XIII. Kerületi Hírnök, 2007 (13. évfolyam, 1-24. szám)
2007-12-19 / 24. szám
TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 2007. december 19. Túl az első három éven A Csontritkulásos betegek klubjának sikertörténete I 6 •• Ü nnepi összejövetelt tartott november végén «z Angyalföldért Egyesület keretén belül működő Csontritkulásos betegek klubja abból az alkalomból, hogy éppen három esztendeje alakultak meg. Az egyesület Váci út 50. szám alatti helyisége zsúfolásig megtelt. A klubfoglalkozáson megjelent Borszéki Gyula alpolgármester, Takács Ferenc, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, valamint Szamosi István, az Angyalföldért Egyesület elnöke is. A tagok megosztják gondjaikat egymással Először dr. Forrai Katalin, a Szegedi úti szakrendelő osztályvezető főorvosa, a klub szakmai vezetője köszöntötte a születésnapos klub tagjait. Mint mondta: tartalmas három évről számolhat be. A kezdet kezdetén még kétasztalnyi volt a klubtagok száma, ma már körülbelül ötször annyi. Nemcsak alétszám nőtt, hanem fokozatosan igazi klubélet, klubhangulat alakult ki. A tagok megosztják gondjaikat egymással, és ez sokat segít abban, hogy a mindennapokban együtt éljenek a betegségükkel. Az eltelt három évben sok ismeretet is szerezhettek azok, akik rendszeresen meghallgatták a neves orvosok és szakemberek előadásait. Az önkormányzat anyagi támogatása tette lehetővé ezeknek, a tagság körében nagy népszerűségnek örvendő programoknak a megvalósulását. Ezután Papp LajosnéÁgi, a klub vezetője vette sorra, hányféle megmozduláson, kiránduláson és egyéb programon vettek részt a tagok az elmúlt években. Például tavaly egyebek mellett 6 előadást hallgattak meg, és kirándultak a többi között Szentendrére és Csákvárra. Megnyerték a Roche által, a csontritkulásosok klubjai számára indított országos pályázatot. Ebből az alkalomból részt vettek a gyógyszergyártó által a Hotel Lidóban szervezett egész napos rendezvényen. Idén 17 előadást szerveztek, 6 alkalommal - ebből háromszor autóbusszal - kirándultak és 9 országos programon vettek részt. A klub tagjai minden évben felkeresik az oszteoporózis október 20-i világnapjának eseményeit: az idén az ünnepségnek az Európa hajó adott helyet. Az elmúlt három évben számos neves szakember előadása segítette a klubtagok gondjainak megoldását. Köztük dr. Galántai Ilona onkológus, gyermekorvos a csontba beépülő táplálék-kiegészítőkről, Völgyi Jánosné táplálkozási szakértő az egészséges étkezésről és az életmód-változtatásról, Monspart Sarolta a mozgás szükségességéről beszélt. A gerinc harmóniája Ami a mozgást illeti, arra szinte minden klubnapon lehetőségük adódik a jelenlevőknek. Halmosi Ági gyógytornász rendszeresen megdolgoztatja a klub tagjait (képeinken). Hogy hogyan, abból is kaphattak ízelítőt mindazok, akik az ünnepi klubdélutánon részt vettek. A testmozgás a megelőzésben és a kezelésben egyaránt fontos szerepet játszik. A célzott gyakorlatok javítják a kondíciót, stabilitást és biztonságot adnak. A csontritkulás mellett az idősek többnyire más betegségekben is szenvednek. A hatékony mozgást nagyban segítik a Thera-Band-gumisza- lagok, amelyekkel az expanderhez hasonló gyakorlatokat lehet végezni. A különböző színű szalagok erőssége más és más: a sárga gyenge, a piros középerős, a zöld pedig erős. A haladóknak nem a gyakorlatok