XIII. Kerületi Hírnök, 1997 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1997. július / 7. szám

XIII. KERÜLETI Szakmai nap a hátrányos helyzetűekért Egy emléktábla nyomában Ki volt Kresz Géza? A XIII. kerületi önkor­mányzat - több más kerületi önkormányzat érdeklődésére válaszul - szakmai napot szer­vezett a gyakorlati szociális munka aktuális kérdéseinek megvitatására. A találkozó sikerét jelezte, hogy 19 kerületi önkormány­zat 33 képviselője, munkatár­sa vett részt a nyílt napon. Dr. Tóth József polgármester és Egetfai József alpolgármester tartották a vitaindítót. A jelenlévők tájékoztatást kaptak a XIII. kerület szociá­lis koncepciójában vállalt fel­adatokról, az azt ellátó intéz­ményrendszerről, hangsúlyo­zottan a szociális boltháló­zatról, amelyet az Angyalföl­di Szociális Egyesület mű­ködtet. A résztvevő kerületek meg­állapították, hogy a fővárosi kerületekben csökken a lakos­ságszám, ugyanakkor évről- évre nő az idősek aránya. En­nek következtében változnak a lakosság követelményei: a gyermekellátás különböző formáira (bölcsőde, óvoda, is­kola) csökken, az idősgondo­zásra nő az igény. Eltérő jellemzőjű területeken az ön- kormányzatok csak a civil szervezetekkel történő össze­fogással, aktív együttműkö­déssel tudnak sikereket elérni. Hangsúlyosan esett szó a közhasznú munka szervezésé­ről, annak többszörös haszná­ról az önkormányzati felada­tok ellátásában. Több kerület képviselői hangoztatták, hogy bár a szo­ciális törvény ez évtől a haj­léktalanok ellátását a főváros feladatává tette, mégis mű­ködtetnek a kerületek is ilyen intézményeket, mert igény van rájuk. A résztvevők elhatározták, hogy tapasztalatcseréjüket rendszeressé teszik, ennek el­ső lépéseként - amint azt Alexa György kispesti tanács­nok bejelentette - rövid időn belül a XIX. kerületben sor kerül a fővárosi kerületekben szociális boltokat üzemelte­tők összehívására. Messze gurult a golyócska Az itt a piros, hol a piros? já­ték nehezen kiirtható jelenléte so­kunk nemtetszésével találkozik, nem beszélve azon balek polgár­társaink bánatáról, akiket a csa­lárd golyócska jól irányítható forgandósága percek alatt sze­mérmetlenül megfoszt néhány zöldhasújától.. Aki azonban azt hiszi, hogy a rendőrszagra gyor­san elszelelő játékmesterek csak a mi kerületi tájainkon honosak, nagyot téved. Az elmúlt őszön a csupazöld Korfu szigetén jártam, ahol mostanában számos magyar turistacsoport megfordul, és soha semmiféle összeütközése nincs a helyi rendőrséggel. Egy esetet ki­véve, amikor is a magyarok lakta szállodába beállítottak a rend de­rék őrei, hogy jönnének tolmá­csolni egy hazánkból jött férfi­nak. Szeretnék ugyanis vallomás­ra bírni, hogy három dobozka és egy golyó segítségével milyen cí­men zsebeli ki a főváros főterén a körülötte összeverődött nemzet­közi közönséget... A rendőrszo­bán ugyanis csak magyarul haj­landó beszélni. Ott tapasztalhat­tam, hogy az Itt a piros! Hol a pi­ros? kérdés világméretűvé széle­sedett. Azóta egy Barcelonában járt ismerősömtől értesültem a világutazó golyócska odaérkezé- séről. De azért ne dobbanjon egy nagyot a hazafiúi büszkeségtől a szívünk. Ez az ördöngős magyar játék nem fog felzárkózni a gu­lyás, csikós, fokos nemzetközi hírnevéhez. (s) Dr. Kresz Géza orvos (1846-1901) a Budapesti önkén­tes mentő Egyesület megszervezője, a Közegészségügy kiemelkedő személyisége ff mentőszolgálat fennállásának 100. évfordulóján ffz Országos mentőszolgálat Tőigazgatósága Budapest Főváros Tanácsa 1987 Ez olvasható a XIII., Kresz Géza utca 38/A számú ház fa­lán elhelyezett táblán. Kresz Géza A balesetet szenvedett, sérült embereket Mária Terézia korá­tól egészen az 1830-as évekig a borbélyok, sebészmesterek ré­szesítették elsősegélyben. Erre törvény kötelezte őket. 1830 után ilyesmivel senki sem fog­lalkozott. Kresz Géza budapes­ti, V. kerületi