Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-10-31 / 43. szám
12 SPORT Ferencváros 2008. október 31. A nagy múltú versenyzőket is felvonultató társaság vasárnap, négy órakor játssza bajnoki nyitómérkőzését az OSC ellen SPORTHÍREK Azok a fránya emberelőnyök... Bár remekül küzdött vízilabdacsapatunk a Kőér utcában a Honvéd ellen, végül nagy csatában 8-7-re kikapott. A hazaiak Szívós Márton jó játékának és három góljának köszönhetik a sikert - és annak, hogy mind a tíz emberelőnyünk kimaradt, ráadásul egy büntetőt is elhibáztunk, így hiába tartottuk jól magunkat, miként a csapat edzője, Somossy József kiemelte, a Honvéd fontos pillanatban szerzett vezetést, s ez után már nem tudtunk visszajönni. A hét végén viszont három negyeden át remekül játszottak a srácok, és magabiztosan, 11-6-ra verték a Pécset. Legyőztük a Csillagokat Kedden ünnepelte 80. születésnapját a Ferencváros jégkorong szakosztálya. E jeles alkalom előtti héten először nyertünk az újonc Budapest Stars ellen, ám a hét bvégén simán kikaptunk a HC Csíkszeredától. Gól nélküli első harmad után 0-2-vel zártuk a Stars elleni mérkőzés második szakaszát. Ám az utolsó húsz percben Parfirjev szépített, majd Jánosi egyenlített, végül két perccel a zárás előtt Szafonov megszerezte a győztes gólt. Nem csak fordítás miatt számít bravúrnak a győzelem. Két nap múlva nem sikerült a folytatás, a listavezető vendég, a HC Csíkszereda mindhárom játékrészt megnyerte, s Jánosi góljai csak szépségtapaszt jelenthettek a 6-2-re elvesztett meccsen. Lőtt gól nélkül a BL-selejtezőben Slanyban szerepelt a Bajnokok Ligája-selejtező A csoportjában női jégkorongegyüttesünk, ám sajnos nem jutott sikerélmény lányainknak. Nemrég a mieink verték 29-0-ra a miskolci hölgyeket, ezúttal a viszont sajnos ők érezhették, milyen szörnyű érzés sok gólt kapni és egyet sem ütni. Az első meccs még viszonylag szorosnak számított, itt „csak” 5-0-ra kaptunk ki a török Kulübü együttesétől. A folytatásban viszont a cseh HC Slavia Praha 26-0-ra, míg a szlovén Maribor 16-0-ra verte a fradista amazonokat. Lelkes kosárlabda-fanatikusok, támogatók és a véletlenek szerencsés összjátékának köszönhetően tíz év után ismét van Ferencvárosban NB l-es női kosárlabdacsapat. A nagy múltú versenyzőket is felvonultató társaság vasárnap délután, négy órakor játssza a bajnoki nyitómérkőzést az OSC ellen, a Lónyay Református Gimnázium kosárlabdatermében, ahova mindenkit várnak, akit a kosárlabda valaha is megérintett.- AM egyszer belekóstolt a kosárlabdába, örökre szerelmese marad - mondja Martos Dániel képviselő. Es ő csak tudja - tízéves versenyszerű labda- dobálással maga mögött. Ennek köszönhető végeredményben az új NB I „B” csoportos női kosárlabdacsapat, az NTE-Ferencváros megszületése is. Máig tartó kapcsolatainak köszönhető ugyanis, hogy megkereste őt a csapatalapítási elképzeléssel az 1863-ban alapított és 1949-ben megszűnt, majd 1989 óta ismét működő Nemzeti Torna Egylet (NTE) fér- fikosárlabda-csapatának technikai igazgatója, Eperjesi Márton. Az NTE - más szakosztályai mellett - most a kosárlabdára helyezi a hangsúlyt, ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy elnök asszonyuk, dr. Reigl Mariann, a Testnevelési Egyetem docense is jelentős kosaras múltat tudhat maga mögött. A ferencvárosi csapat létrejöttét a véletlenek szerencsés öszszejátszása is segítette, hiszen nem könnyű rövid egy hónap alatt NB I-es kosárcsapatot ala- Mtani. Mondhatnánk azt is, szinte lehetetlen égi segítség nélkül, ami meg is érkezett, hiszen alig fogadta el a ferencvárosi képviselő-testület az Utánpótlás Sportalap létrehozását, érkezett a hír, hogy a MAFC nehéz helyzete miatt megválik női kosárlabdacsapatától. Ezt az NTE ferencvárosi szervezete vehetné át, amely 2009-ben amúgy is tervezte egy női kosárcsapat létrehozását. A kosaras világ régi bánata volt ugyanis, hogy az FTC többszörös bajnok, felnőtt kosárcsapata - amelyben olyan nevek játszottak, mint Németh Ágnes - közel egy évtizede megszűnt, és több éve utánpótlás-nevelés sincs, amelynek felélesztését az NTE egyik fő céljának teMnti. Erre meg is van a reális lehetőség, hiszen az új női csapat tagjai közül többen a Testnevelési Egyetem edzői szakán szereztek/szerez- nek diplomát, így