XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-11-14 / 18. szám
f XIII. KERÜLETI • • r Nem lehetné ^ becsapódás nélkül? Bulcsú, a kalandozó magyarok legendás vezére buzogánnyal döngette Ausburg kapuját. Lehelről is hírlik, hogy a kürtjét vitézül forgatta, ha az ellent idegesíteni akarta. Igaz, rajtavesztettek. A mostani időkben azonban már Bulcsú és Lehel is letenne az ilyen avult fegyverzetről. A róluk elnevezett utca és tér sarkán álló élelmiszer-kereskedelmi csarnok üzemeltetői hatásosabb módszert vezettek be, hogy a környezetükben lakókat kinyuvaszszák. A csarnok lengőajtóinak használatakor, melyekből van vagy egy tucat, a betérők és távozók - vannak napi több tízezren is - szabadon választhatnak, hogy kézzel szépen becsukják őket maguk után, vagy hagyják, hogy becsapódjanak maguktól. Ám az ilyen sűrűn ismétlődő esetek mindegyikére a szemközti lakók torkán megakad a szeretett csarnokukban beszerzett falat, mivel olyan égzengés támad, mintha ellenséges repülők bombái csapódtak volna be, lévén hogy az épület vas- és üvegszerkezete százszorosára erősíti fel a becsapódó ajtók döngését. Olykor besegít egy-egy kósza szél is, láthatólag kedvenc játékszerük az ilyen sorsukra hagyott bejárati alkalmatosságok. Hiába kérés, könyörgés, panaszos telefon, ajánlott levél, a csarnok vezetősége hajthatatlanabb az ajtóinál. Nem kéne újra körülnézni Nyugaton, s netán Keleten is, amiként hős eleink ezer évvel ezelőtt tették, hogy ott kint hogyan csinálják ezt a dolgot környezetkímélőbben, törődőbben, kulturáltabban és zajtalanul? , (s. gy.) Megnyílt a Madarász utcai Gyermekkórház patikája Október 7-én Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes ünnepélyesen átadta a Fővárosi Önkormányzat Madarász Utcai Gyermekkórházának eddig nélkülözött gyógyszertárát, amely a Fővárosi Önkormányzat támogatásával, racionalizálási hitel biztosításával 30 millió forintból épült. Az új patika a kórház fekvő- és járóbeteg osztályainak teljes gyógyszer-, tápszer-, gyógyászati segédeszköz-igényét képes ellátni. A beruházás rekordidő alatt készült el, és a kórház a lehető legtakarékosabban kívánja üzemeltetni. Képeinken az új patika kívülről és belülről. 1 : llUSá Jé* é & a A Árulkodó keréknyomok Egy hét sem telt el a felújított Gyöngyösi sétány ünnepélyes átadása óta, s máris odalett a felhőtlen öröm. A „Névtelen Autós” otthagyta „névjegyét” a gyepszőnyegen, feleslegesen és felelőtlenül áthajtott rajta. Legközelebb szívesebben látjuk az arra kijelölt közlekedési utakon. MINDENT EGY HELYEN: fi LEHELEN A LEHEL CSARNOKBAN nem csak kiváló minőségű hús-, hentesáru és mindig friss zöldség, gyümölcs, széles választékú vegyesélelmiszer, pékáru kapható, de a GALÉRIASZINTEN megtalálhatók divatos ruházati termékek, háztartási felszerelések, műszaki cikkek is. A szolgáltatások közül a Lehelen működik ruhatisztító, cipő- javító, órás, varrógépjavító, utazási iroda, ingatlanközvetítő iroda, zálogházfiók, biopatikák és gyógynövény üzletek, szolárium és minden olyan más kínálat, amely az Ön kényelmét szolgálja. Mert a LEHEL egy kicsivel több... A parkolás első órája ingyenes! (feljárat a Váci úti oldalon) Nyitva tartás: ' A csarnok területén: hétfőtől péntekig 6-18, szombaton 6-14, vasárnap 6-13 óráig. A metrószint területén: hétfőtől péntekig 6-22, szombat, vasárnap 6-16 óráig. fiz év végéig minden szombaton színes programokkal várjak kedves vásárlóinkat! O PostaBank és Tíkarékpérutlr Rt. A Pos!