orvos 1881-ben Londonban járt egy kong­resszuson, ahol az elsősegélyt tanulmányozta. Itt találkozott az önkéntes mentőegyesületek­kel. Két évvel később, egy ber­lini közegészségügyi kiállítá­son látta a bécsi mentőegyesü­let kiállítását. Ekkor határozta el, hogy Budapesten is meg­szervezi az első segélyt (akkori­ban még külön írták e két szót), írt is erről egy kis történetet, amiben azt javasolta, hogy a mentőszolgálat megszervezésén kívül rendezzenek tanfolyamo­kat, még a gimnáziumokban is. Kresz Géza kezdeményezé­sére 1887. március 20-án össze­ült egy tekintélyes társaság. Megjelentek a leghíresebb or­vosok, mint például Markusovszky Lajos, Kovács József Müller Kálmán, Fodor József, valamint tűzoltópa­rancsnokok, neves ügyvédek, magas beosztású közhivatal­nokok, összesen százötvenen. Kresz Gézát választották az előkészítő bizottság elnökévé, és megbízták az alapszabály­tervezet megírásával. A máso­dik értekezlet alkalmával gróf Wilczek, a bécsi mentőegyesü­let elnöke táviratban üdvözölte a mentőegyesület szervezését, és közölte, hogy egy mentőko- csit, sok hordágyat, mentőszek­rényeket és mentőtáskákat ado­mányoz az alakuló, budapesti egyesületnek. Felajánlotta azt is, hogy nyolc gyakorlott medi­kust küld, akik az első napok­ban ellátják a feladatokat. A Bécsből érkezett ajándékokat egy kiállításon bemutatták, itt sokan beléptek az egyesületbe. Az alakuló közgyűlésen, 1887. május 8-án gróf Andrássy Aladárt választották a Buda­pesti Önkéntes Mentő Egyesü­let (BÖME) elnökévé. 250 me­dikus és 27 orvos vállalta a szolgálatot, nagyrészt ingyen. Az egyesület első központja az V. kerületi Lipót téren (a Bazili­ka mellett), négy szobából állt: inspekciós szoba, műtő, iroda, veranda. Az istálló és kocsiszín a közeli Bálvány utca 16-ban volt (ma: Október 6. utca). Itt éjjel-nappal felszerszámozott ló állott készenlétben a sürgős ki­vonulásokhoz. A későbbiek so­rán előfordult, hogy egyszerre több helyre is ki kellett vonulni, ilyenkor egyszerűen kifogtak egy lovat egy bérkocsiból... Az esetekhez való kivonu­lás az akkori lehetőségekhez képest bámulatosan gyors volt. A telefonon kapott hívás­ra néhány ptírbeti belül elin­dult a mentőőrs. (A kocsisokat közvetlen telefonon értesítet­ték.) Az emberek 24 órás szolgá­latot teljesítettek. A 250 mentő­ből, medikusból egyidőben né­gyen voltak szolgálatban az őrsvezető irányítása alatt, aki egy pillanatra sem távozhatott a szolgálati helyéről. A beosztot­tak éjfélkor ruhástól lefekhet- tek. Egy tartalékőrs is behívha­tó volt. Ők otthon tartózkodtak, tehát megtalálhatták őket. Az őrsvezető nem lehetett könnyű helyzetben, hiszen a szervezés és a szolgálat mellett tizen- négyféle jelentést is vezetnie kellett - pedig akkor nem volt komputer... A mentőszolgálat 110 évvel ezelőtt, 1887. május 10-én kezdte meg működését. Az el­ső, csonka évben 2067 esetük volt. Tíz évvel később 12 541, húsz évvel később 28 469, har­minc évvel később pedig 38 674 esetet láttak el. Eleinte csak az utcán rosszullevőket, a sérül­teket és az őrülteket kezelték, és szállították el kórházba vagy az otthonukba. Később vállal­ták a betegszállítást is, de csak külön díjazásért. Még később fertőző betegeket is szállítottak, de ehhez meg kellett szervezni a kocsik fertőtlenítését. 1902-től, a kontinensen első­ként, autókat állítottak szolgá­latba, ami nagymértékben meg­gyorsította a munkájukat. Ami­kor még csak lovaskocsival jár­tak, a rendőrkapitány egy gyorshajtási engedélyt adott ki: a mentőkocsikkal sebes ügetés­ben hajthattak, de hangos síp­szóval figyelmeztetniük kellett a járókelőket és a többi kocsit, az útkereszteződésekben pedig csak lépésben haladhattak át. A beteg ellátása után már nem volt szabad gyors ügetésben ha­ladniuk. Külön engedélyt kap­tak a hidakon való ingyenes át­haladásra. A BÖME három évig műkö­dött az első helyén. 