XIII. Kerületi Hírnök, 2005 11. évfolyam, 1-24. szám)

2005-12-01 / 23. szám

8 TIZENHARMADIK KERÜLETI HÍRNÖK 2005. december 1. Oktatókönyvekben a cigány kultúra Magyar-holland együttműködés a kirekesztés ellen A PedaMóka Alapítvány és a Holland Tantervfejlesztő In­tézet (SLO) a Matra-projekt keretében 2002-ben indította el azt a programot, amelynek célja, hogy minél kevesebb roma gyermek ke­rüljön kisegítő, vagy ahogy most mondják: speciális tantervű isko­lába, ületve olyan kis létszámú osz­tályba, ahol a kis létszám szeg- regáltságot jelent. Az alapítvány munkatársai azt vallják, hogy a teljes integráció ér­dekében a pedagógiai munkát kell általános iskolák - zömében roma származású diákjai, családjaik és az iskolák pedagógusai tartoznak. A holland és a magyar szakem­berek oktatási terveik megvalósí­tásához a hátrányos helyzetű gye­rekek számára új szemléletű ábé- cés- és mondókáskönyvet (Mese­sarok), a pedagógusok számára zenetanító könyvet (Ritmusház) és további segédanyagokat fejlesz­tettek ki. Az illusztrációk - amellett, hogy színesek, figyelemfelkeltőek hatékonyabbá tenni. Azért küzde­nek, hogy pusztán szociális hát­rány miatt senki se kerüljön spe­ciális tantervű tanintézménybe. A program célcsoportjába há­rom magyarországi régió - buda­pesti, aranyosapáti és hajdúhadházi- egy régi hiányt is pótolnak: az ed­dig megjelenő könyvekkel ellen­tétben roma gyerekeket ábrázol­nak. Végre ők is megjelennek a tankönyvek lapjain. A könyvek kiadását a Holland Királyi Nagykövetség támogatta. Tisztelet Fogyatékossággal élő kerületi lakosok! Meghívjuk önöket2005. december 14-én 14 órakor kezdődő karácsonyi ünnepségünkre. Helye: Láng Művelődési Ház, Rozsnyai u. 3. Támogató Szolgáltatás 1135 Budapest, Róbert K. krt. 102. Tel.: 239-6603,06 (30) 631-1921 Lázár Zsófia: A pillangó lelke Lázár Zsófia könyve novellák soro­zata, melyek a valóság hétköznapi eseményeit keverik a fantázia és az abszurd elemeivel. Hősei hétköznapi emberek, sőt a cselek­mény is legtöbbször mindennapi, ugyan­akkor egy ponton minden írásában el­emeli a történetet a va­lóságtól, és végül vala­mi szürreális, nagyon szubjektív, erős han­gulatokkal átitatott történetet kapunk. A novellák rövid­sége miatt a kötet jól és gyorsan ol­vasható. Nyelvezete könnyű, a mai átlagember szókincsét használja, amivel még inkább képes a kor hangulatát magába szívni, és - ha képletesen is - belevágni az ar­cunkba: ez vagy te, ezek vagyunk mi, nézd. Ugyanakkor mégsem érezzük ma­gunkat igazán kelle­metlenül, hiszen Lázár Zsófia hősei­nek olykor még neve sincs, s ezzel bizo­nyos távolságot tu­dunk tartani tőlük. Azelsőkötetesszer- ző, Lázár Zsófia mun­káját november 10-én mutatta be a Hungarovox Kiadó. Benedek Zsuzsanna Rendhagyó történelemóra A Népszava, a HM Hadtörté­neti Intézet és Múzeum szer­vezésében Rendhagyó törté­nelemóra elnevezésű vetélkedőn vett részt tíz általános iskola csapa­ta. Kerületünket a Kék Általános Iskola 10 tanulója képviselte. Először egy történelmi kérdése­ket tartalmazó totót töltöttünk ki, majd pediglegjobb tudásunk szerint egy akadálypályán haladtunk végig. A múzeum Kard és Koszorú ki­állítása alapján oldottuk meg a fel­adatokat, majd íjászat, rajzver­seny, kakukktojás, ügyességi fel­adat várt ránk. A fiúk középkori fegyverekkel is harcoltak. A tíz csapat közötti küzdelem­ből a kék sulisok kerültek ki győz­tesen. Nagyon örültünk az első helynek, hiszen a főnyeremény egy A győztes csapat tagjai: Bálint Lea 6. c; Barczikai Dóra 7. a; Dina Márton 8. b;Kovács Má­té 7. a; Láving Dóra 8. c; Radák Fanny 8. b; Szőnyi-Balogh Imola 7. b; Vizoviczky Éva 7. b; Zmák Szilárd 6. a; Zmák Tamás 8. a. Felkészítő tanár. Páll Ferenc Lehel. A Móra Kiadó téli könyvkínálata A legkisebbeknek szól Nyulász Pé­ter beszédfejlesztő mondókás- könyve (Zsubatta! Illusztráció: Krizbai Judit). A klasszikus JanikovszkyÉva a kamaszoknak se­gít tanácsaival eligazodni az élet ne­héz dolgaiban, Már megint (il­lusztráció: Réber László) című mű­vében, Iszlai Zoltán kezdő olvasók­nak kínál izgalmas kalandokat (Hóbucka és Nettó, a láthatatlan oroszlán, illusztráció: Kállai Nagy Krisztina). Dóka Péter könyvének főhőse a nem is olyan varázslatos filmes világot mutatja be egy tizen­éves kamasz szemével (Hogyan lettem médiasztár?). Mézga Ala­dár a világűrbe hívja újabb kalan­dozásra az olvasót. A reneszánszát élő pöttyös sorozatból két kötet lá­tott napvilágot, az örök fiatal G. Szabó Judit új regénye egyszerre krimi, mese, szerelmi történet és kísértethistória (Rózsás Letícia, il­lusztráció: Sajdik Ferenc). Tornai Helga hősei egy kettős életet élő, a suliban vénkisasszonyos, a hétvé­gén bombázó tanárnő titkát kutat­ják. (Randi a Török kávéházban, illusztráció: Sajdik Ferenc). Csen­ged Hajdú Sándor önéletrajzi regé­nyében egy falusi legényke útját meséli el a tanári diplomáig (Csak meg ne bánd!, illusztráció: Mik- losovits László). A neves német köz­gazdász, Nikolaus Piper diákoknak szóló gazdaságtörténeti munkájá­ban élvezetesen mesél mindarról, amit együttvéve gazdaságnak ne­vezünk (A pénz nyomában). Saját otthonának megszokott kényelmében, függetlenül és gondtalanul a HILD örökjáradékkaü Együttműködő partnereink: Elérhetőségeink: 1054 Budapest, Széchenyi u. I, Telefon: 887 56 00,06 40 200 645 www.hild.hu-------1—I--I----—:—— a HILD örökjáradék segítségével! A HILD ingatlan alapú életjáradék programot kínál nyugdíjasoknak, mely az alábbi előnyöket nyújtja: «*• szerződéskötést követően akár több millió forint értékű egyösszegű kifizetést, •z* garantált, folyamatos és inflációkövető havi járadékot, »/«lakásban keletkezett hibák díjmentes elhárítását, kar­bantartási munkálatok elvégzését. A programban 65. életévüket betöltött, budapesti vagy pest megyei ingatlannal rendelkező nyugdíjasok vehet­nek részt. autóbuszos sümegi kirándulás volt ebédmeghívással.

Next

/
Thumbnails
Contents