Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-12-05 / 48. szám
Fotó; Best Hollywood 4 K ULTÚRA Ferencváros 2008. december 5. MOZISAROK Mongol Immár a hazai mozikban is látható Szergej Bodrov világsikert aratott - idén a legjobb külföldi alkotásnak járó Os- car-díjra is jelölt történelmi kalandfilmje. Noha valószínűleg idehaza nem lesz kasz- szasiker, mindazoknak, akik megnézik, emlékezetes filmélményt nyújt. Bodrov neve nem ismeretlen a hazai filmrajongók előtt, hiszen 1996-ban ő készítette a jelentős szakmai és közönség- sikert aratott, a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra is jelölt, hazánkban is bemutatott ,/l kaukázusi fogoly” című remekművet. A mongol birodalom létrejöttének nyolcszázadik évfordulójára készült, grandiózus új projekt Dzsin- gisz kán gyermekkorát és hatalomra kerülésének árulásokkal, cselszövésekkel, viszályokkal teli - és egy csodálatos szerelmi szállal átszőtt -, igaz történetét mutatja be. A német-kazah-orosz koprodukcióban létrejött, összesítve és átszámítva közel húszmillió dolláros költségvetéssel készült filmet eredeti helyszíneken, kiváló színészek közreműködésével forgatták. A XII. században járunk, varázslatos szépségű, kietlen tájakon, valahol Mongóliában. 1162-ben megszületik egy gyermek, aki édesapjától, Jiszügejtől, a törzs kánjától a Temüdzsin nevet kapja. Temüdzsin édesanyja egy merkit nő, akit Jiszügej annak idején elrabolt családjától. Kilencéves korában a fiú és édesapja a törzs harcosainak kíséretében a vad merkitek által uralt sztyeppékre tartanak, hogy a kán a korábban esett sérelemért cserébe fiának merkit feleséget válasszon. Egy baráti törzsnél megpihenve Temüdzsin megismerkedik a vele egyidős, szépséges Boriéval, és őt választja leendő hitveséül. A kán tudja, hogy ezzel magukra szabadítja a merkitek haragját, de nem tehet mást, ősi hagyományaikhoz híven elfogadja fia döntését. Borte apja is beleegyezik a frigybe, amely majd öt esztendő elteltével jöhetne létre. Azonban a sors közbeszól. Egy másik törzs vezére meggyilkoltatja Temüdzsin apját, így az alig tízéves fiú örökli a kán címet. Egyik harcosa, a hataloméhes Targutai és társai azonban kifosztják az ifjú kán táborát. Temüdzsinnek családját elhagyva menekülnie kell. Borzalmas évek és mérhetetlen gyötrelmek következnek a gyermek életében, akit felnőtté válva az utókor majd Dzsingisz kánként ismer meg... Bodrov célja az iszonyatos nehézségeket átélő és szörnyű kínzásokat követően is életben maradó, végül hatalomra kerülő gyermek, majd ifjú hadvezér portréjának hiteles ábrázolása volt. Bodrov a létező összes forrásanyagot felkutatta és elolvasta Dzsingisz kán életéről: „Mindig is érdekelt, hogy egy híres személyiség mélyére lássak, vegyek egy klisét, s kibogozzam, mi is történt a valóságban. Tüd- ni akartam, valóban olyan szörnyű ember volt-e. Mi áll e mögött? S hogyan válhatott Dzsingisz kánná? Gyermekkora ugyanis szinte teljesen ismeretlen. Legközelebbi információnk az, hogy elárvult, rabszolgasorba került, mindenki megpróbálta meggyilkolni.” A filmben fontos szerepet kapó szerelmi szálról a rendező így vélekedik: „Hihetetlen történet. Egy kilencéves fiú kiválasztja a menyasz- szonyát, és bár még nem tud róla, de élete örökre megváltozik. Később Dzsingisz kánnak sok felesége volt, de mind közül legfontosabb asszonya Borte. Nemcsak