Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2008-01-11 / 1. szám

4 KULTÚRA Ferencváros 2008. január 11. MOZISAROK Legenda vagyok I Am Legend „A nevem Robert Neville. Egy túlélő vagyok New York­ból. Ha valaki hallja, amit mondok... Az összes AM frekvencián sugárzóm ezt az adást. Bárki... Kérem... Nincs egyedül.” Magányos férfi rója kutyája kíséretében a teljes pusz­tulásnak indult New York kihalt utcáit. A férfi neve Robert Neville (Will Smith újabb bravúrja), aki talán az utolsó élő ember a föl­dön. Neville remek tudós, aki maga is tagja volt kiváló orvosok ama csoportjának, akik sikertelenül próbáltak megfékezni egy rejtélyes jár­ványt. Ezt a rákkutatás mel­léktermékeként elszabadult mikroorganizmusok okoz­ták, amelyek gyakorlatilag mindenkit elpusztítottak a bolygón. Neville minden tőle telhetőt megtett a vírusok tombolásának megfékezé­sére, mégsem járt sikerrel. Maga sem tudja, hogy miért nem halt bele a fertőzésbe, hiszen rajta kívül mindenki más elpusztult. Mára ő New York utolsó lakója, sőt, talán az egész világon nincs rajta kívül élő ember. Harmadik éve igyekszik életben ma­radni, próbálja megőrizni a józan eszét, és nem adja fel a reményt. Házi készítésű rá­dióadója segítségével folya­matosan keresi reménybeli sorstársait, hiába... Francis Lawrence rende­ző alkotása a remény és a kérdések filmje. Neville.-nek sikerül-e kapcsolatba lépnie túlélőkkel, vagy tényleg ő az utolsó élő ember a Földön? Miért csak ő maradt életben? Kik azok a fényre érzékeny emberi (?) árnyak, „akik” éjjelente felbukkannak az ut­cákon, és őrá vadásznak? A filmbeli New York, amely a 2012-ben játszódó történet színteréüf szolgál, jócskán eltér napjaink metropoliszá­tól. A filmkészítők óvakodtak a szokásos sci-fi-kliséktől, a kiégett, üszkös városok ké­pének jövőbeli ábrázolásá­tól. Ehelyett inkább annak megjelenítésére helyezték a hangsúlyt, ahogyan a termé­szet újra átveszi a hatalmat a lakatlanná vált városban. Manhattan szó szerint városi dzsungellé alakul. A termé­szet ugyanis az emberek el­tűnése után visszaköveteli a korábban tőle elhódított te­rületeket. ,Ahogy az időben előre haladunk, úgy változik egyre költőibbé a táj, mintegy ellensúlyozva Neville elke­serítő helyzetét. Majd végül New York olyan várossá vál­tozik, ahol az infrastruktúra már teljesen összeomlott, és a lakatlan természet az úr...” - nyilatkozta Naomi Shohan látványtervező. A grandió­zus képi világú filmet az ed­dig rengeteg elismerésben, többek között A Gyűrűk Ura operatőri munkálataiért Os- car-díjban részesített Andrew Lesnie fényképezte. A látvány pazar, valóban úgy tűnik, hogy egy kataklizma utáni, a káosz utópisztikus nyomait magán viselő New Yorkban bolyon­gunk a kétségbeesett főhőssel és kutyájával. A hangulat oly­kor hátborzongató. Az éjszakák közeledtével a pusztítás nyomai közül előbukkanó démoni fi­gurák nem az olcsó ijesztgetés dramaturgiai eszközei, hanem a korábbi események tragikus következményei. A „Legenda vagyok” igé­nyes hollywoodi szuper- produkció, amely kiválóan egyesíti a sci-fi és a horror elemeit a továbbgondolásra késztető, mi lenne, ha? jelle­gű, apokaliptikus víziókkal, valamint egy magányra ítélt ember megrendítő drámájá­val, mely nem nélkülözi az izgalmas pillanatokat sem. „Ez a történet mindenek­előtt a veszteségről szól - mondja az Oscar-díjas Akiva Goldsman, a film forgató­könyvírója és producere. - Arról, hogy mi történik, ha elveszítjük azokat, akiket igazán szeretünk. Azt akar­tuk megmutatni, hogy hiába a rettenetes veszteség, a világ mégiscsak megy tovább. Való­jában ez egy újjászületés tör­ténete is, más szóval annak a története, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy tovább tudjunk élni egy katasztrófa után. Lehet, hogy sci-firől