XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2014-01-16 / 1-2. szám
Mozaik______________________________________________________________________________________________________________2014. január Jövök'megyek 94. N em tudom, önök hogy vannak vele, én azelőtt tettem mindenféle fogadalmakat az új évre. Hogy leszokom vagy fel, hogy leadom (vagy fel), meg ilyenek. Ezek a fogadalmak aztán, ahogy a fogadalmaknál lenni szokott, hol teljesültek, hol meg nem. Attól függően, milyen magasra tettem a mércét. Most, hogy életem megfontoltabb szakaszába érkeztem, az újévi fogadalmaim is földönjáróbbak lettek. Hétköznapibbak. Megtart- batóak. M ost például azt fogadtam meg magamnak, hogy az első adandó alkalommal megnézem az új angyalföldi trolivo- nalat. A trolivonal persze csak nekem új, akik járnak rajta, azoknak korántsem az, hiszen június közepe óta létezik: de én, mióta hűtlen lettem kedves Vizafogómhoz, még nem jártam rajta. Éppen ideje volt tehát: elvégre épp azért a fogadalom, hogy, ha eljön az ideje, teljesítsük. A Gundel Károly úti megállóban gondoltam felvenni a történet fonalát, s felszállni egyúttal az új trolira. A Gundel Károly utat azelőtt Állatkerti útnak hívták, csak két éve viseli a messze földön híres vendéglős nevét, és méltán: hiszen a sarkán (a másik sarkán, ami nem is sarok, hanem egy görbület) állt és áll ma is a nevét viselő étterem, mely valaha a Vampetics nevet viselte, s melynek emeleti lakásában nőtt föl Latinovits Zoltán. Ezen a sarkán viszont, ahol a trolimegálló található, az Állatkert pótbejáratának vaskapuja lelhető fel, manapság már folyton bezárva. (Gyerekkoromban még ezen a kapun is meg lehetett közelíteni az Állatkertet, s akik csak a Pálmaházba igyekeztek, jobbára ezt is tették.) Szemben a Szép- művészeti Múzeum háta, srégen szemben a Liget Szálló vonja magára a tekintetet. Hajdan egy Kéményseprőnek nevezett étterem volt a helyén, terebély kerthelyi- ségében nyáron le-leesett nekem egy nagymálna a Városligetből jövet, s nagyapám ilyenkor nem mulasztotta el felemlíteni, hogy itt (ott) forgatták, egykor az Egy pikoló világos című filmet. V olt időm mindebben elgyönyörködni, sőt mindezt elmesélni, mert a troli csak nem akart jönni ezen a verőfényes múltvasárnapon a Gundel Károly úti megállóba. Amikor már vagy három elment a másik típusúból, gyanút fogtam. Megpróbáltam kisilabizálni, mi áll a megálló faliújságján, de persze ilyen apró betűt én már nemigen látok szemüveg nélkül. Szemüveget viszont nem hordok magamnál vasárnap: minek, nem akarok én olvasni. Ez a csökönyösség sok bonyodalomnak lett már forrása, sok nehézséget okozott már, de arra mégsem volt elég, hogy magamat, ahogy illik, szemüvegesnek definiáljam, ennek minden következményével. Talán egyszer eljön az is: most mi mást tehettem volna, megkértem egy arra járót, olvasná el nekem a járatismertetőt. Az ismeretlen úr, amikor megértette, hogy nem kéregető vagyok, akinek látszom, boldogan olvasta fel a tábláról, hogy a vágyott viszonylat vasárnaponként nem közlekedik. E zen bizony erősen elcsodálkoztam: hiszen itt mégiscsak a hetvenkilences troliról van szó, ősi magyar járműről, mely évtizedek óta szállítja az utasokat az Erzsébet királyné útja és a Dózsa György út között: most csak any- nyi történt, hogy a vizafogóiak kedvéért a járat meghosszabbodott - behatolt a lakótelepre, aztán onnan kanyarodott vissza eredeti pályájára. Úgy látszik azonban, ezért nagy árat kellett fizetnie: a vasárnapi üzemszünetet. (Hazatérvén utánajártam, mit mond minderről a közlekedési vállalat: ők persze a pozitívumokat emelték ki, hogy így el lehet jutni a metrótól az orvosi rendelőig, és idézem, olyan szép, „jelentősen csökkennek a rágya- loglási távolságok.” Hogy én miért nem tudok ilyet kitalálni! Mindez persze csak hétköznap érvényes, aki vasárnap közlekedik, győzze le maga a rágyaloglási távolságokat, teszem hozzá én.) E s éppen így jártam el. Ha a hegy nem megy Mohamedhez vasárnaponként, majd én leszek a troli, határoztam el, és szépen végiggyalogoltam a hetvenkilences trolibusz új útvonalát a Dráva utcától a Kárpát utcáig. (Álmomban csengettem egy picit.) A