Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2006. január / 1. szám
2006. január L erch István zenész és „keresztes lovag” A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést Lerch István augusztus 20-án vette át.- Milyen volt gyerekkorában a Ráday utca, szeretett itt lakni?- A Ráday 29.-ben laktunk, a harmadik emeleten. Régi gangos bérház nagy pincével. Emlékszem, 101 lépcsőt kellett megmásznom, amíg hazaértem, mert lift persze nem volt. Ha jól tudom, ma sincs. Apámmal minden télen mentünk fát aprítani meg szenet gyűjteni, hogy befűt- sünk. A szép, nagy cserépkályhánk még ma is hiányzik. A Rádayban mindig nagy forgalom volt. Reggel hatkor arra ébredtem, hogy a házunk előtt megáll a 15-ös busz. De legalább nem késtem el a suliból. Akkor még lovas kocsi hozta télen a szenet, nyáron a jeget, hétvégén járta a házakat. Emlékszem egy zenészre is, aki xilofonon játszott, mi pedig dobáltuk le neki az emeletről a papírba csomagolt kétforintosokat. Szóval pezsgő élet volt akkor is. Szerettem ott lakni. Nem beszélve a Bakáts térről, ahol a templom mellett volt a grundunk, és suliból kijövet az összes gyerekkori csínyt ott követtük el. -Látta-e a változásokat, a Ráday új arculatát?- Mára teljesen megváltozott minden, csak a 15-ös maradt. A házunk előtt most egy kávézó van. Ha arra járok, nagy ritkán, ki szoktam ülni „nosztalgiázni”. Jó, hogy már nem csak a Váci a sétáló utca, sőt úgy tűnik, itt még nagyobb is az élet. Nagyon tetszik, hogy sok olyan étterem-kocsma is van, ahol esténként muzsikálnak, ettől még jobb a hangulat. -Hogyan fogadta a kitüntetést?- Meg is lepődtem, meg nem is. Az Artisjus már két éve felterjesztett egy középkeresztre, amit akkor nem kaptam meg. A mostani felterjesztésről is tudtam. Másrészt meglepődtem, mivel egy állami kitüntetés mögött nem mindig csak szakmai kiválóságot, hanem olykor politikai elkötelezettséget is lehet sejteni, márpedig én egyik oldalt sem erősítettem nyilvánosan. Soha nem érdekelt a politika, egyébként is egy igazi zenész maradjon a „kaptafánál”! Különben is a muzsika csak akkor jó, ha sztereóban, jobb és bal oldalról is szól... Meglepetés volt ebben a kitüntetésben az is, hogy életemben először voltam a Parlamentben, és ráadásul a névnapomon, amit egyébként nem szoktam ünnepelni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem illetőd- tem meg. Főleg azért, mert ahogy körülnéztem, azt láttam, hogy tudósok, orvosok, jogászok, tanárok, szóval csupa nagy koponya ül körülöttem, meg néhány művész. Akkor jöttem rá, hogy jó dolog ez, mert azt mutatja, hogy ebben az egyre csúnyuló világban én is tehetek valami szépet, adhatok olyat, ami segít az embereknek, és talán kicsit gyógyít is.- Mennyire érzi otthon magát a mai zenei életben?- Szerencsés zenésznek mondhatom magam, mert megtehetem, hogy csak annak írok, akihez van közöm lelkileg vagy zeneileg. Mivel elsősorban zeneszerző vagyok, nem kell folyton a közönség és a média elvárásainak megfelelnem. Ha mindig az Angyallányt vagy a Tűzvarázslót kellene énekelnem a ma rendelkezésre álló fórumokon, és itt elsősorban a tévére gondolok, akkor nagyon elkeseredett lennék. Azoknak a tehetséges embereknek, akiknek a szó jó értelmében el kellene „adniuk” magukat, ma nagyon beszűkültek a lehetőségeik. Az élő muzsika, a koncert háttérbe szorult, elvették a teret a roadshow-k, ahol ingyen lehet a „sztárokat” megbámulni virsli és sör kíséretében. A másik dolog, amitől kiráz a hideg, az a sztárcsinálás. Megfelelő mennyiségű reklámozás és nyomulás után bárkiből lehet népszerű embert csinálni, és ebben az a csapda, hogy a valóban tehetséges és a tehetségtelen is ugyanott jelenik meg, csak az emberek lassan már nem tudják megkülönböztetni az értékeset az értéktelentől. Minden össze van mosva mindennel. Ez nem az én világom.- Milyen az ön világa?- A muzsika világa kimeríthetetlen, még számos meglepetést tartogat számomra. Fejlesztem magam, törekszem a sokoldalúságra, és próbálom felfedezni magamban az új zenei- hangszerelési megoldásokat. Mindig tudok örülni annak, amit csinálok, és szerencsés vagyok, mert amivel magamat szórakoztatom, azzal, úgy tűnik, másoknak is örömet szerzek.-Hogyan mutatná be legújabb CD-jét?- Szeptember 10-én, Charlie kisstadioni bulijára jelent meg. Életem egyik legkomolyabb vállalkozása volt a tavalyi önálló koncertem, amelynek anyaga, az 50. szimfónia DVD-n is látható lesz. Büszke vagyok erre a lemezre, egy hatvantagú szimfonikus zenekarral lezongorázom életem főbb műveit, és remélem, ezzel végleg sikerül bebizonyítanom, hogy nincs komoly- és könnyűzene, csak a ZENE van! -mezsu6 Zsörtölődő A konvektorra nincs szükség, leszerelték. Helyén tátongó lyuk: hideg, huzat. Nosza, elő a purhabot, néhány elegáns szisszenés, és duzzad, habosodik az anyag, lyuk eltűnik: „óné” hideg, huzat. Belülről néhány nyisszantás: felesleg leválik, glett felkerül, majd festék terül, tapéta simul. Alkotó elégedetten hátradől. Félig már kész. Lent járókelő megy a Tűzoltó utcában. Többnyire lefelé néz, kerülgetve a „szerencséjét”. Fent redőny csattan, felpillant. Az ablak alatt lyukból kitürem- kedő, modern szobor; mint egy csőbe szorult grillcsirke, püspökfalattal kifelé. Félig már kész; mi hiányzik? Óvatos kihajlás, nyisszantás a késsel, pár ecsethúzás a festékkel. Az Enyém így nem zavarja a Miénket. krivi. Budapesten született 1953. szeptember 16-án. Családjával 1956-ban költözött a Ráday utcába, ahol a hetvenes évekig lakott. A Bakáts téri általános iskola zenei osztályába járt, itt kezdett el - korengedménnyel -zongorázni. Együttesei: Hétfő, VI.3, V’Moto Rock. Kitüntetései: Huszka-díj, Év dala, Év billentyűse, Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje. Lassan 35 éve van a pályán, a nyolcvanas évek óta szinte kizárólag zeneszerzéssel foglalkozik. Öt önálló lemeze jelent meg. Nevéhez körülbelül 250 sláger fűződik, közülük a legismertebbek: Várj, míg felkel majd a nap, Angyallány, Tűzvarázsló, Jégszív, Jég dupla whiskyvel.
