Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2006. március / 3. szám
Az elnyert növényeket közterületen, illetve az intézmények területén belül kell elültetniük. Lakóházanként, intézményenként csak egy pályázat nyújtható be. Pályázni növényekre (egynyári virágok, sövény), kertészeti anyagokra, fűmagra és - új lehetőségként - műtrágyára lehet, legfeljebb bruttó harmincezer forint értékhatárig. Az elbírálásnál előnyt jelent a pályázó lakóház, illetve intézmény részéről a munkálatokhoz, a költségekhez történő önerős hozzájárulás, saját rész vállalása. A pályázati adatlapokat a Rönk Ügyfél- szolgálati Kirendeltségén (Toronyház u. 3/a, telefon: 280-7195) lehet beszerezni és benyújtani (a lakóház kapcsolattartójának nevét, telefonszámát fel kell tüntetni). A pályázat benyújtási határideje: 2005. április 15. Hegedűs Sándor Helyfoglalás Tizenöt éves huzavona ért véget, amikor megjelentek az útépítő munkások, és a lakóházhoz vezető járdát kiszélesítették a József Attila-lakótelepen. így ezen most már behajthatnak az autósok, és beállhatnak az épület előtti salakos területre. Amíg az ön- kormányzat melléjük nem állt, ezt nem tehették meg. Pedig kint, a járda mellett már nem fért volna el a sok kocsi, ráadásul aki a háztól messzebb állította le járművét, nem lehetett biztos benne, hogy azt másnap ugyanott és ugyanúgy találja. Az egyik autóról „csak” a kerekeket lopták le ismeretlenek, a másiknak betörték az ablakait, kifosztották a csomagtartóját, a harmadikat felgyújtották, a negyediket trailer- rel elvitték. Ezért álltak be hát a három lépcsőházas épület elé az autósok, hiszen féltették munkaeszközként is funkcionáló járműveiket. Csakhogy mindig akadt olyan lakó, aki ezt nem nézte jó szemmel, és hol a közterület-felügyelőket, hol a rendőrséget hívta ki a parkolás elleni tiltakozása jeléül. Mára ez a helyzet megszűnt. Örültek is a régi lakók, hogy most már biztonságban tudhatják járgányaikat! Csakhogy az újonnan beköltözöttek, illetve más, környező házbeliek is itt állítják le gépkocsijaikat. Akadnak családok, amelyek egyszerre két autót is állomá- soztatnak itt, így aztán éppen azoknak a járművei nem fémek el, akik ezt az utat kikövezték a számukra. Szólni nem érdemes, csak kinevetnék az idősebbeket, meg aztán hogyan is kérhetnének jobb belátást például attól a fiatal nőtől, aki nap mint nap legalább 80 kilométeres sebességgel száguld ki és be a parkolóhelyről? A régi autósok már csak abban bíznak, hogy ezek a tehetős ifjak egyszer majdcsak átváltanak a helikopteres közlekedésre. De ahhoz remélhetőleg már nem a régebbi lakosoknak kell a parkolóhelyet elintézniük! Garamvölgyi Annamária Dési Huber István Művelődési Ház 4.10.00-15.00: ZÖLD NAP EGYÜNK, FŐZZÜNK EGÉSZSÉGESEN! diatetikus előadás, tanácsadás. ZÖLD ALMA KLUB -drámajáték gyerekeknek az egészséges étkezésről EGYÜNK, FŐZZÜNK EGÉSZSÉGESEN! - játékos családi vetélkedő. GYERMEK ÉS FELNŐTT MOZGÁSBEMUTATÓK, termékbemutatók, szemészeti szűrés, optikai ellátás 22-én 15.00: LAKÓTELEPI TAVASZ A Ferencvárosi Herz Férfikar koncertje a Mozart- és Bartók-év keretében Ingyenes rendezvény! 