XIII. Kerületi Hírnök, 2012 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2012-04-18 / 8. szám

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 4Kb 2012. ÁPRILIS 18. * Aktuális Közterületbejárás Terítéken a képviselői körzetek állapota A sitt, a traffipax és a csobogó Továbbra is gondot jelent a fog­híjtelkek leromlott állapota: az önkormányzat idén is megpró­bálja rábírni a tulajdonosokat az ingatlanok rendbetételére. Az el­hagyatott, sokszor körbekerítet- len telkek ugyanis időről időre megtelnek háztartási lomokkal és építési törmelékkel. Az így- úgy összetákolt kerítéseket sem kímélik az ismeretlenek, akik megbontva a védszerkezeteket, a korábban már kitakarított terü­letet újra elárasztják szeméttel. Nem a tulajdonosok teszik ezt, ám ők felelnek a rendben tartá­sért. Egyebek mellett erről is szó volt a tavaszi közterületbejárá­sok első napján, április 10-én, melyen a 8-as és a 11-es választó- körzet képviselői, Sziics Péter és Puchner Gábor Borszéki Gyula alpolgármesterrel, valamint az önkormányzat illetékes szakem­bereivel közösen látogatták vé­gig a körzet helyszíneit, s megha­tározták a rövid és hosszú távú tennivalókat. A kerületben összesen 130 üresen álló telek található, közü­lük harminc az önkormányzati, s száz a magántulajdonban lévő. A városrész saját ingatlanjairól ma­ga gondoskodik, a többi állapotát pedig hatóságként felügyeli. A foghíjtelkeket nem csak tisztán kell tartani, de gondoskodni kell a bekerítésükről, s egy táblán fel kell tüntetni a tulajdonosi adato­kat. Az érintetteknek már postáz­ták a felszólításokat, a számonké­rés májustól indul. Aki nem tesz eleget e kötelezettségeinek, hiá­nyosságonként akár ötvenezer forintra is bírságolható. Ha az ön- kormányzatnak kell elvégeztet­nie a szükséges munkákat, a költ­séget utólag vagy behajtja, vagy ráterheli az ingatlanra. Az ere­dendő gond, hogy a gazdasági vál­ság miatt sok beruházás félbe ma­radt vagy el sem kezdődött, a be­fektetők nem tudták megvalósí­tani tervezett beépítéseiket. E tel­kek pedig szabad prédaként csa­logatják a környezetre fittyet há­nyó illegális szemetelőket. Amúgy a tulajdonosok mindösz- sze tíz százaléka visszatérően problémás, s csupán három olyan csődbe ment van, amelyiken le­hetetlen a kárfelszámolási költ­ség behajtása. A helyi közterületeken sok kárt okoznak a hajléktalanok és a notórius rongálok. Gyakori panasz, hogy ritkán ürítik az eb­hulladékgyűjtőket, így azok ha­mar megtelnek. Végül egy jó hír: felvetődött, hogy egy közterüle­ti csobogót helyeznének ki a Ró­bert Károly körút-Lehel utca kereszteződésében lévő üres te­rületre. Ez az igény már koráb­ban is megfogalmazódott, most viszont esély van a megvalósí­tásra. K.A.I. A közterületbejáráson például közlekedési kérdések is szóba ke­rültek. A városrész a lakók kérésére megfontolja, hogy a Gömb ut­cát teljes hosszában egyirányúsítja, egészen a Szegedi útig. Az Üteg utcában is sor kerülhet bizonyos egyirányúsításra, s az is el­hangzott: az autósok által sokszor menekülőútnak használt Dévé­nyi Mór utcában egy sebességkijelzőt kellene felszerelni, hogy va­lamelyest elrettentsék a gyorshajtókat. Közoktatás Bezárás és összevonás Kevéssé fájdalmasan Megszűnik a Berzeviczy Gizella Tagiskola, augusztus 1-jétől beol­vad anyaintézményébe, a Dózsa György úti Ének-zenei és Testne­velési Általános Iskolába. Az ösz- szevonás oka, hogy 2007 óta a Berzeviczy létszáma 38 fővel, csaknem kétosztálynyi gyermek­kel csökkent. Ugyanakkor a tag­iskolába maximálisan 556 tanu­lót tudnának felvenni, így a ki­használtság jelenleg nagyjából 33, míg a törzsiskoláé 63 százalé­kos. Az összeköltözés után az anyaintézmény telítettsége 90 százalék felettire fog nőni. Meg­szűnik a Pedagógiai Szolgáltató Központ is, melynek jogutódja augusztus elsejétől a PRIZMA Általános Iskola és Óvoda Egysé­ges Gyógypedagógiai Módszerta­ni Intézmény lesz. Az ok: a szak­mai szolgáltatásokra állami nor­matíva nem igényelhető, így a be­olvadással a feladatok zavartalan ellátását szeretnék biztosítani. Mindez a jelenlegi feladatellátás­nál költségkímélőbb módon va­lósulhat meg. A kerület emlékez­tet arra, hogy a közoktatási intéz­ményhálózatban az elért színvo­nal megtartása, a biztonságos működés garantálása oly módon valósulhat meg, hogy a rendszer a gyermeklétszám nagyságához igazodik. A hatékony működte­tés érdekében szükség van a ki­használtság növelésére, mely a legkisebb változással járó intéz­mény-összevonással lehetséges. ■MB IlSgi 1 A XIII. Kerületi Önkormányzat megbízásából a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. nyilvános pályá­zatot hirdet a határozott idejű (5 évre, további 5 éves előbérleti jog biztosításával) bérbeadására. A pályázatokat a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Ingatlangazdálkodó Divízió Helyiséggazdái- kodási Csoportjához (Bp. XIII., Béke u. 65. fszt. 7-9. sz. ablak) kell írásban személyesen benyújta­ni legkésőbb 2012. május 7. (hétfő) 16.00 óráig. A helyiség megtekintés ideje: 2012. május 3. (csütörtök) 10.00-10.45-ig, 2012. május 3. (csütörtök) 14.00—14-45-ig. A licit időpontja: 2012. május 15. (kedd) 11.00 óra. Helye: XIII. Kér. Közszolgáltató Zrt. (1131 Bp., Béke u. 65.) XIII. Kerületi Vv >/ Közszolgáltató Zrt. A pályázattal kapcsolatban a 450-2770,450-3124 és 450-3115-ös telefonszámokon lehet érdeklődni. A részletes pályázati feltételekről szóló hirdetmény a www.kozszolgaltato.bpl3.hu honlapon megtekinthető.

Next

/
Thumbnails
Contents