XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-06-02 / 11. szám
Önkormányzat 2016. június 2. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Minőségi szolgáltatás állami prés alatt is Fogyatkozó önállóság A polgármesteri hivatal tavalyi tevékenységét két napirendben is vizsgálta áprilisi ülésén a képviselő-testület. Megfogalmazódott: az „elégséges szolgáltatás” az, amit a kerületi lakos joggal elvár a hivataltól, benne olyan jellemzőkkel, mint az átláthatóság, hitelesség, eredményesség, valamint hatékonyság és együttműködés. Ez jellemzi a polgármesteri hivatal, s benne a köz- tisztviselők munkáját, jóllehet a külső, kormányzati-jogalkotói nyomás egyre nagyobb terhelést jelent. A képviselő-testület állásfoglalása szerint, a polgármesteri hivatal - az ügyfél-elégedettségi adatok által is alátámasztottan - 2015-ben is úgy látta el a feladatait, ahogy azt a kerület lakosai joggal elvárják. Emellett az önkormányzat belső ellenőrzése magas színvonalú, a vizsgálatok alaposak, a mintavétel széles körű, a vizsgálati módszerek alkalmazása helyes. A jelentések szakszerűek, a dokumentálás előírásszerű és egységes. Az eredményes működéshez szükség van a munkájukat élethivatásnak tekintő, megbízható szakmai felkészültséggel rendelkező, munkájuk minőségére igényes köztisztviselőkre. Az elmúlt évek radikális állami, az önkormányzatokat érintő kedvezőtlen változtatásaira, intézkedéseire gondolva, felmerül a kérdés: a folyamatosan romló külső körülmények és feltételek hogyan érintik a csaknem 130 ezer lakosú városrész képviseletében munkáját végző hivatalt és a benne dolgozókat? A közigazgatás rendszer átalakításának kormányzati iránya 2015- ben sem változott. Tovább folytatódott az önkormányzatiság értékeinek lebontása, a helyhatósági önálDr. Bujdosó Sándor jegyző — Jellemző, hogy az emberek szociális, létfenntartási gondjainak megoldásában az önkormányzatokat magukra hagyták lóság korlátozása — tájékoztatta munkatársunkat dr. Bujdosó Sándor jegyző. — Ennek eszköze a központi költségvetési támogatások folyamatos szűkítése, a forrásmegosztás rendszerének a kerületek rovására történő módosítása, igazságtalanságának növekedése, az önként vállalt feladatok ellehetetlenítése. Jellemző, hogy az emberek szociális, létfenntartási gondjainak megoldásában az önkormányzatokat magukra hagyták, a jegyzői hatásköröket államosították, tovább „lebegtetve” a jogbizonytalanságot okozó újabb hatáskör-centralizációt. Jól példázza a kormányzati szándék töretlenségét az a benyújtott törvényjavaslat, amely az „önkormányzatok egyes kötelező feladatainak segítésére” hivatkozva kötelezővé akarja tenni minden település számára egy kormányzati informatikai rendszerhez való csatlakozást. Rajta keresztül lehetőség nyílik az önkormányzati gazdálkodás teljes körének szinte számlamélységű, akár napi kontrolljára. Ugyancsak az önkormányzatiság „leépítésének” folyamatába illik a parlament asztalán lévő, az állami tisztviselőkről szóló törvényjavaslat, amely kizárólag az állami szerveknél dolgozó köztisztviselők számára biztosít távlatosan is jelentős béremelést és az önkormányzatnál dolgozó köztisztviselőkről még csak említést sem tesz. Ezek jól tükrözik azt a kormányzati szándékot, amely a rendszerváltozáskor létrehozott demokratikus szervezet, a helyi demokrácia oszlopának is tekinthető önkormányzatok folyamatos gyengítését, ellehetetlenítését tűzte ki célul. Miért is? A végeredmény könnyen kikövetkeztethető: a polgárok többségének bizalmát élvező és általuk megválasztott polgármester és képviselők helyett a központi hatalom által kinevezett, és irányításával működő vezető és lojális megbízottak alkotta „kerületi tanács”. Hogyan érinti a köztisztviselőket a folyamatos változás? Ajegyző által sorolt adatok az egyszerű állampolgárnak hihetetlenül hangozhatnak, nekik pedig mindennapi