Angyalföld, 1989 (14. évfolyam, 1-5. szám)
1989. szeptember / 3. szám
A 'múltról szóló tárgyak krónikájából Kíváncsi látogatók gyakorta keresik íel az Angyalföldi Hely- történeti Gyűjtemény kiállítását. Miközben a múlt foszló emlékeit elevenítik fel az itt élők vagy a kerületből elszármazottak, ajándékaikkal jelentős mértékben gyarapítják a régi tárgyak és a sárguló dokumentumok 'bemutatásra váró együttesét. Amikor Végh Jenő a Visegrádi utca 105-ből kérésemre elhunyt édesapjának, a Láng Gépgyár egykori nyugalmazott dolgozójának f ényképét és az első világháború éveiből hazáküldött levelezőlapjait átadta a kerület gyűjteménye számára, múltbeli értéket sikerült megmentenie a feledéstől és az enyészettől. Rigóné Vámos Ilona a Thälmann utcából édesapja hagyatékának egyik értékes, a szociáldemokrata szervezett munkások kirándulását megörökítő fényképét ajándékozta számunkra. Nem kevésbé volt értékes Hajnal Elemér barátunk gyűjtőmunkája, aki egykori munkahelyének, ,az Elzett gyárnak néhány „őstermék”-ét hozta el a gyűjteménybe. Andó Istvánné, a For- con Forgácsoló Szerszámok Gyárának dolgozója pedig múltat idéző beszélgetésünk nyomán Mautner Sándor munkásmozgalmi mártír lágerből küldött utolsó leveleinek másolatát készítette el, a helytörténeti kutatás számára. Ajándékozóink és támogatóink nevét vég nélkül lehetne sorolni. Sarbó Andor például az idén páratlan módon gazdagította az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjteményt. Apósa, Krausz Sándor tárgyakban, történelmi dokumentumokban, kitüntetésekben és jelvényekben gazdag családi hagyatékát ajándékképpen gyűjteményünkben helyezte el. Ez az értékes .tárgyegyüttes méltón dokumentálja az angyalföldi munkásegyesületek életét és művelődési tevékenységét. Köszönöm mindazok segítő támogatását, akik részt vesznek Angyalföld múltbeli emlékeinek és hagyományainak a megőrzésében. Dr. Dömötör Ákos Amint azt ez évi első számunkban már hírül adtuk. Angyalföld kerületi tanácsa és Bécs XXI. kerülete — Floridsdorf, 1989 májusában megkötötte együttműködéFLORIDSDORF - AMY ALFÖLD si megállapodását. Ennek keretében június 29-től július 1-jéig vendégünk volt a floridsdorfi tanács nyolcfős küldöttsége. A két és fél napos itt-tartózkodásuk alatt vendégeink ellátogattak a Margitszigetre, az ott lévő nyári napközis táborba, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba és a Rajk László utcai óvodába. Találkoztak a kerületi tanács végrehajtó bizottságának tagjaival, állami és társadalmi szervek vezetőivel, ellátogattak az Autóvillamossági Felszerelések és az Akkumulátor- és Szárazelem Gyárba. Megtekintették a Balzac utcai időseik étterem klubját. A küldöttség vezetője, FRITZ KANDL úr elöljáró-helyettes június 30-án délután a József Attila Művelődési Központban megnyitotta a floridsdorfi gyerekek raj z- és fotóbemutatóját. Képeinket Seress Bella Pál u kiállításon készítette. RÉDEI MIKLÓS Lassan hallani kezd a fák levele Lassan hullani kezd a fák levele, Az ősz teríti köpenyét, mindent beborít vele. Már csak búcsúzni jár vissza a nyár, Délnek vette útját a gólyamadár. Bánattal, búval szívem tele, csak hulljon is le a fák levele!