XIII. Kerületi Hírnök, 2011 (17. évfolyam, 1-23. szám)
2011-09-06 / 17. szám
2011. szeptember 20. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK Jövök-megyek 47. K öltözöm. Vagyis hát ez így, ebben a formában pillanatnyilag még nem felel meg a valóságnak, inkább csak arról van szó (de arról minden körülményekközött), hogy aköltözés, mint lehetőség, szóba jött. Nem egyszerű egy ilyen döntés, és - ahogy nagyszüleim mondották, télikahát-vásárlástól fölfelé - egy életre szól. Ezer és egy dolgot kell az embernek figyelembe venni az új lakást illetően, hogy legyen napos, világos, nézzenek zöldre az ablakok, ne legyen zajos, de ne legyen távol az eseményektől, legyen elég a belmagasság meg a külmagasság, legyen rendezett házban, de azért ne legyen ott túl sok lakó. Ja, és legyen lift is, feltétlenül, hiszen előbb-utóbb eljön az idő, amikor az ember már nem lesz olyan fürge, mint amilyen már most sem. Egyszóval legyen minden tekintetben remek, de ne kerüljön sokba. A dolog már önmagában sem egyszerű tehát, s ehhez még képzeljék hozzá az én nemesen emelkedett konzervativizmusomat, hogy ragaszkodom mindahhoz, amit megszoktam, az ebédlőasztal ültetési rendjétől a sarki pékségen át a napsugarak beesési szögéig. És ha lehet, mindez szeretett tizenharmadik kerületemben történjék - el lehet képzelni, mily könnyű velem egyszerre mozdulni. A zt kell tudni még, hogy legutóbb negyedszázada tettem ilyesmit. Akkori szokásokhoz voltam tehát kalibrálva. Hogy az ember megveszi pénteken az Express újságot, kiolvassa a megfelelő hirdetési rovatot (ötmillió alatt, ötmillió felett, csere stb.), aztán levelet ír a feladónak „Tavaszi remény” jeligérea hirdetőbe. Aztán vár, majdcsak lesz valahogy. E hhez képest ma bizony másképpen van. Jószerivel még épphogy elhatároztam a dolgot és alighogy rákattintottam az egyik vonatkozó internetes honlapra, már csengett is a telefon. És azóta is cseng, cseng, cseng, megállíthatatlanul. Néha az a benyomásom, hogy Magyarország valamennyi lakásdílere nekem akarja eladni teljes készletét. (Mert - mondom azoknak, akik nemigen költöztek az elmúlt két évtizedben - manapság már nem a tulajdonos adja el az ingatlanát, hanem erre szakosodott cégek lelkesnek látszó alkalmazottjai, busás részesedés fejében. Hogy miért van ez így, ne tőlem kérdezzék, de hogy így van, ahhoz nem fér kétség.) A zt persze hallottam, hogy kínálati piac van, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Mondom, mióta felrémlett bennem az új lakás ötlete, nincs más dolgom, mint időnként felvenni egyre csak csörgő telefonomat. Vagy megnézni e-mailes üzeneteimet. Aztán dönteni, hogy melyik ajánlatot tartom érdemesnek a megtekintésre. Komolyan mondom önöknek, manapság nincs irigyeltebb státus a reménybeli lakásvásárló státusánál. [ Kedvemet egyáltalán nem szegi, legfeljebb árnyalja, hogy a vételhez előbb nekem is el kell adnom korábbi (tkp. jelenlegi) lakásomat. Hogy arra egyáltalán nincs kereslet, igaz: de ez legyen a holnap gondja. Előbb sütkérezek még kicsit a reménybeli vevő szerepében, búslakodni ráérünk később is.] M ert ez a helyzet egy ilyen jövő-menő embernek, aki ráadásul szívesen veszi az írnivaló állapotokat, egyszerűen aranybánya. Már az ügynökökről is regényt lehetne írni, komolyan. Van a profi, aki úgy csinál, mintha szívességet tenne, hogy megmutatja nekem az ingatlant, és úgy tud dicsérni egy félig beomlott kaminlyukat, hogy már attól kitör az emberből a vételi szándék. Aztán van a lelkes, aki mindent csodálatosnak tart, az északi fekvésű szuteréntől, mert szerencsére sosem süt be oda a nap, a déli fekvésű sufniig, mert oda meg mindig. „Uram, én megtaláltam álmai lakását!” - lihegi naponta többször is a telefonomba, olyan odaadással, hogy nincs szívem nemet mondani a láthatást illetően. Aztán van az örök lúzer, aki elkésik, elveszti a kulcsot, és már a lépcsőházban lebeszél az egészről. E s aztán ott vannak a lakások'- az megint egy külön tanulmány, miféle fortélyokkal próbálják egyesek eladni