XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)

2003-11-26 / 19. szám

4 i 2003. NOVEMBER 26. Hírnök­flznqp dk voltok q középpontban Szamosi István A Szociális Munka Napját ünnepeltük Embert próbáló feladatot lát­nak el nap mint nap azok, akik szociális munkát végeznek. Fel­sorolni is nehéz, mi mindent tesz­nek. Kisgyerekekkel és idős em­berekkel foglalkoznak, segítenek a nehéz helyzetbejutott családok­nak, a fogyatékkal élőknek. Ők azok, akik mindig másokra fi­gyelnek. De van az évnek egy napja, amikor éppen rájuk, a szo­ciális munkásokra irányul a figye­lem. Kerületünkben immár ha­gyomány, hogy ilyenkor ősz táján megünneplik a Szociális Munka Napját. Az idén november 7-én a József Attila Művelődési Köz­pontban gyűltek össze az érintet­tek. Udrea Magdolna, a Polgár- mesteri Hivatal Szociális Osztá­lyának vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd kerületünk polgármestere, dr. Tóth József mondott beszédet. Először a XIII. kerület fejlődését vette számba a ’90-es évek elejétől. Ma, 2003- ban eljutottunk oda, hogy el­mondhatjuk: 2006-ig a húzó ága­zat a lakásépítés lesz. 2006-ig 10 ezer lakás épül meg. A lakásépítésből már a kerületi önkormányzat is részt tud vállal­ni. Ötszáz lakást építenek önkor­mányzati és pályázati finanszíro­zásban. Ezzel további ezer-ezer- kétszáz család helyzetén, életmi­nőségén tudnak javítani. Ez azért is nagy szó, mert ma még sok a ke­rületben a félkomfortos és a kom­fort nélküli szükséglakás, és nem egy 20-40 négyzetméteres lakás­ban tizen-tizennégyen is laknak. Ezután arról szólt a polgármes­ter, hogy a nagy egészben hol he­lyezkedik el a szociális munka. A többi között megemlítette, hogy az ágazat nyolc pályázatot nyúj­tott be. Az auditáláson túlvannak. Befejeződött a karbantartás, ami­re 20 millió forintot fordítottak. Húsz fővel bővült a gondozóház befogadóképessége. Foglalkoz­nak a fogyatékkal élőkkel, a ro­mákkal és a hajléktalanokkal. Új feladat a jelzőrendszer kialakítá­sa, amelyet a negyedik negyedév­ben, illetve a jövő év első negye­dében vezetnek be. Az európai uniós csatlakozás­sal kapcsolatos feladat a joganyag megismerése és a jogharmonizá­ció megteremtése. Fontos, hogy a különböző ágazatok együtt tudja­nak működni a munkában, és a szociális feladatokat hangolják össze a lakásügyi, oktatási és más szolgáltatásokkal. A polgármes­ter örömét fejezte ki amiatt, hogy a szociális dolgozók részéről egy­re nagyobb az igény a nyelvtanu­lásra. Sokan vesznek részt külön­féle továbbképzéseken is. Végezetül megköszönte a kö­zel négyszáz, szociális területen dolgozó munkatárs egész éves te­vékenységét. Elmondta, hogy a javadalmazás emelkedése helyre­állította a szociális munka rang­ját. Ez évben közel 350 dolgozót sikerült jutalomban részesíteni. Most átlagosan egyhavi jutalmat szavazott meg a képviselő-testü­let. Ezután Kiss Róbert államtitkár beszélt az új Esélyegyenlőségi Hivatalról, amelynek létrehozása a kormánynak az ügy iránti elkö­telezettségét jelzi. A többi között feladatuknak tekintik, hogy segít­sék a minisztériumok együttmű­ködését a cél érdekében. Ugyan­akkor az esélyegyenlőséget nem lehet kizárólag rendeletekkel megteremteni. A Köztársasági Esélyegyenlőségi Program lénye­gében egy 2004-es évre szóló mintaprogram, amelynek öt alap­pillére van. Az államtitkár úgy fo­galmazott: maga a program még vázlatos, a részletek kidolgozásá­mentesítés területén sok még a te­endő. Kiemelt