Angyalföld, 1990 (15. évfolyam, 1-5. szám)
1990. február / 1. szám
A MID az állam és az egyház szövetségében (Folytatás az 1. oldalról) zását, s a Katolikus Szeretetszolgálat terveit fogadták el. A Szociális és Egészségügyi Minisztérium és a Fővárosi Tanács pénzt adott az ügyhöz, a Xlll. Kerületi Tanács pedig helyet, épületet. A Szeretetszolgálat anyagi támogatással fenntartja majd az intézményt, de segített a Bécsi Érsekség, a Grazi Érsekség, a Bécsi Caritas, az itthoni Egészségvédelmi Alap és a kerületi, helyi szervezetek és plébániák, de még az SZDSZ is. Elmondta, hogy igen fontosnak érzik, hogy éppen egy munkáskerületben tevékenykedhetnek. Pontosan 30 ezer lélek szociális alapellátására próbálják energiáikat fordítani. Kiemelten az idősek, a magányosok és a lakótelepi gyökértelenék, a gyermekét vagy gyermekeit egyedül nevelők és az állami gondozottakat befogadók körében szeretnének segítséget nyújtani. Valamiféle modellt próbálnak kialakítani a szociális segítségnyújtás és a lelki támogatás összekapcsolásával. Elmondta, hogy a főváros egész területéről fogadják az „egyházi hálón fennakadt” rászorulókat, és a házaspárokat, családokat szakemberek segítségével, úgynevezett család-, illetve párterápián szeretnék rávezetni a lelki megoldásokra. Dolgozik velünk a HlD-ban orvos pszichiáter, pszichológus, szociológus, lelkész, de foglalkoztatnak úgynevezett laikus segítőket is. Tizenhat fő állandó és 8 részállású munkatársa van egyelőre a HÍD-nak. A munkájuk célja: az értékek stabilizálása a ■ családban és a párkapcsolatokban. Tevékenységük lényege az emberszolgálat és nem a meggyőzés! Igen szép szimbólum ez a HÍD elnevezés. Mert a szolgálat, eszmény és valóság, ég és föld között lebeg. S ha két ember elindul egy híd (a HlD?) két oldalán, középen találkozniuk kell. S ha találkoznak, a HlD munkája gyümölcsöző. Fontos, hogy az ember felismerje, hogy mi a megváltoztathatatlan, és mi a megváltoztatható. Az is fontos, hogy a kettőt nem szabad összetéveszteni. És a megváltoztathatóba nem szabad beletörődni ... Nyerges Mária KÖSZÖNJÜK! A kerületi választási bizottság, a kerületi választási elnökség, valamint a kerületi tanács nevében ezúton szeretném megköszönni a kerületi lakosság együttműködését, személyes részvételüket az 1989. november 26-i népszavazás és az 1989. december 9-i időközi tanácstagi választás lebonyolításában. Köszönetünket fejezzük ki a kerületben működő valameny- nyi politikai, társadalmi szervnek is a népszavazásban való segítő együttműködésért. Kiss Zoltán tanácselnök i. immnmmmmmrnmmmmm í. ,.'i > nwn 1 r A Szent István park Bauhaus-stílusú építményei közelében lakik Balázs Anna. Izig-vérig írónő és nagyszerű ember. Számára az írás sohasem céltalan játék, hanem felelősségteljes emberi tett volt, s máig is az maradt. Már kamaszlány korában — mint második elemista kisdiák — elhatározta, hogy a szegény embereket fogja szolgálni könyveivel. Így vallott erről ma is, amikor otthonában nemrégiben meglátogattam: — Szenvedélyesen tanultam írni-olvasni, szinte szívtam magamba a nyomtatott betűt. Egyszer anyám elvitt a Duna- partra. Igen, igen. Ennek már több mint hetven éve. Ott ült egy asszony. Fonott kosár volt a kezében. Hirtelen hozzászaladt a kisfia, és egy falat kenyeret kért tőle. „Nem adok — mondta az anyja hidegen —, mert ha most megeszed, később nem lesz.” És nem adott neki. Annyira csodálkoztam azon, amit láttam és hallottam. Teljesen idegen volt számomra mindez. Aztán anyámtól megkérdeztem: „Miért