XIII. Kerületi Hírnök, 1999 (5. évfolyam, 1-13. szám)
1999. február / 2. szám
Hogy legyen is, ami van... A vagyont valaha marhának nevezték. Még Arany János is „ezüst marháról” beszél a Toldiban. A név forrása eredetileg - idestova csaknem ezer éve - a német márka volt. A vagyon jóval későbbi szó (a va- gyonkezelő meg olyan új, hogy az Értelmező Szótár nem is ismeri). A vagyon azt jelenti, kissé régiesen, hogy az, amink van. Azaz vagyon. S hogy miért kell kezelni? Hát, hogy később is legyen, ne csak most. Televíziózás közben a néző gyakran lát felháborodott polgárokat, akik értéktelenné vált értékpapírokat lobogtatnak és keresetlen szavakat kiáltanak azok felé, akik miatt a vagyon volt - nincs. A vagyonnal való gazdálkodás, a vagyon ápolása, gondozása a legfelelősségteljesebb megbízatások egyike. A városoknak is van vagyonuk. Budapestnek is. Végül is, gondolná az átlagember, a város végső soron a város lakóié, és a város vezetői kezelik. Nem egészen. Minden fővárosban van olyan, ami az egész országé. Más dolgok az egyházak vagy a fegyveres testületek birtokában vannak. Azután na/ gyón sok épület magántulajdon. Épp olyan sok a széles körű önállósággal rendelkező huszonhárom kerület tulajdona. Ami ezen felül van, az lehet fővárosi vagyon. Többnyire épület vagy terület, esetleg épület alatt levő terület. Az is lehet, hogy egy épületen többen osztoznak, a telek a városé, a bolt a kerületé, az imaterem egy kisegyházé, a raktár a pénzügyőröké és a lakás a lakóké. Esetleg nem is mindegyik. Próbálja valaki ezt az ingatlant „kezelni” - úgy jár, mint a néhai ingatlankezelő. Ismertebb nevén IKV. 1992 óta van Budapest fővárosnak egy Vagyonkezelő Részvénytársasága, amely történetesen most a Váci út 23-27. alatti toronyház tizenkettedik emeletéről lát rá a vagyon egy részére. A feladata ennek a cégnek az, hogy a vagyont tőkeként működtesse. Mert ami nem működik, az egy igen érzékletes kifejezéssel élve, holt tőke. Nem ér többet, mint azok a nagy lyukas kövek, amelyeket a Csendes-óceán szigetein valaha a főnökök kunyhóik elé gurítottak, hogy megmutassák honfitársaiknak, milyen gazdagok. Nem véletlen, hogy nem ezeken a szigeteken alakult ki a modern civilizáció, hanem ott, ahol már négyezer éve is bankházak adtak kölcsönöket kamatra. Az ókori Keleten. A tőkét valamilyen okból „fej”-nek nevezték, amit a rómaiak caputnak mondtak — a kapitalista szóban ez maradt fenn máig. Egy város tőkéje lehet tehát ingatlan, vagy - a rosszabbik eset - az ingatlan egy része. Lehet közmű is, víz, gáz, áramszolgáltatás, közlekedés. És lehet értékpapír - részvények például. Valaha úgy tűnt, minden az államé, illetve a népé, azaz a miénk, vagyis senkié. Idősebbek emlékeznek még azokra a táblákra, amelyek büszkén tudatták, hogy „e házat a lakók szocialista megőrzésre átvették”. Budapest szlengje is csakhamar átvette a kifejezést. Aztán ismeretes egy régi kínai mandarinbölcsesség is. Aki sokat tesz, sokszor téved. Aki keveset, az csak ritkán. Aki semmit se, az csalhatatlan. Minden ország minden hivatalában enyhébb dorgálás jár egy intézkedés elmulasztásáért, mint egy hibás lépésért, és hány ügy intéződik el magától, mielőtt kinyitotta volna valaki a dossziét? 1990-től azonban ebben is megváltozott a rendszer, született egy önkormányzati törvény. Az 1992 óta működő fővárosi vagyonkezelő ennek a törvénynek és rendszernek felel meg. Ingatlant főként eladnak, és az olyan értékpapírokat és tulajdonrészeket is, amelyek töredékek, s ezért nem működtethetők tőkeként, de a papírokat inkább kezelik. (Ha például egy munkatárs munkaideje többe kerül, mint az általa gondozott vagyon nyeresége, akkor attól a vagyontól jobb megszabadulni.) A papír- kötegeket, „portfólió”-kat így tisztítják. Az eladásoknál van egy minimális ár. Ezen felül szorgalmas munkával el lehet érni 10-20 százalék többletet. Ez kétségkívül kevesebb, mint mondjuk 42 megígért százalék. De az a pénz a pénz, ami gyakorlatilag bejön, és nem az, ami elvileg jár. A kis hal is hal, ma már nem lehet vizát fogni még az angyalföldi Duna-szakaszon sem. Közgazdászok, jogászok, műszaki szakemberek kis csapata - összesen húszán - igyekszik hathatósan gazdálkodni a vagyonnal Budapest érdekében. Mai vezetőjük, dr. Schneider Péter harminc éve a főváros alkalmazottja. Olyan hivatalnok, aki vállalkozó. Aki stratégiai célú papírokban, ingadozó, de ígéretes tőzsdei részvényekben, értékesítendő töredék tulajdonrészesedésekben gondolkozik. A cég indulásakor csaknem kétszáz ilyen töredék volt, ez máig a felére csökkent. Tizennégy közüzem tizennégy társasággá alakult át, ami azt jelenti, hogy egyrészt önállóbban, másrészt takarékosabban működhetnek, harmadrészt szorosabb ellenőrzés alatt állnak a költekezés, a létszám tekintetében. Egy tíz éven át nagyon sikeres magazin főszerkesztőjének örök érvényű mondását érdemes idézni: már egyetlen felesleges ember is képes unalmában tönkretenni egy céget. Volt itt száz évvel ezelőtt egy város, amelynek fejlődése csak Chicagóéhoz volt hasonlítható. A legjobb újságírók és humoristák akkoriban tele szájjal szidtak benne mindent. A szélhámosokat, a panamistákat, a gázoló villamost, a felbontott csatornát... Nem láttak a jövőbe. Most, úgy tűnik, ismét van egy esélye Budapestnek. S hogy tud-e vele élni, az nem utolsó sorban azokon az embereken múlik, akik hasonlóan vállalkozó szellemű hivatalnokok, mint az 1900 körüliek. v £ RT.
