XIII. Kerületi Hírnök, 2005 11. évfolyam, 1-24. szám)

2005-04-06 / 7. szám

- Hírnök-------------------­Lélekjelenlétével megmentette lakótársait Elismerés Tóth Melindának Tqmaskovitsng Petras Erika negyven óv után is készül minden órára A matekot is meg lehet szerettetni __________________________________________________2005. ÁPRILIS 6. | 5 Elismerésben részesítette példa­mutató tettéért Tóth Melindát, a Hunyadi Mátyás Általános Is­kola 5. osztályos tanulóját Holopné Schramek Kornélia alpolgármester, Borszéki Gyula alpolgármester és a Művelődé­Kovács Tamás László szobrász-, grafikusművész és felesége, Tundó Klára fotóművész tizedik egyéni közös kiállítása a Duna Ga­lériában nyílt meg március 30-án. Tundó Klára fotogramjai olyan művek alkotását jelenti, amelyek nem egy objekti­ven keresztül jön­nek létre, hanem fény hatására a fo­tópapíron kelet­keznek. A képek az alkotó belső' vízió­jaként jelennek meg, majd testet öltve, papírra transzponálva tár­gyiasulnak gondo­latai, látomásai. Tundó Klára a fény titkait kutatja fotogramjain, az idő nála csak egy gyufaszál fellob- banásának felel meg. A matema­tika-fizika tanárból lett alkotó- művésznél a tér-idő egységének ábrázolása párosul olyan miszti­kus elemekkel, mint a tűz, amely a négy őselem szimbólumaként jelenik meg. A Hunyadi Mátyás Általános Is­kola 2004 nyarán a XIII. kerületi önkormányzat velencei táborában látta vendégül horvátországi test­vérvárosunk, Eszék magyar köz­pontjának diákjait, valamint vaj­dasági gyerekeket. Kapcsolatuk 3 éve kezdődött, amikor meghívást kaptak a Bar­kóca című horvátországi magyar gyermeklap által szervezett nem­zetközi diáktalálkozóra. A talál­kozó fő célja, hogy a különböző si, Ifjúsági és Sport Osztály ve­zetője, Baksa Gábor. Lakástűz volt házukban, és ő értesítette a tűzoltókat, így nemes tettével, cselekedetével, lélekjelenlété­vel megmentette lakótársai ott­honát és talán életét is. Kovács Tamás László kiemel­kedő szobrász- és grafikusmű­vész. Ritka párosítása ez a művé­szetágaknak. Mindkettőben do­minál a tér és a vonal iránti affini­tása, amely a szobrászat attribútu­ma. A művészi rendet keresi, a rendet az alkotás­ban, amely ha sík­ban jelenik meg, akkor is követeli a három dimenziót magának. Merített papírra készített grafikái és térbeli nyomatai ki akar­nak tömi a síkból. Szobrai térbeli já­tékok, amelyek fe­hérre fújva elve­szítik anyagszerű jellegzetességüket, és egy új geometri­kus teret alkotnak. A kiállítás meg­tekinthető: 2005. március 30.—április 17-ig (hétfő kivételé­vel) naponta 10-18 óráig. Duna Galéria, XIII. kerület, Pannónia u. 95. (bejárat a Dráva utca felől). Vajda Ildikó területeken élő magyar anyanyel­vű gyerekek megismerjék egy­más életét, szokásait, tanuljanak egymástól, mindezt játékos fel­adatokkal, újságíró-gyakorlatok­kal, művészeti bemutatókkal. Idén nyáron már az ötödik nemzetközi találkozó lesz, ezúttal a horvát tengerparton, amelyre a hunyadis diákok is meghívást kaptak. Több mint negyven éve gyakorolja pedagógusi hivatását Tamásko- vitsné Petrás Erika. Eddigi pálya­futását nemrégiben Arany Katedra Emlékplakettel ismerték el. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele a Tutaj utcai Pannónia Általános Is­kolában, ahol most már egy híján negyedszáz éve tanít.- Mi vonzotta erre a nem köny- nyűpályára? Volt valamilyen csa­ládi indíttatás?- Ha arra gondol, hogy volt-e előttem pedagógus a famíliánkban, akkor azt kell mondanom: nem. Az viszont igaz, hogy a gyerekekkel való foglalkozás ízére akkor érez­tem rá először, amikor felsősként átmentem a velem egy iskolába já­ró, nálam öt évvel fiatalabb húgom osztályába. Nagyon jó volt ott, a ki­csik társaságában. Aztán mégsem azt a korosztályt választottam, ha­nem a 10-14 évesekét. Örü­lök neki, mert úgy érzem, ve­lük tudom igazán megtalálni a hangot.- A Pécsi Tanárképző Fő­iskolán szerzett friss mate- matika-fizika-műszaki is­meretek szakos tanári diplo­mával a kezében először a ki­lencedik kerületi Ipar utcá­ban kezdett tanítani.-Akkoriban, 1964-ben az tisztán fiúiskola volt. Ott dol­gozni igazi beavatás volt a számomra. Aztán 1978-ban és 1979-ben megszületett a két fiam. A gyes után vissza­mentem, de rá kellett jön­nöm, hogy két kisgyerek mellett a délelőtt-délutáni váltott tanítás nem megy. így „igazoltam át” ide 1981 -ben. Három évvel később az iskolai, majd 1992-ben a kerületi matematikai munkaközösség ve­zetője lettem.- Most pedig - immár hat éve - tantárgy gondozóként irányítja a kerületi szakmai munkát. Milyen feladatokat jelent ez a tevékenység ?