XIII. Kerületi Hírnök, 2013 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2013-04-04 / 7. szám
Múltidéző 2013. április 4. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Építészetünk A-tól Z-ig Budai Nagy Antal utca 5. Formabontás a „művészlakban” Az egykor Névtelen, később Návay Lajos, régóta pedig immár Budai Nagy Antal utca 5. számú ház - hasonlóan számos újlipót- városi „testvéréhez” - egy modem stílusban emelt, ötemeletes, lapos tetős lakóépület. Az 1935-ben átadott ház stílusa viszont ez esetben külön megemlítendő, mivel azt épp tervezőjének alkotói korszakváltása teszi érdekessé. Formáját ugyanis a csaknem 138 éve, november 25-én született Krausz Gábor rajzolta meg, akit bérházak, színházak, szanatóriumok, szállodák megálmodójaként jegyez az építészettörténet. Csakhogy Krausz alig két évtizeddel korábban még az akkortájt divatos konzervatív törekvések egyik lelkes híveként alkot, s maga is részt vesz az évszázad első két évtizedének villa- és bérházépítésében általánossá vált neobarokk irányzat alakításában. Valószínűleg Krausz Gábor sem vonhatta ki magát e stílusjegyek alkalmazásától, kiváltképp, hogy a bérházépítésben szintén specialista, híres-hírhedt Gincz- ler Hermann (nevéhez szintén számos újlipótvárosi épület köthető), valamint Jakobik Gyula vagy épp Szőke Imre ugyancsak barokk modorú épületekkel kezdte pályáját. Jó példa erre az Attila út-Zerge lépcső-Logodi utca által közrefogott, 1902-ben épült bérház, melynek felhúzásában felelős építőmesterként vett részt Krausz Gábor. Akárhogy is, a Budai Nagy Antal utcai ház építésekor Krausz pausztekercseiről már a régmúltba fakult ez az irányzat, s a szintén általa tervezett Balzac utca 33-as házhoz hasonlóan illeszkedik az „új lipótvárosi irányzathoz”. Adottságait tekintve megegyezik a Balzac utcaival, maga is keretes beépítésben utcavonalon álló vasbetonvázas épület, s illeszkedik abba a sorba, mely az 1930-as évek nagyvárosi-polgári építészetét jellemezte: szorosan hozzátartoznak a kereskedelem, a vendéglátás és a szórakozás intézményei. (A kaputól jobbra- balra ma is az utcaszint alatt lévő boltok sokasága található.) Az épületnek pedig kultúrtörténeti rangot ad, hogy hosszú ideig benne élt Kapás Dezső Jászai Maridíjas színművész, a Vígszínház rendezője és felesége, Káplár Éva festőművész. A Budai Nagy Antal utca 5-öt egyébként Kovács Béla építtette, a kivitelezéssel pedig Molnár Sándort bízták meg. A ház eredeti, vakolt felületeit az 1970-es években fehér, illetve világoskék színű, függőlegesen rakott műanyag elemekkel burkolták, melyek a mai napig elfedik az eredeti homlokzatot. Utóbbi egyébBudapest I Immár harmadik alkalommal rendezik meg április 6-7-én a Budapest 100 elnevezésű, a Kortárs Építészeti Központ szervezésében zajló építészettörténeti programot, azaz az éppen a centenáriumukat ünneplő fővárosi házak nyitott hétvégéjét. A XIII. kerületből eddig az alábbi épületek lakóközösségei csatlakoztak a fesztiválhoz: Bulcsú utca 2 l/A, Hegedűs Gyula utca 43., Radnóti Miklós utca 25., valamint az ANTSZ Váci út 174.-ben lévő regionális intézete. ként szimmetrikus, négytengelyes: az emeleteket átfogó, két- tengelynyi széles középrizalithoz kétoldalt pálcáskorlátú, szabad sarkukon lekerekített alaprajzú erkélyek csatlakoznak. Krausz Gábor ebben a ház közösségi előtereit éppoly finomságúra álmodta meg, mint tette azt a Balzac utca 33-mal. A kétszárnyú, üvegezett bejárati acélkapu geometrikus rácsát laposvasakból hegesztették. A kapualji szélfogóból az előcsarnokba vezető üvegezett fa lengőajtón növénymintás faragá- sú, függőlegesen egymáshoz kapcsolódó gyűrűkből álló osztóbordák találhatók. A lépcsőfokok és az előcsarnok lábazata pedig rus- kicai márványból készült. K.A.L (Köszönjük az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény segít- ségét! Sorozatunk Ferkai András Pest építészete a két világháború között című munkáján alapul.) N em tudom, önök hogy van- nak vele, én élek-halok a vetélkedőkért. Most is, hogy szőkébb szeretett hazánk betöltötte a hetvenötöt (hatvanat simán letagadhatna, komolyan, olyan jól néz ki), és a szerteágazó programok között egy vetélkedőt is meghirdettek kicsiknek és nagyoknak (totószelvényeket kell kitölteni, melyeken a kerület múltjára utaló kérdések lapulnak, és a legjobbak