feleség volt, de közeli tanácsadó is, akivel minden fontos döntést megvitathatott.” A „Mongol” varázslatos szépségű képi világáért a holland származású operatőr, Rogier Stoffers felelt. A filmben látható csatajeleneteket kazah és kirgiz kaszkadőrcsapatokkal forgatták. E jelenetsorok felvételeit az „Éjszakai őrség” és a „Nappali őrség” kiváló operatőre, Szergej Trofimov irányította. A film kísérőzenéjét a finn Tuomas Kantolinen komponálta. „Nagyszerű emberekkel készítettem el ezt a filmet - mondja Bodrov. - Valameny- nyien szerették az anyagot, s lelkesedésük lenyűgözött. Úgy érzem, nem szokványos történelmi saga készült Dzsingisz kánról.” ’Cs. D. Filmes nyereményjáték Adjon választ alábbi kérdésünkre, és juttassa el december 15-ig a szerkesztőségbe postán, e-mailben vagy személyesen! A kérdésre helyes választ adók között kisorsoljuk a Lurdy Házban található Palace Cinemas kétszer két tiszteletjegyét. (A válasz mellett ne felejtsék el feltüntetni telefonszámukat vagy egyéb elérhetőségüket) E heti kérdésünk: Melyik világhírű, orosz színészt láthattuk ,A kaukázusi fogoly” főszerepében ? A november 21-i szám filmes játékának megfejtése: Gyilkos ígéretek volt. Nyerteseink: László Pálné és Móricz Péter A nyereményhez gratulálunk! A szerkesztőség címe: 1094 Budapest, Ferenc tér 11., e-mail: ferencvaros@maraton.plt.hu Állati fejek a Ráday Galériában Csíkszentmihályi Róbert kiállítása A kettős értelmű kiállításcím nagyon illik a Ráday Galériában látható kiállításhoz. Valóban megmintázott állatok fejei láthatóak itt, de van még egy zsargonban értelmezhető olvasat is: ...állati érdekes, tökjó, báró, sőt állat (!) stb...., amely előrevetíti a meglepett nézőnek, itt valami egészen mást, szokatlant tapasztal majd. Mindenképpen mást, mint amit előre, a cím alapján gondolt. Állatábrázolásokat az emberiség kezdeteitől találunk a művészettörténetben. Ezeket sokféleképpen jelenítik meg, attól függően, hogy mi a célja az ábrázolásnak. A művészek mindig hálás témának tartották. Maga a természet szépsége jelent meg általuk a képeken és a szobrokon. Ez a kiállítás azonban más! Ezek a szobrok inkább Aesopus fabuláival rokoníthatók, ahol megjelentek azok az emberi tulajdonságokkal felruházott állatok, akik/amelyek egy-egy mese példabeszédszerű történetében szemléltettek emberi jó és rossz tulajdonságokat. Talán innen kellene elindulnunk a szobrok értelmezésekor is. A Ráday Galériában a kiállítást nézve joggal merül fel az emberben a kérdés: mi is az a fogalom, hogy „groteszk”? Mert ezekben a művekben a nevetséges és az ijesztő, az emberi és az állati keveredik. Furcsa, különös, torz figurák kerülnek ki Csíkszentmihályi Róbert kezéből, amelyek mintha az élő természet megcsúfolására születtek volna, de valójában ezek az állat-ember szobrok egy bestiárium részei. Az allegóriák emberekről szólnak! Találóak címadásai, melyek sokat segítenek az eligazodásban. Cicója, a csábos mellét kihívóan mutogató f macskafejű hölgy, a fuvalko- f dó a trombitáját szétrepedésig .'S fújó béka, a félelmetes csőrű, | csökevényes testű, nevetséges, < görcsösen oszlopra kapaszkodó sas madara, a szónok számos politikusra emlékeztethet. Csüngőhasúra hízott, mégis kéjesen várakozó macamalaca, nagy titkokon meditáló, nyakkendős-öltönyös teknőcemeritusa vagy fontoskodó arcú Mekk mestere mellett azért feltűnik