Visegrádi utcában megcsodáltam a Napfényről elnevezett idősek klubját (azelőtt bölcsőde volt), a Révész utcai vadonatúj „megállni tilos” táblákat (valahogy be kell kanyarodni azzal az autóval), az új megállót, ahol pedálos autók eladását hirdeti egy cég, aztán a végállomás tábláját, ahol megállóit az élet: a lakótelep már elkészült, de előtte ott szégyenkezik az építkezés minden maradéka, törmeléke, s egy-két régi épület a hajdanvolt gyárvilágból. Kíváncsi vagyok, azokkal mi lesz. M ár kifelé megyek a Kárpát utcán (kedvencem a kőtéri alállomás), amikor eszembe jut, hogy nem láttam az utcán trolivezetékeket. És tényleg: sehol egyetlen áramszedőnek való. Rögtön telefonos segítséget kértem műszaki dolgokban jártas barátomtól, aki megnyugtatott: ezek a Solaris kocsik ezt is tudják, spájzolják az áramot, aztán mennek, mint a meszes, amerre látnak. T átva maradt a szám. Gyerekkorom egyik vicce úgy kezdődött, hogy elszánt banditák eltérítették a hetvenes trolit: íme, a hajdani tréfából valóság lett. Mit kell még megélnünk! Jolsvaj András 16. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK ff--------------T ársasházi ügyek Lakóközösségek tájékozatlanul Biztosítás nélkül Teljes a káosz a társasházak biztosítása körül. A lakók többsége nem tudja, van-e egyáltalán bármiféle kártérítési garancia az épületre, ahol élnek. Mások viszont tévesen úgy hiszik, a közös biztosítás a lakásokra és azon belül az ingóságokra is érvényes. Jó néhány lakóközösség viszont egyetlen fillért sem költ biztosításra. Németh Péter egy független biztosítási kft. kommunikációs és értékesítési igazgatója, a szakemberrel tapasztalatairól beszélgettem lakás- és házbiztosítással kapcsolatosan.- Az emberek többségének fogalma sincs róla, van-e bármiféle biztosítás a házra, ahol sokadma- gukkal élnek, s ha van, akkor az mire terjed ki, s adott esetben mennyi kártérítést garantál - mondta Németh Péter. A szakember szerint a közös képviselők többsége maga dönt arról, melyik biztosító ajánlatát tárja a lakógyűlés elé anélkül, hogy alaposan megismerné az összes többi lehetőséget, így aztán csupán üzletkötői lobbi és rámenősség kérdése, hogy akár az első ajánlatot elfogadja a közösség. Pedig ahány biztosító, annyiféle, társasházak' ra szabott, jobbnál jobb „csomag” létezik, s gyakran meglepően alacsony díjért, havonta néhány ezer forintért is a lehető legjobb kártérítési szerződést lehet kötni- hívja fel a figyelmet a szakértő. Ennek ellenére a társasházak egy jelentős része éppen ezen a fontos tételen spórol, s ha leég a ház, szétfagy a járda vagy a parkoló, esetleg eltörik egy vízcső, akkor sehonnan nem érkezik segítség. — A lakók egy részének viszont meggyőződése: a közös képviselő olyan fantasztikus szerződést kötött az épületre, hogy a lakásokra külön már nem is kell. Sajnos erre is számtalan példa van, s a döbbenetes félreértés csak akkor derül ki, amikor valamelyik lakás kiég, elázik vagy éppen kirabolják. A károsult a biztosítónál tudja meg, hogy az a szerződés, amely a házra érvényes, a lakások falánál és a bejárati ajtónál véget ér, s a benti értékekre nem vonatkozik. Vagyis odaveszett minden, s nincs kártérítés. Ez egész életre tönkretehet egy családot — szögezi le az igazgató.- A másik jellemző hiba éppen az ellenkezője: gyakran a lakóháznak és a tulajdonosoknak külön is van biztosításuk a közös helyiségekre, falakra, ajtókra stb. Ez felesleges pénzkidobás, hiszen ugyanarra a biztosítási „eseményre” csak egy helyről lehet kártérítést kapni. Ezeket az átfedéseket szakértők segítségével könnyen, gyorsan ki lehet zárni. Németh Péter szerint a lakók akkor járnak el a leggondosabban, ha a közös képviselő közreműködésével egy profi biztosítási alkuszon keresztül kérnek ajánlatot. Ezeknek a cégeknek a weboldalaikon - is - minden biztosító ajánlata egy helyen megtalálható, így könnyű és gyors az összehasonlítás, a lehető legkedvezőbb konstrukció kiválasztása. KG ' Ha önnek is van nagyobb nyilvánosságra kívánkozó története, kérjük, írja mege-mailben (tahaugy@gmail.com) vagy levélben (Hírnök, 1137 Budapest, Újpesti rkp. 7.). A borítékra írja rá: Társasházi ügyek.
