Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2006. március / 3. szám

2006. március B AJ VAN A SZELEKTÍV GYŰJTÉSSEL? Dehogyis! A lakótelepiek nagyon is meg­szokták a háztartási hulladékok elkülönítését. A gyűjtőszigetek színes tárolóit üríttető Fő­városi Közterület-fenntartó Rt. illetékesei nemrég arról adtak tájékoztatást, hogy ebben a lakóövezetben jóval többen élnek a környe­zet védelmét szolgáló lehetőséggel, mint Bu­dapest más területein. Felhívták azonban a figyelmet arra, hogy a kihelyezett edényekbe sajnos olyan dolgok is belekerülnek, amelyek nem odavalók. Kérték, közöljük: a papírgyűj­tő tartályba higiénés okokból ne dobjuk bele az élelmiszer-maradványokat és egyéb szennye­ződéseket (pl. olaj, zsír, oldószer) tartalmazó papírokat, a használt papír zsebkendőt és szalvétát. A fémmel bélelt tejes és gyümölcs­italos papírdobozokat sem kellene bedob­nunk, mert igencsak megnehezítik az újra­hasznosítást. Sokan nem válogatják szét a színes és a fehér üvegeket, noha két külön tartályt tartanak fenn ezek számára. Kérik, hogy drótszövetes üveget, katedrálüveget, kerámiát, porcelánt semmiképpen ne tuszkol­junk a gyűjtőedényekbe, s a palackokról min­den esetben távolítsuk el a fémkupakokat. A leginkább figyelmen kívül hagyott szem­pontot a műanyagos tartályoknál észlelik. Rendszeresen és tömegesen találnak az ürí­téskor háztartási vegyi anyaggal szennye­zett, kimosatlan flakonokat, tejes, joghur- tos poharakat, margarinos dobozokat. A fémek közé is kerülnek olyan konzervdobo­zok, amelyekben ételmaradék van. Ha tény­leg használni akarunk, jobban tekintettel kell lennünk a majdani feldolgozás szem­pontjaira is. SZAKEMBEREK SEGÍTENEK A nem létező akadálymentesítésnél csak egy veszélyesebb van: a rosszul akadálymentesí­tett környezet - tartják a mozgássérültek. Nincs bosszantóbb, mint amikor a részönkor­mányzat anyagi erejéhez képest jelentős áldo­zatokkal - a fővárosban elsők között indított átfogó program részeként - saját járdái egy részén elvégezte az akadálymentesítést, ám ahol azok a főváros kezelésében levő útsza­kaszba torkollnak, máris megoldhatatlan ne­hézségeket okoznak a kerekes székekbe kény­szerült lakótársaknak. Néhány héttel ezelőtt arra kértem Dollenstein Jánost, aki szinte szü­letése óta a József Attila-lakótelepen él, s egy autóbaleset következtében vált érintetté, hogy segítsen feltérképezni, hol vannak a legégetőbb gondok. Amikor visszatértem a kérdésre, örömmel tájékoztatott, hogy ismerőseit moz­gósítva, a lakótelep kivételes lehetőséghez jutott. Három építész hölgy, akik az egyete­men posztgraduális képzés keretében aka­dálymentes építészetet tanulnak, félévi szak­mai dolgozatukat lakótelepünkön készítik. Igali Zsófia, Primon Annamária és Bállá Ma­riann három különálló témán dolgozik. Egyi­kük a lakótelep közlekedési akadálymentesí­tésére, másikuk a játszótereink és sportpályáink mozgássérültek s más fogya­tékkal élők számára is használhatóvá tétele, harmadikuk pedig a lakótelepi tájékozódási­tájékoztatási lehetőségek akadálymentesítése tárgyában írja meg tanulmányát, melyek ké­sőbb diplomadolgozattá egészülnek ki. MI LESZ A NYEREMÉNYBŐL? A Rönk legutóbbi ülésén megszületett a döntés arról, hogy a Belügyminisztérium által a lakó­telepi részönkormányzatok támogatására kiírt pályázaton elnyert 25,5 