van szó, ám mégiscsak az együttérzés az, amit, reményeink szerint, leginkább előhív majd a né­zőkből a történet.” CS. D. Filmes nyereményjáték Benkó Dixieland - kórussal Egy különleges koncert a Művészetek Palotájában Életvidám kiállítás Tanai Toguro Gyula festményei A szokásos évzáró és -nyitó koncertek sorából magasan kiemelkedett a Benkó Dixie­land Band Karácsonyi Mise Oratóriuma, melyet december 29-én adtak elő a Művészetek Palotájában. A produkcióban közreműkö­dött a Nyíregyházi Cantemus Vegyes Kar, a Honvéd Férfikar és a Nemzeti Énekkar egyesített kórusa Szabó Dénes Kossuth-dí- jas karnagy vezetésével. Az utóbbi évek egyik legkü­lönlegesebb koncertjének le­hettek szem- és fültanúi azok a szerencsések, akik ezen az estén bejutottak a zsúfolásig megtelt Nemzeti Hangver­senyterembe. A világon egye­dülálló produkcióként egy dixielandzenekar kétszáz tagú klasszikus kórussal „kiegészít­ve” adott elő zeneszámokat a karácsonyi liturgia és hangulat megidézésével. A művet a ze­nekar tagjai komponálták, és eredetileg egyházi szertartáson mutatták be. Ezután oratóri­umformába dolgozták át, az improvizatív részeket utólag lekottázták, így a zeneművet mindenütt, akár klasszikus ze­nészek közreműködésével is elő lehet adni. A Művészetek Palotájában ennek az átdolgo­zott változatnak az ősbemuta­tóját tartották. Ezen az estén nemcsak a zene, hanem a látvány is kivé­teles élményt nyújtott. Fém­ről, a karzat négyemeletnyi magasából nézve még soha ilyen szépnek és ünnepélyes­nek nem láttam a Nemzeti Hangversenytermet. Szép volt a földszinti széksorok íve, a rafináltan megvilágított er­kélyek, a színpad hátterét be­töltő hatalmas kórus; szépek a zenészek is, ezek a máskor oly lazán és könnyedén moz­gó virtuózok, akik most feke­te meg fehér szmokingjukban fegyelmezetten és szinte megilletődve léptek elénk. Ők persze már tudták, amit mi csak sejtettünk, hogy itt most valami egészen különle­ges dolog következik. Amikor megszólalt a zene, Benkóék jól ismert dixielandmuzsikája, még minden olyan volt, mint egy hagyományos koncerten, ám egyszer csak a kórus be­lecsapott az egyik szólóba, át­vette a dallamot és az uralmat a zenekar fölött, hogy aztán egy mindent átölelő „tutti”- ban csapjanak föl az érzel­mek - nos, ez meghökkentő és felemelő is volt egyszerre. A közönség először megle­pődött, megpróbált bevett szokásokhoz, valamilyen mű­faji konvencióhoz „idomulni”, érezhetően kereste, hova is tegye az, amit hall. Volt, aki dzsessznek fogta fel, elszórtan taps hangzott a szólók után, mások némán figyeltek, s szin­te megriadtak a kórus roppant erejétől. De néhány szám után már érezni lehetett, a hallga­tóság felszabadult, és sutba vágva az illemszabályokat, lelkesen megtapsolt mindent, ami tetszett neki. A kilencven- perces koncert végén pedig olyan ovációban tört ki, ami­lyet állítólag még nem hallot­tak ebben a házban. Egy rendkívüli mű hibátlan előadásának lehettünk sze­rencsés részesei. A kórus és a zenekar kifogástalanul, mind­végig azonos tempóban dolgo­zott együtt, Szabó Dénes nagy alázattal - és tegyük hozzá: nagyon ügyesen, jószerivel a zenekar „feje felett” - irányí­totta az igencsak szokatlan feladatot teljesítő egyesített énekkart, Benkó Sándor pedig olykor apró kézmozdulatok­kal intette saját zenészeinek a tempót vagy a hangerőt. A koncert végén - ilyet se láttunk még - a zenekar tag­jai lejöttek a színpadról, és a földszinti széksorok előtt áll­va köszönték meg a közönség szűnni nem akaró tapsát. Ki hinné, hogy Benkóék most elő­ször léptek föl a Művészetek Palotájában, igaz, most is saját költségükön. Ha az eddigi tel­jesítményük nem volt elég ok rá, ez a siker talán megfelelő „ajánlólevél” lesz egy jövőbeni meghíváshoz. Ferencz Zsuzsa A Ráday utcában