gyakorlat. A polgármesteri hivatal jogalkalmazó szerv. A jogaiPolgármesteri hivatal kalmazás minőségét, a feladatellátás hatékonyságát, színvonalát a jogalkotás minősége alapvetően befolyásolja. A 2010—2014 között megalkotott jogszabályok 248 281 oldalt tesznek ki. 2015-ben ez 36 738 oldalnyi jogi normával bővült. Annak a köztisztviselőnek, aki a munkájához csak áttekinteni akarta az új normákat, az év minden napján legalább 100 oldalnyi joganyagot kellett fellapoznia azért, hogy megállapítsa, változtak-e az önkormányzati feladatellátás szabályai. Es mennyi időt biztosít a jogalkalmazásra való felkészülésre a jogalkotó? Bevett és általánosan alkalmazott gyakorlattá vált a törvények kihirdetésüket követő napon történő hatályba léptetése. A 2010—2014-es ciklusban 429 törvény lépett hatályba ilyen módon. Aztán a kellően végig nem gondolt központi intézkedések, a köz- igazgatás összehangoltságának hiánya is sűrűn okoz gondot. Erre is említ néhány példát dr. Bujdosó Sándor: tavaly a kötelezően alkalmazott központi informatikai programok bevezetésére fejlesztésük alatt, éles működés közben került sor. Előfordult, hogy - a központi bérszámfejtő program tökéletlensége miatt — jelentős számú munkavállaló a kerületben sem kapta meg időben a bérét, vagy hibás összeget utaltak ki a részükre. Az új, a költségvetési beszámolóhoz kapcsolódó pénzügyi adat- szolgáltató rendszert még a napokban is javítják, holott az adatok feltöltési határideje már régen letelt. Az állampolgár jogosan elvárja a hivataltól a gyors és szakszerű ügyintézést — szakmai kifejezéssel élve: az „elégséges szolgáltatást”. Ha nem ezt tapasztalja, joggal kárhoztathatja a közigazgatást. Nem kell tudnia, hogy például az elmúlt évben milyen körülmények és feltételek mellett biztosította azt a polgár- mesteri hivatal és a benne dolgozó köztisztviselők. ■ Jusztusz Gábor Közmeghallgatás június vegén Az önkormányzat június 23-án, csütörtökön délután négy és este hat óra között ismét közmeghallgatást tart a polgármesteri hivatal első emeleti képviselő-testülete üléstermében. Az eseményre várják a kerület polgárait, vállalkozóit, civil szervezeteit, hogy helyi ügyekben kifejthessék véleményüket, megtehessék észrevételeiket. Vízkorlátozás karbantartás miatt A Fővárosi Vízművek Zrt. értesíti a fogyasztókat, hogy hálózattisztítási munkák miatt 2016. június 6-án reggel 7 órától 2016. június 7-én délután 15 óráig a XIII. és a XIV. kerületben nyomáscsökkenés és vízzavarosodás várható. A magasabb épületek felső szintjein pedig vízhiány is előfordulhat. Ennek oka, hogy a szolgáltató a jelzett időpontban végzi el a vízhálózat észak-pesti főnyomóvezetékének szokásos évi öblítését. Az üzemi beavatkozás miatt felzavarosodott víz vas-mangán-oxidokat tartalmazódé ülepítés után felhasználható. A Fővárosi Vízművek kéri a fogyasztók türelmét és megértését. A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat ||te Pályázati Felhívása ■=:A XIII. Kerületi Önkormányzat pályázatot hirdet a tulajdonát képező — felújításra szoruló - lakások bérleti jogának elnyerésére. A pályázat feltételeit, a megpályázható lakásokat, valamint a pályázati nyomtatványt a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.-nél (Budapest, XIII., Béke utca 65., Budapest XIII., Hegedűs Gyula utca 15.), továbbá a XIII. Kerületi Önkormányzat Ügyfélszolgálati irodáján (Budapest XIII., Béke tér 1.) lehet beszerezni, illetve letölthető a www.kozszolgaltato.bpl3.hu és a www.bpl3.hu honlapokról. Részletes információt a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Lakásgazdálkodási csoportjánál (Budapest XIII., Béke utca 65. telefon: 350-3728) kérhetnek. Apályázat személyesen benyújtható: 2016. május 30.-2016. július 1. között V y xill. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Tulajdonosi, Kerületfejlesztési és Lakásgazdálkodási Bizottság