XIII. Kerületi Hírnök, 2015 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2015-10-15 / 20. szám
4 Aktuális 2D 15. OKTÓBER 15. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Szanálások Megújuló Szabolcs utcai és a Teve utcai tömbök Új karakterek születnek Két, egymással párhuzamosan zajló, hasonlóan nagy léptékű, összetett program folyik a kerület két pontján, a Szabolcs és a Teve utcában. Mindkét helyszínen egy olyan szanálási programot hajt végre az önkormányzat, ami nemcsak a városrész lakás- és bérlakásál- lományának összetételét formálja át, hanem ezzel együtt lehetőséget biztosít az említett területek komplex megújítására. Ez pedig városképi és településfejlesztési szempontból is komoly előrelépést jelenthet. A kerület megkezdte azokat az előkészítő munkálatokat, amelyekkel a még 2013-ban elhatározott szanálás befejezése után kialakítható a területek későbbi karaktere. A korábbi programokhoz képest a mostani újdonsága, hogy ebben az esetben vegyes tulajdonú épületeket kell szanálni a Szabolcs köz 1., a Szabolcs utca 7., 11., 13., valamint a Teve utca 45., 47., 49/A,49/B szám alatti társasházakban. Az előbbi tömbben 237 lakásból 78 volt magántulajdonban, a Teve utcai 211 lakásból pedig 75. Az összesen 153 tulajdon birtokbavételére a kerület 2013-ban és 2014-ben 600-600 millió forintot különített el. A magántulajdonosoknak a végleges vételi ajánlatot idén januárban küldték ki, időközben pedig megkezdték az önkormányzati bérlők kihelyezését is, erre a felSzabolcs utca 11. — a szanálási program lehetőséget ad a terület komplex megújítására adatra idén és jövőre is 800-800 millió forintot tervezett be az ön- kormányzat. A teljes program várhatóan idén december 31 -éig befe- jeződik. A szanálás idén februári kezdetekor a kerületnek 307 ön- kormányzati bérleménye volt, jelenleg még hozzávetőleg 200 bérlő elhelyezését kell megoldania.’ A magántulajdonosok közül eddig — pénzbeli térítés ellenében — 114-gyel kötöttek adásvételi szerződést, tízzel pedig csereszerződést, számukra az általuk kiválasztott és az önkormányzat által jóváhagyott lakást vásárolta meg a kerület. Önkormányzati cserelakást l l-en igényeltek, jellemzően a tartozást felhalmozó, valamilyen joggal terhelt albetétek tulajdonosai. Kisajátítani várhatóan mindössze 18 lakást kell, ebből 7 az utolsó vételi ajánlatot sem fogadta el, 11 -nek pedig ismeretlen a tulajdonosa. Eddig mindezekre összesen 750,5 millió forintot költött a városrész, ami átlagosan 198,5 ezer forintos négyzetméterárat jelent lakásonként. A magántulajdonok megvásárlása összesen nagyjából egymil- liárd forintba kerül majd. Az átmenet idején A szanálandó területek közbiztonságát és a házak egyre romló állapotát folyamatosan figyelik. Az épületek statikailag nem életveszélyesek, de a kiüresedő terület nyomasztólag hat a lakókra. A birtokba vett üres lakások deszkázása és befalazása gyorsan megtörténik. A kerület a rendőrséggel célzott bérlemény- ellenőrzéseket hajt végre, s hét közfoglalkoztatottal minden hétfőn elvégzi a Szabolcs utca közterületeinek takarítását. A környék ellenőrzésében részt vesz a közterület-felügyelet, a helyi körzeti megbízott, az Angyalföldi Polgárőrszervezet és a térfelügyeleti központ is. Teve utca 45., 47., 49/A, 49/B — vegyes tulajdonú épületeket kell szanálni Pályázat Passzívházi bérlemények kiadók Ifjabb fordulót hirdettek Az