XIII. Kerületi Hírnök, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1998. május / 5. szám

>■ - • ­___■ F él év - 150 elfogás Bevetésen a három sárgainges rönk van. Jó érzés tudni, hogy Nemdohányzó Világnap - 1998. május 31. Könnyebb el sem kezdeni, mint leszokni róla Valljuk be őszintén, An­gyalföld nem az angyalok földje, nem vagyunk a főváros legcsendesebb, legnyugod­tabb kerülete. De amikor egyik-másik frekventált he­lyen megjelennek a sárga in- gesek, akkor a környék lakói megnyugodnak, ma nem lesz balhé, rend lesz a környéken. A sárgaingesek, a kerületi rendőrkapitányság három ta­gú akciócsoportja, onnan kap­ták nevüket, hogy ha kell, ci­vil ruhájukra felveszik a POLICE felirattal ellátott, ri­kítóan sárga mellényüket. A rendőrkapitányság ügye­letén, szolgálat előtt beszél­gettem a sárga mellényesek- kel. Hárman vannak. A három muskétás közül a két fiatal nyúlánk legény húsz egyné­hány éves. Egyikük Blaser Sándor rövidesen megnősül. A másik, Nagy Tamás barát­nőjével él együtt. A harmadik alacsony zömök, Vacskó Gyu­la kevéssel túl a negyvenen, három felnőtt gyerek apja. Mindhárman törzsőrmesterek. Egymástól veszik át a szót, amikor a „szakmáról” kell be­szélni. Tulajdonképpen kérdez­nem sem kell.- A nyolcvanas években kerültem a kapitányságra, so­káig járőrszolgálatot teljesítet­tem - mondja Vacskó Gyula.- Mi is így kezdtük, szolgá­lat közben mi hárman jól összeszoktunk, ismerjük már egymás gondolatait is - vág közbe Blaser Sándor -, és amikor fél évvel ezelőtt azt a feladatot kaptuk, hogy akció- csoportként dolgozzunk, örömmel vállaltuk.- Itt az ügyeletén várnak a bevetésre ?- Szó sincs róla. Autóval járjuk a kerületet, tudjuk, hol és hány óra körül vannak a „gócpontok”, melyik italbolt a veszélyes, hol jelennek meg a drogárusok, melyik vidéket kedvelik az autótolvajok. El­sődleges feladatunk az utcá­kon a közrend fenntartása. Mi nem nyomozunk, de ha kell, együttműködünk a nyomo­zókkal. Amikor már tudják, hol, melyik lakásban van a ke­resett személy, különösen ha fegyver van nála, akkor mi jö­vünk.. .- Beszélhetünk a számokról is?- A fél év alatt 150 elfogá­sunk volt. Ezek között betö­rők, zsarolók, drogosok, autó­tolvajok szép számmal akad­tak. Kerületünkben vannak olyan kis szállodák, ahol szá­munkra sok feladatot jelentő külföldiek találhatók. Igen sok köztük a lejárt útlevéllel, kis- határ-átlépővel rendelkező. De a Sangháj néven ismert piacon is mindig van „keresnivalónk”.- Szeretném, ha mindegyi­kük elmondaná a 150 eset kö­zül melyiket tartja a legsikere­sebbnek?- Karácsonyi csúcsforga­lomban tetőről, távcsővel fi­gyeltük a Sangháj forgalmát. Eredmény: rengeteg gázpisz­toly, sok láda tiltott petárda, amiket megsemmisítettünk, és a sok karton csempészett szesz és cigaretta, amit a vá­mosokkal együttműködve gyűjtöttünk be. Hogy mennyi volt az érték? Nem tudjuk. Azt a főnökeink tartják nyilván, bennünket csak az „eset” ér­dekel - mondja Nagy Tamás. Blaser Sándornak más mű­faj a kedvence.- Nagyon szívesen dolgo­zunk együtt a „betörőcsoport­tal”. Amikor a tettes „képben van már”, akkor segítünk az elfogásuknál és a házkutatás­nál. Eddig 15 elfogott betö­ezek egy darabig nem vesze- lyeztethetik a kerület lakóinak vagyonát.- Közismerten sok az autó­lopás és feltörés kerületünk­ben. Januárban történt - mondja a legidősebb sárgain­ges hogy amikor délben szolgálatba jöttünk, akkor lát­tuk, hogy a délelőtt egy sor­ban vagy tíz autó feltörését je­lezték. Civil ruhában azonnal a helyszínre mentünk, civil­ben figyeltük a terepet. Nem kellett sokáig vámunk, jött is a fiatalember. Láttuk amint felfeszíti az autó ajtaját, beha1 jól a kocsiba és kiemeli a rá­diót. A következő pillanatban már kezünk a vállán volt. Megkerült valamennyi autó­ból ellopott érték. A történetek hallatán, hal­kan is alig merem megkérdez­ni, vajon ők is napi nyolc órát dolgoznak-e? A halk kérdés­re, ahogy vártam, hangos ka­cagás a válasz.