feladatuknak tekintik a családon belüli erőszakkal való foglalkozást. Megerősítik a krí­zisközpontokat, sőt menedékhá­zak létrehozását is tervezik. Fon­tos a mentálhigiénés és a jogi se­gítségnyújtás. Udrea Magdolna sok sikert kí­vánt az új hivatal működéséhez, és egyben felajánlotta a maga és kollégái segítségét. Néhány mon­datban beszélt a szociális munká­ról. Ez az ágazat egymilliárdos üzem. Ebben az évben a Szociális Osztályhoz 40 ezer iktatott kére­lem érkezett. Hatszázmillió forin­tot osztottak szét. Munkájuk elfo­gadottságára jellemző, hogy egy­re kevesebb a fellebbezések szá­ma. A kerület bölcsődéinek feltöl- töttsége 120 százalékos, az ezek­bejáró gyerekek száma megköze­líti a 630-at. Ezerötszáz ember számára nyújtanak étkeztetést, idén tizenöten részesültek az er­kölcsi elismerés mellett bruttó 100 ezer forint pénzjutalomban. A Szociális Osztály vezetője be­jelentette: a polgármester jóvá­hagyta, hogy - első alkalommal ebben az esztendőben - az ágazat hosszú évek óta kiemelkedő mun­kát végző dolgozói részére címe­ket adományozzanak. Ezentúl ak érintett kollégák ezt a címet visel­hetik. A főtanácsosi cím birtokosa lett Benyovszky Lászlóné Ibolya gon­dozónő, a Gogol utcai bölcsőde vezetője, az Egyesített Intézmény vezetőhelyettese, valamint Bá­nyász Józsefié Éva kerületi veze­tő gondozónő, intézményvezető. Munkatársi címet kapott Korpics Tiborné Móni, a Pannónia utcai bölcsőde gondozónője és Polyán- szky Vilmosáé Jutka, a Gyöngyösi sétányi bölcsőde élelmezésveze­tője. Ezután Bencze Ilona színmű­vésznő mondott prózát és verset, Kiss Róbert államtitkár beszél ban számítanak a szociális szférá­ban dolgozók segítségére is. A célok viszont világosak. Ki kell építeni az országos esély­egyenlőségi hálózatot. A közvé­lemény formálása fontos feladat. Mindenki tudja, hogy voltak olyan kisvárosok, ahol megaka­dályozták, hogy fogyatékosok ré­szére lakóparkot építsenek. Ilyes­minek nem szabadna megtörtén­nie. A közgondolkodásban meg kell erősíteni a társadalmi szoli­daritást. Nem szabad megengedni egyes csoportok tartós leszakadá­sát. Ennek érdekében speciális oktatási programokat fognak in­dítani. A fogyatékosok számára élhető és hozzáférhető környeze­tet kell teremteni. Az akadály­Bányász Józsefné Éva vezető gondozónőnek főtanácsosi címéhez gratulál a polgármester. Jobboldalt Udrea Magdolna közel 700 idős ember részesül há­zi gondozásban, a nappali mele­gedőt 150 hajléktalan veszi rend­szeresen igénybe. A szociális munka minden te­rületén vannak olyanok, akik ki­emelkedő munkát végeznek. Az majd Fenyő'Miklós lépett a szín­padra. A közönség vele énekelt, tapsolt, többen táncra is perdül­tek. Majd a nap,hőseit” fogadás, válogatott ételek és italok várták. Cs. V. Budapest XIII. Kerületi Ön- kormányzata Képviselő-tes­tületében és bizottságaiban a hátrányos helyzetűek, ezen belül a fővárosban élő cigány­ság, valamint a fogyatékosok életfeltételei javítása érdeké­ben végzett kiemelkedő tevé­kenységéért a Köz Szolgálatá­ért Érdemjel ezüst fokozata belügyminiszteri kitüntetés­ben részesült. Szamosi István 1994 óta a ke­rületi önkormányzat képviselő­je. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnökeként kezdte el a helyi cigányügyi koncepció elkészítését és meg­valósításának irányítását. A ta­nuláshoz való egyenlő esély el­vének megvalósulása, az isko­lázottság emelése, a munkale­hetőségek, lakáskörülmények javítása, a diszkrimináció elleni határozott fellépés képviselője a mindennapi életben. Munkája során szoros kapcsolatot épített ki a XIII. Kerületi, valamint a Fővárosi Cigány Önkormány­zattal, biztosítva a cigányügyi feladatok koordinációját. Kép­viselőként minden eszközt fel­használ arra, hogy felhívja a fi­gyelmet a kerületben élő ci­gányság helyzetére, az önkor­mányzati eszközökkel megold­ható, megoldandó feladatokra. Tevékenysége révén az elmúlt időszakban a kerületi lakosság egyre többet tudhatott meg a ro­mák életvilágáról, kultúrájáról, hagyományairól, az önkor­mányzati intézményekben so­kaknak változott a szemlélete a romák megítélésével kapcsolat­ban. Az OKSB elnökeként ki­emelt fontosságú feladatának tartotta a kerület sportéletének fejlesztését, ezen belül az isko­lai sport működési feltételeinek javítását. Fejlett szociális érzé­kenységével a Szociális Bizott­ság elnökeként szószólója az időskorúak és a hátrányos hely­zetűek, ezen belül a fogyatéko­sok életfeltételei javításának. A Nyíró Gyula Kórház Tulaj­donosi Felügyelőtanácsának tagjaként a kórház, valamint a Fővárosi Önkormányzat érde­keit eredményesen képviseli. Szakács a javából A Futár utcai szomszédok irigykedhetnének Tóth Katicára, lám-lám az ő vőlegénye süt-főz, lemegy a piacra, fűszereket termeszt a kiskert­ben, és még a borokhoz is ért. De irigységre semmi okuk, Liptai Zoltán olimpiai bronzérmes mesterszakács ajtaja mindig nyitva áll az érdeklő­dők előtt. Ha elakad a háziasszony a szárnyasok fűszerezésénél, vagy éppen az igazi bejgli fortélyaira kíváncsi, akkor nem kell mást tennie, mint bekopogni a mesterhez. O olyannyira kedvet csinál a sütéshez, hogy a tervezett egy tepsi helyett garantáltan két tepsi bejglit fog sütni az érdeklődő. De előfordult már az is, hogy míg az ismerős kérdezőskö­dött, addig Zoltán el is készítette a süteményt, így a szomszéd Julcsa né­ni egy jó ízű beszélgetés után egy tepsi süteménnyel távozhatott. Ez a barátságos szakács előszeretettel méreti meg tudását külföldi és hazai versenyeken egyaránt. Néhány nappal ezelőtt a Taverna Kupán akasztottak aranyérmet a nyakába, melyet hidegkonyhai artisztika kate­góriában nyert. Vagyis nem tett egyebet, minthogy egy 80x120 centi- méteres, „Ó” alakú őszi virágkompozíciót faragott zöldségekből. Szak­mai hírnevét többek között hasonló alkotásainak, ilyen szemet gyö­nyörködtető, művészi zöldségszobroknak köszönheti. Nagy műgond­dal, sokszor több napon át farag, hogy színpompás hidegtálak ékeként feltálalhassa. Liptai Zoltán 1997 óta lakik Angyalföldön, ma már az otthonának te­kinti. De nem csak a XIII. kerületben vált a neve ismertté. A hideg- és melegkonyhai fortélyokban, több hónapos felkéréseknek tett már ele­get Olaszországban, Spanyolországban, Kanadában. Főzött már Bili Gatesnek, Jacques Chiracnak, dolgozott a Hyatt Regencyben, a Gun- delben, részt vett a Habsburg-esküvő munkálataiban, és mostanság ok­tat egy főzőiskolában. Ha itthon van, sztárok, közéleti személyiségek, üzletemberek partijain, több száz fős protokollvacsorákon is főz. Tíz éve tagja a Magyar Gasztronómiai Szövetségnek, 2000-ben az Erfurt­ban megrendezett nemzetközi szakácsolimpián csapatversenyben bronzérmet nyert. Jövő év márciusban indul a Budapesten megrende­zésre kerülő Szakács Európa-bajnokságon, majd ugyanabban az évben a Szakácsolimpián, mert a legnagyobb álma, hogy egyszer olimpiai aranyérmet szerezzen. Tábori Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents