Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)
2010-10-29 / 19. szám
4 KULTÚRA Ferencváros 2010. október 29. MOZISAROK Az amerikai A tavaly hazánkban is járt és műveiből kiállítást szervezett Anton Corbijn világhírű fotóművész második nagyjátékfilmje igazi csemege. Corbijn 2007-ben próbálta ki magát filmrendezőként, lan Curtisről, a Joy Division együttes tragikus sorsú frontemberéről kiváló drámát készített Control címmel. Most a lélektani thriller műfajában alkotott maradandót. Martin Booth hazánkban is megjelent azonos című regénye ideális alapnak tűnhetett egy igazi bérgyilkoskrimihez. Ami különlegessé teszi mind a regényt, mind a viszonylag precíz filmfeldolgozást, az a főhős karakterének elkárhozását és megváltását bemutató történet. Corbijn, csakúgy, mint a Control esetében, Martin Ruhe operatőrrel dolgozott együtt. Az amerikaiban, a Controlhoz hasonlóan, viszonylag kevés dialógus van, a hibátlanul megkomponált, szuggesztív, gyönyörűen fényképezett képsorok mesélik és egészítik ki a cselekményt. Corbijn filmje mesteri ötvözete az izgalmas thrillernek, egy kétségbeesésből fakadó szerelem történetének és a kárhozatdrámának. A történet központi figurája egy lassan kiöregedő bérgyilkos, Jack (George Clooney hibátlan alakítása), aki a szakma egyik legjobbja. Egy svédországi megbízása azonban drámai fordulatot vesz. Úgy dönt, hogy kiszáll, ennek azonban ára van. Titokzatos főnöke megbízza egy utolsó feladattal. Eldugott, festői szépségű olasz kisvárosba küldi, amely egyben rejtekhelynek is kiváló. Itt, összekötőjének kérésére egy speciális puskát kell megépítenie. A zárkózott és mindenre, mindenkire gyanakvó Jack megkezdi a munkát. A kisvárosban amerikai turistának hiszik, álcája tökéletes. A helybeli idős és barátságos lelkész és a súlyos bűnökkel teli múltja miatt őrlődő Jack között különös barátság kezd kibontakozni. A hallgatásba burkolódzott férfi lassan megnyílik, és próbál lelki felol- dozást nyerni a maga sajátos módján. Időközben megismerkedik egy Clara nevű gyönyörű nővel (Thekla Reuten) is, akivel egymásba szeretnek. Jack úgy véli, hogy miután leszállítja a fegyvert, új életet kezdhet. Azonban a múlt sötét árnyai felbukkannak, és az idillnek vége szakad... Corbijn mindvégig ügyesen egyensúlyoz a művész- és a közönségfilm határmezsgyéjén. Jack kárhozatának és megváltásának története emlékezetes mozgóképélmény, és nemcsak a már említett, remekbe szabott atmoszférájú képi világ miatt. Clooney a Sziriana és a Michael Clayton után ismét színészi tudásának legjavát nyújtja. Szótlan, kezdetben visszahúzódó figurája, majd lassú kitárulkozása és végül összeomlása hiteles és elsöprő erejű. A karizmatikus Paolo Bonacelli tökéletes választás a rendíthetetlen és szimpatikus pap szerepére. Thekla Reuten valóban ellenállhatatlan. A fegyvert megrendelő Violente Placido pedig egyszerre csábító és démonian veszélyes. A történet természetesen túl sok újdonsággal és meglepetéssel nem szolgál, nem szolgálhat. Az Amerikai igazi ereje a kamaradrámaként is definiálható alkotás hangulatában és a cselekményt mindvégig lappangva átitató, egyre fokozódó feszültségben rejlik, mert sejthető, hogy Jack számára csak egyetlen módon létezik megváltás és feloldozás bűnei alól. A kérdés az, hogy a sors valóba erre ítélte őt, vagy van lehetősége bűnbocsánatot nyerni valamilyen formában, és ha igen, akkor milyen módon. További mélységet ad a főszereplő karakterének, hogy a filmben, Benedetto atya kivételével, senki