működő Goe­the Intézet földszintjén, az Eckermann kávézóban kará­csony előtt nyitottak meg egy vidám, mondhatni, szilveszteri hangulatú kiállítást, amely január közepéig lesz látható. A ferencvárosi kávézók egyre inkább a kultúra színterévé is válnak a zenei, irodalmi ren­dezvények és a falakon látható, gyakran cserélődő kiállítások ré­vén. Az Eckermannban is min­dig történik valami izgalmas esemény: most a fiatal autodi­dakta festőművész, Tanai Toguro Gyula vidám alkotásai függenek a falakon - meghökkentő ötle­tekkel, vidám alakokkal, har­sogó, telített színekkel. Saját bevallása szerint művészi fej­lődésére a magyar festők közül Mednyánszky László és Gulácsy Lajos hatott rá a legerősebben, de sokat profitált Turner, Gustav Monroe, Van Gogh, Schiele, Kokoshka és Dali képeinek ta­nulmányozásából is. Ha Nagy Lajos élne, Tanai Gyula festményeinek hatására minden bizonnyal új fejezeteket írna olyan képzeletbeli vízi élő­lényekről, mint amilyen például a pszichedelikus delfin-piranha. | A „Trendi retro műalkotás” ked- 1 vés madáralakjainak megformá- >o zásához többek között CD-két, S számítógépes olvasófejeket is ■* felhasznált a művész. A fantázia és vidámság érhető tetten a „Hű b... meg, elszabadult!” című ké­pén is, ahol a gyermek kötélről leszakadó papírsárkánya a lej­tőn leszáguldó, őskori sárkány­gyíkká változik. A filozofikusabb művek közé tartozik a „Páris választása” fér­fialakja, fejében egy almával, illetve az „LSD” című, nagy­méretű, absztrakt festmény amely ragyogó barna és arany színeivel szinte uralja a kávézó egyik falát. Izgalmas kísérlete­zés a színekkel és a formákkal az „Ácombá.com utazik” című munkája is mágneses erővona­laknak tűnő színes mezőivel. , A kiállítás sikerét az is mutat­ja, hogy január elejére a képek harmada már lekerült a falakról, mert megvásárolták. A meg­maradtak pedig jól illeszked­nek a közelgő farsang életteli hangulatához. Krivánszky Árpád Verseskötet a könyvesboltok polcain Kortárs szlovák költők estje a Ráday Könyvesházban Csendes; bensőséges han­gulatú költői estre került sor december 21-én a Ráday Könyvesházban. Az érdeklődők szlovák költők verseit hallgat­hatták egy pohár bor mellett. Hasonlóképpen, mint tava­szonként Ferencvárosban az Europoetica Sacra Fesztivált, Pozsonyban minden évben megrendezik a Nemzetközi Költészeti Fesztivált Ars Po­etica néven. E fesztivál csa- ! patát látta most vendégül a könyvesház. Tagjai: egy fiatal költőnő, L’ubica Somolayova, a könyvkiadással is foglal­kozó Martin Solotruk és Ivan Strpka. Strpka jelentős alko­tó, a ’68-as nemzedék veze­tő figurája. Ő és még páran megváltoztatták a kortárs szlovák költészetet. A tol­mács szerepére Karol Frühauf vállalkozott. A beszélgetés a két ország könyvpiacának rövid ismerte­Ivan Strpka versét olvassa fel dr. Orbán György tésével kezdődött, amelyből megtudhattuk, hogy a hazai könyvkiadás erősen centra­lizált. A szépirodalmi művek tíz százaléknál kisebb sze­letet képviselnek a piacból, s ennek is csak töredéke a vers. A versek helyzete sajnos odaát is hasonlóan szerény, egy-egy ilyen kötet 100-300 példányban lát napvilágot Szlovákiában. A prózai bevezető után kö­vetkezhetett a líra: dr. Orbán György, a könyvesház vezető­je olvasta fel magyarul a ven­dégek verseit. A költemények érthetőek, s ami sokkal fon­tosabb, átérezhetőek voltak: olyan általános emberi prob­Eszmélet. Hetedik elégia (részlet) „A természetesség szívesen rejtőzik.” A mély és keskeny, vasárnapiasan csöndes s teljesen kihalt sikátorokban a fény és az árnyék határán könnyedén lebeg a tiszta fehérnemű, a mosott ruhák éledő, nyirkos lelke, a lepedőké, abroszoké, törülközőké, zászlóké, babaingeké, fel-le libbennek a kispannolt zsinegeken, magasan, az eszmélő, majd újra ellankadó