« csoport t*g]« Új megtakarítási forma a Postabanktól! Takarékszámla ► Lekötés nélkül is jól kamatozik - akár évi 8,5%*! ► Kevéssel is beéri - már 10 000 forinttal nyílható! ► Könnyen elérhető a Postabank hálózatában, —■» valamennyi postán és ATM-eknél akár külföldön is. » ► Rugalmas - bármikor befizethet és felvehet számlájáról! ► Számlavezetési - és kártyadíj nélkül!*' Wtk 4 POSTABANK TAKARÉKSZÁMLA Megéri a pénzét! Takarékszámla a Postabanktól Biztonságos, rugalmas, kedvező kamatozású Október elejétől kapható a Postabank fiókjaiban a bank új megtakarítási terméke. A Takarékszámla névre keresztelt termékről, annak előnyeiről a XIII. kerület, Tátra utca 6. szám alatti bankfiók vezetőjével, Gombás Péternével beszélgettünk.- Mi volt a célja a Takarék- számla bevezetésének?- A Takarékszámla bevezetésének elsődleges célja az volt, hogy a Postabank olyan megtakarítási formát biztosítson ügyfelei részére, melyet biztonságosan, relatíve magas kamatozással, rugalmas hozzáférési lehetőséggel, tetszőleges lekötési összeg és idő mellett vehetnek igénybe.- Kik nyithatnak ilyen Takarékszámlát, illetve mire használhatják ezt a számlát, akik úgy döntenek, hogy megnyitják?- A Takarékszámla deviza- belföldi természetes személyek részére biztosít lehetőséget - folyószámlához képest - korlátozott számlavezetési és kapcsolódó szolgáltatások igénybevételére. A számla elsőorban az ügyfelek megtakarításainak látra szóló bankszámlán történő elhelyezését biztosítja, könnyen hozzáférhető és rugalmas formában.- Hogyan, hol és milyen feltételek mellett lehet megnyitni ezt a fajta számlát, amin ügyfeleik gyűjthetik megtakarításaikat?- Az új, megtakarításokat ösztönző termék a bank fiókhálózatában, illetve valamennyi postahelyen azonnal, a 10 000 Ft-os nyitóösszeg befizetésével megnyitható, azon a megtakarítás elhelyezhető. A termék kamatozása osztott sávos, ami azt jelenti, hogy a befizetett összeg és lekötési idő függvényében változik a kamat, ami egyébként meglehetősen kedvező, hiszen elérheti akár a 8,5 százalékot is.- A megtakarításokat tehát egy kedvező kamatozású bankszámlán helyezheti el az az ügyfél, aki Takarékszámlát nyit Önöknél. De hogyan juthat a pénzéhez, ha szüksége van rá?- A Takarékszámlához Cirrus bankkártya tartozik, mellyel a készpénzkiadó automatákon túl minden postahelyen biztosított a számla- egyenleg erejéig történő készpénzfelvétel, vagyis automatából, a postán és természetesen a bankfiókokban is lehetőség van a számláról pénzt felvenni. A bankkártyával negyedévente egy alkalommal ráadásul ingyenes a készpénz- felvétel a Postabank fiókhálózatában, a postabanki ATM- eknél, POS-termináloknál, valamint a postahelyeken, ami azt jelenti, hogy ezért a tranzakcióért nem számít fel díjat a Postabank.- Milyen kapcsolódó szolgáltatások vehetők igénybe a Takarékszámlához?- Tele-bank és SMS-szol- gáltatás igényelhető a számlához, vagyis az ügyfelek telefonon keresztül folyamatosan érdeklődhetnek aktuális egyenlegükről, sőt, ha azt igénylik, akkor SMS formájában is kaphatnak információt számlájukról. Számlakivonatot havonta csak akkor küld a bank, ha a számlán az adott hónapban forgalom mutatkozik, egyéb esetben negyedévente. Családias hangulat, rugalmas ügyintézés várja bankfiókunkban azokat, akik akár a Takarékszámla, akár a Postabank egyéb termékei iránt érdeklődnek. (x) Bankfiók címe: XIII., Tátra utca 6. Bankfiók nyitva tartása: hétfő': 8.00-18.00, kedd-csütörtök: 8.00-16.00, péntek: 8.00-15.00 óráig. Telefonszám: 329-3003.