a versenyek mellett segíthetik a kerület kosárlabda iránt érdeMődő gyermekeinek tanítását is. Ezzel van összhangban az NTE megállapodása a Mackó kosárovival is. Ők az óvodákban szolgáltatóként szerettetik meg a gyerekekkel a kosárlabdát, miközben speciális képzésű szakedzőik az óvodások tehetségét is felmérik, és a szülőknek is jó tanácsokkal szolgálhatnak, ha gyermeküknek megfelelőek a képességei ahhoz, hogy versenyzőként is jó teljesítményt nyújthasson. Ezeknek a gyerekeknek a fejlődését azután folyamatosan nyomon követik és dokumentálják, hogy az idő múlásával a következő korosztály edzője is képet kaphasson egy-egy tanítványa sportmúltjáról. A kosaras élet tehát végre ismét beindult Ferencvárosban, amihez az önkormányzat, több szponzor és néhány fanatikus lelkes támogatása is hozzájárult, és ez várhatóan rövidebb-hosszabb időn belül maga után vonja a kosárlabda szabadidősportként való gyorsabb teijedését is. Most azonban a ferencvárosi kosárlabda-rajongók legközelebbi „kötelessége”, hogy az NTE-MAFC Ferencváros kosaras lányainak OSC ellen játszandó bajnoM nyitómérkőzésén minél nagyobb számban vegyenek részt, és buzdítsák csapatunkat, amely az elmúlt héten a Kecskemét ellen játszott, amely csapat - bár a keleti csoport listavezetője - csak nagyon szoros küzdelemben (64-76) tudta legyőzni az ebben a felállásban először pályára lépő ferencvárosiakat. A mieink közül Cserny Réka (26 pont) és dr. Onyestyák Zsófia (22 pont) okozta a legtöbb főfájást az ellenfélnek. A mérkőzés megteMntése ingyenes! Helye és ideje: a Lónyay Református Gimnázium torna- csarnoka; Kinizsi utca 1-3. Időpontja: november 2., vasárnap, délután 4 óra. Steiner Gábor Harmadik helyen zárt Talma Túl az első próbán a 250-essel 18 körrel a zárás előtt eltört a váltókar, ezért fel kellett adnia a versenyt Talmácsi Gábor kiesett Valenciában, míg a nagy rivális Simone Corsi megnyerte a futamot, így címvédőnk bronzérmesként zárt a gyorsasági motor-világbajnokságon, utolsó évében a nyolcadliteres géposztályban. Talma jövőre a 250-esek között versenyezhet, mi több, hétfőn már ki is próbálta az új gépet. Talmácsi Valenciában az első rajtrácsról indulhatott, és az első kanyar után vezette a mezőnyt. Ám ez nem tartott sokáig, mert az első kört követően visszacsúszott a hetedik helyre, ráadásul az ösz- szesített második helyéért vívott csatában a legnagyobb ellenfélnek számító Corsi szerezte meg az első helyet. A másik vetélytárs, a német Stefan Bradl bukott, ezzel eldőlt, hogy Talma már legrosszabb esetben is harmadik helyen fejezi be az évet. Aztán néhány körrel később az is kiderült, hogy előrébb sem végezhet, mert 18 körrel a zárás előtt eltört a váltókar, ezért fel kellett adnia a versenyt, amelyet végül Corsi nyert Terol és a világbajnoki címet már korábban megszerző Di Meglio előtt. Bár csak vasárnap ért véget a szezon, Talmácsi hétfőn már újra „nyeregbe” pattant, és kipróbálta jövő évi „társát”, a 250-es Apriliát. Összesen 57 kört teljesített a magyar motoros, az 55. körben érte el legjobb idejét (1.38.472), kedden pedig folytatódik a munka. Talma elmondta, várta már ezt a pillanatot, jó érzés volt kigurulni a boxból egy 250-es géppel. Kiemelte, sok munka vár rájuk, de szépen haladnak. Minden adatot kielemeznek, és már most egyeztetnek arról, hogy a következő napokban milyen beállításokat próbálnak ki. Hozzátette, sokkal komfortosabb, kényelmesebb a 250- es nyergében, s azt gondolta, fizikailag jobban megviseli a nagyobb motor, de nem fáj az alkarja - itt érezné meg leginkább a váltást. Sch. Kézilabda gála Legyőztük a Fehér(n)épet és kiütöttük a Dabast Szombaton - miként már előző számunkban is jeleztük - sokak álma vált valóra, és kettős kézilabdameccset láthattak a szurkolók. Az „előmeccset” a régi időkhöz hasonlóan női együttesünk játszotta. A lányok a kiszámíthatatlan Fehérépet fogadták. Az első félidőben nem sikerült egyik csapatnak sem elhúznia, bár többnyire mi vezettünk, de olykor fordítottak a vendégek. A szoros csatának megfelelően döntetlennel (17-17) mehettek a szünetre a felek. A második játéMész első gólját ugyan a vendégek szerezték, ám erre hölgyeink öttel feleltek, és ezzel először sikerült néggyel ellépnie az égjük csapatnak - szerencsére a miénknek. Majd