- Van, amikor 24 órát is dolgozunk egyhuzamban. Ahogy az esetek megkíván­ják. Én - mondja Vacskó törzsőrmester - a XIX. kerü­letben lakom, és nem egyszer riasztanak a nap bármely sza­kában és akkor rohanunk mind a hárman, három felől. A sok jó és szép élmény mellett a panaszok is sorra ke­rülnek.- A rendőröknek közismer­ten kevés a fizetésük - mond­ják -, ezért sokan kilépnek és elmennek fegyveres őrző-vé­dő kft.-be, ahol kétszer- háromszor annyit keresnek, mint amennyit mi keresünk. Emellett azt kell figyelniük, hogy ki lop el egy doboz saj­tot az áruházban, és nincsenek kitéve riasztásnak, életve­szélynek, mint mi. De sok minden egyébre sincs pénz, például korszerűbb fegyve­rekre is szükségünk volna.- Az a mi szerencsénk, hogy a polgármesteri hivatal­ban a közbiztonsági összekö­tőnk is látja helyzetünket. Amivel tudnak támogatják a kapitányságot és azon belül minket is. Most például hoz­zásegítenek minket ahhoz, hogy egyenruhát kapjunk. Közismert fekete gyakorlóru­hánk lesz nekünk is, kerületi jelzéssel. Ne töltsük tovább az időt beszélgetéssel, induljunk útra, hátha lesz „esemény” is. Civil autóban járjuk a kerületet. Nem kell sokáig utcáról utcá­ra autózni. Bevallom, én sem­mi gyanúsat nem láttam. Nem így az akciósok. Megállunk... A fiúk csak figyelnek. Úgy látszik valami, vagy valaki fel­tűnt nekik. Én még semmiféle gyanús mozgást nem észlelek. Ók igen! Kivárják, míg az illető az idegen kocsihoz ér és munká­hoz lát. Kellő időben az akci­ósok is. Eredmény a mellékelt képeken látható... Mire visszaérünk a kapi­tányságra - színházi rendező sem rendezhette volna meg jobban - azzal fogadják a há­rom muskétást, hogy két nap múlva felvehetik az új korsze­rű fegyvereiket.- További jó munkát! Mind­annyiunk javára! Az Egészségügyi Világ- szervezet minden év május havának utolsó napján a do­hányzás okozta világméretű veszélyre irányítja az embe­rek figyelmét - évenként más és más jelmondattal világítva meg a cigarettázás káros kö­vetkezményeinek különböző vonatkozásait. Ebben az évben a fiatalok dohányzása a Nemdohányzó Világnap főtémája. A témavá­lasztás abból a felismerésből indul ki, hogy a cigarettázás visszaszorítására irányuló erőfeszítések csak akkor le­hetnek eredményesek, ha a gyermekek, a fiatalok nem kezdenek el dohányozni. Egy negyven éven át tartó angliai vizsgálatban a dohányosok halálozása a nemdohányzók­hoz képest az első húsz évben kétszeres, a másodikban há­romszoros (!) volt. Csupán Magyarországon évente több mint 35 000 ember - azaz minden negyedik halott - do­hányzás okozta betegségben hal meg. Ha a fiatalok nem kezdenének dohányozni, a dohányosok előbb-utóbb ki­halnának. Nyilvánvaló tehát, hogy a dohányipar és az emberiség érdekei ellentétesek. A do­hányipar létérdeke, hogy mi­nél több fiatal szokjon rá a ci­garettára. Ezért is célozzák meg a dohányreklámok első­sorban a fiatalokat - a tegező szöveg, az egészségtől kicsat­tanó, vidám fiúk és lányok, a kalandos helyzetek - nem a nyugdíjas korosztálynak szóló üzenetet tükröznek. Az embe­riség létérdeke, hogy a fiata­lok dohányfüstmentesen nője­nek fel. Hogy ez így legyen, azért a legtöbbet a szülő tehe­ti. A cél elérésének közvetlen és közvetett módja van. A közvetlen mód: ne ciga­rettázzon, ezzel megvédi gyermekét a dohányfüst káros hatásától. Erre a védelemre a gyermek már a megszületése előtt rászorul. Ha terhes kis­mama dohányzik, az anya­méhben fejlődő magzat nem jut elegendő oxigénhez, ami pedig elengedhetetlen az élet­hez. A cigarettafüst rontja a méhlepény vérkeringését. A következmény: koraszülés, a fejlődésben visszamaradt, éretlen újszülött. Fejlődési