Angyalföld, 1978 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1978. augusztus / 3. szám
GIMNÁZIUM AZ ÜZEMBEN Az ötven fő befogadására alkalmas terem most üres. A tanév véget ért. A bejárati ajtó felett ez olvasható: tanácsterem. A vállalat dolgozói azonban csak tanteremnek, iskolának ismerik a hangulatos, csupaablak körtermet. — Azért építtettük így, hogy ne lehessen a diákokat sarokba szorítani — mondja tréfásan Emészt Lajos, a vállalat tanulmányi felelőse. A Közlekedési és Műszaki Vállalat személyzeti osztályának vezetője volt a kezdeményező, s a XIII. kerületi Dolgozók önálló Gimnáziumának igazgatója, dr. Horváth István volt a gondolat egyik „kivitelezője”. A vártnál több jelentkező — Hogyan kezdődött? — kérdezem Hályas Józsefné személyzeti vezetőt. — 1975-ben, amikor már a második csoport fejezte be a vállalatunknál indított 7—8. osztályt, azon kezdtünk gondolkodni, hogy — kapcsolódva a párt közművelődési politikájához — tovább kellene lépnünk: gimnáziumi osztályt kellene indítani. Arra gondoltam, le kéne rövidíteni a tanulási időt, hiszen fizikai dolgozóinknak nem mindegy, mennyi idő alatt végzik el az iskolát. Először a TIT-nél próbálkoztunk, de ez sehogyan sem sikerült. Felkerestem hát dr. Horváth István igazgatót a Huba utcai Dolgozók Gimnáziumában. Tőle kértem tanácsot, s ő támogatta a kihelyezett, intenzív gimnázium megvalósítását. Ezután már közösen szerveztünk, dolgoztunk. A Fővárosi Pedagógiai Intézettől rövid időn belül megkaptuk az engedélyt. Gyorsan kifüggesztettük a sokszorosított felhívást. Az érdeklődés sokkal nagyobb volt, mint gondoltuk. Így aztán 1975 szepemberében elindítottuk a gimnázium első osztályát. — Ezután hogyan segítették a dolgozók tanulását? — Minden tanítási napon egy óra munkaidőkedvezményt adtunk, a tanulmányi szabadságon kívül. Egyrészt azért, hogy ne legyen olyan későn vége a tanításnak, másrészt azért, hogy ne legyenek túlságosan fáradtak az iskolapadba beülő dolgozóink. Az anyagi és technikai feltételeket is biztosítottuk: tantermet építettünk, segédeszközöket vásároltunk. ANGYALFÖLD A tankönyveket is csak egyszer vették meg a dolgozók, azóta a szakszervezet vállalta a költségeket. A támogatás fejében mi elvártuk, hogy elvégezzék az iskolát. Megállapodást írtak alá dolgozóink, mely szerint, ha nem végzik el az iskolát, akkor a munkaidő-kedvezményt és a tanköltséqet visszatérítik a vállalatnak. — Volt-e lemorzsolódás, hányán végeztek eredményesen? — Harminc jelentkező közül huszonheten végezték el a gimnáziumot. A lemorzsolódást is objektív okok magyarázzák. Egyik kollégánkat vidékre helyezték dolgozni, két nődolgozónk pedig családi okok miatt (gyermekelhelyezés) nem tudta befejezni az iskolát. Így huszonötén érettségiztek. Az osztályátlag 3,6 volt. — Hogyan tanultak? — kérdezem Bokor Ernőt, a felnőtt diákok osztályfőnökét. — Egy héten kétszer jártunk iskolába. Hétfőn és csütörtökön délután háromnegyed háromtól este fél hétig volt tanítás. S bár fakultatív jellegű volt az oktatás, a jelenlét kötelező volt. Az első és második osztályt összevontan végezték el, a harmadikra egy évet szántunk, a negyedik osztály anyagát megint fél év alatt tanulták meg a diákok. Februártól már készültek a májusi érettségire. Az óraszám ugyanannyi volt, mint a négyéves levelező tagozaton, csak itt nem egyszer, hanem kétszer egy héten volt tanítás. A Fővárosi Pedagógiai Intézet tanulásvezérlő és tudásfelmérő lapokat dolgozott ki a részünkre. Ez nagyon megkönnyítette a tanulást, és a tanárok munkáját is. — Milyenek voltak a felmérések, a vizsgák? — A beszámolók, a vizsgák éppen olyanok voltak, mint a többi gimnáziumban, de hathetenként a tudásszint felmérésére dolgozatot is írtak. A kollektíva is segített — A vállalat pártszervezete is szívügyének tekinti a továbbtanulást. Bizonyára voltak nehézségek is ... — Voltak bizony — mondja Lakatos Pál párttitkár. — Hiszen a vállalatnál el kell látni a munkát, akárhányon is tanulnak. Ha valaki tanul, a kollektíva pluszmunkát vállal. Meg kell oldani a helyettesítést, néha még a műszakot is váltani. El kell mondanom, hogy a vállalat összlétszámának mintegy 63—65 százaléka tanul. Nagy a továbbtanulási kedv, dolgozóink folyamatosan tanulnak a gimnáziumokban, szakközépiskolákban, főiskolákon, egyetemeken, ki egyénileg, ki szervezetten. Nagy hangsúlyt helyezünk a politikai oktatásra, a szakmai továbbképzésre is. A kihelyezett oktatásnak sok előnye van: rendszeresen ellenőrizhető az iskolalátogatás, a tanulók ismerik egymást, tanulóköröket alakítanak —, ugyanakkor nagyobb anyagi erőfeszítéseket is igényel. — Mik a legközelebbi terveik? Indítanak-e hasonló osztályt? — kérdeztem Er- neszt Lajos tanulmányi felelőst. — Ez év szeptemberében — bár igény volna —, nem indítunk gimnáziumi osztályt, mert úgy gondoltuk, hogy most a szakmai képzést, a továbbképzést erősítjük, a vállalat szakmunkás- képzőjében neveljük szakmunkás-utánpótlásunkat. Ezután két év alatt elvégezhetik a dolgozók az ipari szakközépiskolát is. A 7—8. osztályt végzettek közül nem egy mindjárt beiratkozott a gimnáziumba, s azt el is végezte. S most, az érettségi után kiderült: néhányon foglalkoznak azzal a gondolattal is, hogy egyetemre jelentkezzenek. Természetesen a jövőben sem mondunk le erről a lehetőségről, s indítunk majd hasonló kihelyezett gimnáziumi Osztályt. — A káderpolitikai elveket hogyan alkalmazzák? — Már két dolgozót más munkakörbe helyeztünk — válaszol Hályas Józsefné személyzeti vezető —, s figyelemmel kísérjük többi, most érettségizett dolgozóinkat is. Rendszeresen beszélgetünk velük terveikről, elképzeléseikről. Egy „diák" a huszonöt közül — ön volt az egyik legjobb, jelesen végzett... — Igen — mondja elpirulva Oszkai Erzsébet kocsimozgató, fizikai dolgozó. — Gondolom, ön is a kifüggesztett hirdetményből szerzett tudomást erről a lehetőségről. Sok mindenről le kellett mondani, hogy elvégezze ezt az intenzív gimnáziumot? — Egyedülálló vagyok, így ■ csak a szórakozásról kellett lemondanom. A tanulásvezérlő lapok sokat segítettek, megkönnyítették a munkát. Külön konzultációkat is szerveztek, ahol a nehezebb anyagrészeket külön elmagyarázták. A magyartanár például, amikor az Antigonét tanultuk, behozott egy magnószalagot s az egészet lejátszotta nekünk: a földrajztanár diavetítésen szemléltette a kéregmozgást, a cseppköbarlang kialakulását, meg hasonló, nehezen elképzelhető dolgokat. — Mik a további tervei? — Arra gondoltam, hogy elvégzem a gépkocsi-ügyintézői tanfolyamot, de sajnos egyelőre nem tudom megoldani. Ugyanis két műszakban dolgozom, s oda hetente háromszor kellene járnom. Szóval még nem tudom, majd később meglátom. Szeretnék továbbra is ebben a munkakörben maradni, s így egyelőre megoldhatatlannak tűnik. Oszkai Erzsébet „falja” a könyveket, így nem véletlen, hogy a legkönnyebb tantárgy az ő számára a magyar volt, s a legnehezebb a matematika és a fizika. A vállalatnál nem volt könyvárusítás, ö önként vállalta, hogy hoz a könyvesboltból könyveket, azokat a vállalat dolgozóinak ajánlja, eladja. S lám, a művelődő ember részt vállal már mások művelésében is! Követésre méltó példa Így valósult meg egy hasznos ötlet, a személyzeti osztályvezetőé, aki ismerte a dolgozók igényét a tanulásra. S mi kellett még hozzá? Egy engedély a Fővárosi Tanács VB Művelődésügyi Főosztályától, amelyet 154 056—2/1975. szám alatt meg is kaptak. Egy kis anyagi befektetés a vállalat részéről. Egy lelkes, hivatását szerető iskolaigazgató, a pluszmunkát is szívesen vállaló tanári kar. No és természetesen a vállalat pártszervezetének, szakszervezetének aktív anyagi és erkölcsi segítsége. Csupán ennyi a recept, de az eredmény önmagáért beszél. A példát másutt is érdemes követni! Csorba Mária 11