egy plasztika erejéig maga a Mester is, főemlős címmel, önmagát sem kímélve, kivonva ebből a panoptikumból. Csíkszentmihályi Róbert munkássága a magyar szobrászat figurális hagyományaihoz köthető, egyaránt készít kő-, fa- és bronzszobrokat. Minden esetben az anyag tulajdonságait messzemenőkig kiaknázó organikus szemlélettel mintázza ezeket az alkotásokat. A Ráday Galériában kiállított bronz kisplasztikái, expresszív, nagy jellemábrázolási készséggel megjelenített, karakteres, miniatűr arcképei december 7-éig tekinthető meg a Ráday Galériában. Knox A lélek geometriája Tolnay Imre kiállítása az Eriin Galériában Árulás - vagy nem? Pinter-bemutató a pinceszínházban Az Eriin Galériában Tolnay Imre munkáinak bemutatásával folytatódott az a kísérletező, új utakat bemutató kiállítássorozat, amelyet már Várnagy Ildikó vagy például Péter Ágnes kiállítása is reprezentált. Tolnay Imre Eriin Galériában rendezett kiállítása két részből áll. A kiállítás alsó termében kiállított hat nagyméretű festmény a Scrínium-sorozat. Szándékosan durva, vakolt, érdes felületek, semmit nem ábrázoló, rusztikus alapok a képek kiindulási pontjai. Ezekhez a művész az általa folyamatosan gyűjtött, fotókon megörökített érdekes felületeket használja fel. Ezekből rajzolódnak ki, szinte önkéntelenül, magától értetődően azok a (talán) geometriai alakzatok, amelyek meghatá- rozhatatlanul ingadoznak forma és formátlanság között. A figurális vagy nonfigurális formarend eldönthetetlen marad, és bár a képek nézegetése közben egyre többet tudunk meg erről a világról, mégis elbizonytalanodunk. Az érzésünk, hogy talán mégis meghatározhatjuk azt az egyetlen „formaideát” vagy ideális formát, ami felé az alkotó törekszik, kétségessé válik, mert itt a geometriai formák ötvöződnek rembrandti fény-árnyékhatásokkal. A geometria, az emberi agyszülemény, a szigorú, a racionális, szembesül a vehemens gesztusokkal. Tolnay Imre minden újra fogékony, az ősi értékeket mégis tisztelő művész. Az idő és a fény bűvöletében egy-egy falrészlet, egy rozsdás vaslemez, megkoptatott tárgy vagy részlet egészül ki, és a fény, az árnyék, az idő múlása, vagy az emberi kéz nyoma jelként mind, mind ott marad a képen. így festi, rajzolja meg, monomániásan újra meg újra képeit, mintha mindig csak egyet, AZT a formát keresné. A pontos körvonalakat olykor megtöri egy súroló fény vagy árnyék, de a keresett forma soha nem jelenik, nem jelenhet meg a maga valóságában a képeken. Mindig csak valami megközelítő, rá emlékeztető, jellé fogalmazott, „lélekből kibomló zárvány” az, ami láthatóvá válik. A felső terem falain a Töredékek története hétdarabos sorozata, ha figyelmesen vizsgáljuk, beavat minket a készítés bonyolult folyamatába. Az újra meg újra átdolgozott, belerajzolt, átfestett, sok módon manipulált, továbbfejlesztett printek érdekes módon mégis finomabbaknak tűnnek a festményeknél. Az igazi meglepetés a terem padozatán fekvő öt darab, nagyméretű színes nyomattal borított/be- vont matrac, Az öntők álma című sorozat. A láthatóan ready made- (talált tárgyak-) részletekből összeállított kép mindenféle vasszerkezetekre emlékeztet, de rozsdát is idéz a melegbarna barnásvörösekkel, aranyszínű álmot a sárgákkal. Mindezt felülnyomja egy fekvő emberi alak kontúrja, mintha a fekvő embert vékony homokcsíkkal szórták volna körül. A matracokon a