önkormányzat a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. bonyolításában pályázatot hirdetett a Jász u. 91. szám alatt épült passzívházban lévő — 3 8 és 64 négyzetméter közötti alapterületű, összkomfortos — összesen 34 darab költségalapú (négyzetméterenként havi 867 forint plusz áfa) lakás bérleti jogának elnyerésére. Bárki jelentkezhet, aki nagykorú európai uniós állampolgár, bevándorlási vagy letelepedési engedéllyel rendelkező személy, és aki a részletes kiírásban szereplő cserelakás leadását vállalja. A jelentkezéseket október28-ig kell benyújtani a közszolgáltató lakásgazdálkodási csoportjánál (Béke utca 65., földszint) vagy a társaság ügyfélszolgálati irodáiban (Béke utca 65., földszint; Hegedűs Gyula utca 15.). A pályázati nyomtatvány ugyanitt, valamint az önkormányzat ügyfélszolgálati irodájában (Béke tér 1.) szerezhető be, továbbá letölthető a kozszolgaltato. bpl3.hu és a bpl3.hu honlapokról. FELHÍVÁS A XIII. kerületi Önkormányzat megbízásából a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. 2015. október 12-től 2015. november 6-ig nyilvános pályázatot hirdet a Budapest XIII. kerület, Katona József utca 39.-Pozsonyi út 10. (478 m). Pozsonyi út 14. (228 nr), Szent István park 15. (22 m2), valamint Váci út 50. (160 m2) szám alatti alapterületű helyiségek határozott idejű (5 évre további 5 éves előbérleti jog biztosítása) bérbeadására. A pályázatodat a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Ingatlangazdálkodó Divízió Helyiséggazdálkodási Csoportjához (1131 Budapest, Béke utca 65. szám alatti, földszint 8-9. számú ablak) címén kell írásban személyesen benyújtani legkésőbb: 2015. november 6. (péntek) 11.30 óráig. A helyiségek megtekintésének ideje: 2015. november 3., kedd, a honlapunkon szereplő Hirdetmény szerint. A licit időpontja: 2015. november 10. (kedd) 9.00 órától (a Hirdetményen szereplő sorrendben). Helye: XIII. Kér. Közszolgáltató Zrt. (1131 Budapest, Béke u. 65.) A pályázattal kapcsolatosan a 450-3103,450-3124 telefonszámokon lehet érdeklődni. A részletes pályázati feltételekről szóló Hirdetmény a www.kozszolgaltato.bpl3.hu honlapunkon megtekinthető. Parkolás Újabb fizetős területek Maradnak a kedvezmények A kerület újabb helyszínein vezetik be a fizetőparkolást — erről a képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött, miután a városrész kezdeményezését a főváros is szentesítette. A Hajdú utca és környéke, így a Röppentyű utca-Tahi utca páratlan oldala-Hajdú utca-Fáy utca-Béke utca-Petne- házy utca által határolt terület 2016. január 4-étől, míg a Marina-part (a Duna pesti ága—Váci út-Vizafogó utca által határolt terület) várhatóan jövő július elsejétől lesz fizetős. A városrészben továbbra is megmarad az eddigi két — praktikusan a Róbert Károly körúttól délre és északra eső - fizetős övezet, az itt élők - köztük az újonnan „belépők” — a jövőben is jogosultak az 1-es vagy a 2-es zónában ingyenes parkolást biztosító matricára. Az érintett Hajdú utcai autósok - némileg bővített tartalommal, de - a már díjköteles övezetekben lakókkal egy időben kapják meg a 2016-os engedély kiváltásáról szóló tájékoztatót, a matricát a tervek szerint november 16-ától lehet igényelni, mely onnantól kezdve érvényes. A Marina-parti lakóknak a tájékoztatót a júliusi bevezetés előtt két-három hónappal postázzák, és bő egy hónapjuk lesz az engedély kiváltására.