Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-03-21 / 11. szám
Fotó: Budapest Film 4 K ULTÚRA Ferencváros 2008. március 21. MOZISAROK Gyilkos ígéretek - Eastern Promises Kuriózum a Pinceszínházban József Attila: Szabad ötletek jegyzéke - Egy elmebeteg naplója Egymillió a könyvtárnak Az önkormányzat segítsége A meglehetősen sablonosra sikerült magyar cím David Cronenberg legújabb, roppant szuggesztív atmosz- férájú drámába ágyazott pszichokrimijét takarja. A kanadai David Cronenberg az intelligens, művészi biohorror atyjaként ismert filmkészítő, számos, független produkciója után (Videodrome, A légy, Agy- fürkészők, Két test egy lélek, Meztelen ebéd stb.), melyek amerikai és európai film- fesztiválokon is nagy sikert arattak, 2005-ben a szakma és rajongótábora nagy meglepetésére műfajt váltott. A kultikus művészi horrorok után Cronenberg leforgatta az Erőszakos múlt című, kiváló bűnügyi filmjét Viggo Mortensennel a főszerepben, mely egy a múltjával végérvényesen szakítani próbáló bűnöző pokoljárását vette g0rcS^jSt3SBW^,^Ä®ÖÄ CrQjrppberg új filmje a Londonban játszódó Gyilkos ígéretek - Eastern Promises, ismét egy első osztályú, intelligens darab, sorstragédiákba ágyazott bűnügyi történet. A férfi főszereplő ismét Viggo Mortensen, őt a filmben nyújtott alakításáért idén Os- car-díjra jelölte az amerikai filmakadémia. Egy a fogva tartóitól megszökött, kegyetlenül megvert, fiatalkorú, állapotos prostituált a kórházban belehal a szülésbe, amelynek során egy egészséges kisbabának ad életet. Anna, a fiatal szülésznő (Naomi Watts ismét drámai szerepben brillírozik) egy orosz nyelven írt naplóra és egy helyi, elegáns orosz étterem reklámkártyájára bukkan a szerencsétlen lány holmija között. Elhatározza, hogy megkeresi a lány hozzátartozóit. A naplót odaadja orosz származású nagybátyjának, és megkéri, hogy fordítsa le a lány feljegyzéseit, ő pedig elmegy az étterem tulajdonosához (Armin Mueller-Stahl szokatlan és egyben hátborzongató karakterformálása). A jól sziAdjon választ alábbi kérdésünkre, és juttassa el március 31-ig a szerkesztőségbe postán, e-mailben vagy személyesen! A kérdésre helyes választ adók között kisorsoljuk a Lurdy Házban található Palace Cinemas kétszer két tiszteletjegyét. (A válasz tuált orosz étteremtulajdonos tagadja, hogy bármiről is tud, azonban amikor a naplóra terelődik a szó, felajánlja segítségét a fordításhoz és a lány rokonainak felkutatásához. Anna nem sejti, hogy a roppant udvarias, előzékeny idős úr a londoni orosz maffia egyik főnöke, aki alkoholista, agresszív fia, Kirill (Vincent Cassel démonian hozza a figurát) testőrét, Nyikolájt (Viggo Mortensen Janus-ar- cú, mesteri alakítása) bízza meg, hogy szerezze vissza a naplót... Cronenberg filmjében a fenti történetszál csupán egy a filmben egymás mellett futó, különböző dramaturgiai vonalak közül. A maffián belül Kirill egy korábbi, meggondolatlan gyilkossága miatt kisebbfajta háború kezd kibontakozni, illetve az eleinte külön-külön, majd összefonódva futó események közben, rendhagyó külső narrációként lassanként a napló tartalmát és ezzel a halott lány tragikus sorsát is megismerhetjük. A kiváló rendezésnek és a remek forgatókönyvnek köszönhetően egyrészt metszőén éles, már-már dokumentarista stílusban készült látlelet bontakozik ki előttünk a Londonban működő orosz maffiáról, másrészt ennek