ingatlanjukat. Gondolták volna például, hogy a Tatai út csendes, hogy a Béke tér Angyalföld szíve, és hogy az Esztergomi utca a Szent István park közelében lelhető fel. Láttam egy lakást, melyet sze- paráltnak hirdettek, s melyhez két hosszú padláslépcsőn keresztül lehetett eljutni, láttam olyat, mely Dunára néző ablakkal kecsegtetett, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy ha a spejz- ablakon kipréselem a fejemet és oldalra fordítom, arrafelé sejthetem a folyamot, láttam „két családnak alkalmas” lakást, melyben el volt falazva a szobák közötti ajtó, és „fiatalos, bohém” megoldást, mely voltaképp beépítetlen padlásteret jelentett. E s persze láttam csodaszép lakásokat Újlipótvárosban éppúgy, mint Vizafogón vagy Angyalföld kertvárosi részein. Többségük meg is felelt volna, talán csak az árukból kellett volna néhány nullát lefaragni. Vagy az én bankszámlámhoz ragasztani néhányat. Most ezen dolgozom. Aztán már költözöm is. Jolsvai András Nem minden hulladék szemét A szelektív hulladékgyűjtés mára hazánkban is szimpatikus mozgalommá vált. Követőkre talált szinte valamennyi korosztályban. Az akció résztvevőinek három csoportját és indíttatását szeretném kiemelni. Sokan vannak, akik az otthonukban felgyülemlett hulladékot alkalmanként leviszik a kihelyezett szelektív gyűjtőkbe. A szemétszállító teherautók speciális hidraulikával felszerelkezve a reggeli órákban érkeznek és kiürítik a nap folyamán megtelt műanyag gyűjtőtartályokat. A problémát a kettejük között „tevékenykedők” okozzák, akik kiöntik-összetörik és átválogatják a tartályok tartalmát. Remélik, akad bennük olyan, amit még hasznosítani tudnak. Az eredményét mi is látjuk az ablakunkból,... a játszótérről... a Duna-parti sétányról... Máshol, ahol karám öleli a szelektív gyűjtőket, ott általában jobb a helyzet. Kicsit „bűzös” a téma, de a jóérzésünk megőrzése érdekében nem kell kerülgetni. Megkérdeztem a Környezetgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, Helembai Mihályt, aki készségesen tájékoztatott: ismerjük a problémát és folyamatosan próbáljuk a hatékony ellenszerét kitalálni. A jelenlegi gyűjtőhelyek felét már önkormányzati költségen lekerítettük. Budapesten a Fővárosi Köztisztasági Hivatal feladata a tárolók körül kitakarítani. Jó a kapcsolatunk velük, minden jelzésünknek igyekeznek eleget tenni, de tény, hogy gyakran lépéshátrányban maradunk. Enyhíteni próbáljuk a helyzetet a három kiemelt nemzeti ünnepünk előtt, amikor külön megrendeljük a takarítást, hogy alkalomhoz illően, még tisztább legyen a kerület. L.Á. Veszélyeshulladékgyűjtés Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy az önkormányzat a már hagyományossá vált lakossági veszélyeshulladék-gyűjtési akcióját október 1-jén szervezi meg. Az akcióban a következő hulladékokat le- hét díjmentesen leadni:- savas akkumulátorok, szárazelemek, gombelemek,- folyékony és szilárd növényvédő és rovarölő szerek,- lejárt szavatosságú gyógyszerek,- festék- és lakkmaradékok, szerves oldószerek, festékes textíliák, ecsetek,- fáradt olaj, olajszűrők, levegőszűrők, olajos textíliák, olajos flakonok, használt sütőzsírok és olajok,- elektromos és elektronikus berendezések (háztartási gépek, televízió, számítógép, mobiltelefon stb.). A gyűjtési akcióban csak a háztartásokban keletkezett, felsorolt fajtájú hulladékokat veszik át. Az április 16-i hulladékgyűjtés helyszínei és időpontjai:- Lehel Csarnok mögött (Bulcsú utcai park) 8.00-11.30,- Herman Ottó Általános Iskola (Radnóti u. 35.) 10.30-12.00,- József Attila tér 12.00—13.00,- Váci út 132. szám előtti parkoló 12.30-13.30,- Béke tér (a polgármesteri hivatal parkolójában) 13.30-15.00,- József Attila Színház (Déryné köz-An- gyalföldi u. sarok) 14.00-15.00. Számítunk a lakosság aktív közreműködésére! XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT V KI FON ^SOlí, 09. 30-ig Keressen minket! mei um f * gyedileg, merétre. színre , határidőre! SZIGEDI BUTORHAZ 1134 Budapest. l ehel u. 4/b. Telefon: +36(1)237-0510 www.szigedi.hu