sem egyértelműen jó vagy rossz. Bűneik súlya alatt roskadozó, vétkeiket magukkal cipelő figurák története Az amerikai, akik a maguk sajátos módján keresik lelki üdvüket, és ki így, ki úgy, meg is találja. Corbijn filmje, noha elsőre suspense-elemekkel gazdagon átszőtt thrillernek tűnhet, igazi, mély, lélektani dráma, a legjobbak közül. Cs. D. FERENCVÁROSI CIVIL KUCKÓ Minden Ferencvárosban működő civil egyesület, társulás, kör számára helyet biztosít a Ferencvárosi Művelődési Központban működő Ferencvárosi Civil Kuckó. Célja, hogy közösségi színteret, találkozási pontot nyújtson a ferencvárosi civileknek. Szolgáltatásai: • technikai háttér - számítógéppel, internetkapcsolattal felszerelt gépek használata a Civil Kuckó egyesületeinek; | fénymásolási, e-mail- és faxküldési lehetőség a „Kuckó lakóinak”; • segítség a civilszervezetek kommunikációjában; • támogatás az egyesületek közötti partnerkeresési törekvésekben; I • pályázatírási lehetőségek felkutatásához, pályázatok összeállításához szakmai háttér nyújtása. Ha a Ferencvárosi Művelődési Központban működő Civil Kuckóban otthonra szeretnének találni, rendszeres összejöveteleiknek helyet, időt, lehetőséget keresnek, jelentkezzenek a 476-3421-es számon, illetve a titkarsag@ferencvarosimuvkp.hu e-mail címen. A művész gyűjt es játszik KPB kiállítása az Art 9 Galériában A művészi játék hozta létre ezeket a rendhagyó és rendkívüli alkotásokat Az Art 9 Galéria kiállítótere valamiféle furcsa szobabelsővé változott. A falakon, egymás hegyén-hátán plasztikus sík-, festmény- és dobozmunkák, ahogy alkotójuk nevezi: „krea-túrák” láthatók. A kilencvenes évek óta folyamatosan készülő, érdekes és különös alkotások ezek. Gyűjtemény és hobbiművészet keveréke látható itt, amelyet alkotó- a juk, Kovács Péter Balázs - ahogy 1 barátai egyszerűen nevezik, KPB >g - festőművész a „rendes” festmé- | nyék és grafikák mellett készített, < élete folyásának apró eseményeit, személyes emlékeit beleépítve. A falakon sok apró vagy nagyobb doboz és kép, mindegyik kiindulási pontja valami beragasztott tárgy. E mellé esetleg másik is kerül, vagy több is, erre jön a festék, amelyet köré vagy rá fest, ezzel fogja össze a kompozíciót. Igazi keveréke ez a különböző stílusoknak. Minden kép más. Színesek, játékosak ezek a reliefek. A művész bátran épít bele akár giccses műanyag gitárt vagy bármi talmi tárgyat, az együttes részeként úgyis átértékelődik. A véletlen egymás mellé kerülés automatizmusából származó jelentésváltozásra épülnek ezek a munkák, nevezhetjük akár hulladékplasztikáknak is, de talán az emlékőrző doboz a jobb név. Vagy talán egy igazi dadaista gesztus lenne? A bármit ábrázolás mellett (mint Max Emst), vagy éppen az ábrázolás ellen (mint K. Schwitters), esetleg magát a festői életművet kikezdő gesztus lenne (mint M. Duchamp esetében)? A dadaista gesztus, a ready-made (talált tárgy) fel- használása itt is lehet a művek alapja, és az élmény - hogy Lautréamont-t idézzem: „...szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon. .