foglalataként elkárho- zott emberi sorsok - ártatlanoké és bűnözőké egyaránt - bomlanak ki a vásznon. A kiváló színészek első osztályú alakításokat nyújtanak, ami •ászben a rendező rutinos színészvezetésének és a hitelesen megírt karaktereknek is köszönhető. Cronenberg komplex egységbe szerkesztette a zsarolással, árulással, kiszámíthatatlan fordulatokkal tűzdelt történetet, a különböző szálak között mindig a kellő pillanatban váltva - és ezzel feszült atmoszférát teremtve. Filmje egyszerre izgalmas, egyedi megoldásokkal elkészített krimi, valamint továbbgondolásra késztető utazás az emberi lélek rejtett mélységeibe. CS. D. mellett ne felejtsék el feltüntetni telefonszámukat vagy egyéb elérhetőségüket) E heti kérdésünk: Viggo Mortensen melyik világhírű fantasy-regény- trilógia filmfeldolgozásában alakította az egyik főszereplőt? Ritka és különleges alkalom, ha bepillanthatunk egy alkotó belső világába. Jordán Tamás egyedülállóan személyes előadásában József Attila legbelső énje tárul a közönség elé. Napló? Szürrealista szabadvers? Pszichoanalitikus önvallomás? Vagy páncélszekrény mélyére kívánkozó kóranyag? A Gyömrői Edit pszichológus kezelése alatt álló költő 1936- os életrajzi szövegével eddig nem tudott mit kezdeni az irodalomtudomány. A vallomást sokáig tiltott gyümölcsként kezelték: kiadatlan maradt, mert az irodalomtörténészek tanácstalanok voltak, hogy az írás a publikum elé tárható-e vagy túl személyes Az Iparművészeti Múzeumban március 25-én kezdődik a Reneszánsz Év, amelynek keretében 4X a Reneszánszról címmel kiállítássorozat lesz látható június végéig. Tavaly novemberben már hírt adtunk a készülődésről „Beatrix hozománya” című írásunkban. Érdemes felidézni és kiegészíteni most már a teljes program ismeretében a múzeum eseményeit. Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából a 2008-as esztendőt a magyar kulturális kormányzat a magyar reneszánsz évének nyilvánította. A kulturális rendezvényekhez kapcsolódva közös kiállítást rendeznek négy múzeumban. A Budapesti Történeti Múzeumban Mátyás király udvarát, az Iparművészeti Múzeumban az itáliai majolikaművészetet, a Magyar Nemzeti Galériában a magyar reneszánsz művészetet, az Országos Széchenyi Könyvtárban pedig a korabeli könyvkultúrát mutatják be. Az Iparművészeti Múzeum tárlata a 15. század végi itáliai luxusművesség kiemelt műfaját, a majolikaművészetet mutatja be - hazai és külföldi múzeumok anyagából. A kiállítás célja kettős: egyrészt az Európában akkor új kerámiatechnika, az ónmáz használatának, másrészt a Mátyás, illetve Jagelló kori magyar királyi udvarban megjelenő majolikatárgyak eredetének és készítési körülményeinek bemutatása. A részben töredékes, ám igen gazdag magyarországi anyagot Itáliából kölcsönzött, hasonló stílusú, ép tárgyak egészítik jellegű? A kalózkiadások közben kézről kézre jártak, ezért végül a megjelentetés mellett döntöttek. József Attila elfojtott vágyakról, állandó kétségekről, félelmekről és hatalmas sze- retetéhségről beszél. A zseni és az elmebeteg kettősségét látjuk magunk előtt. Az alkotás roppant sok emlékanyagot tartalmaz az infantilis szexualitás területéről, a költő pedig sokszor dühösen, tehetetlenül, pőrén, ugyanakkor őszintén tárja fel önmagát. Jordán Tamás egyedülállóan személyes jellegű előadása a költő ritkán feltáruló, védtelen leikébe enged bepillantást, így egyszerre