XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2012-04-18 / 8. szám

Interjú }arlamenti félidő 2012. ÁPRILIS 18. * XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Szanyi Tibor a járási közigazgatás veszélyeiről és a képviselői szükséghelyzetről s Uj köztársaságra van szükség A kommunizmus legrondább időszakát idézi a Fidesz országdúlása - ál­lítja dr. Szanyi Tibor, a kerület országgyűlési képviselője. Szerinte 2014- ben elkerülhetetlen a kormányváltás; az új köztársaság alapjait egy önálló alkotmányozó nemzetgyűlésnek kell lefektetnie. Lapunknak ki­fejtette: van visszaút a Fidesz központosítási őrületéből, amely a kerü­letiek mindennapjait is súlyosan veszélyezteti. Tóth Józseffel továbbra is azon lesz, hogy módosító javaslatokkal próbálják elejét venni a tele­püléseket sújtó kormányzati károkozásnak.- Jóllehet, az MSZP legutóbbi tisztújító kongresszusán nem választották meg a párt elnökének, ám bekerült az elnökség­be. Ebben a helyzetben továbbra is aktív lesz a közéletben, vagy visszahúzódik?- A lendületem marad az eddigi, igaz, pártelnökként ez hatékonyabb lehetne. Ugyanakkor a munkám nem merül ki a pártfeladatokban, hiszen a kerület egyik országgyűlési képviselője vagyok. Mivel a negyedik ciklusomat is egyéni körzetben nyertem el, kötelességem az itt élők maxi­mális szolgálata. Az elnökválasztáson elért 31 százalékos eredményemet egyébként nem tartom rossznak, a politikában ugyan­is egyetlen százaléknak is komoly jelentő­sége van. A rám leadott voksok száma két­szer annyi, mint az MSZP parlamenti rész­aránya, a Fidesz 28 százalékos össztársa­dalmi támogatottsága pedig még ezt sem éri el.- A Szonda Ipsos legutóbbi mérése sze­rint enyhe erősödésnek indultak a szocia­listák, az összes választókorú 14 százaléka voksolna a pártra. Az országgyűlési ciklus félidejéhez érkezve, ez biztató-e az MSZP számára, vagy csak egy pillanatnyi válasz­tói „kisiklásról” van szól- A közvélemény-kutatásokból, a tren­dek a meghatározóak. Ez a 14 százalék egy halvány emelkedést mutat, ám nagyon ke­vés az elégedettséghez. Még mindig ko­moly ellenérzés van a szocialistákkal szem­ben, ráadásul sokan nem formálnak nyíl­tan véleményt. Viszont közülük sok a lá­tens MSZP-szavazó, nekünk őket kell 2014-ben az urnák­hoz csalogatnunk a kormányváltás, az ország és a kerület érdekében. Persze, egy négyéves Orbán-dúlás nem fog nyom nélkül elmúlni. Egyetlen út van Magyaror­szág talpra állítására: a gazdasági-politikai krízis ellenére visszatérni a liberális de­mokráciához jogállami válaszokkal, alkot­mányos trükkök nélkül. A választások után a legrövidebb időn belül népszava­zást kell kiírni egy alkotmányozó nemzet- gyűlés felállításáról, amely a megválasztott parlament mellett működne mandátuma lejártáig. E közjogilag önálló testületbe szé­les körben delegálnának a politikai pártok, civil szervezetek, szakmai képviseletek. Csak társadalmi konszenzussal lehet kiér­lelni egy valóban legitim, új alkotmányos berendezkedést. Ebben egy Orbán Viktor nélküli Fidesz is szerepet kaphat, amire jó esélyt látok: a kormánypárt nemsokára ezerszer is bánni fogja, hogy elnökét hagy­ta ki-rálykodni.- Csakhogy például itt, a városrészben 2014-ben a jelenlegi kettő helyett egyetlen választókörzet lesz. Mikor fog eldőlni, hogy ön vagy az egyéniben eddig szintén veretlen Tóth József indul-e ezért a man­dátumért? — Egyelőre távolinak tűnik a kérdés fe- szegetése, pláne, hogy a Fidesz teljesen át­szabja a választási rendszert. Sok minden­re még teoretikusan is nehéz válaszolni, például arra is, ki lesz a XIII. kerület MSZP-s, netán tágabb szövetségben indu­ló egyéni jelöltje. Erről pártfórumokon sem esett szó, de a polgármesterrel sem egyeztettünk. — Alig egy év múlva búcsút inthetünk a szerves fejlődéssel kialakult decentrali­zált, a kerületben is egyre színvonalasabb helyi közigazgatásnak: újra felállnak a já­rási hivatalok. Ez a helyi ingatlanvagyon további államosításán túl vélhetően köz- tisztviselők tucatjainak elbocsátásával jár majd. Am a legnagyobb vesztesek az itt élők, akik az ügyintézéshez akár több városrészen is kénytelenek lesznek át­utazni. Lehet ezen bármi módon is tom­pítani1 — A feladat nem könnyű, a központosí­tás viszont nem demokratikus. Ezért leg­később 2014-ben maradéktalanul helyre kell