- teljesen bejön nekem, de valószínűleg itt más a kiindulás. Mindenki gyűjt kacatokat. Lehet ez egy pompeji látogatásról titokban (mert tilos) elhozott téglatörmelék vagy kődarab, kiszáradt denevértetem, színes gombok, furcsán kunkorodó műanyagdarab, hullott levél, madár tolla, régi villamosjegy, hajtincs, vagyis olyan tárgyak, amelyek valami megmagyarázhatatlan okból hirtelen fontossá válnak. Kötődik hozzájuk valami emlék, ötlet, gondolat, amelyet nem akarunk elfelejteni, de most éppen fontosabb dolgunk van, majd máskor továbbgondoljuk, most csak az emlékezés miatt magunkhoz vesszük. Aztán csak hordozzuk magunkkal, időnként elővesszük a fiók mélyéről, forgatgatjuk kezünkben, és emlékezünk. KPB- nél a dolog voltaképpen éppen itt kezdődik. A festőművész, miközben művészeti programját építi, jelentősnek tartott művekkel életművet épít, ha komolykodva fogalmazok. Mégis szeret játszik. Kitör belőle a gyermek, önfeledten rakosgatja, ragasztgatja talált tárgyait, ez maga a játék, és a mímesség a másik fontos elem, míg a mögéjük költött történetekkel kompozícióvá válnak ezek a darabok a keze alatt. Maga a művész is szabadkozik, ez csak szabadidős tevékenységének része. Kikapcsolódásként készítette, mondja, mert ugye mit is csinálhatna egy festőművész pihenésként: természetesen fest! Rendhagyó, mégis igen érdekes, sőt szórakoztató ez a kiállítás, amelyet most az Art9 Galériában megnézhetünk. Még azt a gondolatot is megkockáztatom, talán ez mélyebbről jön, mint a másik, a művészetnek tartott, hiszen nagyon személyes dolgok ezek! Knox Az idegen, ha nem is szép, de tanulságos Rajzok külföldről a Képesház Galériában Hogy ki alkotta, nem tudjuk beazonosítani, értéke mindenesetre nagyon magas A Ráday utcában „teljes gőzzel” működik a Képesház Galéria. Méreteit tekintve ez az egyik legnagyobb alap- területű galéria a Kultuccában, és jó úton halad, hogy jelentőségét is alaposan megnöveljék azok a kiállítások, amelyek sorban, egymás után egy határozott, tiszteletet parancsoló koncepciót sugallnak. Láttunk itt mostanában német-magyar szobrászkiállítást, jó anyag volt a pécsi művészeti egyetem végzőseinek tárlata vagy a női művészek megmutatkozása. A nemrégiben bemutatott nemzetközi rajzkiállítás is azt igazolta, nem véletlen szerencse ez, hanem jó szemű, tudatos válogatás eredménye. Nekem azért kétségeim is vannak, erről szeretnék most pár szót ejteni. Ezen a kiállításon egyedi grafikákat láttunk. Ezek a grafitceruzától a pittkrétán át a tusig különböző tinták, fapácok, ragasztott kollázsok és más egyedi technikákkal készültek. Később felfedeztem néhány litográfiát és digitális printet is. De semmi támpontunk sincs, kiknek az alkotásait láttuk. Azon kívül, hogy a galériában elvehető egy lista nevekkel, címekkel és eléggé elszállt árakkal, angol nyelven, a művészekről semmit sem tudhattunk meg. Talán a megnyitón szó volt erről, de itt ennek nyoma sincs. (Később néztem meg a tárlatot, vessek magamra.) A neveket nézem, talán találok valami kapaszkodót, de senki sem ismerős. Természetesen a világ kortárs művészeit mi nem ismerjük. A sajátjainkat is alig. Azért jó lett volna, ha egy- | egy művészről pár szóban (és I magyarul) találtam volna valami 5 ismertetőt. Akkor csak marad- S junk meg a műveknél. < Grafitceruzával reálisan, aprólékosan megrajzolt romos amfiteátrum, amelynek különböző pontjairól könnyű lufikban játékos, integető figurák lebegnek. Könnyed rajzos részlet egy frizura választékáról. Egy öltöztethető baba ruhája, ahogy az furcsa pózba előremerevedett és papírból kivágott alakra kis fülecskékkel felerősíthető lehetne, de baba nincs, csak elképzelhetjük, milyen is lehetne, valószínűleg ezért készülhetett. Mozgásfázisok együtt, szinte fu- turizmus vagy expresszionizmus is lehetne, akár egy másik együttes, a vad rajzolatok triptichonja. Nagyméretű magazinból kivágott fotó az alap, amelyből fehér krétával kitakar-átfest részleteket, így