két alkotó vívódásainak lehet tanúja a ki a bemutatón, rámutatva a Magyar Királyság és az itáliai majolikaművészet központjai közötti élénk kapcsolatokra. A ..Beatrix hozománya” című kiállítás utolsó termében a Medici-kárpitok néven ismert négy alkotást láthatja az érdeklődő. E négy pompás kárpit a Gyermekek játéka-so- rozathoz tartozik. A sorozat tervét a Medici családból származó X. Leó pápa rendelte meg, amelyeket Raffaello vázlatai alapján valószínűleg két tanítványa készített el. A szövést Pieter van Aelst brüsszeli műhelyére bízta a pápa. Az eredeti darabok elvesztek, így az, hogy mégis lehet némi fogalmunk a reneszánsz kori textilművészet e kiemelkedő alkotásairól, annak köszönhető, hogy megszületésük idején élénk kortársi visszhangot keltettek; számos tollrajz és sokszorosított grafikai másolat (rézmetszet) készült róluk, illetve az előállításukra szolgáló kartonokról. Ráadásul a 17. század első felében Rómában a sorozat közönség. Mint lapunknak elmondta, már több mint két- százszor előadta a darabot, mégis mindig újra és újra különleges örömét leli a játékban, ami minden alkalommal más és más. Az előadás leginkább -g egy intim baráti beszélgetésre 1 hasonlít, egyfajta gyónásként .'S is értelmezhető. A személyes > | hangvételnek köszönhetően a < nézők úgy érzik, hogy maguk is részesei a döbbenetes írásból kihallható gondolatoknak. Ezt az érzést tovább erősíti a Pinceszínház különleges, családias hangulata. József Attila segítségével mindannyiunk szorongását, vágyait is feltárja brutális őszinteséggel, lehetetlenné téve a szégyenlős elfordulást. Papp Orsi jó néhány darabját ismét leszőtték. Ennek a Rómában készült sorozatnak négy példánya az 1930-as években magyarországi magángyűjteménybe került, majd 1946-ban megvásárolta az Iparművészeti Múzeum. A sorozatból (egyetlen New Yorkban őrzött kárpiton kívül) csak a kiállításon látható négy darab maradt fenn. Mint minden nagyszabású kiállításához, a reneszánsz tárlatokhoz is rendez az Ipar- művészeti Múzeum hétvégi kiegészítő foglalkozásokat azoknak, akiket a téma mélyebben is érdekel. Jelen lehetünk Beatrix és Mátyás lakodalmán, megismerkedhetünk az apró- dok életével, részesei lehetünk reneszánsz vásárnak, megtudhatjuk, miként készülnek a majolikatálak, a pajzsok és a címerek, megtudhatjuk, miként öltöztek az udvarhölgyek, és mit rejtett a reneszánsz kor- g ban a kelengyés láda, valamint 1 részesei lehetünk egy lovagi >g tornának is. j| Solténszky Kornélia < Dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója, és Pál Tibor, Ferencváros alpolgármestere, megállapodást írt alá a kerületi könyvtárfiókok fejlesztéséhez nyújtott önkormányzati támogatásról. Az elmúlt években is volt példa arra, hogy az önkormányzat egyszeri, éves támogatást nyújtott a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár számára, hogy azt a kerületben működő három könyvtárfiók fejlesztésére fordítsa - mondta el lapunk kérdésére Pál Tibor. Ferencváros alpolgármestere és a könyvtár főigazgatója a megállapodás aláírásakor hangsúlyozta, az önkormányzat és a fiókkönyvtárak között - bár azok fővárosi fenntartású intézmények - hagyományosan jó a kapcsolat, s ez nem csupán az anyagiakat jelenti. A Mester utcai, a Boráros téri és a József Attila-lakótelep Börzsöny utcai könyvtárának vezetői rendszeresen kiveszik részüket a kerületi rendezvények szervezéséből, a lakótelepi napokból, ifjúsági napokból, búcsúkból, egészségnapokból is, így aktív részeseivé válnak a kerület életének. Megtudhattuk, hogy a kerületi Szabó Ervin-könyvtárfiókokban Nemrég, vagy fél éve láttunk egy hasonló című és témájú kiállítást a Ráday utca egy másik galériájában. Már csak ezért is kíváncsiak voltunk, most mit láthatunk Möbiusz- spirál ürügyén... Az Art 9 Galériában megrendezett kiállításán Zolta, vagyis Szlabey Zoltán kiállított képeivel a marketing szinte minden követelményének eleget tesz. A jól hangzó embléma, a nagyméretű látványos, színes képek a falakon, minden a modern festészet egyik ágának, a geometrikus absztrakció új, minden eddiginél látványosabb megjelenését sugallja. A kiállítóterem falára közvetlenül felragasztott, kis, egyenlő oldalú háromszögekből állnak össze a darabonként másfél méternél is nagyobb, hatalmas, látványos, egyenlő oldalú háromszögek. Ezeknek a belsejében vannak a Möbiusz-spirálok a beiratkozások száma meghaladja a budapesti átlagot, aminek egyik valószínű oka, hogy az önkormányzat átvállalja az időskorúak és a tanulók beiratkozásának költségét. Az önkormányzat éves költségvetésének elfogadásakor a képviselő-testület támogatta, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egyszeri, egymillió forintos támogatást kapjon a kerülettől a kerületi fiók- könyvtárak számítástechnikai hátterének fejlesztésére, korszerűsítésére. A modern technika olvasóközeibe hozása a könyvtárak jövőbeni szerepét erősíti. A támogatás egyébként - az alpolgármester szavaival élve - a „legolcsóbb” formája a könyvtár-látogatási kedv növelésének, és kitűnően beleillik Ferencváros kultúrakoncepciójába is. Egy új könyvtár kialakítása nagyságrendekkel nagyobb összeget követelne. Pál Tibor végezetül elmondta, örülne, ha a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a ferencvárosi önkormányzat közötti együttműködés jó példája nyomán más intézményekkel is sikerülne ehhez hasonló, közvetlen és jó kapcsolatot kialakítani. Steiner Gábor elhelyezve, természetesen átírva, szögletesen, motívumként összekötve a kiállított képeket. Más köze a Möbiusz- spirálhoz, mint a topológia objektumához, nincs is! Tovább erősítik rossz érzéseimet az alkotó címadásai: hideg, meleg, tompa és hegyes Möbiusz-spirálokat nevez meg, nyilván valamiféle külsődleges megközelítésről lehet itt szó. Zolta postvasarelys képei látványosak, de nem képesek elérni a stílus névadójának szintjét. Talán, ha az erős, tiszta színek, a vörös, a kék, a sárga, a barna másféle alkalmazása más irányba vezethetné vagy lágyítaná, esetleg módosítaná ezt a szigorú geometriát, még újabb, érdekesebb kompozíciókká alakíthatná újabb képeit. Igazi örömöt a hat darab kis képének nézése jelentett, amelyek mentesek a nagyobb képek gondjaitól. Knox A március 7-i szám filmes játékának megfejtése: Nyolc Oscarra jelölték a Nem vénnek való vidék című filmet Nyerteseink: Kukor Csaba és dr. Váry Zalán A nyereményhez gratulálunk! A szerkesztőség címe: 1094 Budapest, Ferenc tér 11., e-mail: ferencvaros@maraton.plt.hu Filmes nyereményjáték A költő szaggatott gondolatai mindannyiunk szorongásait feltárják Reneszánsz év jegyében Beatrix hozománya és a Medici-kárpitok a fő attrakció A sorozatból csak az Iparművészeti Múzeumban őrzött négy kárpit maradt fenn Megint Möbiusz Zolta-kiállítás az Art 9 Galériában