XIII. Kerületi Hírnök, 1997 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1997. július / 7. szám

XIII. KERÜLETI Vendégek Berlin-Spandau kerületből Magyarországi látogatása kapcsán kerületükbe látogatott Elmar Coenen, Berlin-Spandau kerület parlamentjének elnöke, aki egyben a nemzetközi kap­csolatok felelőse. A magyar kapcsolat előzménye az, hogy a kerületünkben működő Ád- rianus Utazási Iroda több éve fogad Berlin-Spandau kerület­ből művészeket és más vendé­geket. Ugyancsak előzménynek tekinthető, hogy a német part­nerek meghívására kerületünk képviselője részt vett Németor­szágban a „Népek Barátsága Fa” ültetésének programján. Július 11-én Elmar Coenent fogadta dr. Tóth József polgár- mester (képünkön) és az együttműködés bővítésének le­hetőségeiről folytattak megbe­szélést. E tárgyalásba később bekapcsolódott Sigrid Boese Pirschel festőművész asszony, a Német-Magyar Baráti Társa­ság alelnöke is. A találkozó előtt a vendégek megtekintették a Pannónia Ál­talános Iskolát, majd a Parla­mentben fogadta őket Antalóqzy Attila, országgyűlési képviselő. A látogatás jó hangulatban zajlott le. j Baranyi Ferenc: KÖSZÖNŐLEVÉL KRAJTSOVITS MARGITNAK í Tk ~Temrég meghívót kézbesített címemre a postás, amely j > / \ / örvendetes eseményre invitált: a Polgármesteri Hi- ■ > 1 Y vatal első emeletén létesített Folyosó Galéria meg- ■ nyitására. Kerületünkben élő neves képzőművészek -festők, ! szobrászok, keramikusok — tették közszemlére ott legújabb \ | alkotásaikat. A kiállítók névsorában bukkantam rá Krajtsovits Margit iparművész nevére. Hatalmasat dobbant a szívem, akkorát, hogy szinte kiug­rott a mellkasomból. Vissza akart hullani az Idő kútjába, hogy közel ötven gyűrűnyit zuhanjon lefelé, a múltba. Eszembe jutott, hogy két esztendeig egy iskolába jártam • Margittal. Tizenhárom-tizennégy éves korunkban. Mi, a fi­úk, mindig a lányok osztálya körül sündörögtünk. S a bát- rabbja haza is kísért egyet-kettőt a szebbek közül. Krajtsovits - vagy ahogy akkor hívtuk: Karcsi - a leg­szebb volt a nyolcadik leányosztályban. A szépségnek ez a ] il foka már megbénított engem. Félszeg - avagy ne kerteljünk: mulya - falusi fiúcska voltam akkor még, vonattal jártam be \ \ naponta Pestre. Szinte rá se mertem nézni Karcsira. Úgy j ; éreztem, ilyen gyönyörű lánynál teljesen esélytelen lennék. • Irigyeltem Pethes Imrét, akinek nem voltak ilyen skrupulu- sai. Ő naponta hazakísérte őt a Királyi Pál utcába. Én meg ■ ! Somorjai Zsuzsit a Régiposta utcába. Helyes kislány volt ő! is, bár Krajtsovitsnak a nyomába sem léphetett. De ettől \ ítéltem őt elérhetőbbnek. Neki udvaroltam, s közben j Krajtsovitsról álmodoztam éjjel-nappal. Vonaton és fizika­órán egyaránt. A nyolcadik általános befejezése után „Karcsi” a Török \ Pál utcai képzőművészeti gimnáziumba került, a Lányai ut­ca alsó végénél. Én meg a Református Gimnáziumba, ; Lányai utca felső végénél. Egy évig jártam oda. Ennek az ■ évnek minden egyes napján, az utolsó óra után kirobogtam ! az épületből, végigszáguldottam a Lányai utcán a Vámház ! ! körútig. Ott aztán behelyezkedtem a sarki áruház mögé és \ lestem, hogy mikor fordul ki a Török Pál utcából j Krajtsovits.. Amikor végre feltűnt, lazán visszaindultam a i I Lányai utcán, mintha véletlenül vetődtem volna arra. Hogy \ \ szembetalálkozhassak istennőmmel. Hogy köszönhessek ne- \ O mindig viszonozta, kedves mosoly kíséretében, aztán ; I ment tovább. Én is, az ellenkező irányba, a Ferenc körút fe­lé. Ahonnan jöttem. S ahol már nem volt semmi dolgom. No. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, elvitte az én mulyasá- [ gomat is. „Hírhedett dalnoka" lettem a hazámnak, s a' I könyveimben sokmindent el tudtam mondani a szerelemről, i hála azoknak a lányoknak és asszonyoknak, akiket szeret- i hettem. Krajtsovits Margitnak is hála, pedig neki fogalma j sem volt arról, hogy szeretem. Teljesen plátói és egyoldalú volt a dolog. De tavaly, amikor Dante Az új élet című művét: l fordítottam, nagy segítségemre voltak a vele kapcsolatos • emlékek. A Vita nuova ugyanis annak a plátói szerelemnek • ! a története, amely a költő szívében 1274-ben - tehát kilenc- esztendős korában - lobbant fel a csaknem azonos életkorú \ [ Bice (Beatrice) Portinari iránt. Dante elbeszéli, hogy foly­ton Firenze utcáit rótta, mert szembe akart találkozni a l lánnyal, akinek puszta üdvözlése is földöntúli boldogsággal \ töltötte el őt. S közben - falból - udvarolni kezdett egy elér­hetőbb hölgynek, a „donna di schermo”-nak.. Hát nem ugyanaz a szitu? „Karcsi” volt nekem Beatrice, '■ Somorjai Zsuzsi pedig a donna di schermo.. S a feltoluló ; . emlékeknek köszönhető, hogy végül is - a megjelent kritikák 1 ! szerint - ihletett lett a Dante-fordításom. Ezt akartam a kiállításon megköszönni Krajtsovits Mar­gitnak, de nem volt ott. Csak a művei. így hát maradt ez az l újságcikk. Talán eljut hozzá, hiszen itt lakik a kerületben. 31 Hírét vettem, hogy a Csángó utca 26-28, számú házban Hor­váth István közöskép­viselő mintaszerűen viseli gondját a kezére bízott 128 lakásnak, és maxi­mális gondossággal és takaré­kossággal bánik a benne lakók pénztárcájával is. Meglátogat­tam, hogy ellessek valamit a módszeréből, még ha tudom is, hogy a közös képviselet szem­pontjából szintén érvényes a közmondás, amely szerint - ahány ház, annyi szokás. Tehát a metódusok nem mind adap­tálhatók. A Csángó-Gidófalvy lakóte­lep, amelyhez a meglátogatott ház is tartozik, lényegében nem különbözik az ország sok más panelépítésű lakótelepétől, mégis egyik jellegzetes létesít­ménye Angyalföldnek. 1973- ban katonatiszti kolóniának épült, s habár a lakói azóta jó­részt kicserélődtek, azért a ka­tonás rend tradíciói fennmarad­tak. A többi közt Horváth Ist­ván közösképviselő munkastí­lusában is. Az a tény, hogy a közös­képviselő titulust már mind gyakrabban nem külön írjuk, ahogyan nyelvtanilag helye­sebb lenne, hanem egybe, ön­kéntelenül is azt sugallja, hogy azért lett összetett szó belőle, mert a szót alkotó két tag, a kö­zös és a képviselő - ha igazán jól művelik ezt a megbízatást - szétválaszthatatlanná kell, hogy váljon. Ez feltétlenül így áll Horváth István esetében. A szemrevételezést a pincé­ben kezdjük, ahol megmutatja büszkeségét, a házi hőközpon­tot.. Ez az impozánsan bonyo­lult berendezés garantálja, hogy a távhő-szolgáltatásba bekap­csolt ház maga programozza be a 128 lakásba eljutó fűtés hőfo­kát a kinti időjárásnak megfele­lően, ami így jelentősen ol­csóbb, hőveszteség nélküli, s mindenkor kellemesen tempe­rálja a lakók otthonát. Horváth István számokkal, százalékok­Sok múlik a jól választott közösképviseló'n A rend - és még annyi más - a lelke mindennek kai, forintösszegekkel támaszt­ja alá a megtakarítást, ezeket hadd ne ismertessem, legyen elég, hogy számottevő a spóro­lás. Ugyanitt van a ház biztonsá­gi riasztóberendezésének a köz­pontja is, amely automatikusan működésbe lép, ha bármelyik lakás ajtaját illetéktelen sze­mély próbálná kinyitni, s ugya­nakkor a ház kapuját bezárja, hogy a betörőgyanús egyén el ne illanhasson, nyakon lehessen csípni. A pince után a ház két liftjé­nek egyikén felsuhanunk a leg­felső, azaz a tizedik emeletre, ahol a közösképviselői iroda ta­lálható. Közben megtudom a liftkarbantartás mikéntjét. Hor­váth úr ebben is a biztonság, a gyors hibakijavítás és a jutá- nyosság összekapcsolására tö­rekszik a megfelelő felvonó­ügyelet révén. Egy ház ügyeinek a rendben tartásához elengedhetetlen a pontos és naprakész nyilvántar­tás. Itt az irodán ez megtapasz­Horváth István büszkesége, a házi távfűtés-szabályozó előtt- De ilyen még egyszer sem fordult elő, amióta ezt felszerel­tük - tájékoztat Horváth István, ami arra enged következtetni, hogy