nem adott kenyeret ez az asszony a gyermekének?” „Mert nincs neki” — hangzott a szűkszavú válasz. „Hát akkor miért nero süt?” — faggattam anyámat, aki rendszeresen sütött otthon kenyeret. „Mert nincs pénze lisztre” — mondta, miközben megsimogatta a fejemet. Máskor angolkóros gyermekeket láttam óbudai játszadozásaim és sétáim alatt, akiket nyomorban élő munkásszüleik a napfényre tettek ki a pincelakásokból. A könyvek olvasása közben minduntalan azon tépelődtem, megírom: ezek a gyerekek a szegénységtől szenvednek, és ezért betegek. — Hogyan alakult élete az Óbudán eltöltött gyermekkor önfeledt játékai és szomorú élményei után? — Egész életemben a szánalom irányított. Ez az alapérzés ösztönzött, amikor a középiskola elvégzése után szakmunkás lettem. Elmentem a munkások közé, hogy velük és értük éljek. És nem bántam meg. Húsz évet dolgoztam gyárban, de rossz embert soha nem találtam a munkások között. Akkor még nem volt fúrás és veszekedés. Abban az időben a gyárak dolgozó társadalma nem vált ketté: munkásokra és melósokra. — Volt kapcsolata az angyalföldi munkásokkal is? — Természetesen. Az egyik újpesti munkás szavalókórust vezettem, amelynek tagjai gyakran ellátogattak Angyalföldre. Csakhogy én a versek előadásán és betanításán kívül. foglalkozásaink előtt negyedóra hosszat rövid ismertetői tartottam a pillanatnyi külpolitikai helyzetről is. Aztán kilenc ilyen jellegű irodalmi-művészeti csoportot szerveztem. Köztük volt a szocialista színészcsoport. Egyik barátunk, Vértes Jenő lakásán tartottuk rendszeresen próbáinkat. — Az Irodalmi Lexikon szerint 1942- ben látott napvilágot nyomtatásban első írása. Felidézné számunkra ezt a szívet- lelket melengető élményt? — Jól emlékszem rá. Első novellám megjelenése a Népszavában elég nagy feltűnést keltett. Akkortájt új és szokatlan jelenségnek számított, ha valaki gyári munkásokról írt. Rögvest hivatott Mónus Illés, a Népszava akkori szerkesztője. Karon fogott, és végigvitt a szerkesztőség munkatársai között. Bemutatott mindenkinek: „Ez az az elvtársnő, aki azt a szép novellát írta” — mondta jelentőségteljesen. — Beszéljünk az ön mai sikereiről is! Ebben az évben jelent meg A bukott lány című regényének harmadik kiadása, melyben az egyéni-családi züllés kóros folyamatát, az alkoholizmus és prostitúció romboló hatását mikroszkopikus pontossággal, szinte tudományos részletességgel írta le. Könyvében — gondolom — a társadalom hús-vér valóságából merített. Valójában élt-e Oszkóné, a bukott lány anyja? — A bukott lány, amelynek első kiadása idestova' húsz évvel ezelőtt jelent meg, azért volt sikeres, mert akkoriban nem írtak ilyesmiről. A teljes valóságot nem mertem magam sem leírni. Ennek az asszonynak ugyanis nem egy, hanem két lánya lépett a züllés útjára. Apjuk iszákossága miatt az egész család tönkrement. A regényben szereplő Oszkóné Máriaremetéről járt be hozzám takarítani. Egyszer észrevettem, hogy rohamosén fogy, és olyan izgatottan mozog. Láthatóan rossz idegállapotban volt. Szegény nő ezután fokozatosan tárta ki előttem a fájdalmát. Hirtelen az órámra pillantok. Sajnos, az idő elszaladt, de megállapodunk az írónővel, hogy a beszélgetést még folytatjuk majd. Elindulásom előtt néhány sort ír regényének címoldalára: „Szeretett angyalföldi olvasóimnak ajánlom ezt a könyvemet, amiben megpróbáltam az alkoholizmus és a prostitúció ellen tenni.” Bárcsak sikerülne. . „ * _, . Dr. Dömötör Ákos '''' ín< » hsSIhííiíi ' > % msothh«» t» ■IttMNMPiNNptlfMHVV*» ANGYALFÖLD a» **»-•«,
