Hír 13, 1992 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1992. október-november / 4-5. szám

Hogyan intézzük ügyeinket a polgármesteri hivatalban? Az illeték lerovása sem ördöngösség összegét. Persze az illeték mértéke változó. Az elsőfokú államigazgatási eljárás - ha a törvény másként nem rendelkezik - összege 300 forint. A határozat elleni fellebbezés illetéke - ha az eljárás tárgyának értéke pénzben megállapítható - a vitatha­tó összeg minden megkezdett tíz­ezer forintja után 50, de legalább 600 forint. Ha értékben nincs mód a meg­állapításra, akkor 600 forint. Illetékmentességet élvez: a vá­lasztással, honvédelmi kötelezett­séggel kapcsolatos beadványok so­ra, a közérdekű bejelentések, javas­latok, panaszok elbírálására irányu­ló eljárás, valamint a születéssel, a házasságkötéssel, az örökbefogadással, gon­dozással, tartással, halálesettel összefüggő el­járás. De a gyámhatóság előtt kezdeményezett minden eljárás, s az ehhez kapcsolódó iratok, az állami gondozás körén kívüli nevelőotthoni térítési díj megállapításához szükséges bizo­nyítvány, a holtnak nyilvánításra, illetve a halál tényének megállapítására irányuló bírósági el­járás céljára szükséges iratért sem kell fizetni. A házasságon kívül született gyermek csalá­di jogállásának bírói rendezéséhez szükséges, a személyi igazolvány kiállításához elengedhe­tetlen irat, vagy a foglalkoztatáspolitika körébe tartozó juttatások (munkanélküli segély, jára­dék, átképzési támogatás, és a többi), nyugdí­jazáshoz szükséges iratokat a hatóság illeték- mentesen ad ki. Ugyanakkor a szociálpolitikai feladatokat ellátó szervnél, vagy intézménynél kezdeményezett minden eljárás, a jogszabály előírásai szerint kötelező (például lakcímválto­zás) mindennemű adatszolgáltatás, a deviza- hatósági ügyek - ha az eljárás tárgyának értéke az ezer forintot nem haladja meg - nem kerül pénzébe az állampolgárnak. L. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata pályázati felhívása a Budapest XIII. kerület Lehel piac átépítésére A pályázat célja: a befektető' kiválasztása a Lehel piac átépítéséhez. A pályázat jellege: nyilvános, nyílt. A pályázat kiírását az önkormányzat ingatlan- és vagyonhasznosítási irodáján (Budapest XIII., Frangepán u. 44/A, tel./fax: 120-3060) lehet 1992. október 21-tői - hétfőtől csütörtökig - 8 és 14 óra között kivenni, a helyszínen kapható csekkre befizetett 50 000 Ft ellenében. A kiírás kiváltásának díját nem térítik vissza. Csak az adhat be pályázatot, aki a kiírást kivette. A pályázat benyújtásának határideje: 1992. december 7., 24 óra. Módja: személyesen: 12 óra a kivétel helyszínén, postán: a kivétel helyére címezve, bélyegzővel igazoltan 24 óráig. Az elbírálás határideje: 1993. február L, 14 óra. r ERTESITES A A XIII. önkormányzat pénzügyi irodája értesíti a kerület lakosságát, hogy akinek áfa-visszatérítési igénye van (pl. vízóra-beszereltetés, stb.) a Bp., XIII. kér. Madarász u. 30-36 sz. alatti adóhivatalhoz forduljon. V. Adótáiékoztató Az APEH fővárosi igazgató­sága tájékoztatja a XIII. kerület lakóit, hogy a Madarász Viktor utca 30/36 (1138, telefon: 160-11 -4) szám alatt hétfőn és szerdán reggel negyed kilenctől este hat óráig, majd kedden és csütörtökön ugyancsak negyed kilenctől délután fél négyig ügyfélszolgálatot és félfogadást tart. A lakosság rendelkezésére állnak az adószám kiadásához kapcsolódó vállalkozásnál, az adózó körülményeiben be­következett változások (például alanyi adómentesség-változás, a tevékenység megszüntetése, stb.) bejelentések leigazolására, a térítés nélküli adóigazgató­sági nyomtatványok kiadásá­ban. Tájékoztatást adnak egyéb nyomtatványok beszerzéséről, magánszemélyeknek, egyéni vállalkozóknak a jövedelem- és az általános, forgalmi adóval összefüggő kérdésekről. Az írásban befutó állásfoglalások, kérelmek, bejelentések átvéte­le, továbbítása a központi szerv részére ugyancsak ezen a he­lyen történik. A magánerős lakásépítők, a közmú'vesíteni szándékozók, a mezőgazdasági kistermelők áfavisszatérítésének is ez a helyszíne. A külföldi állampolgárok áfa­visszatérítésének ügyeit a volt Guszev utcában, ma Sas u. 2. intézik (1051 Bp., telefon: 118- 19-10). Az ügyfélszolgálat a követke­ző nyomtatványokat adja térí­tésmentesen: magánszemé­lyeknek, magánvállalkozóknak jövedelemadó bevallásához, önellenőrzési lap a társaságok és magánszemélyek jövede­lemadó bevallásának javításá­hoz. 6 ÖNKORMÁNYZATI HÍRLAP In-Kai Az államigazgatási cselekményért törvény­ben meghatározott illetéket kell fizetni. Ha ugyanabban az ügyben kérelemre új eljárás indul, akkor ismét le kell „perkáini" az illeték

Next

/
Thumbnails
Contents