tenger szédítő, gyönyör­teli, isteni ismétlődésében, átkot hozó & törő rohamaiban, amiből itt semmi se hallható és nem is látható ­Ivan Strpka lémákkal és érzésekkel fog­lalkoztak, mint a szerelem, az énkeresés, a társunk általi elfogadás igénye, az elvágyó­dás, a közép-európai népek sok tekintetben közös sorsa és történelmi tapasztalatai. Ha - legalább néha - szép verseket olvasunk vagy hallgatunk, le­pattintja szívünkről a hétköz­napi közönyösség, fásultság kérgét, s megnyugvással ta­pasztaljuk, hogy még képesek vagyunk emberi érzésekre ebben a rohanó világban. A hangulatot jól érzékelteti Ivan Strpka Eszmélet. Hete­dik elégia című versének né­hány sora. Krivánszky Árpád Műélvezet egy csésze kávé mellett Vári Zsolt festőművész kiállítása a Piazza di Francescóban Adjon választ alábbi kérdé­sünkre, és juttassa el január 21-ig a szerkesztőségbe pos­tán, e-mailben vagy szemé­lyesen! A kérdésre helyes választ adók között kisorsoljuk a Lurdy Házban található Palace Cinemas kétszer két tiszteletjegyét. (A válasz mel­lett ne felejtsék el feltüntetni telefonszámukat vagy egyéb elérhetőségüket) E heti kérdésünk: Mii Smith-1 tavaly a leg­jobb férfi főszereplő Oscar- díjára jelölték egy szívszorító drámában nyújtott alakítá­sáért. Mi volt a film címe? A 21-:s szám filmes játékának megfejtése: Casino Royale. (Ez vilt a címe a Dániel Craig főszereplésével készült leg­utóbbi James Bond filmnek.) Szerencsés nyerteseink: Csömör Ditta és Ghidán Ágoston A nyereményhez gratulálunk! A szerkesztőség címe: 1094 Budapest, Ferenc tér 11., e-mail: ferencvaros@maraton.plt.hu Ha betér a vendég a Ferenc téri kávézó és cukrászdába, gőzölgő feketéje és kedvenc süteménye fogyasztása közben alkalmi kiál­lítások műalkotásaiban gyönyör­ködhet. Most éppen Vári Zsolt fiatal festőművész képeiben. A Ferenc tér 11. szám alatt talál­ható Piazza di Francesco az íz­letes sütemények és a friss kávé mellé műélvezettel is szolgál. Megnyitása óta havonta, kétha­vonta váltják egymást a kiállí­tások: izgalmas fotók, grafikák, rézkarcok után várhatóan janu­ár végéig Vári Zsolt festményei függenek a falakon. A fiatal festő állami gondo­zottként nőtt fel, többek között öt évet töltött a tiszadobi neve­lőintézetben, ahol sokan voltak, akik minden szabad idejüket értelmes elfoglaltságoknak, pél­dául a rajzolásnak vagy a fes­tésnek szentelték. Sárosi Attila általános iskolai művésztanár foglalkozott nagy hozzáértéssel a művészi hajlammal megáldott és vállalkozó szellemű fiata­lokkal. Budapestre felkerülvén barátjának és szellemi atyjának tudhatta Hubay Miklós dráma­írót, aki a csüggedés, a depresz- szió napjaiban is tartotta benne a lelket. Elvitte külföldi útjaira, különösen nagy hatással volt rá az olasz táj és kultúra. Ebből az időszakból származnak olasz- országi tájképei. Hubay feltárta előtte a színház világát, a fiatal művész pedig megfestette a drá­mák kulcsjeleneteit, híres színé­szek nagy alakításait. Káli Horváth Kálmán televízi­ós műsorvezetővel együtt alapí­tója és vezetője a Magyarországi Roma Galéria Egyesületnek. A magát modern impresszi­onistaként meghatározó fiatal festő a kávéházba főként isme­rőseit ábrázoló portrékat, két aktját, egy önarcképét és egy olyan alkotást függesztett ki, amelynek megfestésére a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás inspirálta. Ez utóbbi mellett ta­lán a Gréta és a Viki című portréi vonzzák leginkább a tekintetet. Világos, de nem harsány pasz­tellszínekkel fest, kedveli a sár- s gás és a zöldes árnyalatokat. 1 Illenek a finom, nem tolakodó >o e süteményillathoz, és merengés- 8 re csábítanak egy csésze kávé "* társaságában. K. Á. Gréta című festménye vonzza az ember tekintetét

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents