XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2002-02-14 / 3. szám

■ Hírnök .’.....S' - ' 2002. február 0 Napja a JAMK-ban Hegyi Gyula és Barabás Miklós előadásukat tartják Szomjas László vezetőségi tag információkkal látja el az érdeklő­dőket az Angyalföldért Egyesület sokoldalú munkájáról Pusztaszeri Istvánná elnök a drogveszély ellen küzdő egyesületről és válaszolunk A Dökmag tagjainak baráti beszélgetése dr. Tóth József polgár- mesterrel és Holopné Schramek Kornélia alpolgármester asszonnyal „ÚGY GONDOLTAM, SZERZEK EGY SZÉP NAPOT A KLUBTÁRSAIMNAK” Prózában és versben is nyerő lett L edniczky Pálné ebben a kerületben született hat­van éve. A Csángó utcában nevelkedett, a Dózsa György úti leánynevelő iskolába járt, majd 1959-ben fodrászként végzett, azóta folyamatosan dolgozik. Nagyon büszke egyetlen lányára, a 26 éves Adriennre, aki pszichológiát tanul az ELTE-n, esténként pedig a Műszaki Főiskolán dolgozik. A mosolygós, fiata­los megjelenésű édesanya, akit minden ismerőse Éviké­nek szólít, éppen 25 éve vette át a Rózsafa utcai kis fodrász­üzletet a vendégkörrel együtt. Igaz már csak fél napokat dol­gozik, mert negyvenévnyi fri- zurafazonírozás után, immár öt éve, nyugdíjas.- A vendégköröm sajnos egyre fogy - mondja, - mert csupa nyugdíjas jár hozzám. Épp itt van egy kedves vendé­gem, Kocsis Zoltán, a kitűnő zongoraművész édesanyja - mutat az egyik hajszárítóbúra alatt üldögélő idős hölgy felé -, ő már ötven éve ebbe a fod­rászüzletbe jár, méghozzá Nagytétényből. Még leányzó volt, amikor először itt járt.- Úgy tudom igazi társasá­gi életet él a Kassák Lajos ut­cai idősek klubjában.- Amikor 1977-ben átvet­tem ezt az üzletet, a kerület kisiparosai összeadtak - ki munkát, ki pénzt -, hogy megépüljön a nyugdíjasklub. Akkor anyagilag támogatni tudtam ezt a kezdeményezést, gondolván arra, hogy én is ide kerülök egyszer. Ami hál’ is­tennek így is történt. Most már én is klubtag vagyok, és remekül érzem magam, mert nagyon együtt van a klub, az ember közösségben van. A klubélet nagyon színes: kirán­dulunk, évente nyaralni já­runk az önkormányzat velen­cei üdülőjébe. Ezenkívül sok foglalkozás van, például ké­szülünk a farsangra, vagy ne­vezetes helyekre látogatunk el. Ha bárkinek gondja adó­dik, fordulhat a vezetőséghez, de egymáson is segítünk. Ha valaki kórházba kerül, meglá­togatjuk, szóval nem vagyunk magányosak. Valamint gyö­nyörű az otthonunk. Azt hi­szem, nincs is még egy ilyen kerület, mint a mienk, ahol ennyire törődnek a nyugdíja­sokkal - mondja Évike, és eb­ben az éppen jelen lévő - egyébként most már a IX. ke­rületben élő - édesanyja is megerősíti, aki hajfestés köz­ben türelmesen várakozik a fejmosó előtt.- Úgy értesültem, hogy nemrég megnyert egy pályá­zatot?- A kerületünkben élt Geszterédy István mérnök özvegye által létrehozott ala­pítvány meghirdetetett egy pályázatot prózára, versre és rajzra, „Milyennek látod a mai XIII. kerületet?” címmel. Először megírtam a prózát, amit fel is olvastunk* a klub­ban, nagyon tetszett minden­kinek. Aztán, egyik este, ami­kor hazamentem, arra gondol­tam - mivel egyedül élek, öt éve megözvegyültem, és a kislányom is kiröpült már a családi fészekből, meg rá is érek -, hogy megpróbálko­zom a versírással is, mivel jól ismerem a kerület életét, hi­szen mindig itt éltem. Először leírtam a gondolataimat, majd időrendi sorrendbe szedtem. Olyan jól sikerült, hogy meg­nyertem az első helyet és az azzal járó 40 ezer forintot.- Ez igen, gratulálok! És mi lett a nyereményösszeg sorsa?- Én soha nem írtam volna meg ezt a verset, ha nem va­gyok klubtag, ezért úgy gon­doltam, hogy szerzek egy szép napot a klubtársaimnak. A pénz egy részéből szervez­tünk egy zenés-táncos estet. Azt hiszem, mindenki jól érezte magát, én pedig boldog voltam, hogy ezt megtehet­tem. Eleve jó érzés, ha az em­ber úgy érezheti, hogy nem teljesen felesleges a világban.- Gondolom, a lánya is büszke önre.- Természetesen. Mondta is: anyu, le a kalappal előtted! De mindenki drukkolt, az ott­honban, a fodrászüzletben a vendégek is. Remélik, váiják, hogy talán a Hírnökben meg­jelenik, mert nem tudtam min­denkinek felolvasni.- Van ezen kívül valamilyen hobbija?- Nagyon szeretek táncol­ni. Esténként pedig a kislá­nyomtól kapott számítógépen kártyázom.- Most hogy kiderült, mi­lyen sikeresen ír prózát és verset, születnek majd újabb írások, versek?- Talán. Legközelebb nyug­díjas indulót kell majd ír­nunk... Mint nyugdíjas még dolgozgatom délelőttönként. Ameddig megvan az egészsé­gem, addig folytatom, meg hát sajnálom itt hagyni a ven­dégeimet. Lassan jön a nyár is, kezdődnek a kirándulások. De nem tervezgetek különö­sebben semmit, mindig azt mondom, hogy amit az élet hoz, azt el kell fogadni. Szoboszlai Éva A klubban, barátai között y.-i­A fodrászatban „•. Ledniczky Pálné nyertes pályaművét gondolatban egy kedves fiatal barátjának írta. Ebből közlünk egy részletet A Folyosó Galéria kiállítását is megnézték a polgármesteri hivatal­ban tett körsétájuk egyik állomásaként, kalauzuk Csoba Lászlóné, a Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály munkatársa Ahhoz, hogy értékelni tudd a mai XIII. kerületet, ismerned kell kicsit a régit, mert mindig a múlt építi a jelent. Én ebben a kerületben töltöttem életemet, itt születtem, itt neveltek szüleim és tanáraim, s mára itt töltöm nyugdíjas éveimet. Gyermekkoromban igen szegény, de becsületes munkás emberek lakták kerületünket, ahogy szüleim, akik négy gyermeket neveltek fel. A ház, melyben életemet kezdtem, a Csángó utca 3/a szám alatt állt. Lakói szerették és segítették egymást, már-már egy nagy családként éltünk együtt. Általános iskolás éveim alatt a Dózsa György úti leánynevelő iskola padjait koptattam. Drága tanáraimra és igaz­gatómra ma is sok szeretettel gondolok vissza, és hálás vagyok szerető gondos­kodásukért. Iskoláim elvégzése után férjhez mentem, talán a sors akaratából, a szomszédos Szabolcs utcába költöztem, ahol férjem kicsiny szoba- konyhás lakásába született meg első gyermekünk. Helyzetünk javulásával, 11 év múltán apró lakásunkat nagyobbra cserélhettük, mivel a Kárpát utcai lakótelep egyik fényes, kétszobás lakását kiutalta számunkra a tanács. Ebben a lakásban öregedtünk meg fér­jemmel és nőtt fel egyetlen gyermekem. Mára