elriasztó hatása lehet már egy hatékony riasztóberendezés puszta létének és hírének is. Megtudom, hogy a ház víz- fogyasztását is mellékórán mé­rik, s mérésének a megbízható­ságát állandóan ellenőrzik. A közösképviselő minden felsze­relési tárgy beszerzésénél is a legkifizetődőbb forrást keresi meg. A cél természetesen a ha­vonta fizetendő közös költség lefaragása a szolgáltatások színvonalának sérelme nélkül. talható. Horváth István két inté­zőbizottsági taggal dolgozik. Jó szakember látja el a könyvelést is. A házfelügyelői munkakör szintén betöltött, enélkül egy ekkora ház nem működhetne.- A mostani működésünk alapjait az úgynevezett elidege­nítés idején, bérlakásaink meg­vételekor teremtettük meg - meséli Horváth István. - Nem hamarkodtuk el a dolgot. Egyáltalán nem volt mindegy a számunkra, hogy mennyiért vesszük meg a lakásokat, mi­lyen terheket veszünk a nya­kunkba. Ezért a ház statikai ál­lapotát és minden tartozékát, berendezését alaposan átvizsgáltuk, meg- hánytuk-vetettük hoz­záértő emberek véle­ményét, hogy mennyi lehet majd a ház rezsi­je, s mennyit kell majd áldoz­nunk rá, hogy tartósan műkö­dőképes legyen. Ezeknek a vizsgálódásoknak és számítá­soknak az elvégzésére egy tel­jes évet adtunk magunknak. Ki­számoltuk, hogy a megvétel ak­kor lehet rentábilis a számunk­ra, ha összeszedjük magunkat úgy, hogy készpénzzel fizetjük ki, és semmi esetre sem részlet­re vásároljuk meg a lakásokat. Az egyösszegű megvételnél kedvezményben is részesül­tünk, s nem lettünk kitéve inflá­ciós veszteségnek. így ez nem volt rossz üzlet. Azóta látjuk azt is, hogy minden olyan ház la­kói, akik nem végezték el eze­ket a számításokat, s enélkül vették meg a lakásaikat, bizony pórul jártak. Van köztük olyan lakóközösség, amelyik súlyos adóssággal küszködik. A további beszélgetésből ki­derül, hogy a mostani tulajdo­nosi helyzetükben is ugyanez a megalapozott gondolkodásmód érvényesül. Természetesen a közös költség összegét sem kí­méli az infláció, de a ház okos és jó kalkulációkon alapuló ke­zelésével kedvezőbben jönnek ki, mint ha nem tömé állandóan a fejét újításokon és még jobb megoldásokon a közösképvi­selő. Rendelkeznek kellő felújí­tási alappal is, hogy ne jöjjenek zavarba, ha a ház romlását kell megelőzni. Nemsokára szige- teltetni kell a lapos tetőt, az is belekerül vagy kétmillióba. Horváth István, amikor ma­gas rangú, magas beosztású ka­tonatiszt lett, bizonyára megte­hette volna, hogy a főváros va­lamelyik előkelőbb negyedébe és szebb lakásba költözik a Le­hel út környékéről. De akkor is itt érezte jól magát. S ma nyug­díjasán azon fáradozik, hogy ez a lakótársainak is megadassák.. (s. gy.) „Megéred te még azt, dédpapa!” Imre bácsi színházjeggyel látja el az időseket Meddig maradhat aktív egy ember? Ha eddig csak találgattuk, most már bizton állít­hatjuk, mivel Datner Imre a példa rá: akár még a kilencvenedik életévén is túl. Imre bácsit - mivel csak így hívják még a nyolcvanan túliak is - úgy ismerik kerületszerte, mint fáradhatatlan színházi em­bert. Béjáratos a színházakba, ahonnan jegyeket hoz az idő­seknek, akik nélküle már nem igen látnának színházat. Hogy mikor és hogyan lett Imre bácsi a színház szerelme­se, annak története van. O így meséli el:- A vízvezeték-szerelés az én becsületes mesterségem. 1921-ben még csak tanulóinas voltam a szakmában és taní­tómmal, a segéd úrral Győrben dolgoztunk. A moziban végez­tünk szerelést. A pesti főnök egy szobát vett ki nekünk, de azt nem fűtötték. Azt mondha­tom, hogy a hideg elől mene­kültem a színházba. Csak a ka­kasülőre tellett a kis pénzem­ből. A 40 éves asszony című darabot játszották Márkus Emí­lia főszereplésével. Megragadó élményben volt részem. Oly annyira, hogy magam is beáll­tam egy színjátszó csoportba. Egyszer eljött hozzánk a csodá­latos Dajka Margit, segített bennünket a színjátékban. Az­óta a színház varázsa engem fogva tart.- Mégsem lett magából szí­nész, Imre bácsi.- Az nem. De a vállalatom­nál én voltam a kultúrfelelős. És sokkal később a Hazafias Népfrontban is igyekeztek tár­sadalmi munkába befogni. Ajánlgattak ezt-azt, a végén az is elhangzott, hogy legyek szín­házi közönségszervező. Elvál­laltam. Kaptam megbízólevelet. Még nem tudtam, hogyan in­duljak neki. Végül is nekibáto­rodtam, s az egyik körúti szín­háznál jelentkeztem. Azonnal adtak 72 jegyet. - És mibe ke­rülnek? - kérdeztem. Meglepő volt a válasz: - Semmibe. Ezek mind a színház ajándékai. Azok számára adták, akiknek nincs módjuk pénzt áldozni színházra, időseknek, kisnyugdíjasoknak.- De hát a színháznak ho­gyan volt módja az ilyen áldo­zatkészségre ?- Nem minden előadásra kelnek el ajegyek egy szálig. A színház vezetői, meg a színé­szek is jobban szeretik, ha telje­sen megtelnek a széksorok. A megmaradt jegyeket kapom meg tőlük.- Csak kell lenni valami va­rázserejének, Imre bácsi, hogy kieszközölte: pont magának ad­ják oda.- Amikor először ismertem fel ezt a lehetőséget, a régi idők nagy komikusának, Salamon Bélának a szavajárásával bíztat­tam magam: - Fog ez menni! Azóta a 17 színházzal és a Fő­városi Nagycirkusszal alakult ki olyan kapcsolatom, hogy már szinte várják a jöttömet. Úgy látom, tisztelik a koromat.- Azt tisztelhetik is. Meg bi­zonyára azt a munkabírást és szorgalmat, amivel ebben a korban teljesen önzetlenül a nyugdíjas társai szórakoztatá­sáért, művelődéséért, életked­vük fennmaradásáért dolgozik. Mióta csinálja?- Tíz éve. Számontartom, hogy azóta 22 500 jegyet he­lyeztem el 90%-ban ingyen, és csak ritka esetben igen olcsón pénzért, mindenekelőtt a XIII. kerületieknek. Az itteni Idősek Klubjai kedves vezetőinek a se­gítségével végzem a feladato­mat. Sokat segít az Angyalföl­dért Egyesület vezetősége is, péntekenként az ő helyiségük­ből telefonálom körbe a színhá­zakat. A legszorosabb kapcso­latom természetesen a kerület­ben lévő színházakkal, a József Attilával és a Víggel van, de tartom a többiekkel is, a Ma­gyar Állami Operaházat is bele­értve.- Meddig bírja még?- Nekem ez a szenvedélyem, mint másnak mondjuk a pecá- zás vagy a kártya. Nem tudom abbahagyni, mert en­gem is éltet az a szere­tet, amellyel engem idős társaim és a gon­dozóim körülvesznek. Azt pontosan tudom, hogy hány színházjegyet he­lyeztem el eddig, de azt, hogy én hány barátot szereztem álta­luk magamnak, nem tudnám megmondani. Hogyan tudnék én erről lemondani?- Ha visszatekint az életére, mi az, amiről még ennyi szere­tettel tud beszélni?- Megadatott nekem, hogy 65 évet ledolgozhattam a szak­mámban. 70 éves voltam, ami­kor nyugdíjba mentem, de még 80 éves koromig tovább folytat­tam a munkát az IKV-nál. Kö­rülbelül azóta tölti be az élete­met az, hogy összeköthetem idősen is ifjúkori szerelmem­mel, a színházzal. Végtelen sze­retettel szólhatok feleségemről, akivel 50 évet éltem együtt, s mert mindketten természetsze­retők voltunk, ugyanennyi évet túrázgattunk kettesben. Fájda­lom, öt éve meghalt. Lányunk, Jutka az anyapótló, mindennap eljön ide, a Visegrádi utcai la­kásomba, gondomat viseli. Egészségem jó, csak fáj az egyik karom, azt ő rendszere­sen megmasszírozza, megmoz­gatja, mivel különben is gyógy­tornász. Van két nagy unokám és két kis dédunokám, és van egy még nagyobb családom, a barátaim, akik február 8-án, a 90. születésnapomon a Jász ut­ca 130. alatti Idősek Klubjában csodálatos módon köszöntöttek fel. Ha így is folytatódik, meg­elégszem a sorsommal. És hogy meddig? A minap a 12 éves dédunokámmal beszélget­ve az ő leendő gyereke, az én ükunokám került szóba. - Ót én már nem fogom megismerni - mondtam. - Ugyan, dédpapa - válaszolta -, megéred te még azt! Hát, ha ő mondja... S. Gy. k i Datner Imre gondosan vezeti a színházjegyek adminisztrációját

Next

/
Thumbnails
Contents