Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)

2007. augusztus / 8. szám

Úgy látszik, ragadós a példa. Sok munkát végez a lakó­telepen, de ezt a feladatot annyira megkedvelte, hogy nem szívesen mondana le róla. Mintegy mellesleg, a beszélgetés végén azt is elárulja, még pénzt se kér érte. Térítésmentesen tervezi a lakótelep virágszigeteit. ITT JÁRT A ZSŰRI A Virágos Magyarországért verseny zsűrije idén is ala­pos munkát végzett, bejárta szinte az egész lakótelepet. A Toronyház utcai Rönk-irodából indultak, ahol egy tájé­koztató meghallgatása és a beültetett virágágyás megte­kintése után az új büszkeséghez, a néhány hónapja átadott Ifjúmunkás u. 32. melletti játszókerthez indultak. Onnan visszakanyarodtak a Közösségi Házhoz, hogy környékét, de belső udvarának kialakítását és állapotát is szemrevé­telezzék. A Toronyház utcai söröző s más vendéglátó­ipari egységek részvétele a környezetszépítésben idén különösen érdekelte az értékelőket. Az említett helyszí­nen elégedett megjegyzéseket tettek a külső terasz dísz- burkolatára, a virágosításra s az akadálymentesítésre is. A zsűritagok megemlítették: nagyra értékelik a lakótele­piek ez irányú igyekezetét. Kíváncsiak voltak a Babák rózsaparkjára, amit nagyszerű kezdeményezésnek ítéltek. Örültek, hogy egy szülővel is találkozhattak, aki ottjár- tukkor éppen a rózsákat locsolgatta. A Pöttyös u. 10.-től a szomszédos bölcsödébe vitt az útjuk, majd az újabb állomás az Ifjúmunkás u. 25. volt, ahol a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat környékén kialakított parkoló, illetve az akadálymentes járda keltette fel a figyelmüket. Érdeklődve hallgatták az alpintechnikával végzett park­fagondozásról szóló beszámolót. Mint minden évben, most is ragaszkodtak a Sportkert és a Nagyjátszótér fel­kereséséhez. Örömmel nyugtázták az újabb fejlesztése­ket. A József Attila-emléktáblától az egynyári virágok bemutatójának virágágyaihoz sétáltak. A Dési Huber u 10. lakói által gondozott élőkért előtt idén is hosszasan időztek. Úgy tűnik - s ez a séta során tett több megjegyzésből is gyanítható az értékelés során különösen sokat nyom a latban a virágosításban való kiemelkedő lakossági részvétel. Ilyet szerettek vol­na minél többet látni, ezért a Bajcsev Iván zöldségüzlete környékét, az egész Aranyvirág sétányt és a Napfény utcát is végigjárták, a lakossági kiültetéseket pontozva. A Börzsöny utcában a könyvtár előtti domborművet te­kintették meg, s az ottani virágkiültetést értékelték. A Napfény u.-Lobogó u. kereszteződésénél, a Finomságok boltja mellett kialakított csobogó, a zöld élőkért és a kulturált terasz - a reakciókból ítélve - újabb kedvező bejegyzést eredményezhetett a szemle jegyzőkönyvében. Kíváncsiak voltak a fásítási, fasor-felújítási munkák eredményére, így az Üllői út felé is kerültek egyet. Új elemként vette a zsűri a programjába a Távíró utcai véderdő parlagfűmentességének ellenőrzését, de nem talált kivetnivalót. Idén a lakossági szemétszállításról, az illegális szemétlerakó helyek felszámolásáról, a sze­lektív hulladékgyűjtésről is voltak kérdéseik. Értékelő útjuk utolsó állomásaként az Egyetértés utcai udvarokba tértek be, s azok szépítésének módozataival ismerked­tek. Sok minden változott az évek során, két dolog azonban változatlan. Most is volt mivel büszkélkednünk, de a zsűri szokásos titkolózása, titoktarása is megma­radt. Nagyon szép volt, gratulálunk! - mondták, s ennél bővebb értékelésre ezúttal sem voltak kaphatóak. Vár­nunk kell tehát megint októberig. ALÁÍRÁSOK ODA-VISSZA Annyi szép lakótelepi szokás kialakulása után most egy kedvezőtlen is kezd divattá válni. Vannak konkrét esetek és konkrét címek, egyrészt mivel azonban a jelenség messze túlmutat ezeken, másrészt az olykor személyes­kedésig menő vitáknak sem akarunk újabb tápot adni, e sorok szerzője - szokásától eltérően - ezúttal csak álta­lánosságban szól. Megjelenik egy hír, ami valamiféle változásról szól a lakókörnyezetben. Akik úgy gondol­ják, hogy számukra ez előnytelen lehet, aláírásgyűjtésbe kezdenek és tiltakoznak. Ezt