18. 14.30: BARANGOLÁS HANGSZERORSZÁGBAN - Zongora és ének Jegyek és bérletek megvásárolhatók a lakótelepi iskolák szabadidőszervezőinél. 8.15.00: EURÓPA FILMKLUB Török Ferenc: Moszkva tér Érdeklődés: Z. Mezei Erzsébet, tel.: 06-30-3678879, e-mail: medaliak@freemail.hu 11.16.00: DÉSI MELÓDIUM - Huszák Zsóka és sztárvendégei KRESZ-AKADÉMIA - Autósiskola Tanfolyamok délelőtt-délután. Részletfizetés. Most 10 óra vezetés ingyen! Következő tanfolyam: 6. és 20.17.00 Ügyfélfogadás: hétfő, csütörtök 16.00-17.00 www.kresz-akademia.hu, kresz-akademia@ freemail.hu, tel: 06-20-340-8070 Lépj tovább! -vezeti Basa János, fotóművész Kezdő, elméleti tanfolyam minden szerdán 17.0020.30 “ESZMETSERE előadás-sorozat „Honnan erednek azok a dolgok, amik visszahúznak minket? Fedezzük fel önmagunk igazi értékét!” Minden szerdán 15.30 és 17.30. Információ: Nagy Zsuzsanna: 06-30-620-9011 vagy 280-6247 HELEN DORON EARLY ENGLISH A Helen Doron Early English négy éves program keretében az óvodáskorúak angol beszédkészségét fejleszti, az iskoláskorúaknak három éves programot kínál a beszéd-, az olvasás- és az íráskészség fejlesztésével. Minden csüt.: 17.00-18.00, péntek:10.00-l 1.00 További információ: www.helendoron.com, Veréb Zsuzsanna, tel.: 06-70-377-7622, e-mail: ver- eb.zsuzsanna@citromail.hu ZENEOVI - vezeti Balia Anna, óvónő képességfejlesztő foglalkozás 3-6 éves gyermekek részére, minden kedden 17.00 Érdeklődni lehet: 06-70-200-1733 KEZDŐ TÁRSASTÁNC TANFOLYAM- vezeti Bánkúti Ágnes minden szerdán 19.30-21.00 Közép-haladó: minden pénteken 16.00-17.30 Blues, szamba, angol keringő, disco rumba, hustly, rocky, foxtrot, cha-cha-cha, bécsi keringő, mambó, stb. Jelentkezni lehet a 280 6247 telefonszámon vagy személyesen. OVIS TÁNC- ÉS MOZGÁSELŐKÉSZÍTŐ -Vezeti Bánkúd Ágnes, minden hétfőn 11.00-12.00 HÉTKÖZNAPI JÓGA-vezeti: Patarica Márta Hétfőn: 17.00-18.00 Mindenkinek nemtől, korosztálytól függetlenül. THAI-CHI - vezeti: Húsz Gabriella Szerdán, pénteken: 19.30-21.00 Ősi kínai harcművészet, segít az egészség megőrzésében. Tel: 06-70-274-4163 FASHION DANCE - vezeti Tábori Tímea Minden kedd 15.00-16.30 és péntek 15.30-17.00 Divat és tánc egyben További információ: 06-20-448-3439, www.fas- hiondance2002.hu MÉLY1ZOM TORNA - vezeti Patarica Márta Hétfőn: 18.00-19.00, szerdán: 18.30-19.30 ZSÍRÉGETŐ TORNA: pénteken: 17.00-18.30 AEROBIC - vezeti Kovács Csilla Kedden, csütörtökön: 18.00-19.00 STEP AEROBIC: hétfőn, szerdán: 18.30-19.30 GERINCJAVÍTÓ TORNA (Várkonyiné Emiké) Minden szerdán: 17.00-18.30 AIKIDO - vezeti Jenes Ákos l.dan Gyerek edzések: kedden, csütörtökön: 16.30-17.30 Felnőtt edzések: H-K-Cs: 19.30-21.00 HASTÁNC TANFOLYAM - vezeti Szebellédi Erika Gül Bahar Kezdő csoport: csütörtökön: 19.00-20.00 2006. március