északi Református Egyházmegye es­perese. Idén a XIII. kerület képviselő-testülete díszpolgá­ri címet adományozott Szlobo­da Józsefnek. — Mennyiben érte meglepetésként, amikor dr. Tóth József polgármester bejelentkezett az egyházközségbe a díszpolgári felterjesztés hí­rével? — Megtiszteltetés, hogy a testület alkal­masnak talált e kitüntető címre. 26 éve dolgozom a kerületben, és munkám so­rán legalább két generációval kerültem kapcsolatba, nem csak egyházi ember­ként. Mint a Szociális Kerekasztal vezetője, igyekeztem segítséget, támogatást nyújta­ni sok rászorulónak szociális és oktatási területen. . . — Milyen út vezette a lelkészi pályáig? — Újpesten születtem, ott is nőttem fel. Családunk anyagi helyzete miatt először szakmát kellett tanulnom, s csak később jelentkeztem a Teológiai Akadémiára. A lelkészképesítő vizsga után nem sokkal a református egyház menekültügyi szolgálatának vezetője lettem. 1990-ben választottak az angyalföldi gyülekezet lel­kipásztorának. Az azóta eltelt 26 év, a csa­ládi életem, a feleségemmel felnevelt 4 gyermekünk tősgyökeres angyalföldivé tett. — Mi a szívéhez legközelebb álló fel­adata? — Természetesen a lelkipásztori szolgá­latom. Ez az igehirdetés, lelkigondozás mellett igen sokrétű feladat. A kórház­misszió ellátása a Nyíró Gyula kórházban, a szociális napközi otthon és van két idő­sek otthona, ahol az ott lakókkal elbeszél­getünk az élet dolgairól, a szépkorúak gondjairól. Iskolákba hitoktatásra hívnak, eske- ,tünk és temetünk, plusz az esperesi el­foglaltságok kicsit pörgősebbé teszik a napjaimat. Vezető lelkipásztorként felügyelhettem 1996 és 1998 között a templom teljes belső felújítását. Istentiszteleteinket ekkortól gyönyörködteti a megújult liturgikus tér ellipszis formájú úrasztala, az új szószék­hez vezető lépcső és a szószék fölötti hang­vető, valamint a templomtérbe került két, fából faragott, historizáló stílusú mó- zesszék. — Mit tekint a közeljövőben megoldásra váró lelkipásztori teendőjének? — Az Angyalföldi Egyházközség, egy ál­landó változást megélő városrészben, száz­éves múltra tekint vissza. A legutóbbi nép­számlálási adatok szerint kb. 6000-7000 re­formátus élhet a kerület angyalföldi ré­szén. Bár az elmúlt 26 év alatt többször cse­rélődött a gyülekezet tagsága, Isten külö­nös kegyelme révén a létszáma alig válto­zott. Az elmúlt évek dinamikus lakásépíté­seinek köszönhetően sokan költöztek az egyházközség területére. Az ő megszólítá­suk az elkövetkező években az egyik fel­adatunk. Jó alkalmat kínálnak minderre 2017- ben a reformáció 500. éve alkalmából szer­veződő kulturális és egyházi program­jaink. — Milyen gyakorlati tervek segítik megva­lósítani a reménységet, hogy a hívők száma tovább gyarapodjék? — Mint ahogy eddig is, ezután is kultu­rális, társadalmi és ökumenikus esemé­nyeknek teret adva igyekszünk nyitni a ke­rület régi és újonnan ideköltöző polgárai felé. Ezáltal kínálva nekik találkozási le­hetőséget egymással és velünk, reformátu­sokkal. Az angyalföldi református templom 1933-ban kapott nevéhez hűen, a Feltáma­dás Temploma. A reformátusok „Semper reformari” (folytonos megújulás) jelmon­data a templom felszentelése óta eltelt 83 év alatt jól bevált. Hitünk és annakgyakor- lása, hogy „az Ige mindig kőszálként meg­áll”, megmozgatja és bevonzza az újabb híveket. Lendvai Kerületünk díjazottjai Jjjj A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkor­mányzat képviselő-testülete a 14/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendeletében „Bu­dapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” cím alapításáról rendelkezett, mely azon sze­mélyeknek adományozható, akik életútjuk során kimagasló munkásságukkal hozzájá­rultak a XIII. kerület