egyedül élek otthonomban, mivel néhány évvel ezelőtt férjem egy másik világ másik lakótelepére költözött, és kislányom is kiröppent a családi fészek­ből. Ahogy kilépek házunk ajtaján, meg­csap a hűs dunai szél, a víz mással ösz­sze nem téveszthető illatát hozva fe­lénk, miközben zöld fákat kér fel fur­csa táncát járni. Bizony nem volt ez mindig így. A mára autóktól zsúfolt al­só rakpart helyén közlekedett a 15-ös villamos, ami a lakótelep helyén álló vastelepekre szállította dolgozni az em­bereket nap mint nap. Hej, de sokat változott a világ! Mára a Hotel Hélia épülete pompázik mögöttünk, feljebb haladva a modem Elektromos-pályá­hoz érünk. Előttünk a Margitsziget he- verészik zöldellőn a Duna habjain, nem sokkal lejjebb a megújult Szent István parkban gyönyörködhetünk. Néhány perc séta a Dráva utcán, és elérjük a 3- as és az 55-ös villamos helyén közleke­dő metrót... Ismét visszaköszön egy épület a múltból. Hotel Volga, mondja, aki régóta a kerület lakója, és bár stílu­sa valóban megidézi az elmúlt időket, ma Hotel Ibis a neve. Én azonban em­lékszem még azokra az időkre, amikor ezen a helyen egy gangos, emeletes ház állt, szemben vele sokak szórakozóhe­lyével, a Nép mozival. Akkoriban bi­zony nem volt szükség kétszer három sávra, hogy az autók ne keveredjenek dugóba. A Váci út helyén lovas kocsik jöttek-mentek, hátukról vidékről érke­zett emberek kiabálva árulták a krump­lit és a hagymát. Szombatonként érke­zett a jeges nagy tömböket árulva, ak­koriban két forintért vásároltunk egy darabka hűtőszekrényt a hétvégi ebéd­hez. Vasárnaponként pattogatott kuko­ricát és sült tököt hoztak, éhes gyerkő­cök futottak az édes illat után, miköz­ben egy agg zenész muzsikált verklijé­vel az utca sarkán, várva a reá hulló ap­rópénz áldását. A gyerekek kedvelt he­lye volt a Csángó és a Gidófalvi lakóte­lep helyén elterülő óriási grund, hatal­mas focicsaták állandó színhelye. Min­den év júliusában, a Karmell-napi bú­csú hangjától voltak hangosak a kör­nyező utcák. Körhinták, mézeskalács­árusok, megannyi portéka, mind-mind hozzátartozott az életünkhöz... Meg­annyi emlék. Amíg a világ fejlődik és előrehalad, addig mi éljük saját kis éle­tünket, megpróbáljuk megvalósítani ál­mainkat. Éli is. Gyermekem születése óta kis fodrászüzletet működtetek a Rózsafa utcában. Munkám során na­gyon sok emberrel találkozom és be­szélgetünk. Beszélgetünk a kerületről, a gondokról, hiszen vannak még prob­lémák. hol ne lennének? Huszonöt éve ■ V élek együtt ezekkel az emberekkel, is­merem és szeretem őket, örömmel já­rok közéjük. Az évek során többségük­kel együtt vonultunk nyugdíjba, az üz­letem azonban megmaradt - ha mond­hatom ezt - a szeretet szigetének. Tu­dom azonban, hogy ezeknek az embe­reknek mindennapi segítségre van szükségük, ezért örülök, hogy huszon­két évvel ezelőtt, amikor az akkori ta­nács segítségül hívta a kerület iparosait egy idősek otthona létrehozásához, anyagi támogatást tudtam nyújtani hoz­zá. Sajnálom azokat az idős embereket, akikhez nem jut el a klub híre, vagy egyszerűen félnek egy új közösséghez csatlakozni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents