XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)

2003-08-06 / 13. szám

-Hírnök 2003. AUGUSZTUS 6. 3 q harcosságáról ismert tévériporter otthonában jártunk kritikus szemét a környezetén tartja hoz, hogy a tolókocsi át­férjen. Végül rábukkan­tam erre a tetőteres lakásra, és ide­jöttünk annak ellenére, hogy ki­csit idegenkedtem ettől a kör­nyéktől, ahol még most is egy­mást érik a kocsmák. Itt, a tetőtérben van a ma már 22 éves Andris szobája, amit a kere­kes székes fiatalember a belső lép­cső egy részének feláldozásával kialakított lifttel tud megközelíte­ni. Aztán visszamegyünk a nappa­liba, ki a másik erkélyre, amely ép­pen a szemközt épülő, 133 lakást tömörítő Palóckertre néz.-Én még kilátok felette - jegy­zi meg Balogh Mária -, de aki az elsőn vagy a másodikon lakik, az csak a tőle szinte karnyújtásnyira levő házat kénytelen bámulni. A már majdnem elkészült monstrumra tekintve önkéntele­nül adódik a kérdés:- Idejében jelezték az illetéke­seknek, mi készül itt?- Félreértés ne essék, nem az a baj, hogy egy ház épült velünk szemben, sőt az sem, hogy öteme­letes. Az a szemétlerakó helynek használt telek igazán nem volt va­lami épületes látvány. Amit ne­hezményezek, az az, ahogyan épí­tették és amilyen lett. Számtalan példa van arra a kerületben, hogy előkertekkel, parkokkal, növé­nyekkel széppé, élhetővé lehet tenni még tízemeletes épületeket is. Gondoljunk csak a Kerekes ut­cai szállóra, a Béke téri „panel­parkra” vagy akár a polgármeste­ri hivatal környékére.-Az új építkezések közül azon­ban jó néhány nem más, mint egy hatalmas tömb a járda fölé kilógó erkélyekkel. Mindezt azért, hogy minél több lakást zsúfolhassanak össze még a kisebb telkeken is. A „városi környezet” oltárán gond nélkül feláldozzák az évtizedes fákat, a szebb, emberibb, élhetőbb környezetet. A kérdésére vála­hez képest most a valós „ered­mény” egészen más lett. Aki azt gondolja, hogy valamilyen sza­bálytalanságot véltem a dolog­ban, az félreértett. Nekem azzal a - vélhetően a kerület illetékesei által hozott - rendelettel van ba­jom, amely a mások magántulaj­donát ellehetetleníti.- Megjegyzem, arra is van ren­delet, hogy éjszaka, ünnepnapon és vasárnap nem lehet nagy zajjal járó építési munkát végezni. Ér­dekes módon ezt a rendeletet nem tartja be - mert nem is ellenőrzi - senki. Ebből arra következtetek, hogy a rendeletek betartatása at­tól függ, milyen érdekek vannak a háttérben. Ilyen körülmények kö­zött az állampolgár védtelennek érzi magát, és tényleg csak azt te­heti, amit a Palóckert kivitelezője az egyik reklamáló lakótársam­nak „jó” tanácsként javasolt: „El lehet költözni”. Ahogy hallgatom Balogh Mári­át, arra gondolok, hogy ő, aki évti­zedeken keresztül azon munkálko­dott, hogy tolmácsolja a mindenna­pi emberek hangulatát, most sem tudja megtagadni magát. Az olyan műsorok, amilyeneket annak ide­jén ő csinált, ma sajnálatos módon hiányoznak a képernyőről. És so­kan hiányoljuk őt magát is.- Vajon miért lett hűtlen a né­zőkhöz?- A televízió lett hűtlen hoz­zám. A kilencvenes évek elejétől engem úgy kezeltek ott, mint va­lamilyen, a múlt rendszerből visz- szamaradt őskövületet. És ezt nyíltan a szemembe is mondták. Akkor arra gondoltam, nem vá­rom meg, amíg elküldenek, in­kább emelt fővel távozom. 1995- ben kértem a nyugdíjazásomat. Egy évvel később volt a hatvana­dik születésnapom. Negyven év után még arra sem futotta a tévé részéről, hogy egy üdvözlőlapot küldjenek. A ház, amelyben laknak szólva: még az építkezés elején si­ettem felhívni az illetékesek fi­gyelmét, hogy vigyék kicsit hát­rább az épületet, és hagyjanak előtte egy kis előkertet.- Tettem ezt azután, hogy ol­vastam főépítészünk nyilatkoza­tát a Hírnökben. Fegyverneki úr ebben azt mondta: az Országbíró utcában egy majdan felépülő ház a járdától öt méternyire beljebb kerül majd azért, hogy ne „ragad­jon rá” a templomra. A felveté­semre azonban az volt a válasz, hogy az új épület nem lehet bel­jebb, mint a mellette álló ház. Eh­- Ezek szerint nagyon fiatalon kezdte a pályát.- Tizenhét évesen. Tulajdon­képpen gyerekorvos szerettem volna lenni, de aztán másként hozta a sors. Csepeli lány vagyok. Az apám vasöntő volt, gerinces, őszinte munkásember, akire büsz­ke lehetek. A szüleim elváltak, így kerültem Pécsre. Szegényen él­tünk, ezért a gimnáziumi tanul­mányaim mellett munkát keres­tem. A Pécsi Rádió éppen akkor hirdetett egy bemondói státust. Hosszú, szőke hajú, szép lány vol­tam, talán ennek is köszönhettem, Arcát a képernyőről százezrek ismerték A jövő és a múlt egymás mellett abban az időben én is dolgoztam, így nem volt könnyű dolgom. Rá­adásul a férfi, akivel együtt éltem, választás elé állított: ha a gyerek marad, ő megy. Ez történt. Közben megérkezik Andris. Lassan búcsúznom kell. A kapun kilépve még egy pillantást vetek a gőzerővel készülő szemközti ház­ra, meg a járdaszélen az építke­zésnek áldozatul esett évtizedes lombos fa szomorúan meredező tönkjére. A többi fa - alaposan megcsonkítva bár - még a helyén van. Kicsit távolabb, a Kis Gömb utca 23. szám alatt földszintes ház áll. Azt mondják, hamarosan ezen a helyen is új épület magasodik majd. Állítólag a ház melletti gyö­nyörű fát azért vágták ki jó előre, hogy ne hozhassa senki összefüg­gésbe a majdani építkezéssel. Hogy tényleg így van-e, nem tu­dom, de az bizonyos, hogy a gon­doskodás nem terjedt ki más, a kö­zelben levő fákra. Azok leszáradt ágaihoz senki sem nyúlt. A következő keresztutca a Mór utca. A sarkon, a Szent László út 8. számú házon még alig száradt meg a festék, a mellette levő tel­ken pedig javában folyik az épít­kezés. A sarki házból aktatáskás, középkorú férfi lép ki. Látva, hogy jegyzetfüzettel a kezemben nézelődöm, tétován kérdi: „Csak nem az építési ellenőr?” Beszéd­be elegyedünk. Elmondja, hogy Dániel Tibornak hívják, eddig a családjával a Kassák Lajos utcá­ban laktak, három hónapja vették meg ennek a vadonatúj háznak a tetőtéri lakását. Most pedig a nap­paliból nyíló hatalmas, szép kilá­tást adó erkélyt - amelyet megfi­zettek - szinte teljesen befalazzák a most felhúzott szomszédos épü­lettel. Invitál, jöjjek, győződjek meg róla magam. Kilépünk a látható gonddal bú­torozott lakás erkélyére. Nem akarok hinni a szememnek. A munkások már itt vannak fenn az ötödiken, és szorosan a mintegy kilenc méter hosszú erkély falá­nak építik az új ház oldalát. Egy­előre csak a fémrácsok merednek az ég felé több mint két méter ma­gasan, de a végkifejlet nem lehet kétséges.- A vásárlásnál átejtettek - mondja keserűen az új lakás „bol­dog” tulajdonosa. - Csak tévedés lehet, hogy az önkormányzat ilyenformán engedélyezte az épít­kezést. Már jeleztem nekik, mi történik, ezért reménykedtem, hogy ellenőrizni jöttek. Csop Veronika A megszeretett tetőterasz len férfivel, akinek elpanaszoltam a sorsomat. Később senki sem hit­te el nekem, hogy nem tudtam, ki­vel beszélek. Végül az ő révén ke­rültem a tévéhez.-A negyven év alatt számtalan kedvelt műsora volt. Melyikre em­lékszik a legszívesebben ?- Részt vettem a tévé első élő közvetítésében, a Lányok-asszo- nyok című műsorban és sok kul­turális programban. Aztán az ipa­ri rovatnál dolgoztam, ott nagyon jól éreztem magam. A volt férjem statikus építészmérnök, neki is köszönhettem, hogy azok a témák- Hogyan telnek most a napjai ?- Főleg az unokaöcsém körüli teendőkkel. Régebben hordtam a Pető Intézetbe, gyógytornára, is­kolába. Most egyedül közlekedik a munkahelyére, a Gyöngyösi ut­cai foglalkoztatóba. Saját gyer­mekem sajnos nincs. A férjemtől békében váltunk el, sőt azóta is szinte napi kapcsolatban va­gyunk. Andrist, az öcsém fiát azért vettem magamhoz, mert úgy gondoltam, hogy a kötetlenebb munkám mellett többet tudok ve­le foglalkozni, mint a pályájukat akkoriban kezdő szülei. Persze hogy Garami László - aki ma itt lakik a kerületben - felvett. Már ötödik évemet töltöttem ott, mi­kor egy nap a vidéki stúdiók irá­nyításával megbízott pesti kollé­ga egy látogatás alkalmával oda­vetette, hogy ezzel a külsővel a té­vében lenne a helyem.- Erre én - ma már azt mon­dom: naiv módon - azonnal pa­koltam, és feljöttem Pestre. Kü­lönféle lapoknak külsőztem, mi­közben szó szerint nyomorogtam. A Vörösmarty utcában laktam egy fűtetlen albérletben, és az Újság­író Szövetség közeli székházába jártam melegedni. Ott egyszer be­szédbe elegyedtem egy ismeret­nem voltak számomra idegenek. Sok nézőnek ma is egyet jelentek az Ebédszünettel. Ez a műsor - amelyben gyári munkásokkal be­szélgettem - annyira népszerű volt, hogy Hofi paródiát is készí­tett róla. Énnek nyomán hívtak so­kan „Ebédszünet Máriának”.- Ami igaz, igaz: leginkább a munkásokkal találtam meg a han­got. Nem végeztem egyetemet, és emiatt mindig volt bennem ki­sebbségérzés. Talán ezért is dön­töttem úgy, hogy önként távozom a tévétől. Meg azért, mert - töb­bekkel ellentétben - úgy gondol­tam, hogy nekem egyetlen kabá­tom van, és azt nem fordítom ki. Andris birodalma

Next

/
Thumbnails
Contents