fejlődéséhez, akik szak­mai tevékenységükkel vagy a kerület nem­zetközi kapcsolatai, illetve az együttműkö­dés más formáinak fejlesztésében kiemelke­dő tevékenységükkel öregbítették a kerület hírnevét, tekintélyét. A képviselő-testület a rendeletében foglaltak szerint „Budapest Fő­város XIII. Kerületért” díj adományozásával ismeri el azok érdemeit, akik kiváló szakmai tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a kerület fejlődéséhez. Mindezekre tekintettel a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkor­mányzat képviselő-testülete az 59/a/2016. (IV. 21.) O. K. számú határozatával „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” címet adományozott Koncz Zsuzsa előadóművésznek PatakjFerenc fej számoló előadóművésznek Szloboda József református lelkésznek A Képviselő-testület az 59/b/2016. (IV. 21.) Ö. K. számú határozatával „Budapest Főváros XIII. Kerületért" díjat adományozott JolsvaiAndrás szerkesztő, író, újságírónak helytörténeti értékű írásaiért, lokálpatriotiz­musáért; Dr. Kádár Ferenc házi gyermekorvosnak, kollegiális vezetőnek kimagasló gyermekor­vosi tevékenységéért; Kovács Piroskának, az Angyalföldért Egye­sület elnökeként végzett, a közösségi össze­tartozást erősítő tevékenységéért; Pál Ferenc plébánoshelyettesnek az An­gyalföldi Szent Mihály-plébánia közösségi életében betöltött szerepéért, a kerület egé­szére kiható egyházi tevékenységéért; Sumonyi Papp Zoltán író, költő, rádiós szerkesztőnek a kerületben végzett kulturá­lis tevékenységéért; Ujréti László színművésznek elhivatott művészi teljesítményéért, a József Attila Színház iránt érzett hűségéért; A címet és a díjat dr. Tóth József polgár- mester 2016. június 1-jén a Radnóti Miklós Művelődési Központban tartott díszünnep­ségen adta át. A Budapest Főváros XIII. Kerületi Ön-- kormányzat képviselő-testülete a 14/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendeletében „Pol­gármesteri Dicséret” elismerés alapításáról rendelkezett, mely kitüntetéssel a polgár- mester a kiemelkedő szakmai tevékenységet jutalmazza. Dr. Tóth József polgármester „Polgármesteri Dicséret” elismerésben részesítette Barna Krisztiánt, a Prizma Általános Isko­la és Óvoda EGYMI rendszergazdáját ma­gas színvonalú szakmai munkájáért; Bauke Erikát, a Visegrádi utcai szakrende­lő fizioterápiás szakasszisztensét a gyógyí­tásban végzett munkájáért; Csuka Mónika zenész-énekest a zenei kul­túra igényes terjesztéséért; Ferencz Zsuzsannát, a Közszolgáltató Zrt. munkatársát a közművelődés területén vég­zett tevékenységéért; HantinéJoós Erikát, a Polgármesteri Hi­vatal munkatársát a több mint két évtizedes közigazgatási munkájáért; Machos Ferencet, a Sprint Kft. vezetőjét a kerületi médiumokban végzett tevékenysé­géért; Mándokj László tűzoltó őrnagyot szakmai elhivatottságáért; Orgován Bertalan közterület-felügyelőt a kerületi közrend, közbiztonság szolgála­táért; Rozsnyói Ferencet, az Angyalföldi Sport- és Szabadidő Központ nyugalmazott mun­katársát a sporthoz, a munkahelyéhez és a kerülethez való hűségéért; Rusznyák József nyugállományú alezre­dest a felelősséggel végzett közösségi mun­kájáért; SafranyikGábomét, a Polgármesteri Hiva­tal munkatársát a közigazgatási munka irán­ti elkötelezettségéért; Staniszewski Csabát, a Polgármesteri Hi­vatal munkatársát kiemelkedő munkájáért, kötelességtudatáért; Szabó György polgárőrt áldozatkész pol­gárőri tevékenységéért; Tóth Edina vezető gondozónőt a szociális ellátás terén végzett magas színvonalú mun­kájáért; Tóth István parkolóőrt szakmai tapaszta­lataiért, hivatástudatáért. Dr. Tóth József polgármester az elis­merést 2016. június 1-jén a Polgármeste­ri Hivatalban tartott ünnepség keretében adta át.

Next

/
Thumbnails
Contents