- A munkaközösség-vezető tel­jes munkaidejében tanít, utána ér­tekezleteken, megbeszéléseken vesz részt. Most sincs kevesebb órám, de a keddi napokon nem ta­nítok, helyette különböző isko­lákban órákat látogatok. A Peda­gógiai Szolgáltató Központ a tan­év elején megkérdezi az iskolák­tól, miben kémek segítséget. Ha valahol kezdő, fiatal pedagógus van, akkor időpontot egyezte­tünk, és elmegyek hozzá előbb be­szélgetni, később pedig - kollé­gaként - megnézni az óráját. Az­tán ismét megbeszéljük a tapasz­talatokat. A szertárat is meg szok­tam nézni, és tanácsot adok a szemléltető eszközök használatá­val kapcsolatban.- Sok gyereknek nem kedvence a matek. Meg lehet szerettetni ezt a tárgyat velük is?-Áz új anyagot mindig egysze­rű, a gyerekekhez közelálló pél­dákkal kell bevezetni, hogy ért­sék, miről van szó. Azt mondom például, hogy vásárolni megyünk. Ha sikerül olcsóbb árat kapnunk, akkor ugyanazért a pénzért többet tudunk venni. Szívesen oldanak meg olyan állatos feladatot is, ami úgy kezdődik, hogy mondjuk a kutyának kicsinyei születnek. Sokszor felcsillan a szemük, és ki is mondják: „ez érdekes”. Lehet néha tréfálkozni is az órán. De emellett nagyon fontos a követke­zetesség. A házi feladatot mindig ellenőrizni kell, különben követ­kező alkalommal nem készítik el. Az otthoni munkára szükség van, de csak annyit kapnak, amennyit fél óra alatt meg tudnak csinálni. Jómagam ennyi év után is minden egyes órámra készülök, hogy elő­re tudjam a gyerekeknek feladott példák végeredményét. így ami­kor végigmegyek a padsorok kö­zött, már látom, ki oldotta meg he­lyesen, és kinek kell segíteni.- Manapság az általános isko­lák egyik nagy gondja, hogy az osztályok legjobbjait a negyedik és a hatodik osztály után már kö­zépiskolába viszik a szülők.-A mi iskolánkban az évfolya­monkénti három osztályból a né­met nemzetiségiek maradni szok­tak, a másik két osztályból való­ban elkerül pár gyerek. Ennek a kompenzálása nagy munka. De azért többnyire sikerül, amit az is mutat, hogy tanulóink rendre jó eredményeket érnek el a tanulmá­nyi versenyeken. A kerületi verse­nyek szervezése az én feladatom. Nemrégiben zajlott le a Zrínyi Ilo­na Matematikai Verseny, most ké­szülünk az eredményhirdetésre. Jó kapcsolataink vannak a ke­rületi középiskolákkal. Az ady- sokkal például háromfordulós levelező matematikai versenyt szoktunk szervezni. A legjobban teljesítőkét általános iskolás diák a budapesti versenyen képvisel­heti a kerületet.- A mai gyerekek nyilván egé­szen mások, mint akkoriban, ami­kor a pedagógiai pályára lépett. Mégis - mint hallom - tanárként és osztályfőnökként egyaránt jó a kapcsolata velük és a szülőkkel is.- Nagyon fontos, hogy a szü­lők részéről megkapjuk a megfe­lelő támogatást, sőt kimondom: a tiszteletet. Jó dolog, hogy isme­rik a jogaikat, de nem árt, ha a kö­telességeikkel is tisztában van­nak. Nézze, én soha, egyetlen percre sem bántam meg, hogy ezt a hivatást választottam. Persze előfordult, hogy valamelyik gye­rek vagy szülő viselkedése bán­tott, de akkor mindig jött valami, ami mindjárt elvitte a rosszked­vemet. Meglátogattak a volt tanítványaim, és szeretettel szóltak hozzám. Vagy most, amikor a kitüntetést kap­tam, nem egy régi gyerekem szülei hívtak, hogy gratulál­janak.- Bizonyára az iskolai tá­borok is közrejátszanak ab­ban, hogy tanár és diák kö­zött más minőségű kapcsolat alakuljon ki.- Minden nyáron táboroz­tatok, és nagyon élvezem. Ilyenkor egészen más olda­lukról ismerhetem meg a gyerekeket. Szeretem az er­dei iskolákat is. Az idén má­jusban is viszem egy hétre a most már nyolcadikos osztályomat. Ta­valy Monokon voltunk, onnan el­mentünk Diósgyőrbe, Miskolcta­polcára, Lillafüredre és Sárospa­takra. Meglátogattunk egy lovas­iskolát, ahol a gyerekeknek mód­juk volt régi harci fegyvereket is kipróbálni. Mondanom sem kell, mennyire tetszett nekik. Most Debrecenbe készülünk. Az ön- kormányzati támogatás lehetővé teszi, hogy az egész osztály me­hessen. A múlt évben is ők állták a rászorulók részvételének teljes költségét.- Ideje legnagyobb részét a munkájának szenteli. Ha mégis marad pár szabad óra, mivel tölti legszívesebben?- Rengeteg útikönyvünk van. Elsősorban a különféle történe­tek, mesék, legendák és műemlé­kek érdekelnek. Nagyon szeretek utazni. A családdal bejártuk Eu­rópát, de soha nem a hasunkat süt- tettük, inkább azon voltunk, hogy megismerjünk más népeket és kultúrákat. Hackné Horváth Andrea www.shangri.hu Uj VENDEGEINKNEK TESTKEZELÉSHEZ FÉNYKÉPES TESTÁLLAPOT FELMÉRÉST, EZERES EPI LAI 'A.J io: MAN IKU RT ADUN K AJ AN D E KB A. Dráva utca - Népfürdő utca sarok, E-mail: shangri-la@schiller.hu, Bejelentkezés: 450-1930 Csop Veronika A fény ösvényén Testvériskola Eszéken

Next

/
Thumbnails
Contents