1890 nya­rán elkészült a V. kerület, Markó utca 22-ben az új szék­ház, ami még ma is funkcionál - igaz, most már nem itt van az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) központja. A régi székház falán szép dombormű őrzi Kresz Géza emlékét. Ki volt ez az orvos, aki a semmiből megteremtette a mentőszolgálatot? Nagyapja Merseburgból települt át Buda­pestre. Apja sebész- és szülész­mester volt, aki később a sebé­szek céhének utolsó elnöke lett. A család a nevét ekkor még Kressnek írta. Kresz Géza a Molnár utcában, majd a Piarista Gimnáziumban, végül az Evan­gélikus Gimnáziumban tanult. Orvosi diplomáját a pesti egye­temen szerezte (1871). Már me­dikus korában jó szervezőnek bizonyult: hetedmagával meg­alapította a Budapesti Korcso­lyázó Egyletet. Pályájuk a Vá­rosligetben volt, ez lett a későb­bi Műjégpálya. (Érdekes, hogy még az 1940-éfc évekbeli ;ls „tagsági igazolvány” kapott, aki „bérletet” akart váltani a Műjégre.) Kerületi orvosként több könyvet írt közérdekű, fontos témákról (a tuberkulózisról, a tejellátásról, az elsősegélyről stb.). A Ferenc József rend lo- yagkeresztjével tüntették ki. Élete végén a szemlőhegyi elő­nevet kapta (ő javasolta ugya­nis, hogy ott és a Rózsadombon üdülőkörzetet kellene kialakíta­ni). A mentésügy az élete végé­ig erősen foglalkoztatta. Első­segély tanfolyamokat szerve­zett. Ezek az első 50 év folya­mán, 1352 tanfolyamon 74 280 embert képeztek ki. A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületet 1948-ban egyesítették a Vármegyék és Városok Mentő Egyesületé­vel, Országos Mentőszolgálat néven. Kresz Géza állította fel a mentőmúzeumot is. Ezt 1950 körül megszüntették, anyagá­nak jő része elkallódott. Ké­sőbb újból megnyílt, és dr. Felkai Tamás lelkes munkájá­val, rendkívül gazdag, érdekes, nagy múzeummá fejlődött (V., Markó utca 22-ben, a régi szék­házban látható). dr. Bogárdi Mihály tudni 6eUl ^rdő minden mennyiségben! Ez is lehetett ^ volna az Angyalföldi József Attila Műve­lődési Központ idei táborának reklámmondata, bár a bóklászás a mátrai rengetegben csak egy volt a többi program között. A Hancúr Gyer­mektábor szervezői azt ígérték, hogy az az ál­talános iskolás, aki kedveli a színjátszást, sze­retne batikolni, gyöngyöt fűzni és bőrképet ké­szíteni, szokott fotózni és szívesen megismer­kedne az újság- és rádióműsor-készítés rejtel­meivel, esetleg imádja a vetélkedőket és a spor­tot, nem fog unatkozni június utolsó hetében. A néhány tucat szerencsés, aki időben jelent­kezett, ki is használt minden időt, hogy jól szó­rakozzon. A visszautazáskor ezért nem hogy könnyebbek lettek volna a bőröndök, hanem az jelentett gondot, hogy hova lehet még beszu- szakolni a sok helyben öntött gyertyát, batikolt és szitázott pólót, drótékszert és bőrképet, az ott töltött vakáció tárgyi bizonyítékait. Ami pe­dig a fejben „tárolt” emlékeket illeti, biztos, hogy semmi nem felejtetheti el a színjátszó kör produkcióját (az Öreg Néne Őzikéje című klasszikust a Vészhelyzet modorában dolgoz­ták fel), és nem feledhető a divatbemutató sem,. különösen azért, mert Orbán Zoli, akit addig visszahúzódó gyereknek könyveltek el, várat­lanul cigányasszonynak öltözve lépett elő. A lányok mindezek után azzal akartak feltűnni, hogy minden nap másik rikító színre festették a körmüket. Annak érdekében, hogy a sok élményről az utókor is értesülhessen a Hancúr Hírek szer­kesztősége tüsténkedett. Júniusban ugyanis, a XIII. kerületi Hírnök mellett, egy másik „hazai” újság is megjelent, igaz Szurdokpüspökibe ki­helyezve. Ebben az újságírók első oldalon tudó­sították a Szent Iván nap éjjelén történt esemé­nyekről, mikor is a táborlakók egy nagy tábor­tűzbe dobták fűből készült koszorúikat, mert mindenki biztos volt benne, hogy a közben kí­vánt dolgok később teljesülnek. A Hancúr Hí­rek egyik szemfüles