XIII. Kerületi Hírnök, 2010 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2010-10-05 / 19. szám

6 TIZENHARMADIK m KERÜLETI HÍRNÖK 2010. október 5. Fennállásának 125-ik évfordulóját ünnepli az idén kerületünk egyik meghatározó oktatási intézmé­nye, a Bolyai János Szakközépis­kola. Még országos szinten is ke­vés iskola van, amely ilyen hosszú ideje egy helyen maradt: a Bolyai az 1885-ös indulás óta a Vád út 21. szám alatti épületben szolgálta és szolgálja a magyar oktatásügyet. A kerek évforduló jó alkalom nei^i csak a visszatekintésre, hanem.az iskola mai és jövőbeni helyének meghatározására is. Dr. Szenes György mérnökta­nárnak, a Bolyai igazgatójának kétszeresen is ünnepi ez a tanév, hiszen éppen huszonöt éve vezeti az iskolát.- Milyen fontosabb állomásai voltak az elmúlt egy és negyed szá­zadnak az iskola életében? - kér­deztük tőle.- Az első években elemi népis­kolaként működő oktatási intéz­mény a XIX. század végi gyors ipa­rosodásnak köszönhetően hama­rosan iparos tanonciskolává lépett elő. Elsősorban a kerületben űzött szakmáknak, a gépiparnak és a ha­jógyártásnak adott iparos tanon- cokat egészen 1927-ig, amikor is főleg varrónőket képző községi le­ányiskolává alakult. A műszaki jártasság nincs megbecsülve A második világháború után az­tán Magyarországon is beindult a technikusképzés, az iskola pedig épületgépészeti technikum lett. 1955-től gimnázium, egy évvel ké­sőbb pedig felveszi a nagy magyar matematikus, Bolyai János nevét. Az 1960-61-es tanév óta szakközépis­kola, és bár az elnevezésben azóta is voltak kisebb változások, az intéz­mény profilja - a híradástechnika, elektronika és a hardveres informa­tika - lényegében ugyanaz maradt.- Ma milyen helyet foglal el az iskolák között a Bolyai?- Jó nevű, megbecsült oktatási intézmény vagyunk, amely arról is híres, hogy az oktatás mellett nagy súlyt helyez a nevelésre. Nem véletlen, hogy sok, hajdan volt di­ákunk ide hozza a gyerekeit is. A nagyobb testvér aztán kedvet csi­nál a kisebbnek, aki szintén hoz­zánk iratkozik be. A negyventagú tanári karnak is több mint a ne­gyede annak idején nálunk vég­zett. Piacképes, a XXI. századi köve­telményeknek megfelelő elektro­nikai és informatikai szakképzést adunk, amellyel még a mostani ne­héz időkben is jól el tudnak helyez­kedni a diákjaink. Sokan közülük továbbtanulnak: körülbelül hat­van százalékuk megy valamilyen felsőoktatási intézménybe, általá­ban műszaki egyetemre vagy főis­kolára. Sajnos manapság az általánbs iskolák nemigen foglalkoznak a kéz művelésével. Az intelligencia fokmérőjének főleg az elméletet, azon belül is a humán tudomá­nyokat tartják. A reálkultúra, a műszaki jártasság nincs megbe­csülve. Most, a technika századá­ban is jócskán akadnak, akik az­zal büszkélkednek, hogy egy csa­varhúzót sem tudnak a kezükbe venni. Pedig egy mai szülő akkor tesz jót a gyerekével, ha megkínál­ja a kéz használatának lehetősé­gével. Jó lenne javítani a fiúk és lányok arányán- Kik jelentkeznek manapság egy ilyen, kézügyességet is kívánó középiskolába?