Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)
2007. szeptember / 9. szám
Euronics és Office Depot áruház nyílt a Lurdyban Mire e sorok az olvasóhoz kerülnek, két nagy nemzetközi üzletlánc áruival bővül a Lurdy Ház választéka. Az új piaci filozófia jegyében - amelyet Molnár József, a Lurdy-csoport igazgatója dolgozott ki - a kisebb kereskedelmi egységek mellett nagyobb alapterületű üzletek megnyitásával igyekeznek még több vásárlót idecsábítani. A földszinten, a főfolyosó végétől balra műszaki áruházat nyitott az Euronics nemzetközi kereskedőlánc, amely márkás háztartási elektromos és szórakoztató elektronikai termékeket értékesít a porszívótól az LCD televízióig bezárólag, nagy területen, az MGM üzletberendező cég által megálmodott tiszta, átlátható üzlettérben. Az áruház egyben hiányt is pótol, ilyen profilú kereskedés nem volt azelőtt a Lurdyban. Közvetlenül mögötte nyílt az Office Depot áruháza, ahol minden megtalálható, ami a kényelmes és eredményes irodai munkához szükséges: papír-írószer, számítástechnikai berendezések, irodabútorok. Számos szolgáltatást is nyújtanak, irodatervezéstől a nyomdai munkákon, fotókidolgozáson keresztül egészen a különféle berendezések üzembe helyezéséig. Augusztus 8-án az új üzletek bemutatkozása előtt a megnyitó díszvendége, dr. Gegesy Ferenc polgármester emlékeztetett arra, hogy majd’ tíz éve nyitott a Lurdy, akkor még egészen más, rendezetlen környezetben, nehézkes megközelíthetőséggel, viszont a plázák terén kevés vetélytárssal. A helyzet azóta alaposan megváltozott, kedvezőbb lett a megközelíthetőség, megújult a környezet, számos kereskedő telepedett meg a környéken, egyre-másra épülnek az irodaházak, lakóházak, de több a konkurens üzletközpont is. A folyamat nem fejeződött be, a Lurdyval szemben most épül a Mester Udvar II. irodaház, spanyol cég alakít ki kétezer lakásos lakóparkot 2008-tól a Vágóhíd háta mögött, dél felé, a sínek túloldalán pedig a Mester Park épületei emelkednek ki a földből. Ez biztosítja az egyre növekvő igényt, a fejlődés lehetőségét. A Lurdy Ház pedig bővülő választékkal, megbízható szolgáltatásokkal és szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek sokaságával várja vásárlóit a Könyves Kálmán körút és a Mester utca sarkán. krivi (fotó: Steiner) Szigetnapló Idén már másodszor is tombolhattunk a nulladik napon. S ami fontosabb, már ekkor felverhettük a sátrunkat. Igaz, a korábban érkezők már sok jó placcot lenyúltak, de így is jó. Egy csomó színpad, kaja és pia is van a közelben. Kell egy hét együttlét! Csípem az LGT-t, de feleslegesek voltak a táncos lányok, a fiúkórus stb., túl soknak tűnt az üresjárat, bár bemelegítésnek nem volt rossz. A melegítést folytassuk, és igyunk már valamit - elvégre buli van, vagy mi a szösz. Már valóban jól érezzük magunkat. No, akkor tomboljunk és csápoljunk egy kicsit. Ha vége a koncertnek a Nagyszínpadnál, akkor körülnézünk máshol is. De előtte toljunk be egy korsó sört. Na, ez a kör az enyém, még van lóvé jócskán. Szeretek itt lenni - minden évben -, király a hangulat, nincs balhé, s a bunyó sem jellemző. Igaz, itt is akadt jócskán Taigetosz-menekült... valaki felborította a budit, néhány éve akadt, aki felgyújtotta. Egy kisebb társaság vadul veri a szemeteskonténert - dobolnak... Mit osztanak ott? Már megint valami repicuccot, azokból elegem van. Ja nem, idén is kapunk Krisna-kaját, ami roppant büdös és szörnyű látvány. De ehető! Pláne az utolsó napokban, amikor fogytán a pénz. Tavaly is idejöttünk a végén. Elmehetünk majd vért adni is - egyrészt jót teszünk, másrészt kapunk egy csomagot, benne sörrel. Ez így mégis megéri! Pink klassz csaj, s a havernak bejött a koncertje is. De muszáj volt cinkelnie az unokahúgát, hogy nem tetszik neki. A zrikát a mellettük álló csini lány is hallotta, s rögtön lehetett ismerkedni, de sajnos komolyan vette a beszólásokat, és talán haragudott rá. Ezért (?) a műsor végén hamar eltűnt. Kár, mert tetszett a cimbinek, és szívesen megivott volna vele egy bambit. Szegény hugi két napig hallgatta ezt... (Ha az illető - szemüveges, alacsony - hölgy olvassa e sorokat, kérjük, jelentkezzen a szerkesztőségben.) Még csak egy óra lehet - Korda Gyuri bá’ (all in) és Klárikám megint frankó volt, és milyen jókat röhögtünk közben. Dugig telt a sátor, még kint is álltak - mellettünk a punkok pogóztak, keringőztek a dalaik közben. Oltári! Kiabáltuk is: „Nagyszínpad! Nagyszínpad!” De nyomás, nézzünk még körül! Válogathatunk, melyik színpad felé is nyomuljunk. Csak ez a nyamvadt eső ne esne! Már térdig járunk a sárban - na ja, két napig szakadt! Vasárnap nyolc szippantós kocsi dolgozott, hogy ne „süllyedjünk el”. Mondjuk két német pali élvezte a szitut, tornacsukában, minden más ruha nélkül... kezdett iszapbirkózásba. Bombasztikus! Erről jut eszembe, egy svájci főszer fürdés közben második világháborús gránátot talált a folyóban. Már eltelt néhány nap, suska alig, ha gond lesz, majd lejmo- lunk. Cigit is. Menjünk tovább - világosodik, de zenét akarok. Még! Bulizzunk! Csajozzunk! Jó a pörgés - imádom a Szigetet! Hat óra - kezdek fáradni, aludni kéne. De hol a sátor? Megvan! Ájulás, alvás! Netán valami más, ha úgy alakul... Tíz óra, visszaalszom, minek korán kelni, kettő felé magamhoz térek. Mindennap új kaland, új remények. Rajta, keljünk fel, indul a hajtás. Buli lesz jövőre. És akkor is jövünk! (sch) Ferencváros 15 2007. szeptember