XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)

2004-09-08 / 17. szám

-Hírnök lecsengettek 2004. SZEPTEMBER 8. I3| Hogy még októberben is szeressenek iskolába járni Folytatás az 1. oldalról fi Csata utcában nem nehéz az iskolatáska- Nyolcadik alkalommal kez­dek évet elsősökkel - mondta Vi­rág Éva tanítónő. - Meghatározó­ak az első percek. Apró fogások­kal, egy-egy kedves mondattal - milyen szép a táskád, tetszik a csatod stb. - megnyerhetők a gye­rekek. Igyekszem megtudni, hogy mi volt a jelük az óvodában. Egy darabig azt használjuk itt is, meg­jelöljük az osztályterem ajtaját, és én is jelet viselek, hogy könnyeb­ben egymásra találjunk. Ignácz Hajnalka tanítónő a ta­nítás, a tanítói szabadság jelentő­ségét hangsúlyozta. Kiemelte: igen fontos, hogy a tanító dönt­hesse el, melyik órán milyen mód­szerrel foglalkozik a gyerekekkel. Van, hogy az emlékezetfejlesztést kell előtérbe helyezni. Ehhez 15 percenként kell úgy alakítani a programot, hogy a gyerekek fi­gyelme ne lankadjon. Zara Györgyi fejlesztőpedagó­gus, gyógypedagógus képzettsé­gű szakember elmondta: a tanév elején végiglátogatja az elsős osz­tályokat. Megfigyeli a gyereke­ket, és akinél részképességzavart Óvodák, iskolák nyári felújítási és fejlesztési munkálatai A XIII. Kerületi Önkor­mányzat 2004-ben több mint 360 millió forintot fordít az óvo­dák és az iskolák felújítására, to­vábbi 189 millió forintot fejlesz­tésekre. A nyári szünetben az óvodák, iskolák folyosói nem csendesed­tek el. Vízvezeték-szerelők, kő­művesek, burkolok dolgoztak az iskolákban, hogy szeptemberre megújuljanak a falak, a mellékhe­lyiségek. Felújították az Esküvő közi és a Meseovi lapos tetőjét. Megújultak a Csata utcai, a He­gedűs Géza és a Pannónia Álta­lános Iskola vizesblokkjai, a Berzeviczy-iskola konyhai tető­része, kicserélték a Hunyadi Má­tyás-iskola főépületének homlok­zati nyílászáróit. A Pannónia Ál­talános Iskola tetején az új csere­pek már messziről piroslanak, a Prizma Lomb utcai részlegében belső rekonstrukciós munkálatok folytak, bővült a kerületi zeneis­kola. A Németh László Gimnázi­umban nyílászárókat cseréltek és új bútorokat vettek. állapít meg, azzal külön foglalko­zik. Természetesen ehhez ő egye­dül nem elég. Kell, hogy a tanító nénivel és a szülővel együtt tudja­nak dolgozni. Van, hogy egy gyerekkel fog­lalkozik, van, hogy három­mal, attól füg­gően, hogy mi­lyen foglalko­zást igényel a gyerek. A cél, hogy a 4. tanév végére a nehe­zen haladók is teljesíteni tud­ják a követel­ményeket.- Az iskola az első állomá­sa annak az egyre erősebb versenynek, ahol csak a tel­jesítmény számít. Ebben a ver­senyben könnyen elvész a legfon­tosabb, a gondtalan gyerekkor. Marad-e idő a játékra, a szórako­zásra?- A mi iskolánkban már évek óta nincs házi feladat az első há­rom osztályban. A gyerekek heti 45 órát töltenek az iskolában. Ezalatt az idő alatt itt, az iskolá­ban minden feladatot el kell és el lehet készíteni, tehát a nehéz isko­latáskát sem kell naponta haza­vinni, hiszen abban csak az üzenőfüzet és a tornafelszerelés van. Mi már évek óta nem osztá­lyozzuk az elsősöket. Szöveges értékeléssel tájékoztatjuk a gye­rekeket és a szülőket a gyerekek teljesítményéről. A készségtár­gyakból a követelmények előze­tes meghatározása alapján szöve­ges értékelést adunk. Lehetőség van néptánc tanulására, meg­ismerkedhetnek a népi gyer­mekjátékokkal, már az első osz­tályban játékos formában el­kezdjük az an­gol, illetve a né­met nyelv okta­tását. Negyedik­től heti 4-5 órá­ban folyik a nyelvoktatás - mondja Keller Nándorné (Eri­ka néni) igazga­tóhelyettes. Szabóné Hor­váth Gizella tanító néni sze­rint a legfonto­sabb az egyéni képességek fej­lesztése. Az a fontos, hogy a gyerekben meg­lévő kíváncsiságot fenntartsuk. Nem kell, hogy az osztályba járó gyerekek egyszerre tanuljanak meg olvasni. Van, aki már ok­tóberben folyékonyan olvas, de van, aki csak decemberre, és olyan is lesz, aki talán csak máso­dikban, harmadikban jut el arra a szintre, hogy felismerje a szava­kat, hogy össze tudja olvasni a be­tűket. Targubánné Tari Gabriella ta­nító néni elmondta: az olvasás taní­tásának nincs meghatározott mód­szertana az iskolában. A tanító dön­ti el, hogy kizárólagosan a Zsolnai­módszer segítségével, vagy a Zsol­nai- és a szótagoló módszer együt­tes használatával tanít olvasni. Az elsősök mintegy 10%-a diszlexiás. Velük külön is foglalkoznak, de a szótagoló olvasás segítségével, a differenciált foglalkozással ők is megtanulnak olvasni.