- Fővárosi fenntartású intéz­mény vagyunk, így Budapest min­den részéből és Pest megyéből is vannak tanulóink. Az utóbbiak kö­zül soknak a kollégiumunk ad ott­hont, amely az iskolával egy telken, de külön épületben kapott helyet, és szintén 125 éves. Nemcsak bolyaisok, hanem Észak-Pesten ta­nuló más diákok is laknak benne. A jövőben azt szeretnénk, ha az iskola tanulói között nagyobb arányban lennének XIII. kerületi­ek. Ezért minden alkalmat megra­gadunk, hogy a kerület végzős álta­lános iskolásaival megismertessük magunkat. Jó lenne javítani a fiúk és lányok arányán. Semmi sem in­dokolja, hogy míg ugyanezekben a szakmákban a hetvenes évek ele­jén a tanulóink 10-15 százaléka lány volt, addig ma mindössze ki­lencen vannak a 410 diákból. Ünnepi programok és versenyek-A jeles évfordulót hogyan ün­nepli az iskola?- Decemberben megrendezzük az immár hagyományos Bolyai- napokat. Az idén azonban ez több­napos eseménysorozat lesz. Ezen belül kiállításon tervezzük bemu­tatni a magyar iskolák történetét. Nemcsak fotókon, hanem tárgya­kon keresztül is megismerhetik az érdeklődök, milyenek voltak ré­gen például a padok, a tollak, a tan­könyvek vagy éppen hogy nézett ki egy tintatartó. Ezzel egyidejűleg technikatör­téneti kiállítást rendezünk, ame­lyen bemutatjuk, hogyan változ­tak az elmúlt száz évben a rádió­zás, az elektronika és a híradás- technika készülékei. December 13-ára tervezzük a számítástech­nika-történeti kiállítás megnyi­tóját is, amikor a kerület általá­nos iskoláinak diákjait meghív­nánk egy rendhagyó technika­órára. Az ünnepi események sorában versenyek is lesznek. Iskolánk ta­nulói nemzetközi elektrotechnikai verseny keretében mérik össze tu­dásukat a határainkon túl hasonló szakmákat tanuló komáromi, ma­rosvásárhelyi és zentai diákokkal. Szervezünk egy technikatörténeti vetélkedőt is, amelyben a Bolyai Szövetségbe tömörült kilenc - Bo­lyai János nevét viselő - Kárpát­medencei középiskola tanulói ver­senyeznek majd. A tanév folyamán kiadjuk isko­lánk jubileumi évkönyvét, amely­ben fotókkal illusztrálva feldol­gozzuk az intézmény 125 éves tör­ténetét. Mindig is jó szellemű, ha­gyományokat tisztelő iskola volt a miénk, ahol a szakmai ismeretek mellett kiváló nevelést is kaptak a gyerekek. Csop Veronika Jelentkezzen gépjárművezetőnek és beosztott tűzoltónak! A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság felvételi tájékoz­tató előadást tart október 14-én 9 és 13 óra között leendő gépjárművezetők­nek és beosztott tűzoltóknak. Helyszíne: Fővárosi Tűzoltó-pa­rancsnokság (1081 Budapest, Do logházu. 1.). A hivatásos tűzoltói szolgá­latra jelentkezés feltételei:-18-35 év közötti életkor,- magyar állampolgár­ság,- büntetlen előélet,- érettségi bizonyít­vány (ennek hiányában műszaki jellegű szak- munkás-iskolai végzettség),- bejelentett belföldi lakóhely, amelynek Budapesten vagy Buda­pesttől maximum 80 km-en belül kell lennie. Legalább C kategóriás hivatásos jogosítvány, vala­mint PÁV I-es alkalmassági vizsgálat (megkülönböz­tetett gépjármű vezetéséhez) megléte a jelentke- jelent. A felvételi eljáráson egész­ségügyi alkalmassági, előzetes munkakö­ri alkalmas- sági, továb­bá büntet- lenelőélet- vizsgálaton, valamint fi­zikai állapot- felmérésen kell megfelelni. A felvételi tájékoztató­val kapcsolatban felmerülő esetén a 06 (1) 459-2483-as telefonszámon érdeklődhetnek. Optika INGYENES SZEMVIZSGÁLAT Keret akciói l et FIZET 2i KAP vagy LENCSE AKCIÓK Részietek a bobban. LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfő-péntek 9-00-18.00 ■ szombat 9.00-13-00 Telefon: 288-6960

Next

/
Thumbnails
Contents