képek változnak, egyre nyu- godtabbá válnak, az utolsó kép már susogó falombokról szól, az emberalak, mely minden matracon más pózban pihen, megnyugszik vég- 5 re - az ösztön és a racionális s itt egyensúlyba kerül. ~ Tolnay Imre kiállítása de- ö cember 12-éig látható az Erlin Galériában. Knox November 16-án mutatta be a Ferencvárosi Pinceszínház Harold Pinter Árulás című darabját. Az előadást Valló Péter rendezte, a három szerepet Für Anikó, Hirtling István és Újvári Zoltán játssza. Mi az, ami történik? Ezt a címet adta Koltai Tamás színikritikus remek elemző írásának három évvel ezelőtt, mikor a 75 éves Harold Pinter, a 20. századi angol drámaírás egyik legjelentősebb alakja irodalmi Nobel-díjat kapott. A kérdés arra utal, hogy Pinter darabjainak legfőbb jellemzője a bizonytalanság. Abszurdnak nem lehet mondani, mivel szereplői hús-vér emberek, akikkel valóságosan történik valami. Igaz, ezt nem élik meg a színpadon, csupán beszélnek róla. Sőt! Fecsegnek, s épp ez a fecsegés a Pintér-drámák egyik lényege, azt is mondhatnánk akár, erre kapta a Nobel-díjat. A Svéd Akadémia indoklása szerint ugyanis Pinter „színdarabjaiban feltárta a hétköznapok fecsegése alatt tátongó mélységeket”. Nem árt, ha a néző legalább ennyi előzetes tudással felfegyverkezve ül be a nézőtérre, hogy megtekintse a világhírű szerző Árulás című, háromszereplős darabját. Ha ugyanis gyanútlanul azt hiszi, hogy itt most egy realista, némi angol humorral fűszerezett, fordulatos, pergő dialógusokból kibontakozó sze- relmiháromszög-történetet fog látni és hallani, az bizony csalódhat. Hogy többet-e vagy kevesebbet, ki-ki maga döntheti majd el. Pinter ugyanis az elhallgatás nagy művésze, s a nézőnek kell megfejtenie, mi lappang a fecsegő felszín alatt. Ami az Árulásban primer szinten, szemünk láttára és fülünk hallatára zajlik, nem tűnik többnek, mint unalmas, felszínes fecsegésnek. Ami a felületes szemlélő számára is érdekes és szo- kadan, az a játék fordított kronológiája. Vagyis a darab a történet végével kezdődik, amikor a szerelmesek, már a szakítás után, véledenül összefutnak. Innen indulunk visszafelé az időben a titkos viszony megszületéséig. A vég és a kezdet közé eső jelenetek szobáit, ezeket a Pinter számára oly fontos és jelképes, zárt tereket lepedőszerű félfüggönyök választják el egymástól. Egy-egy ilyen függöny lerántásával egyre hátrébb lépünk az időben és a térben. (Az ötietes játéktér a rendező, Valló Péter munkája.) Hogy mi az, ami ezen a színpadon történik? Három művelt, angol értelmiségi szokványos háromszögtörténete, amelyet a szereplők semmitmondó és unalmas dialógusokban felelevenítenek? Az általam látott egyik legelső előadás még nem inspirált rá, hogy a „fecsegés alatt tátongó mélységek” felkutatására induljak. Mintha még a szereplők - Für Anikó, Hirtling István, Újvári Zoltán - is küzdöttek volna a darabbal, sőt magával a szöveggel, mely éppen végtelen egyszerűsége, köznapisága miatt valószínűleg nehezen tanulható meg. Azóta bizonyára sokat fejlődött az előadás ezen a téren. Bár ebben is, miként Pintérben, bizonytalan vagyok. Vagy mégsem? Ferencz Zsuzsa Ezekben a szobrokban a nevetséges és az ijesztő keveredik A láthatóan talált tárgyak részleteiből összeállított kép mindenféle vasszerkezetekre emlékeztet Pinter feltárta a hétköznapok fecsegése alatt tátongó mélységeket
