Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2006. július / 7. szám

Élet a Honfoglalás századában, avagy milyen lehetett őseink élete A magyar élet minden emlékezetesebb pillanata egyszersmind grins wine alkalom volt az evés-ivásra. Ettek-ittak ha gyermek született, ha esküdtek, ha temettek. Az aratás, a szüret, a disznótor szintén te­ret adott a fogyasztásnak és vendégeskedésnek. A bőségesen terített asztaloknál a jó bor emelte a hangulatot. Ősi jellemvonásunk az áldomás (aldumas), avagy lakomázás. A szó alapjá­ban véve áldozatot jelent, ami rendszerint együtt járt a conviviummal, a lako­mával. Amikor őseink Álmos vezérrel bevonultak az elfoglalt Hung várába, az isteneknek áldozatokat mutattak be, és négy napig tartó lakomát csaptak. A Honfoglalás alatt minden sikeres műveletet nagy áldomás követett. Anonymus - III. Béla király jegyzője, a Honfoglalás történetírója - szerint Ár­pád vezérünk szerette a nagy asztalt, ha alkalom volt rendszerint csapott aldu- mast. Egy ilyenről részletesen is megemlékezik. Attila városának elfoglalása­kor, a király palotájában lakomáztak mindennap. A vezéreknek, nemeseknek arany-, a közrendűeknek, parasztoknak ezüstedényben hordták föl az ételt, italt. Közben a vitézek mindennap nagy tornát vívtak, íjas-nyilas játékot játszottak. Őseink fő táplálékai a nyárson sült hús és a bográcsban főtt gulyásos vagy „borsolt” hús volt, valamint a főtt és nyárson sült hal. Ezeket kísérte a kásának egy változata, a derceszerű kenyér. Ételeiket mézzel édesítették, sóval és bors­sal fűszerezték. Italuk - a bor mellett - a kumisz, a boza és a sör volt. Ismerték a nyírvizet is, mely folyadékot a nyírfa törzséből nyerték. A lé, mely édesség­ben a mézet is felülmúlja, éppúgy részegít, mint a bor ha az ember mértéktele­nül iszik belőle. A nyírvíz évszázadok múltán is kedves itala, orvossága volt a nyírségi embereknek. Őseink táplálkozása változatos volt, lényegében azonos a mai népi étkezés­sel, amelynek két fő jellemvonása a levesesség és a fűszeresség. írott hagyomá­nyaink a magyarok jó és bőséges ételszeretetéről, víg és játékos kedélyéről, ba­rátságos vendéglátásáról tanúskodnak. Ezek a vonások ma is jellemzően ma­gyar vonások, ma is erősek a magyar népben, úri és paraszti származásúaknái egyaránt. Gasztrokalendárium - JÚLIUS: Aratni, kaszálni, gyűjteni. - Téli palánta magokat vetni, káposzta mag­ját gyűjteni. - Lehet szorgalmatosán madarászni. Pintyeket, cinegéket, pacsirtákat s egyéb efféle madarat lehet fogni. - A halászok elővehetik az öreg hálót, mert vége az ívásnak. - Aki új rozsból, vagy búzából akar kenyeret sütni, így cselekedjék: először a kemencében jól szárítsa meg, aztán őröltesse. A tésztába tegyen tüzes követ, úgy, hogy a tüzes követ a tésztába betakarja. Egy éjjelen hagyja állni, majd mielőtt a dagasztás- hoz kezd, vegye ki a követ a tésztából. - Ha az érett gyümölcs lehull a fáról, aszalni kell. „Most lehet efféle télre való bötsüt szőrözni.” - Eb­ben a hónapban szöcskével horgásznak. Suga Tamás séf e havi kérdése: Mit használtak őseink a paprika helyett? csombor, szurokfű, sáfrány. Művészetek éjszakája a Zikkuratban Június 24-én, Szent Iván napjának estéjén nyűt, és egész júliusban megte­kinthető a Nemzeti Színház melletti Zikkurat épületében Oberon és Titánia címmel hét szobrász - Hadik Gyula, Huber András, Márkus Péter, Orosz Péter, Szlaukó László, Várnagy Ildikó és Velekei József Lajos kiállítása. A megnyitó után, a művészetek éjszakáján a színház parkjában lobogó tűz mellett kórus énekelt, és Shakespeare elévülhetetlen darabjából, a Szentivánéji álomból láthattak részleteket a jelenlévők. Knox Nyári rejtvény, ráadással Keressétek meg az ábrában az alábbi szavakat, amelyek nyolc irányban - vízszintesen balról jobbra és jobbról balra, függőlegesen felülről lefelé és alulról felfelé, valamint átlósan mind a négy irányban - rejtőzhetnek, és húzzátok át betűiket! A ki nem húzott betűket sorban összeolvasva egy híres filmet és alkotóját kapjátok megfejtésül. A helyes megfejtők között a helytörténeti gyűjtemény egy kiadványát sorsoljuk ki. ABIGÉL, BALATONMÁRIAFÜRDŐ, BORDÓ, ELLI, FOCILABDA, IZZAD, KIMUTAT, LÁZADÁS, MAY, MÁGNESES, MEGTORPAN, NAPTEJ, NULLA, ŐZLÁBGOMBÁK, PADLÁS, REGÉNYÍRÓ, STRANDRÖPLABDA, SZERVEZ, TÁTOGÓ, TENGERPART, TERMÉSZETI KINCSEK, TIHANY, TRAGIKA, UTAZÁS, VITORLÁZÁS B A L A T 0 N M Á R 1 A F Ü R D Ö T S T R A N D R Ö P L A B D A J z R E A L L E N N A P R O T G E M L A D B A L 1 C O F K R U L T 1 Á Á P K 1 M U T A T M D 0 T P R z G B R E G É N Y ( R Ó V H A A A E N G E U É R N A R Á G D N Z D G V E 0 G N L A Y M A I 0 A R Á L 1 R S M N A H L ü N K L T Z S s Á K E E B E 1 V 1 T 0 R L Á Z Á s S A Z S Á T E R M É S Z E T 1 K 1 N C S E K Ferencváros 13 2006. július

Next

/
Thumbnails
Contents