Angyalföld, 1990 (15. évfolyam, 1-5. szám)

1990. február / 1. szám

Alkalmazkodva az új igényekhez Az elmúlt év végén ünnepelte negyvenéves jubileumát a József Attila Művelődési Központ. Az évforduló 'kapósán felelevenítet­ték az intézmény történetét, meg­emlékeztek az évek során itt folyó munkáról, kiemelkedő ered­ményekről. Most az új év elején a jövő felől érdeklődtünk a köz- művelődési osztály vezetőjétől, Németh Mariettától: a megvál­tozott körülmények között ho­gyan tovább? — Mi igyekszünk alkalmaz­kodni az új helyzethez. Mint az ország bármely területén, itt is nehezedtek munkánk feltételei. Először is komoly bevételhez kell jutnunk, hogy fönntarthas­suk a házat, ugyanakkor látoga­tóink életkörülményei általában romlottak. így kettős szorításban vagyunk, egyfelől több pénzt kel­lene bevennünk, másfelől a la­kosságnak egyre kevesebb jut, különösen kulturális kiadásokra. Ezért nagyon meg kell gondol­nunk, milyen programokat kínál­junk. Mi nyitottak vagyunk min­den újra, szívesen fogadunk min­den ötletet, javaslatot, kívánsá­got. Nyitottak vagyunk a szó szo­ros értelmében is, hogy bárki be­jöhet hozzánk, ha jó elképzelése van, közreműködésünket, segítsé­günket óhajtja. — Tapasztalataik szerint mi­lyen programok iránt van a leg­nagyobb érdeklődés? — Leginkább azokat a tan­folyamokat keresik, amelyek hasznosíthatók otthon a háztar­tásban, vagy alkalmi munkára adnak lehetőséget, esetleg segíte­nek a munkahely-változtatásban, az elhelyezkedésben. Például em­líthetném a szabás-varrás tan­folyamunkat. Az elmúlt félévben megindított kezdő csoport feb­ruárban már haladó fokon foly­tatja a műveletek elsajátítását. (Az évad ugyanis két részre osz­lik, az első októbertől január vé­géig, a második februártól május végéig tart.) S emellett egy újabb kezdő csoportra is van igény. Nem várt sikere van virágkötő tanfolyamainknak. A meglévő négy mellett még kettőt kellett szerveznünk. Gondoltunk a kézi kötés kedvelőire és azokra is, akik a gépi síkkötést és mintá­zást szeretnék megtanulni. A gépírást és a gyorsolvasást is so­kan el akarják sajátítani. — Az elmondottakból nyilván­valóan következik, hogy a Jó­zsef Attila Művelődési Központ nyelviskolája is közkedvelt. — De még mennyire! Olyan sok a jelentkezőnk, hogy febru­ártól még hat új csoport indítá­sát tervezzük. Gyermekek részé­re 30 órás angol kezdőt 4—7 és 7—10 évesek számára, valamint német 'kezdőt 7—10 éveseknek. 60 órás angol és német intenzív tanfolyamot 14 éves kortól, va­lamint szintén 60 órás német jkezdő csoportot felnőttek számá­ra. — Az egészséges életmódra nevelés jegyében, úgy tudom, különböző mozgásos tanfolyamo­kat is szerveznek. — A kisgyermekektől -az idő­sebb korosztályokig, mindenki talál magának megfelelő csopor­tot. A legkisebbek a gyermek­tornán, az alapfokú táncművé­szeti tanfolyamon vehetnek részt, a nagyobbak sportgimnasztikát, klasszikus és dzsesszbalettet, va­lamint karatét tanulhatnak. A gyógytorna még az időseknek is hasznos, És van még egy egé­szen új elképzelésünk az apró­ságoknak, itt kézműves, mozgá­sos, ének-zenei foglalkozások mellett még idegen nyelvet, an­golt is tanulhatnak a gyerekek. — Es a művészeti ágak, azok teljesen kiszorultak? — Nem, dehogy! Nálunk na­gyon régi hagyományai vannak a művészetek pártolásának, hi­szen a házban elsőként a festő­kor alakult meg negyven évvel ezelőtt. Aztán hamarosan meg­szaporodtak a szakkörök és a hetvenes évektől mint Moholy- Nagy László Képző- és Ipar- művészeti Stúdió folytatta mű­ködését, mégpedig olyan kiváló­an, hogy az egész főváros vizuá­lis bázisa lett. Neves művész­tanárok foglalkoztak itt a hall­gatókkal, s az évek során többen kerültek be a főiskolára, sőt nem egy jeles művészünk is itt ismer­kedett a művészet alapjaival. Ezen a területen is új szakkörökkel szeretnénk bővíteni a meglévő­ket: a gyerekeket és a felnőtte­Az ünnepi gálán Gergely Amá­lia igazgatónő szaval A kertbarátok kicserélik termesztési tapasztalataikat két is szeretnénk beavatni a tűzzománc készítésébe, csak a felnőtteknek ajánljuk népi ipar­művészeti szakkörünket és a nagy érdeklődésre való tekintet­tel még egy kerámiával, faze­kassággal foglalkozó csoportot is indítunk. Meg szeretném még említeni nyári művészeti tábo­runkat, amely a feledhetetlen nyaralás mellett alkalmat ad arra, hogy a gyerekek megismer­kedjenek a különböző művészeti ágakkal, és talán kedvet is kap­janak valamelyikhez, hogy ősz­től már a Moholyban folytassák a munkát. — Nem szóltunk még a klu­bokról ... — Pedig igen régen alakult, és kitűnően működő közösségeink vannak. Egyedülálló például az írisz Klub. Tagjai a glaukoma szembetegségben szenvednek, s a kór elleni küzdelem meleg em­beri közösséggé kovácsolta őket. A közös téma a Kertbarát Klub tagjait is összeforrasztotta. Rend­szeres előadás és tanácsadás se­gíti a kertészkedőket. Érdekes koncertekre, zenetörténeti előadá­sokra gyűlnek össze minden hó­nap harmadik szombatján a Keresztény Könnyűzenei Klubba tartozók. Az egyes rendezvé­nyekre belépőjegyet is lehet vál­tani. És majdnem elfeledkeztem a bélyeggyűjtőkről, pedig min­den hétfőn itt vannak, és a cse- re-bere mellett fontos informá­ciók, tanácsok birtokába is jut­nak a gyűjtők. — Befejezésül szeretném még egyszer hangsúlyozni, várjuk az új kezdeményezéseket, felkészül­ve az új feladatokra is. Szeret­nénk, ha minél többen jönnének hozzánk kívánságaikkal, hogy a lakosság igényei szerint bővít- hessük tevékenységünket. A. J. 6 ANGYALFÖLD Ismerkedés a csomagolástechnikával

Next

/
Thumbnails
Contents