Angyalföld, 1978 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1978. január / 1. szám
Amikor Budapest és szűkebb szülőföldünk, Angyalföld felszabadulására emlékezünk, tovább folytatjuk a kerületünkben élő internacionalistákról szóló híradást. Azokról szólunk, akik ott voltak a fiatal szovjet állam megszületésénél, és fegyverrel harcoltak a* Októberi Szocialista Forradalom győzelméért, a szovjetek hatalmának megszilárdításáért. Ráckó Lajos Sajókárályiban született már majdnem a századfordulón, de ez sem mentette meg attól, hogy 1917-ben ne osszák be ót a frontra induló menetszázadba. Alig múlt 18 éves, amikor a frontra került. A keleti fronton ebben az időben már megkezdődtek a „fraternizálások”: a frontokon egymással szemben álló munkások és parasztok nem akarták egymást tovább gyilkolni, barátkoztak. Az Októberi Szocialista Forradalom után — mivel az általános békét hirdetett —, az orosz csapatok sok helyen elhagyták a frontokat. Ezt használták fel a németek és a velük szövetséges osztrák—magyar csapatok. amikor 1918 elején — megszállták Odesszát. A németek mellett magyarok, románok Is voltak ebben a nagy városban, és a forradalom ellenségei, az ukrán nacionalisták is szervezkedni kezdtek. A helyzet meglehetősen zűrzavaros és bonyolult volt, de az alig 19 éves fiatal ember néhány társával együtt mégis jól eligazodott az események forgatagában. Az odesszai vasútállomáson bolsevik frontagitátorral kerültek kapcsolatba, aki nagy mértékben hozzájárult a valóságos helyzet feltárásához, és különböző feladatokkal bízta meg a fiatal katonákat, amit ők legjobb tudásuk szerint igyekeztek teljesíteni. Más alkalommal a katonai körletbe egy úri kinézetű civil érkezett és a ponr- tos cím bemondásával feljelentést tett egy illegálisan működő nyomdára és az ott dolgozó „gyanús külsejű” egyénekre. Ráckó elvtársék is tudomást szereztek a feljelentésről és egy szlovákul tudó katonával megindultak Odessza zeg-zu- gO' utcáin, hogy a nyomdát megkeressék. Minden perc drága volt, emberek életét jelentette ők érkeztek meg hamarabb a megadott címre. Alig tudták elmondani: „.Tűnjetek el, elvtársak, mert feljelentettek benneteket.” A munkások eltűntek, ők még a környéken ős ve! égték és látták, hogy néhány perccel később odaérkeztek az ukrán nacionalisták. A nyomdát feldúlták, de elfogni senkit sem tudtak. 1918. szeptemberében felbomlott a front, a magyar és a német csapatok között fegyveres harcra került sor. Az orosz munkások és a magyarok egy része együtt harcolt a német megszállók ellen, majd azok kivonulása után zászlóalj szerveződött a magyarokból, akik az Odessza környéki harcokban a fehérgárdisták ellen fordították fegyvereiket. 1919. elején Ráckó elvtárs körülményes utazás után visszajutott Magyarországra, majd a Tanácsköztársaság idején az északi fronton harcolt, folytatva azt á küzdelmet, amelyet Oroszországban kezdett él. A dicsőséges napokat egy negyedszázadnyi harc és küzdelem követi a burzsoá Csehszlovák Köztársaságban. 1944. végén aztán oda is elérkeznek a Vörös Hadsereg csapatai és Ráckő Lajos, az egykori internacionalista, megint tudja, mi a teendő: erről tanúskodik a Magyar Partizán Emlékérem. A felszabadulás után Magyarországra települ át családjával. Békés évek következnek, de a munka most sem kevesebb és Ráckó elvtáns fáradhatatlan. 1957-ben, amikor a Munkásőrség szerveződik, a 60. életévéhez közel álló ember a VI. kerületi Munkásőrség egyik t alapítója lesz. Most jól megérdemelt nyugdíjas éveit tölti hűséges társával, aki évtizedeken át volt segítője abban a harcban melynek Ráckó elvtárs katonája volt. Amikor a beszélgetés végéhez érünk, amelyből egy kisregény kerekedhetne, Ráckó elvtárs megjegyzi: „Nem tettem semmi különöset”. S valóban nem, csak egy életen át harcolt és küzdött, mint egy igazi kommunista. Lengyel Szilárd Nyolcvanhárom éves kora után ítélve megtört, idős bácsinak gondoltam. Kissé meglepődtem, amikor a Sallal Imre utcai ház földszintjén egy fürge, vidám ember fogadott. így is indult el a beszélgetésünk, de ő jó riportalanyhoz illő huncutkás mosollyal mindjárt rátért arra, amit én szerettem volna kérdezni. — Tizennyolc éves voltam, amikor beléptem a Váci úti Vasas VI/2-es szakszervezeti csoportba, s ezzel együtt tagja lettem a Szociáldemokrata Pártnak. Párttagságom azóta folyamatos. Heves vérmérsékletemnek megfelelően hamar belesodródtam a különféle bérmozgalmakba és tüntetésekbe. A „vérvörös csütörtökön” én is vittem a három 8-as feliratú táblát. 1917. július 2-án Kijev alatt a Ke- renszkij-offenzíva idején orosz fogságba estem. Innen a szamarai kormányzóságba kerültem a Szolocsinszkaja-lá- gerbe, majd száz társammal együtt Bu- zulukba. Itt ért bennünket 1917-ben a forradalom híre. KÖZÖTTÜNK ELMEM Buzulukban ekkor már szerveződött a Vörös Gárda és örömmel fogadták a volt magyar hadifoglyokat — „ausztri- ciket” — akik a szovjet hatalom védelméért fegyvert fogtak. A Buzuluk és Szamara környéki harcokban vettem részt, egy internacionalista alakulatban, melyben csaknem kétszáz magyar volt. A fehérek és a csehszlovákok ellen harcoltunk, akik az ellenforradalmárok oldalára álltak. 1919 januárjában tértem haza. A Tanácsköztársaság győzelme után a Vörös őrségnek, majd Vörös Hadseregnek lettem a tagja. Ezzel egyidőben a VI. kerületi Forradalmi Munkás- és Katonatanács művelődési osztályának helyettes vezetője voltam. A Tanácsköztársaság leverése után a fehérterror kezdetén „begyűjtötték” és a Budapesti Főkapitányságra vittek. Az Itteni „kezelést” nem részletezem. Majd kiengedtek, de rendőri felügyelet alá helyeztek. 1919 közepén Zalaegerszegre internáltak, s onnan 1920-ban tértem haza. 1944-ig a Szociáldemokrata Párt ferencvárosi szervezetében dolgoztam, ezen kívül az MTE természetbarát szakosztályának vezetőségi tagja voltam. 1930. szeptember elsején részt vettem a Városligetnél a nagy munkástün- tetésben. 1946-ban kerültem haza a buchen- waldi koncentrációstáborból. Ismét vezetőségi tagja lettem a IX. kerületi szociáldemokrata pártszervezetnek. Gazdasági munkám a felszabadulás után: a Hangya államosításában vettem részt, majd a Belkereskedelmi Minisztérium dolgozója lettem. 1955-ban innen mentem nyugdíjba. E mozgalmas, gazdag élet tevékenységét többek között hat kitüntetés köszöni meg. S ráadásként 1977-ben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából egy meghívóval érkezett levél, amelyben V. Pavlov elvtárs a Szovjetunió magyar- országi nagykövete köszönti „az orosz- országi forradalmi események résztvevőjét, a munkásosztály és a szocializmus ügyéért folytatott küzdelem harcosát”. (J. J.—K. E.) 10 ANGYALFÖLD