aztán egy főtotóban vehetnek részt, ha jól értem), úgy kellett visszafognom magam, hogy el ne induljak. (Gondolják el, hogy nézne az ki, ha a krónikás nyerné a fődíjat: senki le nem mosná a bundagya- nút az esetről.) Kárpótlásul mesélek önöknek egy kicsit a régi idők vetélkedőiről. Az első, melyen rögtön sikerült országos hírnévre vergődnöm, egy délelőtti gyermekvetélkedő volt két kerület csapatai között, a fekete-fehér televízió egyenes közvetítésében. Ha jól emlékszem, a rákospalotai pajtásokkal mértük össze tudásunkat, és engem nevelő iskolám az irodalmi kérdések megválaszolására delegált. Igen ám, de a szervezésbe valami hiba csúszott, mire odaértem, már volt ott egy fiú egy másik iskolából, akit szintén ebből a Jövök-megyek 79. célból küldtek. Rövid tanácskozás után a felnőttek úgy döntöttek, ha már eljöttem, fényképezzek én — merthogy volt egy ilyen feladat is. Fényképezni ugyan nem tudtam, de a szereplési vágy mindennél erősebbnek bizonyult: elvállaltam a dolgot. Legyen elég annyi, hogy a végeredmény szörnyű leégés lett. Nemcsak én égtem le, hanem a film is, melyet megpró báliam előhívni. A többit képzelhetik. Ez a kudarc megtanított rá, hogy a suszter jobban teszi, ha marad a kaptafájánál. És ha mindenáron vetélkedni akar, vetélkedjék talpalásban, sarkalásban. így aztán a mindeddig legnagyobb budapesti helytörténeti vetélkedőn, melyen valamennyi kerület részt vett, és mely megmozgatott öreget és fiatalt -a fődíj egy igazi óvoda volt — sokad- magammal mint afféle lótifuti vettem részt. Adatokat kerestem a könyvtárban, válaszokat ellenőriztem a helyszínen, partizánt kísértem a stúdióba. (Ahol két sakknagymester lépegetett, s a lépései nyomán kerültek elő a kérdések.) Akkor lettem szerelmese a helytörténetnek, és ez a szerelem elkísért a következő évtizedekben is - változatlan lelkesedéssel olvasom a vonatkozó irodalmat ma is, és mindig találok bennük valami újat. Egyetemistaként a televízióvetélkedők láncoltak magukhoz: a Kapcsoltamban arattam legnagyobb sikeremet. Akkor már a Rózsa úr vezette a műsort, mi pedig (nejemmel és a szomszédékkal alkotva egy csapatot, kiknek még nem volt telefonjuk) papírral a kézben tapadtunk a képernyőre. A fiatalabbaknak mesélem, hogy ez egy dupla vagy semmi vetélkedő volt, húsz forintot ért az első kérdés és tízezret az u tolsó (a ma téma tikusok már biztosan kiszámolták, hogy ez tíz kérdést jelent), a játékvezető (eredetileg a Vitray, aztán a Rózsa György) ült a stúdióban és nézte a semmit — vagyis minket, játékosokat. Merthogy a versenyző otthonról telefonálva adta meg a válaszokat, és az egész ország szurkolt neki. Sajnos azonban az egész ország játszani is akart, ezeken az estéken milliók gyűltek a készülékek mellé. S minthogy játékba úgy lehetett kerülni, hogy az ember megfejtvén a (szintén rejtvényekbe rejtett) telefonszámot, azonnal tárcsázott - s minthogy ezt tízezrek próbálták egyszerre - századmásodperceken múlott a siker. Nekem egyszer sikerült. Aztán mint kés a vajban, haladtam előre a kilencedik kérdésig. Volt közöttük beugratós meg logikai, irodalmi, történelmi, zenei, mindenféle. A Rózsa úr már vette a levegőt, hogy feltegye a tizediket, amikor a feleségem a karomra tette a kezét.- Hagyjuk abba! Kérdőn néztem rá, s ő a konyha felé mutatott a fejével, ahol a hűtőszekrényünk elárvult helye szomorkodott. Múlt hónapban mondott búcsút nekünk a régi frizsider, és nemigen volt esélyünk rá, hogy mihamar újat vegyünk - az az ötezer forint, ahol éppen tartottunk (bárhol ki lehetett szállni, de ha az ember duplázott, elveszthetett mindent), egy új hűtőszekrény ára volt.- Megállunk - mondtam a telefonba, hangomban némi szomorúsággal. A játékvezető megpróbált rábeszélni a folytatásra, de én hajthatatlan voltam: a hűtőt, melyet ebből a pénzből vettünk, sokáig Rózsa úrnak hívtuk. Sok szép sikert értem el különféle vetélkedőkön később is (egyszeregy egészjutalomutazást nyertem vagy a Szovjetunióba vagy az Egyesült Államokba, már nem is tudom), de legszívesebben azokra a baráti összejövetelekre emlékszem, melyeket a kilencvenes évek végén rendeztünk néhány Szent István téri lakásban. Sokat tapasztalt középkorú emberek vetélkedtek ott lelkesen és jókedvűen egy fél sóskifliért - vagyis a tudás, az együttlét, a barátság öröméért. Jolsvai András
