Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2006. november / 11. szám
2006. november M ajthényi Anikó Nem érdekli az olvasót, hogy az újságíró milyen kapcsolatban van az interjúalannyal - oktatják szinte minden médiaiskolában. Mi több, talán már az első előadások egyikén felhívják a tanulók figyelmét, hogy nincs helye a bratyizásnak, a régi sztorik emlegetésének, a közös emlékek fölötti nosztalgiának. Most mégis arra kérem Önöket, bocsássák meg nekem a múltidézést. A kerület idén első ízben adományozta a Ferencváros szolgálatáért kitüntetést a kerületben, a kerületért hosszú éveket, évtizedeket dolgozóknak. A díjazottak egyikét, Majthényi Anikót már majd’ másfél évtizede ismerem, s elismerése számomra is nagy örömöt jelentett. Még az első ciklusban, alig húszévesen tagja voltam az önkormányzat képviselő-testületének, az oktatási, kulturális és sportbizottság tagjaként leginkább utóbbi terület tartozott hozzám. S itt ismerhettem meg e csodás, mindig mosolygó hölgyet. Be kell valljam, rengeteget tanultam tőle, s bizony volt olyan, amikor kifejezetten büszkén indultam haza, amikor láttam, elégedetten bólint, mert jól reagáltam egy problémára, vagy intéztem egy aktuális ügyet. Bár szüleimmel egyidős, mindig egyenrangú partnernek tekintett. Négy év elteltével (1994-ben) befejeztem az önkormányzati ténykedésemet, a sport fontos maradt számomra, de a politizálástól már helyi szinten is elment a kedvem. (Manapság talán pártoktól függetlenül is érthető, miért.) Ám Anikót többször is megkerestem a hivatalban, aztán, akár egy rossz gyerek, elmaradoztam, s csak néhány évenként találkoztunk - nemegyszer csupán véletlenül, de ilyenkor rengeteget beszéltünk sportról, életről. S a mosolya mindig jobb kedvre derített. Ezek után talán érthető, miért is örültem, amikor lapunk főszerkesztőnője szólt, hogy kitüntetik, s miért „vettem” el/át tőle a díjazottunkkal való emlékezés lehetőségét.- Gondolom, sportoltál annak idején, de mit?- Atletizáltam. Súlyt löktem, gerelyt hajítottam, diszkoszt vetettem - kezdte Majthényi Anikó. - De NB Il-es szinten röplabdáztam a Külkerben. És persze az örök szerelem, a sízés, amit a mai napig csinálok, persze már jó ideje nem versenyzek, hanem a srácokat tanítom. Bár szerettem sportolni, kiemelkedő eredményeket nem értem el. (Nem úgy Anikó unokaöccse, Majthényi Szabolcs, aki többszörös világbajnok vitorlázó-A szeri)-Hogy és mikor lett belőled sportvezető?- Érettségi után a Testnevelési Főiskola sport- szervezői szakára jártam, majd elvégeztem. Ma, a kor szellemének megfelelőn, ez már sportmenedzser szak néven ismert. Közben, az érettségi után az Országos Diáksport Szakbizottság budapesti vezetője lettem. S ez meg is határozta a pályafutásomat, hiszen azóta szinte mindig a diáksporttal foglalkoztam. Hozzám tartozott a diákolimpiák szervezése, a budapesti csapatok kísérése az országos versenyekre. Ezeken a versenyeken tűnt fel a későbbi klasszisok közül: Gyarmati Andrea, Guczoghy György, Gáspár Tamás és még sokan mások. Tizenhárom évig (1965-78) dolgoztam itt, aztán váltottam.- Ha jól sejtem, ennél s a további váltásaidnál a gyerekek közelében?- Mondhatni, természetesen igen! A XII. kerületi úttörőház igazgatója lettem, itt is folytattam a diák(sport)táborok szervezését, illetve szerveztünk sok-sok sportos eseményt. Négy év után „igazoltam” először a Ferencvárosba. Négy évig voltam az egyik első lakóhelyi sportklub, az FLSC elnöke. Ezután az Úttörőstadionhoz mentem, igazgatóhelyettesként itt is a táborozás felügyelete volt a feladatom, illetve a fővárosi rendezvények szervezése.