millió forintot mire fogják fordítani. A kiírók különböző célokra biztosítottak pályázható forrásokat, így azok felhasználási lehetősége az egyes kategóriák­ban meglehetősen kötött. Egy részét a Rönk­iroda számítógépparkjának korszerűsítésére, illetve a részönkormányzat tízéves fennállásá­ról történő megemlékezésre kell fordítani. Módot teremt a pályázat a játszóterek hatéko­nyabb védelmére is, amelyet a ferencvárosi polgárőrséggel kötött megállapodás révén igyekeznek megvalósítani. A lokálpatriotiz­must fogja erősíteni az a lakótelepi helytörté­neti vetélkedő, amelyet a helyi iskolák tanulói­nak rendeznek meg. A részönkormányzat ebből a pénzből írt ki pályázatot a lakótelepi civil szerveződések helyi rendezvényeinek tá­mogatására, folytatja a közösségi ház felújítá­sát (beleértve a hangszigetelést és a hangosító berendezései). Beszerzik belőle a sebességkor­látozás ellenőrzéséhez nélkülözhetetlen traf- fipaxot, s rendezni fogják a 3-as villamos megállójának környékét, kiépítve a korszerű világítást. A lakótelepen kerül sor a Részön­kormányzatok I. Országos Konferenciájára, de a hagyományos rendezvényekre is jut az összegből (sulibúcsúztató juniális, lakótelepi vigasságok, újévi hangverseny). ÚT-ÉS JÁRDAJAVÍTÁSOK A részönkormányzat a lakossági kérések figye­lembevételével 2006-ban a lakótelep több hely­színén tervez felújításokat. Idén a Dési Huber utca Napfény és Toronyház utca közötti szaka­sza (a park felőli oldalon), a Dési Huber utca 4. és az Epreserdő u. 24. sz. házak előtti járdabur­kolat újulhat majd meg. Ezen a szakaszon ezút­tal a vízelvezetést is megoldják. A Dési Huber u. 18. előtti és a Napfény u. 19. melletti szervizuta- kat aszfaltszőnyegezéssel javítják ki. A Napfény u. 7. mellett felújítják és kiegészítik az útburko­lati jeleket. A rendelkezésre álló csaknem 11 millió forintból idén ennyire telik. Igaz, fővárosi beruházásban is végeznek majd útépítési mun­kákat lakótelepünkön. A városháza tervei közt szerepel ez a szándék. ÁTVEHETŐ „KUTYASZETTEK” Szerveztek már plakátkampányokat, alkottak nehezen betartatható rendeleteket, vetettek be méregdrága gépeket, alakítottak „Kutyapotty kommandót”, a helyzet szinte alig változott. A házi kedvencek barna névjegyei mindenütt meg­maradtak. Magyarországon 2-2,5 millió kutya él, minden negyedik-ötödik emberre jut egy. A becslések szerint 170 ezerre tehető fővárosi eb naponta 18 tonna piszokkal szennyezi be Buda­pestet. Mindenütt vannak rendeletek, amelyek­nek alig vagy sehogyan sem lehet érvényt sze­rezni. Marad a meggyőzés, a segítő szándék. A részönkormányzat a lakótelepen évek óta ingye­nes műanyag zacskók, kutyaszettek biztosításá­val próbál segíteni a tudatos, példát mutatni igyekvő gazdáknak. Egyes vélemények szerint érezhető némi nagyon lassú és nagyon csekély változás. A Rönk irodájában (Toronyház u. 3/a) ismét hozzá lehet jutni a térítésmentes felsze­dőzacskókhoz, várják a kutyatartókat. PÁLYÁZAT A FÖLD NAPJÁRA A Rönk idén hetedik alkalommal hirdette meg hagyományos pályázatát a „Föld Nap­ja” alkalmából a lakókörnyezet parkosításá­ra, a zöldfelületek bővítésére, gondozására. A pályázaton a lakótelep területén lévő la­kóházak és oktatási intézmények vehetnek részt, ha vállalják a zöldfelület egy éven át tartó gondozását. 10 Ferencváros

Next

/
Thumbnails
Contents