XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)

2007-12-19 / 24. szám

2007. december 19. TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 5 Magyarok Afrikáért A Magyarok Afrikáért Kulturális, Szociális és Oktatási Alapítvány a Visegrádi utca 9. szám alatt mű­ködteti Afrika Centrumát. Az ala­pítvány elnökével, Németh István­nal a szervezet munkájáról beszél­gettem.- A Magyarok Afrikáért Alapít­vány célja, hogy az Afrikában élő gyermekeknek és fiataloknak se­gítséget nyújtson. Oktatási, kultu­rális és szociális terveket támoga­tunk, elhatárolódunk mindenféle vallási, felekezeti konfliktustól és véleménynyilvánítástól. Feladatunk, hogy felhívjuk a fi­gyelmet a segítség szükségességé­re, hogy közös összefogással való­ra váljon sok afrikai gyermek ál­ma, és az európai gyermekekhez hasonlóan ők is normális körül­mények között járhassanak isko­lába. Az alapítvány munkáját önkén­tesek segítik. Adományt gyűjte­nek, magyarországi afrikai csalá­dokkal ismerkednek, rendezvé­nyeket szerveznek.- Milyen rendezvényeik van­nak?- Szervezünk táncházat, elő­adásokat és filmvetítéseket. Afri- ka-esten gasztronómiai kóstolóval kedveskedünk vendégeinknek. Székhelyünkön, Űjlipótvárosban galériát nyitottunk, ahol afrikai művészek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A közel 300 darabból álló magángyűjtemény többéves gyűjtőmunka eredmé­nye. A kiállításon nyugat-afrikai szertartási szobrokat, maszkokat és különböző tárgyakat csodálhat­nak meg a hozzánk érkezők. Egyes kiállított tárgyak meg is vásárolha­tók. Minden érdeklődőt várunk a Visegrádi utca 9.-be hétköznapon­ként reggel 10 órától délután 4-ig. A belépés díjtalan. További érdekességek az Afri­ka Centrumról a www.afrikacen- trum.hu weboldalon. Széplaki Kálmán Tréning a kábítószer-fogyasztásról Immár IV. szervezetfejlesztési tré- ningjét tartotta december 6-án és 7-én a XIII. kerületi Kábítószer Egyeztető Fórum (KEF). A Nagy­kovácsiban lebonyolított rendez­vény célja, hogy feltérképezze a ke­rület kábítószer-fogyasztási hely­zetét, illetve más függőségekben szenvedők jelenlegi problémáit, valamint számba vegye a megelő­zés lehetőségeit. A véleménycse­rén jelen volt Bodorné Farkas Zsu­zsanna, a kerületi önkormányzat Szociális és Egészségügyi Bizottsá­gának tagja és Csoba Lászlónéifjú­ságpolitikai és tanügyi referens is. Képviseltette magát több oktatási­kulturális és egészségügyi intéz­mény, alapítvány és szervezet is. A KEF hosszú távú célja az, hogy az önkormányzat és a drogügyek­ben érintett intézmények, szerve­zetek képviselőiből létrehozzon egy együttműködési rendszert, amely a problémák megelőzését és kezelését segíti. A prevenciós szemlélet az egészség megőrzésé­re, egészségtudatos magatartás el­sajátítására, a negatív minták el­utasítására, a már kialakult kábí­tószer-fogyasztás, ületve más füg­gőség ártalmainak csökkentésére, további súlyosbodásának megelő­zésére irányul. A kerületben e témában 1988 óta folynak kerekasztal-megbe- szélések a szakemberek között, akik 2003-ban kapcsolódtak be a KEF országos szervezetébe. A helyi egyeztető fórum elnöke Holopné Schramek Kornélia al­polgármester, szakmai társel­nökei Geist Gábor és Szabó Gá­bor, az Iránytű Ifjúsági Infor­mációs és Tanácsadó munkatár­sai. További információ olvasható a kerületi KEF munkájáról a www.kefl3.hu-n. (t. ZSUZSA) Merj felnőtt lenni! Az Önkontroll Egyesület az SZMM utófinanszírozású pályá­zati támogatása segítségével megjelentette a szülői képzéshez kapcsolódó Merj felnőtt lenni! cí­mű drogmegelőzési kiadványso­rozatát, melyet a kerületi Kábí­tószerügyi Egyeztető Fórum tag­jai segítségével terjesztünk. Várunk minden érdeklődőt klubunkba páros keddeken: Víz­öntő Váci út 50., páratlan kedde­ken: Hollán E. u. 40.17.30 órától. Kiállítás a Tátra utcai könyvtárban A sokoldalú ember A Tátra utca 52.-ben lévő Radnóti Miklós Könyvtár nemcsak az ol­vasni szerető, kerületben élő la­kóknak ad otthont és kellemes ki- kapcsolódást, hanem 2004-től az intézmény Kirakat Galériája lelkes képző- és iparművészeknek is le­hetőséget ad a bemutatkozásra. A közelmúltban nyílt A sokoldalú ember címmel, és december 28-ig látható még dr. KobászovaTamara kutatóorvos, szobrászművész és Csák Józsefé pítészmérnök, opera­énekes, festő közös kiállítása. Talán kevesen tudják, hogy a könyvtárban a magyar és idegen nyelvű könyvkölcsönzés mellett le­het CD-t, DVD-t, videokazettát kölcsönözni, mint ahogyan lehető­ség van az internetezésre és az idő­szaki kiadványok lapozgatására is. Ezután is várják szeretettel a könyvbarátokat csakúgy, mint a A Fővárosi Gázművek Zrt. mint a Magyar Államkincstár ál­tal megítélt szociális gázártámogatás elszámolását végző szervezet segítséget kíván nyújtani Ügyfeleinek a támo­gatás igénylésével kapcsolatban. A gázártámogatással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók: • A támogatási kérelmet a Magyar Államkincstárnak kell beküldeni a 1431 Budapest, Pf. 148. címre, akkor is, ha Önnek 2007-re korábban megítélték a támogatást. • Amennyiben nem kapta meg postán az igénylőlapot, le­töltheti a Magyar Államkincstár (www.allamkincstar. gov.hu) honlapjáról, illetve személyesen átveheti a Kincstár ügyfélszolgálati irodáiban. • 2008 egész évére csak akkor kap támogatást, ha még az idén beküldi igényét a Magyar Államkincstár­hoz, visszamenőleg támogatás nem kérhető. • Ne feledje csatolni a mellékleteket: a legutóbbi gáz­számla másolatát, közös mérővel rendelkező társasházi lakásban lakóknak a közös képviselő nyilatkozatát és a legutóbb kézhez kapott gázszámla másolatát, új fo­gyasztási hely esetén a társaságunkkal kötött szerződés másolatát. • Az nyújtsa be az igénylést, akinek a gázmérő a ne­vén szerepel! A támogatás szempontjából mindegy, hogy a háztartás tagjai közül kinek a nevén szerepel a gázmérő, mivel a támogatás odaítélése a háztartásban élők egy fogyasztási egységre eső jövedelmétől függ. • A beadott igénylések elbírálásával, az esetleges hi­ánypótlással kapcsolatban kizárólag a Magyar Állam- kincstár ügyfélszolgálata tud felvilágosítást adni. • Társaságunk kizárólag a Magyar Államkincstártól kapott adatok alapján érvényesíti a támogatást, ezzel kapcso­latban semmilyen döntési joga nincs! Hasznos címek, telefonszámok: A szociális támogatással kapcsolatban további tájékoz­tatás a Magyar Államkincstártól kérhető: E-mailen: gaz@allamkincstar.gov.hu FŐGÁZ kerületben és a kerületen kívül élő kiállítási lehetőségre vágyó művé­szeket. További információ kérhető a 349-6921-es telefonszámon. T.ZS.

Next

/
Thumbnails
Contents