értelmezi át a képet. Kissé szürreális az egész, valahogy a múlt század harmincas éveit idézi. Naiv (álnaiv) lakásrészlet átsuhanó, felismerhetetlen szellemalakkal. Először szerelmes enyelgésnek látszó sorozat, amely később szembesít valamiféle direkt, nyers erőszakkal. De van itt még fotókollázs misztikus belerajzolásokkal, portrék, színes jelek kis kartonlapokon csoportba szedve, égett szélű vázlattömb diópáccal megrajzolt kontúrokkal, egy táj részletei ja- pános felfogásban. Semmiben lebegő tengeri moszatkötegre emlékeztető organikus formák. Valami realisztikus megfogalmazás látszik mindenütt, de a tévé brutalitásával, naivsággal, képregényvilággal keveredve. Igazi közös koncepciót nem fedeztem fel, csak az érződik, hogy mindenki mélyre ás a saját egojában, és mint rendkívüli, különleges dolgot tárja elénk. Mi pedig időnként csak vállat vonunk: és akkor mi van? Knox Nem minden az, aminek látszik Syd - Láng Annamária rendhagyó zenés játéka a Trafóban Syd mégsem tud Pestre utazni, így csak online jelenik meg a kivetítőn Láng Annamária és Nagy Fruzsina Syd című zenés fantáziashow-ját, a MU Színház produkcióját október 22-én mutatták be a Trafóban, ahol még mindig tudnak meglepetést okozni a nézőnek. Láng Annamária legendás világsztárt hoz a Trafó színpadára. A hetvenes évek afroamerikai funkykirálynőjét, a világhírű Sydonie Raawiya Koumbát, aki évtizedek óta visszavonultan él Zanzibárban. Sorra utasítja el a világ leghíresebb zenészemek és impresszárióinak a meghívásait, nem vállal fellépéseket, nem ad interjút. Most mégis megtört a jég. Az Afrikában utazgató, magányosan szafarizgató Láng Annamária fatális véletlen folytán találkozik a már idősödő énekesnővel, aki megmenti őt a haláltól és a keselyűktől. Összebarátkoznak, s a sztár megígéri, hogy a Trafóval kivételt tesz, és fellép a show-ban. Az utolsó pillanatban azonban kiújul a maláriája, és mégsem tud Pestre utazni. így csak online (Skype) jelenik meg a kivetítőn meg régi videókon, ahol interjút ad. A show azért lemegy s aki hinni akarja, hogy Syd létező személy, akár hiheti is. Láng Annamária ragyogóan énekli „Syd dalait”, amelyeknek a szövegét Vinnai András írta (bocsánat, fordította), és amelyeket Szesztay Dávid zenekarának kíséretével ad elő a színésznő. Aki maga is jobbnál jobb, vadabbnál vadabb kosztümökben (Nagy Fruzsina tervezte őket) lép újra és újra elénk, a Trafó színpadát pedig szo- kadanul színes díszletként teríti be a hamisítatlan afrikai szavannák homokja, bozótosa. Folyik a show- műsor; s közben a háttérből, az interjúk röhögtetően abszurd, blőd szövegéből mégis kibontakozik Syd élete, egy fekete nőé, aki karriert csinált Amerikában, aztán félelmét legyőzve - mert félt Afrikától - visszatért a gyökereihez, önmagához. Persze egy szavát se lehet komolyan vermi. Miféle sztár az, aki világéletében vokalista szeretett volna lenni, de ez nem adatott meg neki, ő folyton ki volt „lökve” előre. De ha még az üyen szövegeknél sem „esik le a tantusz”, csak a feketére bemázolt Láng Annamáriára kell nézni, hogyan olvad le róla a festék, amint könnyeit törölgeti. De ha valaki mégis hinni akarja ezt a virtuális valóságot, a megasztárok álomvilágát, hát higy- gye. Könnyű becsapni azt, aki hinni akar. A tétova kacagások a darab közben ezt bizonyítják. Láng Annamária elérte a célját, az előzetes, alapos PR-munka megtette a hatását - még a Trafó közönségét is sikerült ideig-óráig „elaltatni”. Remek ötlet volt, tökéletes játék. Ferencz Zsuzsa