- Iskolánk az országos in­tegrációs hálózat bázisiskolája. Ez azt jelenti, hogy az értékköz­vetítő és képességfejlesztő prog­ram szerint a diákok 70%-ával együtt tanul a részképesség-hiá­nyosak vagy hátrányos helyzetű­ek 30%-a. A többségnek a prog­ram optimumát, azaz 85-95%-át kell tejesítenie, míg a tanulási problémákkal küzdőknek ennél kevesebbet. Ebben az iskolában minden gyereknek esélye, lehetősége van arra, hogy a saját képességének megfelelően tudjon teljesíteni, hogy boldog emberré váljon - mondta az igazgatónő. Schiffer Anna Minden nap van tornaóra Számok a 2004/2005-ös tanévben Budapest XIII. kerület - Bécs, Floridsdorf A Vadrózsa táncegyüttes a helyi énekkarral A XIII. Kerületi Önkormány­zat 14óvodájában, 14 általános is­kolájában, 5 gimnáziumában és a zeneiskolában mintegy 11 000 gyermek, diák kezdi az új tanévet. 616 gyerek megy először óvo­dába, közel százzal kevesebben, mint tavaly. 630 kisiskolás kezdi meg a tanulmányait, ők kétszáz­zal vannak kevesebben, mint a 2003/2004-es tanév elsősei. Az óvodai ellátás állami nor- matíváját 65%-kal, az alap- és a középfokú iskolákét 40%-kal egészíti ki az önkormányzat. Az állam normatív támogatás címén egy óvodás ellátásához évi 189 000 forintot, egy alsó tagoza­tos diákéhoz 193 000, egy felső tagozatoséhoz 202 000, egy kö­zépiskoláséhoz 248 000 forintot, a sajátos nevelési igényű gyere­kek ellátásához 444 000 forintot, a zeneiskolában az egyéni képzés­hez 105 000 forintot, a csoportos képzéshez 68 000 forintot bizto­sít. Naponta átlagosan 7875 gyer­mek étkezik az intézményekben, közülük 4212-en kapnak kedvez­ményt. A 4212 gyermek 76%-a további önkormányzati támoga­tásban részesül, közülük 3000-en térítésmentesen kapnak enni az önkormányzat intézményeiben. Minden első osztályos kisdiák ingyen kapja meg a tankönyveit. A nagyobb diákok szociális hely­zetük alapján részesülnek támo­gatásban. Azoknál a családoknál, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimum másfélszeresét, ott a gyerekek in­gyen étkezhetnek az óvodában, iskolában. Szociális rászorultság alapján a beiskolázási segély mel­lé + 1 havi családi pótlékot folyó­sít az önkormányzat. A rendsze­res gyermekvédelmi segélyben részesülők számára + 2 havi csa­ládi pótlékot biztosítanak. A XIII. Kerület Gyermekeiért Alapítvány a szociálisan hátrá­nyos helyzetű, jó tanulmányi eredményt elérő középiskolások­nak 12 hónapon keresztül havi 2000-5000 forintos ösztöndíjat biztosít. 2004-ben 100 diák pályá­zott, közülük 80-an nyerték el az összesen 3 millió forintos ösztön­díjat. A kerület támogatja a továbbta­nuló diákokat is. Azok a felsőfokú tanulmányaikat folytató XIII. ke­rületi fiatalok pályázhatnak támo­gatásra, akik állami finanszírozá­sú, nappali tagozaton kezdik meg tanulmányaikat, hiszen ők az első félévben még nem részesülnek ösztöndíjban. Testvérvárosunk - a 100 éves Floridsdorf - Bécs XXI. kerülete. A két kerület együttműködésének 15. évfordulója alkalmából szer­vezett eseményen dr. Tóth József polgármester vezetésével méltó módon képviseltük kerületünket, színvonalas programokkal járul­tunk hozzá e jelentős esemény­hez. A delegáció tagja volt Kiss Zoltán, aki 15 évvel ezelőtt akko­ri tanácselnökként írta alá a két kerület együttműködéséről szóló dokumentumot. 2004. augusztus 27-én Florids­dorf új nevezetességében, a Flori- do-toronyban nyílt kiállítás a ke­rület hajdani állapotát megörökí­tő fényképekből és a jelen fejlő­déséről. Szombaton a központi ünnepségen a Vadrózsa tánc- együttes lépett fel nagy sikerrel. Vasárnap futballcsapataink mér­kőztek meg, először a Kassák La­jos Gimnázium fiataljai az Öden- burg utcai iskolásokkal, majd a Vasas SC serdülői a 1. F.C. Gross­feld játékosaival.

Next

/
Thumbnails
Contents