megneszelve azok, akik hasznosnak tartják a változást - tiltakozva a tiltakozás ellen -, szintén aláírásokkal kívánják semlegesíteni a másik kezdeményezést. Kétségtelenül egyszerűbb, mint szót érteni a másik táborral. Próbálom néhány példa kitalálásával megvilágítani, mire gondolok. Tételezzük fel, hogy valahol azt kérik az autósok, hogy a lakóház közvetlen szomszédságában alakítsanak ki néhány parkolóhelyet, mert egyre több autós él a házban. A tervezett helyszínre nyíló ablakok, erkélyek tulajdonosai tiltakoznak, mert nem akarják szívni a kipufogógázokat. Aláírásgyűjtésüket hírül véve az autósok is ezt teszik, hogy de, igenis, tessék csak megépíteni az új kocsihelyeket. Aztán törje csak a fejét a döntéshozó, hogy tud mindkét fél kérésének eleget tenni. Ha visszalép a szándéktól, az egyik, ha nem, a másik aláírótábort sújtja (mert négy érintett autós és négy érin­tett erkélyes vitájában végül autogramot adva olyanok is állást foglalnak, akiknek gépkocsijuk sincs, és a lakásuk is másfelé nézj.Úgy hiszem, fáradtságosabb, de minden­képpen üdvözítőbb lenne ilyenkor a valódi ellenérdekel­teknek egy asztalhoz ülni. Megismerni (esetleg eloszlat­ni) a felmerült félelmek okát, megismerni (megérteni) a másik oldal érveit, s ami ennél is főbb: keresni a mindkét fél által vállalható kompromisszumokat, s ezek alapján új megoldást találni, kezdeményezni. Például vállalni, hogy csak orral állnak majd be a kocsik. Vagy hogy nyáridőben - amikor nyitva vannak az ablakok, s amúgy is több a parkolási lehetőség a környéken - és hétvégé­ken nem használják a területet. Azt meg vállalni se kéne, annyira természetes kellene legyen, hogy nem túráztat­juk a kocsit az ablakok alatt, nem csapkodjuk az ajtaját, és egyébként is a legkevesebb kellemetlenséget okozzuk a parkoló oldalán lakóknak (akár még bevásárlásukban is segítjük őket), hisz hálásak vagyunk, hogy segítsé­gükkel sikerült a magunk életét kényelmesebbé tenni. Képzeljünk el egy házak közti kis játszóteret! Ezeket azért hozta, hozza létre a Rönk, hogy az óvodából, isko­lából hazatért gyerekeket le lehessen leengedni még egy kicsit játszani a barátaikkal, ne kelljen a messzi játszó­térre menniük, úttestek és járművek között, illetve a szülők végezhessék esti dolgukat. Ez jó ügy, gondolná az ember. Biztos akadhatnak azonban olyanok, akiket félelemmel tölt el, hogy mekkora lesz itt az esti ricsaj, lárma, hogy ez bizony zavarni fogja őket a tévénézés­ben, olvasásban, pihenésben. Tiltakoznák hát már jó előre. (Számos rossz tapasztalat ösztönzi e tettet.) A szülők persze féltik a számukra kecsegtető vagy megle­vő előnyt. Ők is aláíróívet köröztetnek. Pedig ha elmon­danák saját érveiket, s azzal segítenének, hogy maguk garantálnák: a gyerekeik este 9-kor már nem rugdosnak labdát a kis téren a házfalakhoz. Este nyolckor már nem engedik le a csemetéiket játszani, s ők sem tűrik a han- gosodást, bizonyára megértésre találnának. A megszaporodott aláírás-, ellenaláírás-, sőt lassan már ellen-ellenaláírások, petíciók azt jelzik, hogy nagyon rossz irányba megyünk. Az egymásnak feszülő akciók leginkább abból adódnak, hogy nem kívánjuk megis­merni egymást, nem kívánjuk orvosolni egymás sérel­meit. Azt hiszem, közülünk sokan önzőbbek vagyunk, mint indokolt. Sokunkból hiányzik a másik sorsába be­leérző képesség, a türelem, de sokszor a jóhiszeműség is. Jobban kellene törődnünk egymással, ismernünk kellene a szomszédságot, mert a bizalmat nem lehet megkövetelni. Azt csak kiérdemelni lehet. Az emberi együttélés normáinak, „játékszabályainak” meg kell fe­lelni, azokat folyamatosan karban kell tartani, újra és újra tisztázni. Külső döntnökök ebben a legritkább eset­ben segíthetnek. Az iménti két kiagyalt példa esetén (csakúgy, mint a valós ügyekben) bárhogy döntetnének - mivel csak vala­kik hátrányára tehetnék -, olajat öntenének a tűzre. Ha nincs helyi megegyezés, mégis rákényszerülnek. Bár­mily nehéz is, a vitatkozóknak kellene szót érteniük. Hegedűs Sándor (fotó: krivi) Ferencváros r 11 2007. augusztus

Next

/
Thumbnails
Contents