Hír 13, 1992 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1992. október-november / 4-5. szám

Cola mellett vigadtak Mulatság a gyerekházban A hagyományokhoz híven az An­gyalföldi Gyerekház az idén is nagyszabású rendezvénnyel kö­szöntötte az 1992-93-as évad kez­detét, aminek programkínálata a kerület óvodáiban, iskoláiban gaz­dag volt. Hiszen a Kolompos népi együttes népszokásokat feleleve­nítő, hagyományőrző „Szüreti Mu­latságán’’ vigadhattak. No, persze nem az óbor, a friss must, hanem, az üdítők, a Cola élvezete oldotta a „kedélyeket”. Ám vigasság volt ez a javából, hiszen hatszáz apró láb ropta a táncot, háromszáz torokból harsant fel az ének a Kolompos kísérete mellett. Ráadásként dél­után a Bahama bábegyüttes szóra­koztatta a tévéből korábban jól ismert Moha és Páfrány törpe vidám törté­netével a kisiskolásokat. A „felnőt­tebbeknek” pedig a játszóházban a kézművesek a népi mesterségek tit­kaiba engedtek'bepillantást. Az említett eseményekkel egy- időben az ERDÉRT-sportpályán is állt a „bál”. Hagyományos népi játé­kokat idézett a zsákbanfutás, a seprűstánc. De a vállalkozó ked­vűek tojást is hordhattak szájuk­ban, kanál végén tűz helyet vizet vihettek a pallóra helyezett palac­kokban. Az ügyességnek, az erőfi­togtatásnak ára is volt, hiszen a verseny fődíja egy hatalmas torta ké­pében jelent meg. Gazdára is talált, mégpedig a Rajk László Általános Iskola csapata lett boldog birtokosa. Lepkék és pillangók - kiállításon mutatkoztak be. Aki kiváncsi volt a tarka szárnyak sokszínűségére, az megcsodálhatta az Afrikában, Dél- Amerikában élő egzotikus lepkék mellett a hazaiakat is. Persze nem magángyűjteményként, hanem , a Természettudományi Múzeum Ál­lattárának gyűjteményét. Azt, amely rövid időre - kölcsönként - beköltözött a gyerekházba. Nem igazi vigasság az, ahonnan hiányzik a zenés, a jelmezes felvo­nulás. A Kolompos zenekar lovas szekéren ülve húzta a talpalávalót. Útjuk során a közeli utcákat végig­járva invitálták a környék lakóit az Angyalföldi Gyerekházba. Ezt kö­vette a tombolajegyek „osztogatá­sa”, amelyből egyetlen gyerek sem maradt ki, aki a nap valamely ren­dezvényére kiváncsi volt. A rendezvényre ellátogatott Szabó Miklós polgármester társaságában Dimitrios Kalliris görög kuratóriumi elnök is Az angyalföldi gyermekház novemberi programajánlata November 21-én 10 órakor November 28-án 10 órakor HETEDHÉTORSZÁG KLUB Utazás a csillagok vHágába II. „HIDEGEN FÚJNAK A SZELEK" Hagyományőrző játszóház 19 órakor ROCK AND ROLL KLUB Játszik a SrTiile együttes ÖNKORMÁNYZATI HÍRLAP 5

Next

/
Thumbnails
Contents