számát, hanem a szalagok erősségét kell emelni. A Szegedi úti szakrendelő 3. emeletén is kapható szalagokat, valamint A gerinc harmóniája című DVD-t sok klubtag megvásárolta, és otthon, illetve a klubnapokon rendszeresen használja. A többiek testmozgását az önkormányzat által nyújtott célzott támogatásból a klub által beszerzett szalagok segítik. Érdeklődni az Angyalföldért Egyesület telefonszámán lehet: 349-9102. Csop V. Zöldülő Macskakő A Független Ökológiai Központ (FŐK) 2007-ben indította el a Zöldülő Macskakő nevű közterület-fejlesztési programját. Kerületi intézmények és lakóközösségek bevonásával szeretnék fejleszteni a zöldterületeket. . Egy Rákos-patak menti park örömei és bánatai címmel kiállítás nyílt és lakossági fórum szerveződött az Eötvös József Általános Iskolában. ÁgfalviMihálynéés Kós-TamásZsoltnéa 2. b osztállyal a Rákos-patak iskolához közel eső területét térképezték fel. A diákok rajzaival, üzeneteivel, színes fényképekkel és térképekkel hívják fel a figyelmet a Rákos-patakparti terület jelenlegi állapotára. A lakossági fórumra 2008. január 9-én 16.30-kor várják a tervezésben részt venni kívánó környékbeli lakókat. Helye: Eötvös József Általános Iskola XIII. kerület, Futár utca 18. A csoportos áfaalanyiság 2008. január 1-jétől a kapcsolt vállalkozásként bejelentett vállalkozások kizárólag az általános forgalmi adó tekintetében csoportos adóalanyiságot választhatnak. Ez azt jelenti, hogy a csoporton belüli ügyletekre nem kell áfát felszámítani csak kívülálló fél részére. Az áfacsoport tagja megtartja a régi adószámát, a többi adónemre, áfára pedig a csoport fog egy adószámot kapni. Ezt az egy áfaadószámot kell minden csoporttagnak az általa kiállított számlán feltüntetnie. A kapcsolt vállalkozások mindegyike belép a csoportos áfa alanyi körbe. Ha van olyan kapcsolt vállalkozás, amely nem kíván a csoport tagja lenni, akkor is hozzájáruló nyilatkozatot kell adnia, különben az áfacsoport nem jöhet létre. Később azonban a csoporton kívül maradt kapcsolt vállalkozás még csatlakozhat a többiek által létrehozott csoportos áfaalanyisághoz. Minden csoportos áfaalanyiságot választó adózónak soron kívüli, 30 napon belül esedékes bevallást kell adnia minden adónemről. A csoportos áfaalanyiság ugyan 2008-tól kezdődik, de bejelentkezni már 2007-ben is lehet a 07T 113-as jelű nyomtatványon. 4 3 hónapos J j futamidőre ^ ■$ kiemelkedő, f|| fix kamat Igjl CIB Lekötött Betét s CIB BANK EGY HULLÁMHOSSZON Nincs mit titkolni EBKM: 9,00% A?, aiarrtas 2űű" mvstrésst $-söl wwZaiwWg érvövyc4 is * 3 riómpoi íuunwtejw 08 ttoic WuíW 8e!.éí!»o cfetyMeü ««egte vonMkffiok Aj atóó időtartama akin « özfetWí Ű&Ga»* «w* üs&em Ift-sfal'üvb SO nMM ösküR« fittyeik« «I Ö6 Cttíttc Setéi *8wtye*íséi* feüowty 08 tonkWfcfe#» fs a CtiSM wíetanoi fcéi ew.tifl van ?*feMöws. A 08 öassic Rwz Rését Mm irts**» »08 fente Z»t, Latósíity ÜjSetóg Akiüüvoa SwraödtP feítéttiék is * wnaste»* tonÖiriiW NsW tarul mm. A OB 8VÄ3 tondidöV változtatásának jogit « AöA ide/e alatt is fenntartja. íete» Klraetés a 06 Bank «Jsaérál nem «Mősiü ajínlattétefcHrk, cáfja tóá'-Üag a figyelem feil«ekése. CIB^Ü0640242242 www.cib.hu 06,12 inma Sanpaolo bankisoport tagja APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága Szent István körúti fiók: 1055 Bp., Szent István krt. 15. Nyugati téri fiók: 1132 Bp., Váci út 6.