-Az élsport helyett ismét vissza a gyerekekhez.- Igen! Nem vagyok magányos, de úgy alakult, hogy nekem nincs gyerekem, mégis sok srác „nagynénje” lettem. Egyrészt a családban, a valóságban, másrészt a sportnak köszönhetően. A gyerekek szeretete vonzott mindig is, igyekeztem megtenni mindent, amit lehet, s továbbadni a tudást. Remélem, sikerült. Mindenesetre úgy érzem, hogy talán nincs is ellenségem. (Engedjék meg, hogy elmondjam, amit rendszeresen láttam, miután visszatért a Ferencvárosba dolgozni. A kerületi egyesületi és sportági vezetők, iskolai diáksportosok mindig kedélyesen, mosolyogva beszéltek vele. S a háta mögött sem átkozták. Míg a diákok nemegyszer lelkesen csimpaszkodtak karjaiba, és igen szerették a „pótnagyit”. Az elmúlt másfél évtizedben ugyanis ismét a kerületben dolgozott.)- Még 1992-ben kerültem a hivatalba, a Humánszolgáltató Irodába, amely közben több névváltozáson is átesett. Eleinte a Sporttanács munkáját segítettem, és intéztem a napi ügyeket. Majd ’94-ben a diáksport is az irodához került, így nem volt kérdés, hogy mivel foglalkozom a továbbiakban. De emellett az összes, a kerületet érintő sporttéma, így a négy szövetség és az - akkor még számos - egyesület is hozzám tartozott. Később megmaradt a diáksport és a fővárossal való kapcsolattartás. Nagyon szerettem ezt az időszakot. Azonban eljött az idő, s néhány hónapja nyugdíjba mentem.- Ahogy ismerlek, nem tudsz otthon ülni, és biztosan találtál magadnak valami (diák)sportos feladatot.- Valóban! Büntetés lenne számomra, ha otthon kéne ülnöm. Egy ilyen aktív élet után ez szinte elképzelhetetlen. Papíron nyugdíjas vagyok, a Budapesti Diáksport Szövetség felkért szakértőnek. Tizenkét kerület tartozik hozzám, talán mondani sem kell, a Ferencváros is. Folyamatos a kapcsolattartás a kerületekkel, megvitatjuk a támogatásokat, egyeztetünk a sportági szövetségekkel, besegítek a versenynaptár kialakításába, a versenyek szervezésébe. Utóbbiba olykor országos szinten is, s néha elkísérek egy-egy csoportot külföldre, nemzetközi versenyekre is. Remélem, még jó néhány évig csinálhatom, mert ez ad nekem erőt. Schiller Zsolt KÖZLEMÉNY A Leövey Gimnáziumért Alapítvány (10% Bp„ Vendel u. 1.) köszönetét mond mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-ával segítették az alapítvány munkáját. Az alapítványnak juttatott 1122 000 Ft felhasználása: A kapott összeg egy részét iskolai öltözőszekrények beszerzésére fordítottuk, valamint versenyek nevezési dijainak befizetésére, nyelvvizsgák dijainak részbeni visszatérítésére, sporttábor és az intenzív nyelvoktatás támogatására, továbbtanulási és szociális segítségre - étkezési, közlekedési és kulturális hozzájárulásra -, a 130 éves jubileumi rendezvények szervezéséhez, kiemelkedő tanulók jutalmazására használtuk fel. Kéijük támogatóinkat, továbbra is tiszteljenek meg bizalmukkal. Alapítványunk 2005 januárja óta közhasznú. Adószámunk: 18037724-143, számlaszámúnk: 11709002-20073792 Köszönettel: az alapítvány kuratóriuma A Lónyay Alapítvány köszöni a támogatást, amelyet az szja 1%-ának felajánlásából kapott. A befolyt 5811 Ft-ot szaklapok vásárlására fordítottuk. 12 Ferencváros