állítani az önkormányzatiságot. De ad­dig is törekednünk kell a kármentésre, hogy megóvjunk mindent a települési ér­tékekből, amit csak lehet. Persze a kéthar­mados többség nem sok illúzióra ad lehe­tőséget. Tóth Józseffel több közös bead­ványt jegyeztünk az elmúlt két évben is. Hogy egy konkrétu­mot említsek: a már­cius végén beterjesz­tett járási törvény­hez olyan módosítót nyújtunk be, mely szerint az eleve for­galomképtelen önkormányzati vagyonele­mek — például az okmányirodák - államo­sítása eleve értelmetlen, elegendő a hasz­nálati jog kikötése. A járások visszaállítá­sával a Fidesz bűncselekményt követ el: pártkatonái helyzetbe hozásával maga alá gyűri a teljes önkormányzatiságot. Utóbbi lényege épp a helyben és könnyen elérhe­tő közösségi szolgáltatások sokasága. A fő­város-kerületek közötti feladatmegosztá­son lehet vitatkozni, de a mindennapok gördülékenységéhez kellenek a kerületek. A járási hivatalokkal ettől fosztják meg a polgárokat. — A közoktatás januári államosításával mintha a kormány se tudna mit kezdeni. Hoffmann Rózsa államtitkár azt találta mondani, örülne, ha minél több tanoda kerülne vissza a településekhez. A helyi egészségügyi intézmények sorsa is kérdé­ses. Tervez-e valamilyen jogi lépést, hogy a kerület megtarthassa eme intézményeit1- A tanintézetek államosításába bizto­san beletörik a kormánypártok és szemé­lyesen Hoffmann Rózsa bicskája. Nem vé­letlen, hogy számos ponton próbálnak ki­tárolni ebből a vad központosításból. De látok még reményt arra, hogy megjön a kormány esze, hiszen sok település szeret­né megtartani az intézményeit, így a XIII. kerület is, melynek nem nyűg és teher a közoktatás működtetése. Jelenleg annyit tehetünk, hogy felszólítjuk a kormányt: hagyja békén az intézményeikhez ragasz­kodó önkormányzatokat. A kerület a he­lyi egészségügy fejlesztésére is nagyon so­kat áldozott, vétek lenne elorozni tőle a rendelőit. Ennek főleg a helyiek látnák a kárát. Az eltelt két évben a Fidesz min­dent összekuszált, de nem épített a helyé­be egy működő struktúrát. Ám az egész­ségügyben az emberek élete a tét. Egy ter­rorista kormánnyal szemben kevésbé szá­mít a jogi, mint inkább a nyomatékos tár­sadalmi fellépés. Ezért a már említett par­lamenti erőfeszítéseinken túl az MSZP- nek meg kell szerveznie azt a civil mozgal­makat is magába foglaló tömegerőt, ami­vel ellenállhatunk a Fidesz őrültségeinek. Az elégedetlenség felmutatása jó, de szer­vezett politikai erő híján lehetetlen a rendszeralkotás.- Végül még egy fontos változás: mos­tantól térítési díjat lehet kérni a bölcsődei ellátásért, és 3 évre szállították le a kötele­ző óvodai korhatárt. Ez hogyan „csapódik le”a kerületben?- A bölcsődék és óvodák ügye az egyik legfontosabb kérdés. Helyi intézmé­nyeink országos összehasonlításban is színvonalasak, a kerület gyöngyszemei. A férőhelyek a jövőben is elegendőek lesz­nek, a városrész a kapacitást mindig az aktuális létszámigényekhez igazítja. A bölcsődék fizetőssé tétele a társadalom jö­vője elleni vétek, örülök, hogy a kerület­ben ingyenes marad ez az ellátás. Ami az óvodai korhatárt illeti, az alapszándék jó, de nem lehet olyan erővel fellépni, mint a közoktatásban. Megengedőbbnek kell lenni az egyéni mérlegelésben, hogy a szü­lő maga dönthesse el, gyermekét már há­romévesen beíratja-e az oviba. De ebből is látható, hogy a helyi közigazgatás, az egészség- és az oktatásügy az a három fő terület, ahol az emberek mindennapjai zajlanak. Ezt dúlja fel a Fidesz az értel­metlen, önkényes változtatásokkal, köz­pontosítási őrületével. Az MSZP felada­ta, hogy megóvja az országot a kommu­nizmus legrondább időszakát idéző álla­potoktól. Kálmán Attila Szanyi Tibor a jelenlegi Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakha­tási bizottságának 2010. május 14-e óta tagja, emellett részt vesz az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottság munkájában is. A mostani ciklusban eddig hét önálló és két közös beadványt jegyez; a plenáris üléseken összesen húsz alkalommal és mintegy egy órányi időkeretben szólalt fel interpellációkban, azonnali kérdé­sekben, a törvényviták során, valamint napirend előtt. ff Az önkormányzatiság lényege épp a helyben és könnyen elérhető kö­zösségi szolgáltatások sokasága. **

Next

/
Thumbnails
Contents