riportere részt vett azon a második mulatságon is, ahol néhány felelőtlen egyén a hálóterem közepén akart ismét tüzet gyújtani, szerencsére sikerült lebeszélni őket er­ről. A bűnügyi rovat emellett beszámolt még egy rejtélyes fogkrém-eltűnési ügyről, a viccoldalon pedig a hét legjobb opusai voltak olvashatók. ^4 legtöbb élménnyel talán az erdélyi /T Zilahból érkezett gyerekek gazdagodtak. Különleges dolog volt számukra a batikolás, amelyről még csak nem is hallottak azelőtt, és erdélyi havasok ide vagy oda, a mátrai kirándu­lás is legalább ennyire tetszett. Külön megem­lítették a tábor szokatlanul szabad szellemét, azt, hogy nem kellett mindenhez engedélyt kér­ni, és ha a késő éjszakába nyúlt egy jóízű be­szélgetés, akkor a felnőttek nem fojtották belé­jük a szót. Ezért, no meg a sok történés miatt is, nem volt ritka, hogy álmosak voltak napköz­ben, és reggel nem akaródzott felkelni a regge­lihez. De másként hogyan lehetett volna kiél­vezni a tábor minden percét? Ha lehet, és be­férnek a „keretbe”, jövőre is szívesen jönnek majd, akárcsak a többi táborozó. A fentiek után nem nehéz kitalálni, hogy miért. Kádasi Csaba I-------------------------------------------------------------------------1 N ehezen elérhető kezelés Örömmel vettük, hogy a Visegrádi utcai szakorvosi rendelőintézet a gyorsabb és tel­jesebb gyógyulásunk érdekében rehabilitá­ciós mozgásterápiás részleget alakított ki az épület eddig kihasználatlan pincéjében. Sajnos az elmúlt időszak tapasztalatai azt igazolják, hogy a helyszín megválasztása nem volt átgondolt, mivel az utógondozásra szorult betegek a pincében működtetett kezelést nem tudják igénybe venni a mint­egy 40-45 fok meredekségű pincelépcsőn való megközelítés nehézségei és korlátozott mozgásukból adódóan a veszélyessége miatt. Tisztelettel kérem az illetékeseket, gyó­gyulni vágyó sorstársaink nevében is, hogy szíveskedjenek lehetővé tenni a megfelelő biztonságos megközelítést (mozgólépcső­vel, a lift meghosszabbításával), vagy a rehabilitációs kezelésnek az épületen belüli áthelyezését a nehezen közlekedő betegek mozgásképességének figyelembe vételével. Szabó Károly BmEißäk m bwrikmhM =* Ä dwgymi? Az eddig kiadott engedélyek tük­rében már most látható, hogy az 1997-es év kerületünkben a nagy burkolatbontások éve volt és marad. Talán a gazdaság fellendülését jel­zi az a beruházási kedv, ami jellemzi ma a közmű társaságokat. Azonban ez az egyetlen jó hír ezzel kapcsolat­ban, amit elmondhatunk, ugyanis a kivitelezések teljes befejezéséig, va­gyis a burkolat végleges helyreállítá­sáig, katasztrófa sújtotta területnek minősíthetnénk az Újlipótváros szin­te teljes egészét, a Tahi út Béke út és Szent László utca közötti parkterüle­tét, a Lehel út Béke tér és a Róbert Károly körút közötti szakaszát, a Csángó lakótelepet és még sorolhat­nánk a különböző okból feltúrt köz­területeinket. A burkolatbontások egyidejűségét szakmai érvek és a sürgősség kényszere egyaránt indo­kolja. Persze ez nem ok arra, hogy szakszerűtlenül, az engedélytől elté­rően, balesetveszélyes helyzeteket teremtve kalózkodjanak egyes kivite­lezők a tér- és időnyerés reményé­ben. Városlakóként, úgy tűnik, el kell viselnünk a környezeti terhelés min­den lehetséges változatát. Gyalogos­ként pedig nem tehetünk mást, mint magunk elé nézve, figyelmünket a járda felületére összpontosítva kerül­getjük a kutyapiszok mellett már az útelzáró oszlopokat is. És ha ezek után szerencsésen hazaérkezünk, bi­zonyosan másképp ítéljük meg a fa­lusi élet unalmas egyhangúságát. Ez az írás nem jöhetett volna létre, ha nincs a MATÁV Rt., FŐTÁV RT., FCSM RT., Főv. VÍZMŰVEK RT., Főv. GÁZMŰVEK RT., ELMÜ RT., és még sokan mások. Juhász Csaba Építésügyi Osztály Lóvontatta „mentóTiintóba” helyezték el a beteget f l k < 4 ♦

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents