Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)
2010-04-16 / 6. szám
Ferencváros 2010. április 16. MAGAZIN 11 Piaci körkép Jellemző árak az április 19-én kezdődő héten Az idei idegenforgalmi napok keretében április 8-10. között szlovák, április 15-től 17-ig pedig horvát napokat tartottak- tartanak a Vásárcsarnokban. E két szomszédos ország jellegzetes ételeivel, italaival, ajándéktárgyaival, kultúrájával és idegenforgalmi kínálatával ismerkedhetnek meg a vásárlók és a látogatók. Szlovákia hegyi legelői kiválóan alkalmasak juhok tartására, szerencsére Magyarországon is egyre több juhtejből készült terméket lehet kapni, többek között a Vásárcsarnokban is. A finom juhtúrót - szlovák neve brinza - kilónként 1590-2000 forint között mérik, körözöttet pedig 1600 forint körüli áron lehet kapni. A legrövidebb ideig érlelt juhgomolyasajtot 2200- 2800 forintért lehet a kosárba tenni, a tovább érlelt, sűrűbb állagú juhsajtért már mélyebben kell a pénztárcába nyúlni, kilója 3000-3600 forintot kóstál. Készíts egy jellegzetes szlovák nemzeti ételt, a sztrapacs- kát, amely nem egy fogyókúrás eledel, de időnként megengedhető egy csekély kihágás. Négy adaghoz végy fél kiló krumplit, negyed kiló lisztet, 20 deka juhtúrót, ugyanennyi kolozsvári vagy más húsos szalonnát, egy tojást, 1 pohár tejfölt, egy csapott evőkanál sertészsírt, 2 gerezd fokhagymát, s készíts a kezed ügyébe sót. Vágd csíkokra a szalonnát, zúzd apróra a fokhagymát, hámozd és reszeld le a burgonyát káposztaresze- lőn (férfiak, figyelem, ebben lehet segíteni!). A kinyomkodott krumplit keverd össze a liszttel, Áruféleség Ár: forint/ kilogramm Fehér kenyér 179-től Félbarna kenyér 179-tól Tasakos tej (liter) 165-től Dobozos tej (literi 230-tól Trappista sajt 1100-2180 Ementáli sajt 1399-2680 Tojás (darab) 25-35 Sertéskaraj 1098-1299 Sertéscomb 898-1098 Marhafelsál 1580-1699 Marhalábszár 1350-1590 Egész csirke 499-699 Csirkemell 699-899 Sertéspárizsi (10 dkg) 62-től Sertéssonka (10 dkg) 93-tól Burgonya 80-140 Vöröshagyma 198-240 Sárgarépa 128-248 Fehér gyökér 198-780 Paradicsom 248-1280 Páprika 398-1200 Gomba 198-980 Uborka 328-480 Alma 78-300 Körte 198-580 Szőlő 498-1200 Narancs 198-498 Mandarin 248-598 Banán 320-420 tojással, sóval a nokedlinél kicsit keményebb tésztává (a liszttel állítsd be a keménységet). Nagy fazék forrásban levő, kissé sós vízbe szaggasd bele galuskának, s újraforrás után kis lángon főzd 4-5 percig, majd szűrd le. Közben süsd ki a szalonnát, majd tedd félre, a zsírba lassú tűzön apránként keverd bele a juhtúrót és a fokhagymát, s a fele tejföllel rottyantsd össze, majd ebbe keverd bele a galuskákat. Szalonnacsíkokkal és csurgatott tejfellel tálald. Jó étvágyat! Krivi _ SUDOKU 9 7 1 9 1 6 8 1 1 5 2 3 9 7 2 3 1 6 4 9 2 1 2 4 3 6 5 8 5 Kérjük, április 27-éig juttassák el a kitöltött táblázatot borítékban postán, illetve személyesen a Ferencvárosi Művelődési Központba (1096 Budapest, Haller u. 27.), vagy küldjék el e-mailen: ferencvarosujsag@ ferencvarosimuvkp.hu A kitöltés szabályai:- Valamennyi vízszintes sorban megtalálhatónak kell lennie 1-től 9-ig mind a kilenc számjegynek.- Valamennyi függőleges oszlopban is megtalálhatónak kell lennie 1-től 9-ig mind a kilenc számjegynek.- Valamennyi 3x3-as egységben szintén megtalálhatónak kell lennie 1-től 9-ig mind a kilenc számjegynek, vagyis egyetlen szám sem ismétlődhet vagy hiányozhat egy soron, egy oszlopon és egy 3x3-as egységen belül! A helyes megfejtést beküldők közül a Part- vonal Kiadó egy könyvét sorsoljuk ki. E számunk nyereménye: Harry Potter-kvízkönyv. NYERTES A 2010/5-ös számunkban megjelent sudoku helyes megfejtői közül Fazekas Annának kedvezett a szerencse, nyereményét, Agatha Christie Életem című könyvét a Partvonal Kiadóban (Lónyay u. 18/B) veheti át. PARTNER SZEMÜVEG? HALLER OPTIKA IX. Haller u. 23-25 (A Shell kúttal szemben) Nyitva tartás: H-P10-18 Tel: 877-6063 www.halleroptika.hu SZEMÜVEG AKCIÓ! Akciós kerettel már 6.800 Ft-tól Vékonyított lencsével már 18.000 Ft-tól Vagy 50 % engedmény a szemüvegkeret és 10 % engedmény a márkázott lencsék árából Ferencváros kártya kedvezmény 5% Üdülési csekk elfogadóhely INGYENES LÁTÁSVIZSGÁLAT (ha szemüvegét mi készítjük) Fizetési lehetőségek: készpénz, bankkártya vagy egészségpénztári kártya, Ferencváros kártya Mentőhelikopter az Üllői úton Mentőhelikopter szállt le a Haller utca-üllői út kereszteződésében március 30-án. Az egyik közeli épületről lezuhant építőmunkás mentésére érkeztek az Üllői út 88. szám alatti házhoz. A baleset az épület padlásán történt. Egy ötven év körüli férfi leesett a létráról, és súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett, amikor bezuhant a tetőtérbe, ahonnan a tűzoltók segítségével hozták le. Végül mentőautóval szállították kórházba. Érdekes, hogy a környéket lezáró rendőrautók hamarabb érkeztek a helyszínre, mint a mentőhelikopter, amely végül dolgavégezetlenül távozott. S. G. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS DR. IMR ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS II. FORDULÓ ÁPRILIS 25 ÚJRA FIDESZ! Itt az idő! Szavazzon Dr. Vas Imrére, a Fidesz-KDNP jelöltjére április 25-én, hogy Magyarországnak végre erős kormánya legyen. fidesz.hu \