rendellenességek is gyakorib­bak a terhesség alatt dohány­zó anyák újszülöttein. A gyer­mek megszületése után továb­bi veszélyt jelent a dohány­füst: a cigarettázó szülők cse­csemői gyakrabban kapnak légúti fertőzést, tüdőgyulla­dást, és ezek nehezebben gyógyulnak. A legsúlyosabb, tragikus következmény pedig a váratlan bölcsőhalál. A do­hányfüstben lévő számos mérgező anyag - például a ni­kotin - átmegy az anyatejbe, olyan a hatása, mintha a baba is elszívna naponta néhány ci­garettát. Mindezek csupán ki­ragadott szemelvények voltak abból a sok káros következ­ményből, amit a szülő dohány­zása a magzat, az újszülött és a kisgyermek számára okoz. Nem lebecsülendő a közve­tett hatás, a példamutatás sem. Ebből a szempontból a kortárs csoportok mellett elsősorban a szülő szerepe számottevő. Dohányzó szülők esetén nagy a valószínűsége, hogy a gye­rekek is dohányozni fognak. Már az egyik szülő dohányzá­sa is ilyen hatású, mindkét szülő dohányzása esetén ez a hatás még kifejezettebb. Azokban a családokban vi­szont, ahol egyik szülő sem cigarettázik, a gyerekek rit­kábban válnak dohányosokká. Mit szeretnénk elérni a „Nemdohányzó Világnap”- on? Először is azt, hogy a gyermekek, a fiatalok ne kezdjenek el dohányozni. A legtöbb - reméljük, egyre több - lány és fiú előbb-utóbb valószínűleg szülő, anya és apa lesz. A cigarettázás nagy rabság (sokba is kerül), köny- nyebb el sem kezdeni, mint leszokni róla. A másik célki­tűzés: a már dohányzó fiatal­emberek számára a Világnap jó alkalom a leszokásra - ami­nek a gondolatával a legtöb­ben már amúgy is kacérkod­nak egy ideje. Sokuk számára elég az elhatározás - nem gyújtok rá többet! - és ezt meg is tudják valósítani. Má­sok számára nem ilyen egy­szerű a dolog. Szervezetük oly mértékben hozzászokott a nikotinhoz, a szokás oly erős­sé vált, hogy úgy érzik, képte­lenek meglenni hosszú távon cigaretta nélkül, hacsak nem kapnak ehhez segítséget. Van segítség! Az országban több mint 130 helyen van do­hányzásról leszokást segítő rendelés. Ezeket bárki minden korlátozás nélkül felkeresheti - ahogyan ezt megtette az a többezer ember, aki e rendelé­sek segítségével végleg meg­szabadult a cigaretta rabságá­ból. Az Ön számára leg­könnyebben elérhető rendelés címét megtudhatja a 06-80 200-042 ingyenesen hívható zöld számon vagy az Interne­ten: http://www.c3.hu/~dvema Koós Tamás Jutalmazások a Rendőrség Napján A Magyar Köztársaság belügyminisztere 1998. április 24., a Rendőrség Napja alkalmából rendőrségi főtanácsos címet adományozza: SOMOGYI JÁNOSNÉ r. alezredes asszonynak. Az „Év rendőre” kitüntető címet adományozza: dr. MILLEI LAJOSNÉ r. alezredes asszonynak. Soron kívül előléptette rendőr őrnaggyá: dt: ÖFFENBERGER JÓZSEFNÉ r. százados asszonyt. A budapesti rendőrfőkapitány dicséretben és jutalomban részesíti DAJKA JÁNOS r. zászlóst. A XIII. kerületi polgármester kiemelkedő munkájuk elismeréseként pénzjutalomban részesíti: KOTSIS ENDRE r. századost, PERLUSZ PÉTER r. főhadnagyot, REIKORT MIHÁLY r. főtörzszászlóst, BENCZE BALÁZS r. törzszászlóst, VARGA MIHÁLY r. zászlóst, S1LYÉNÉ SZABÓ TÜNDE r. főtörzsőrmestert, KA DA ERZSÉBET r. őrmestert, BUKSZÁR PÉTER r. őrmestert, MAZUG ZSOLT polgárőrt. A budapesti rendőrfőkapitány dicséretben és jutalomban részesíti: KOVÁCS FERENC r. főhadnagyot, VOLCSIK GÁBOR r. főhadnagyot, KISS-JAKAB JÁNOS r. hadnagyot, SCHURMANN FERENC r. főtörzszászlóst, REMÉNYIK LÁSZLÓ r. törzszászlóst, OCSENÁSNÉ BETHLEN MARGIT r. törzszászlóst, MOLNÁR GABRIELLA r. törzszászlós, ORGOVÁN BERTALAN r. zászlóst. A budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese dicséretben és jutalomban részesíti NAGY IMRE r. zászlóst. A jutalmakat ünnepélyes állományülésen Bartos László r. dandártá­bornok, kapitányságvezető adta át. Az ünnepélyen jelen volt dr. Tóth József polgármester, Tahi Péter, az önkormányzat közbiztonsági bizott­ságának elnöke és Takács Péter polgárőrség-parancsnok. Mint ismere­tes, a XIII. kerületi önkormányzati képviselő-testület 1998-ra 12 millió forintot szavazott meg a kerületi rendőrség támogatására. Ezt az össze­get idén a példamutatóan szolgáló rendőrök kapják. A két polgárőr szervezet egyesült A polgárőr szervezeteket a lakosság ön­védelmi kényszere és magára utaltsága hív­ta életre. Országos viszonylatban már 40 ezer fő lát el lakóterületén védelmi munkát. Kerületünkben több mint 70 fő tömörült a szövetségbe. A napokban tartották a köz­gyűlésüket, ahol módosították alapszabály­zatukat, továbbá beszámoltak munkájukról, gondjaikról. Az alkalmat felhasználták két lakótelepi szervezet - a Gidófalvy utcai és a Csángó utcai - összevonására. Úgy érezték, együtt hatékonyabban szolgálhatják a kerü­let közbiztonságát. A polgárőr csoport hiva­tásos és nyugállományú katonákból, továb­bá a polgári lakosság különböző rétegeit egyesítő férfiakból és nőkből áll. Köztiszte­letben álló személyiségek is tagjai és ön- kormányzati képviselők is csatlakoztak hozzájuk. Takács Ferenc polgárőr elnök beszámo­lójából kitűnt, hogy politikai pártoktól füg­getlenül végzik munkájukat. A személy- és vagyonvédelem, továbbá a közlekedésbiz­tonságjavítása az alapvető céljuk. A kerüle­ti önkormányzat -> ha szerény anyagiakkal is, de - segíti őket. Az önmaguk által fize­tett tagdíjból, a lakók által felajánlott 1% adóból, a társasházak támogatásából gaz­dálkodnak. Fennállásuk - 1992 - óta cso­portosan járőrözve, heti 3-4 alkalommal már több mint 2000 órát töltöttek közterüle­ten. Ellenőrzik az iskolák és egyéb közin­tézmények, üzletek környékét, a parkokat, a társasházak lépcsőházait, tetőtereit. Megje­lenésükkel, határozott fellépésükkel szám­talanszor megfutamítottak már drogáruso­kat, gépkocsik feltörésére készülőket, par­kokat rongálókat. Ha felismernek bűncse­lekményre előkészületeket, figyelőszolgá­latot szerveznek és tájékoztatják a rendőr­séget. Sajnálattal tapasztalták, hogy a rend­őrség nem tanúsít irántuk megfelelő érdek­lődést, pedig együtt biztosan sikeresebben léphetnének fel a bűnözés ellen. A tanács­kozáson megjelent Bartos László rendőr dandártábornok, kerületi kapitány is. Re­mélik, hogy érdeklődése szorosabb együtt­működést eredményez a jövőben. A költségvetésükből vásároltak rádiókat. Hat járőrcsoportot tudnak ellátni ezekből az eszközökből, ami nagyon fontos a gyors riasztáshoz, a bűncselekmények megelőzé­séhez. A polgárőr csoport várja soraiba mind­azokat. akik maguk is tenni kívánnak a köz- biztonságért. Irodájukban üzenetrögzítős telefon működik a 129-6211-es számon. Akik polgárőrök szeretnének lenni, a fenti mellék felhívásával bejelenthetik szándéku­kat. De ezt az üzenetrögzítős telefont hív­hatják azok a lakótársak is, akik bejelentést akarnak tenni, vagy kérik valamihez a pol­gárőrök segítségét. A jövőben még fokozottabban fognak bekapcsolódni az ifjúságvédelembe, a drogmaffiák leleplezésébe és a kerületi bű­nözés megelőzésébe. Kényszerítő eszközük nincs és nem is használhatnának. Saját testi épségüket kétkezükkel védelmezik. A Signál Biztosító Társasággal baleset-bizto­sítást kötöttek, mondván: nem árt óvatos­nak lenni. Angyalföld eddig egyetlen polgárőr cso­portja megérdemli a tiszteletet, a figyelmet és támogatást. Közügyet szolgálnak, vala­mennyiünk érdekeit védik, szabadidejüket, éjszakáikat áldozzák fel nyugalmunkért. Jó lenne, ha a kerület más területein is megala­kulnának a polgárőrségek. Kardos Bálint A Rendőrség napján a XIII. kerületi pol­gármester a kiemelkedő rendőrök között Mazug Zsolt polgárőrt is pénzjutalomban részesítette. Autótolvajt értek tetten

Next

/
Thumbnails
Contents