a fradis lányok hagyták M a lehetőségeket, és a fehérváriak alig két perc alatt egyenlítettek. Rövid ideig felváltva estek a gólok, ezt követően újra elhúztunk néggyel, és bár a vendégek eggyel csökkentették a különbséget, 3229-re nyertünk. Együttesünkben ismét a szokott trió - Zácsik, Szamoránsky és Szucsánszki - parádézott, ám a győzelemben jelentős szerepet vállalt a térd- műtéte után nemrég visszatért kapusunk, Gridnyeva is. A vendégeknél két korábbi irányítónk - Siti Eszter és Kamper Olivia 2-2 gólt szerzett. A sikerrel ismét csatlakoztunk a táblázat elejéhez, és a 4. helyen állunk. Lapzártánk után, szerdán Dunaújvárosban játszottak újabb rangadót a lányok. Hölgyeink remek győzelme után léptek pályára a fiúk, akikre a tabella alapján rangadó várt, hiszen a mieink mögött a második helyen álló Dabas látogatott a Népligetbe. Nos, biztosan, 41-23-ra nyertünk, de fontos megjegyezni, hogy a vendégeknél - érzelmi okokból - nem játszott női gárdánk edzője, Elek Gábor és az utánpótlás trénere, Vlagyimir Golovin. A srácok örömére a lányok meccse után maradt a szurkolók jelentős része. Egy darabig azonban várni kellett az első gólra. De ugye, ha egy üzlet beindul... Nos, az elsőt további hat követte, és hiába kért időt a vendégek mestere, előnyünk fokozatosan nőtt, és a félidő felénél már tízzel álltunk jobban (14-4). A szünetig csak hárommal tudta csökkenteni hátrányát a Dabas (19-12). A második játékrész közepéig mindkét oldalon elmaradt a nagy fellángolás és a hullámvölgy is, így nem is változott jelentősen a differencia a felek között. Aztán a végjáték ismét a miénk volt, egyre csak nőtt a különbség, melynek végén 4123-ra vertük a Dabast. Talán már mondani sem kell, mostani ellenfelünknél is szerepelt egy korábbi Fradi-játékos, Apró Ferenc, aki a megszűnés előtti időkben volt a Fradi meghatározó tagja. Változatos játékkal 41-23-ra verték a fiúk a Dabast Végre vége a döntetlenszériának Maradtunk a második helyen Három bajnoki remi után ismét győzött a Ferencváros labdarúgócsapata az NB l/B Keleti csoportjában. Az együttes a Baktalórántházát verte 3-0- ra, ám miután a Bocs is nyert, maradt a második helyen. Bár továbbra is egy kisebb kórház működhetne az Üllői úton, többen is visszatérhettek a csapatba, így szombaton már játszhatott Dragoner Attila, Paul Shaw és Tóth Bence is. A fiatal Tóth Bence megint az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta a Fradiban. Az előző három sikertelen - igaz, vereség nélküli - bajnoki után már ez első percekben látni lehetett, hogy a Ferencváros nem ismer kegyelmet, és mindhárom pontra igényt tart. Alig félóráig állták a rohamokat a vendégek, ekkor Zsivóczky passza után szereztünk vezetést. Három pereccel a szünet előtt Morrison ezúttal „feladóként” vállalt szerepet az újabb gólban, s átadását követően Tóth Bence bombázott a bal felsőbe. A második félidő elején már helyzetig is eljutott, a korábban saját térfeléről kitörni képtelen Baktalórántháza. Ám a támadások nem hoztak eredményt, a másik oldalon előbb egy kapufa jelezte a zöld-fehérek „ébredését”, majd egy újabb gól, amelyet Pölöskei lőtt az addig remekül védő Sándor Gábor kapujába (3-0). A Bocs az utolsó öt percben szerzett gólokkal 4-0-ra verte a Tökölt, így továbbra is vezeti a Keleti csoportot, a Fradi két ponttal lemaradva követi. Az együttes legközelebb hétfőn lép pályára az otthon a Bőcsöt is legyőző, a tabellán négy ponttal mögöttünk, a harmadik helyen álló DVSC-DEAC vendégeként. Bobby Davison szerint ideje volt, hogy három döntetlen után végre nyerjünk, sajnos előfordulnak szerencsétlen mérkőzések, mint az MTK elleni 0-0 vagy a Kazincbarcika elleni 1-1, amelyen egy emberünket kiállították. Reméli, hogy a győzelemmel újra versenybe állnak a játékosok, akik rengeteget dolgoztak az elmúlt héten az előrelépésért. Az ellenfél véleménye szerint a Ferencvároson érződik az angol stílus, amit magyar szinten nagyon nehéz megvalósítani. Elképzeléseiket rengeteg mozgással erőltették a baktalórántháziakra, amelyekre ők nem tudtak reagálni. Az oldalt összeállította: Schiller Zsolt A fiatalabbak már kezdik elsajátítani az angolok stílusát ÉLMÉNY ÉS TUDÁS! HIRDETÉS Ismét pezseg a kosaras élet Megint van Ferencvárosnak NB l-es női kosárcsapata